Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-02-09 / 5. szám
Tárgyalták az idei költségvetést is a képviselők Nincs igazgatója a Szent István Gimnáziumnak ummmm Január utolsó napján huszonkilenc napirendet tárgyalt a város képvise- lő-testülete. Zárt ülésen foglalkoztak a Vaszary kórház adósságállományának helyzetével, valamint az Esztergomi Fürdő Zrt. és a Strigonium Zrt. beszámolójával, de első fordulóban tárgyalták a város költségvetését is a képviselők. Nem sikerült betölteni a Szent István Gimnázium igazgatói székét a pályázó visszalépése miatt, ezért ismét kiírásra kerül a vezetői poszt. A Szent István Gimnázium igazgatói álláshelyére jelentkezők közül csupán egy jelölt felelt meg a feltételeknek, az oktatási bizottság azonban nem tudott érdemi javaslatot tenni, így a testületre várt a döntés. Az állásra pályázó Barsi Éva, a Szent István Gimnázium tanára, igazgatóhelyettesként vezetői gyakorlatot is szerzett, és ő az osztályfőnöki munkaközösség vezetője is, mivel azonban az önkormányzat az átmeneti időszakban a szokásos ötéves kinevezés helyett csupán féléves szerződést ajánlott fel, a pályázó ezt nem fogadta el. Az új vezető kinevezéséig az igazgatóhelyettesre vonatkozó rendelkezés alapján az osztályfőnöki munka- közösség vezetője, tehát Barsi Éva látja el az intézményvezetői feladatkört. A napirendek között szerepelt az „Elhatárolódás egyes szervezetektől és egyesületektől" című előterjesztés, amelyet Jónás László MDF-es képviselő nyújtott be. Az előterjesztés tárgyalásán képviselte magát a Magyar Gárda és a Magyar Önvédelmi Mozgalom is az ülésteremben, a testület azonban az előterjesztést annak kidolgozatlansága miatt levette a napirendről és helyette Meggyes Tamás polgármester által benyújtott nyilatkozatot fogadta el, amely így hangzik.: „Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testüle- te elítél minden, a rend óhajával, erővel és fenyegetéssel fellépő csoportot. Elítél minden olyan félelemkeltő cselekedetet, mint amilyen a héten az esztergomi volt zsinagóga megrongálása volt. Elutasít minden e megbocsáthatatlan templomrongáláshoz hasonló cselekedetet és minden olyan személyt, akik azokban részt vesznek. Önkormányzatunk kifejezésre juttatja azt a meggyőződését, hogy minden honfitársunknak, zsidó, cigány embertársainknak joga van a békés, nyugalmas életre. Az önkormányzat kifejezésre juttatja azon meggyőződését, hogy országunk és társadalmunk problémái , vitáink, nézetkülönbségeink nem oldhatók meg erővel, fenyegetéssel. Csak keresztényi szeretettel rendezhetőek." A képviselők első fordulóban tárgyalták a 2008. évi önkormányzati költség- vetést. Az elfogadott módosító javaslatok a következő fordulóra már beépülnek a költségvetésbe. Az idei évre tervezett beruházások finanszírozása között szerepelnek az elnyert pályázati támogatások is, mint például a műemlékfürdő felújítására, a Bánomi áttörés II. szakaszának megépítésére, a pilisszent- léleki csatornázásra elnyert források, valamint folytatódik a bölcsőde-rekonstrukciós pályázat is. Elfogadták a képviselők a Babits-emlékév megünneplésével kapcsolatos programtervezetet, - melyekről egyébként február végén lesz döntés - valamint a bizottság tagjai közé javasolták a városi könyvtár és a megyei levéltár igazgatóját. Módosította a testület a Szent Miklós Programhoz és a nagycsaládosok élethelyzetének javításához kapcsolódó rendeleteket, így helyet kapott az iskolák osztálykirándulásaihoz rendelkezésre bocsátható vargyasi kúria kedvezményes szállásként történő használata is. A Magyar Közút Állami Közútkezelő Kht. ROP pályázat kertében felújítja a Budakalász-Dobogókő-Esztergom összekötő utat. Tekintettel arra, hogy a város a Bánomi áttörés miatt érintett, az önkormányzat egyes szakaszokon a beruházásokat előbbre hozza, és ezekre kötelezettséget vállal 323 millió forint erejéig. Vállalkozókat érintő jó hír, hogy az ötven férőhelynél nagyobb szálláshelyek és a Széchenyi téri vendéglátó üzletek esetében a szükséges parkolóhely megváltási díjat ötven százalékkal mérsékelte a testület. Úgy néz ki, a képviselő-testületi ülések mostan- ság és egyre inkább színielőadásokra hajaznak. " A vásári komédiák jelentős hívének tartom ma- gamat, kedvelem a vaskosabb tréfákon alapuló Q • mulattatásokat éppúgy - egy bizonyos Moliére |yj nevű színházas is így kezdte a szakmát mint az olyan „tanmeséket", mint a Kemény Henrik- féle Vitéz László, aminek egyik változatásban a fő gonosz a Disney-egér (Mickey Mouse). Szóval tulajdonképpen jót szórakozok a havi egy - a nagy érdeklődésre való tekintettel: kettő - bemutatón, csupán a darab és a koreográfia kezd némiképpen unalmassá válni. A helyi ellenzék - vagy magát annak álmodó képződmény - visszatérő jelleggel az„IdiAmin, a dada - avagy a Diktátor" - röviden: „A Diktátor"- című színművét prezentálja, ami látszólagosan nagy teret enged a rögtönzéseknek, csak hát a szövegkönyv előre meg van írva (a szerzők anonimitást kértek, az ellentételezést majd később gondolják behajtani). No és a „vendég- művészek". Bár a lista változatos, a közreműködők nagyjából ugyanazt tudják: civilnek öltözve pártpolitikai érdekeket jelenítenek, bízva abban, hogy nem lóg ki a kellék-lóláb. De kilóg. Legutóbb -január 31-én - Barsi Éva, a Szent István Gimnázium tanára adott„önálló" műsoros estet. A szokott forgatókönyv szerint, az állandó szereplők- Miavecz Jenő mint cselszövő-intrikus, dr. Jónás László mint trubadúr és Kínál Katalin, a naiva - felvezettek, majd előlépett a művésznő. A bejáratott „vendégművész-bejárón" keresztül, ami Miavecz mögött húzódik, és mindig onnan pattan elő a sikerszomjas közéleti csepűrágó. Ebben az esetben ,A Diktátor" című előadásnak ama verziója került a színre, amiben a Szent István Gimnázium megpályáztatott igazgatói állása kapcsán lehetett vérengző egyeduralmat kiáltani. Merthogy a testület állandó szereplői és a vendégművész hölgy ötéves kinevezés mellett kardoskodott - Éva tanárnő ennyi időre vállalta volna el csak az intézmény vezetését miközben a polgármester hat hónapot javasolt, merthogy felmerült egynéhány fontos új szempont, például az, hogy az Esztergomba települő katolikus egyetem önkormányzati tulajdonú gyakorlógimnáziuma lehetne, midőn az visz- szaköltözik a belvárosba, ezt pedig minden érintett bevonásával alaposan meg kell tárgyalni. Az előadás legtanulságosabb részét Barsi Éva antréja (belépője) képezte. Amikor ugyanis kipattant a„vendégművész-pihenőből"a polgár- mesternek szánva a sorokat Madách Imre Az ember tragédiája című klasszikusából idézte az Úrnak címzett szavakat.„Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy" - mondta.Tetszik emlékezni, ki dübörögte ezt a színműben? Lucifer. (a városháza finanszírozásában) hídlap 11