Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-02-23 / 7. szám
címlapon „Az szerintem mindenkinek világos, hogy ez a népszavazás a hazugságot kéri számon a kormányon"- mondta kérdésünkre Meggyes Tamás, Esztergom fideszes polgármestere.„Nemcsak az őszödi hazudozást, hanem azt, amit a szocialisták kifejezetten a kampány során követtek el. Felhatalmazást a választóktól pont egy ellentétes programra kaptak, az MSZP pedig egyszerűen szembemegy a 2006-ban ígértekkel. Ha emlékeznek még rá az olvasók, a választások előtti Orbán-Gyurcsány-vita során a Fidesz elnöke higgadtan rákérdezett a vizitdíjra és a tandíjra, melyet a mostani kormányfő akkor indulatosan utasított vissza, hazugsággal és demagógiával vádolva meg Orbán Viktort. Természetesen nem állítom, hogy minden választási ígéretet be lehet tartani, de egy tisztességes politikus csak olyan ügy mellett teszi le a voksát, amiben maradéktalanul hisz is. Ez a népszavazás arról szól, hogy meg kell állítani a kormányt, mert pont az ellenkezőjét valósítja meg az ígéreteinek, és ezzel alapvetően sérti a nemzet érdekeit. Azt hiszem, egyre többen érzik, hogy ezt a kampánnyal éles ellentétben álló cselekvéssorozatot, amelyet a Gyurcsány-kormány visz végbe, meg kell állítani. Az unió egyetlen országában sincs akkora állami elvonás, mint Magyarországon, és ennek jelentős része egészségügyi járulék. Idős és középkorú emberek temérdek pénzt fizettek ki az egészségügyi ellátásért, nem is beszélve a hálapénzről. Úgy gondolom, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat már kifizettük, éppen ezért ezt még egyszer nem lehet elvenni tőlünk, mint ahogy a kórházaknak is meg kell kapniuk a kieső pénzt az államtól. Azzal riogatni az embereket, hogy a körzeti orvosok tönkremennek a vizitdíj nélkül, meglehetősen gonosz dolog, hiszen ezt a pénzt az állam már beszedte tőlünk, és ezért kutya kötelessége azt továbbadni a háziorvosoknak. Ez az állam klasszikus feladatai közé tartozik. Ha most nem törlik el a vizitdíjat, egy éven belül ezer, kétezer forintra rúg majd az összeg"- mondta Meggyes Tamás. TDÍJ ETÉS II. A Szavazatszámláló Bizottság helyi népszavazással kapcsolatos döntései ellen a Helyi Választási Bizottsághoz lehet kifogást benyújtani. Helyi Választási Bizottság Elnök: Dr. Dinnyés József Székhelye: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Telefon: (33) 542-069 Fax: (33) 542-079 A Szavazatszámláló Bizottság országos népszavazással kapcsolatos döntései ellen a Területi Választási Bizottsághoz lehet kifogást benyújtani. Területi Választási Bizottság nyitja, hogy megosztja a társadalmat. A szűklátókörűek ezt csak politikai megosztottságnak érzékelik. Igen-re az eltörlést akaró jobboldaliak, nem-re a fenntartást szorgalmazó baloldaliak szavaznak. Pedig ezúttal nem erről van szó!!! Igenre szavaz az, aki nem akarja, hogy a magyar egészségügy szegények és gazdagok ellátására váljon szét! A vizitdíj megosztja az orvosok társadalmát is. A szakellátásban dolgozók vizitdíját a fenntartó kapja, míg az alapellátásban az összeg a háziorvosoké! Önmagában az egészségünkért vállalt felelősség nem ördögtől való gondolat, de nem mindegy, hogy ezt egy szárnyaló gazdaságban terheljük a lakosságra, vagy egy eladósodott, 1 százalék körüli GDP mellett vezetjük be!” - hoz szakmai érveket az orvos politikus, hasonlóan a következő állításának indoklásánál. „Miért nem old meg semmit a vizitdíj? A vizitdíjtól nem lesz jobb az egészségügyi ellátás! A mostani és a későbbiekben növekvő összege nem fogja javítani a lakosság katasztrofális népegészségügyi mutatóit. Lehet, hogy több idő jut majd egy-egy betegre, de akik miatta kiesnek az ellátásból, és későn, súlyosabb állapotban jutnak hozzá - ha hozzájutElnök: Dr. Monostori Imre Székhely: 2800 Tatabánya, Fő tér 4. Telefon: (34) 517-220 Fax: (34) 311-835 Esztergom, 2008. február 21. Dr. Marosi György HVI vezető nak? - nagyobb anyagi terhet jelentenek majd az egészségügyre, és tovább rontják majd a népegészségügyi mutatókat. A vizitdíj nem szünteti meg a hálapénz rendszerét! Ellenkezőleg (!) a „szolgáltatás” szemléletével egyre tágabb teret ad annak, hogy akiknek sok pénze van, az biztosabban gyógyuljon!” - fogalmazott Osvai László, hozzátéve: „csak rövid indoklásra volt lehetőségem, de reményeim szerint ezek után a népszavazáson feltett kérdésre a józan ész nem adhat más választ, mint igen-t. Összeállította: Váczy-H. István Tisztelt Választópolgárok! I. Az országos és helyi népszavazással kapcsolatos kérdéseikkel, észrevételeikkel a Helyi Választási Irodához fordulhatnak. Helyi Választási Iroda Vezető: Dr. Marosi György Székhelye: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Telefon: (33) 542-001 Fax: (33) 542-079 8 hídlap