Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-02-09 / 5. szám

zöldügy hír, hogy egy támogatótól kaptunk 5 köbméter faanyagot, így első lépésként rendbe tesszük a padokat. A legfontosabb, hogy ne legyen elhanyagolt a tó környéke" - fűzte hozzá az elnök. „Túl sok időnk még nem volt, de az alapproblémákat már fel­térképeztük. A legfontosabb dolog természetesen a jó halfo­gási lehetőség biztosítása és a környezet megfelelő rendben tartása. A már többször kritizált állapotra sürgősen reagálnunk kell. Ez meg is kezdődött az első vezetőségi ülést követően a szemétgyűjtés feltételeinek és a szemétszállítás szerződéses keretének kialakításával. Persze nemcsak hulladékkezelésről van szó, hanem a tó környezetének rendbetételéről, hiszen fű­nyírásra, és parkosításra is szükség lesz." - fejtegette Szentkirá­lyi Ádám. Az alelnök elmondta azt is, hogy a megfelelő fogási mennyiséget neveléssel és külső forrásból beszerzéssel szeret­nék biztosítani. „A 140 tag éves díja, az éves szinten 400 ven­déghorgász napijegyének ára és a büfé bérleti díja adja a tó tel­jes működtetéséhez szükséges bevételt, amiből fedeznünk kell a haltelepítést, a környezet rendben tartását, a szemét elszál­lítását, a halőri és gondnoki feladatok ellátását, de ebből kell rendeznünk az erdészet felé a területért fizetendő bérleti díjat, valamint a szükséges beruházásokat. Költségvetés szempont­jából tehát nem állunk túl fényesen, a források, ahogy sok más sportegyesületnél is, úgy nálunk is szűkösek, ezért szívesen látnánk támogatók segítségét''-folytatta Szentkirályi Ádám. A beszélgetés során aztán kiderült: vannak szponzorai az egye­sületnek, akik már régóta kitartanak az esztergomi horgászok mellett, de az új elnökség feladatnak tűzte ki az újabb támoga­tók szervezését, akár úgy, hogy horgászati lehetőséget biztosí­tanak a cégek dolgozóinak, de akár területet is bérbe adnak a támogatók rendezvényei részére. Hogyan változik a völgy képe? A tavak tulajdonjogáról 2004 óta folyó pereskedést a két fél kérésére jelenleg felfüggesztette a bíróság, mivel az egyesület és az önkormányzat is megegyezésre törekszik. A horgászszer­vezet nem szeretne összetűzésbe kerülni a várossal, - szerin­tük mindenki érdeke, hogy jó kapcsolatot ápoljanak egymással, így mindenképpen a kompromisszumra törekednek. Az önkor­mányzatnak az érintett területtel kapcsolatban hosszú távú fej­lesztési tervei vannak, ennek a koncepciónak megfelelően von­ták Búbánatvölgy jó részét tavaly belterületi besorolásba Az önkormányzat az elképzelések szerint - melyeket egyéb­ként most tavasszal tárgyalnak részletesen - a Halas-tavon vízibiciklizési lehetőséget alakít ki, kiszolgáló létesítménye­ket épít a tó déli partján, illetve új padokat és szemétgyűjtő­ket helyeztet ki, amellett, hogy rendbe teszi a környezetet. A Fürdő-tó tulajdonjogát a város az államtól és a Pilisi Parkerdő Rt.-tői kívánja megszerezni, majd a tervek szerint a tó észa­ki részén a horgásztó üzemeltetésére alkalmas épületet emel, nyugati részén pedig vízi- és er­dei tanösvényt alakít ki, mely egészen a Kerek­tó végéig vezet. A jelenlegi Mini-tóban lévő zsiliprendszer felújításra kerül, ahogy a körü­lötte lévő padok és szemetesedények is. Ezek mellett Búbánatvölgybe vezetik a 11-es főút- ról a kerékpárutat, amely a völgyön át a tavak mellett egészen a Kerek-tó végéig fut majd. A tervek között szerepel egy mini arborétum lé­tesítése is, ahol Búbánatvölgy jellegzetes nö­vényei kerülnek bemutatásra. Ősszel 20 mázsa pontyot és 3 mázsa ragadozóhalat tele­pített a tóba az egyesület, de tervezik háromnyaras és 10 kg feletti pontyok, ragadozók, és keszegfélék kihelyezé­sét összesen 40 mázsa mennyiségben. Az idei évben 20 ponty, 12 ragadozó, 10 amur fogható a 35 ezer forintos en­gedéllyel, amihez utoljára nem kell megfizetni az új belé­pőknek az egyszeri halasítási támogatást. A KÓRHÁZ UTCÁBAN (VOLT mONICS HELYEN) KIBŐVÜLT VÁLASZTÉKKAL MEGNYÍLT! VÁLASSZA A HELYSZÍNI GARANCIA ELŐNYEIT! KVÍZÜNK A KORÁBBI MEGSZOKOTT HELYEN ÜZEMEL! PENTIUM* SZÁMÍTÓGÉP KONFIGURÁCIÓK már 39.990 FT-tóu HELYSZÍNEN KIVÁLASZTOTT ALKATRÉSZEKBŐL EGYÉNI IGÉNY ZERINTI KONFIGURÁCIÓK ÖSSZEÁLLÍTÁSA AKÁR I ÓRÁN BELÜL! HELYSZÍNI HITELUGYINTE2ES! BUDAPEST 8ANK - CREDIGEN BANK - OTP BANK HASZNÁLT GÉPÉT BESZÁMÍTJUK, VAGY SZERVIZÜNK FELÚJÍTJA! SZERVIZÜNKBEN HASZNÁLT MONITOROK, GÉPEK, ALKATRÉSZEK A0ÁS-VÉTELE! hídlap 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom