Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-02-09 / 5. szám
helyi história Esztergom felfedezése, avagy a hely története Az egység és identitás jelképe Pöltl Zoltán Sokan talán nem tudják, hogy a Prímás-sziget észak-nyugati csücskén lévő obeliszk, az Országzászló, milyen apropóból került ide. Helytörténeti sorozatunk aktuális részében az emlékmű históriáját meséljük el. „Talán nem helyes, hogy minden községben és faluban legyen Országzászló, de annak tagadhatatlanul nagy jelentősége van az ifjúság hazafias nevelése körül” - ezekkel a szavakkal helyeselte Zwillinger Ferenc városatya az esztergomi képviselő-testület 1933-ban megtartott gyűlésén az Országzászló városunkban való építését. Az indoklásból világosan kiderül, milyen céllal kívántak ilyen építményt állítani. A nemzet identitását és egységét jelképező lobogó emlékművét kézenfekvő volt Esztergomban, az elszakított országrészek határát is jelentő királyvárosban felállítani. Az országzászlók építését közadakozásból valósították meg, erre utal az előbb idézett dokumentum is, melynek első részében arról olvashatunk, hogy az esztergomi városatyák példának említettek más települést, ahol adománygyűjtés előzte meg a beruházást. A korabeli képviselő-testületi jegyzőkönyv tanúsága szerint Weszlényi Zoltán a következőket mondta:,,...magam is például tegnap Hódmezővásárhelyről kaptam felhívást, hogy adakozzam az ottani Országzászlóra.” A témához más hozzászólások is érkeztek., Brenner Antal képviselő például rámutatott, hogy „a társadalmi gyűjtés még nem volt lezárva, de az Országzászló avatási ünnepségének dátumát már kitűzték, így mindenképpen gondoskodni kell róla, hogy a költségek előlegezésével az átadási ceremóniát zavartalanul tartsák meg”. Persze korántsem volt egységes a testület véleménye, Kubovics Ferenc városatya például azon sopánkodott, hogy „nem tudja megérteni, hogy Esztergomnak mi szüksége van Országzászlóra. Felesleges, hogy minden város és minden község állítson fel ilyet, mert Országzászló csak egy lehet az országban, annak pedig a fővárosban van a helye”. A viták elmúltával aztán a képviselők megszavazták a határozatot, melyben rögzítették, hogy az emlékmű felállítási költségeihez 100 pengővel járul hozzá a város. A dokumentum azt is leszögezi, hogy a nemes akció célja ellenére a város olyan mérvű segítséget nem tud nyújtani, mint Esztergomhoz, mint végvárhoz, valamint ezeréves múltjához illik. A folytatás nem váratott sokáig magára, még ebben az évben megalakult az a bizottság, melynek feladata az emlékmű építésének szervezése volt. A témában megtartott ülés - akkor sem volt másképp - továbbra is sistergett az indulatoktól. Míg egyes képviselők arról beszéltek, hogy az építmény helyének meghatározása felől a város tartsa fenn magának a jogot, addig többek között Vitéz Szívós Waldfogel József ezt hevesen ellenezte, mondván, „ez egy szakkérdés, ahol esztétikai, művészeti, sőt idegenforgalmi szempontoknak is érvényesülni kell”. Erre Brenner Antal azt mondta: „az üggyel foglalkozó bizottságban hozzáértő szakemberek és művészek foglalnak helyet, ők a lehető legjobb javaslatokat fogják megtenni az emlékművet illetően”. Az újabb eszmecserét újabb határozat követte, ebben több képviselőt is említenek, - köztük, remélhetőleg olvasóink számára ismerős neveket, mint például Einczinger Ferenc, Etter Ödön, Hellebrand Béla vagy Kiffer Ferenc - az ő feladatuk lett az Országzászlóval kapcsolatos feladatok felügyelete, szervezése. Az emlékművet végül 1935. október 6-án avatták fel a Prímás-sziget Visegrád felé mutató végénél, ahol ma is látható. A terveket Gáthy Zoltán és ifjú Toldy János mérnökök készítették, és az emlékművön lévő felirat tanúsága szerint „Polhammer J. kőfaragó” alkotta. Az írásunkhoz mellékelt tervgrafika Gáthy Zoltán rajza. Helytörténeti sorozatunk e fejezetét is a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár segítségével készítettük el. hídlap 19
