Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-01-12 / 20 (1). szám
az Ister-Granum Eurorégió gyakran erején felüli erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a korábban hatályos, a fejlesztéseket meghatározó jogszabályok megváltozzanak, ennek köszönhetően hat év kemény munka után bekerült az országos területrendezési tervbe az Mil -es gyorsforgalmi út. így az autópálya megépítésének csupán a dátuma kérdéses, igaz egyelőre Szlovákiában még nem született meg a végső nyomvonalról szóló döntés. A Mária Valéria híd azonban kamion- és komoly tranzitforgalomra nem alkalmas, így egy új hidat is kell építeni Esztergom és Párkány között. Az eurorégió és az ÚtA híd mintegy 40 milliárd forintba kerülne, melyet teljes egészében a következő Nemzeti Fejlesztési Tervből biztosítana az állam - mondta a fejlesztési ügynökség ügyvezetője, ám azt ő is elismeri, hogy ehhez az útvonalnak kiemelt folyosóként kell bekerülnie a kormány infrastruktúra fejlesztési programjába. Ebből az összegből egyébként egy közúti híd építhető meg, a régiónak azonban előnyösebb lenne egy vasúti sínekkel kombinált átkelő. Ocskay Gyula is ezt részesítené előnyben, bár ez jelentősen megnövelné a költségeket. gazdálkodási Koordinációs Igazgatóság 2005-ben a hídra látványtervpályázatot írt ki, mely alapján elkészülhetett a megvalósíthatósági tanulmány is. Hogy pontosan miként fog kinézni a híd, még nem tudni, ám az biztos, hogy kétszer kétsávos lesz, és a várostól nyugatra, a Prímás-sziget csúcsánál épül meg. A régiós fejlesztési ügynökség ügyvezetője szerint, ha európai uniós támogatással 2010 körül elkészülnek a kiviteli tervek, akkor 2014 és 2020 között megépülhet az autópálya, illetve a híd.„Ha megvalósul elképzelésünk, és utána a következő nemzeti fejlesztési tervnek is a részévé válik, akkor van rá esély, hogy 2014 és 2020 között ez a híd megépüljön az autópályával együtt. Ezt multinacionális cégek bevonásával, kiterjedt lobbitevékenységgel is meg szeretnénk erősíteni. Azokkal a cégekkel folytatnánk együttműködést, amelyek érintettek a nyomvonalon. Emellett egy hatástanulmány elkészítését is javasolni fogjuk, melyet lengyel, szlovák, horvát részvétellel dolgoztatnánk ki az INTERREG IVB program pénzügyi hozzájárulásával"- zárta az említett feladatokkal Ocskay Gyula.