Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-08-02 / 30. szám

kultúra tárlatjárat Európa tájképei N yugalmat, a nyár kellemes fülledtségének telt hangulatát hozta el Eszter­gomba Kolonics Péter július 16-án nyílt kiállítása. Az Aquasziget galériá­jában található tárlaton közel ötven alkotás, többségében akvarell, és majd tíz olajfestmény várja az érdeklődőket. Az alkotó, miként a kiállítás képei mel­lé kirakott biográfiájából kiderül, nemcsak festő, de tanárember is egyben. Ennek megfelel az a pedantéria és egyfajta iskolázott stílus, ami visszaköszön a képekről. A művész bátor alkotó, akvarelljein látható, hogy merész dinami­kával húzza meg a vonalakat. Ez különösen igaz, azokra a témákra, melye­ket eddig többségében inkább a lágyabb tónusokkal szokhatott meg a kö­zönség. A tájképekről van szó, mely akvarellben aztán végképp„nagy sláger" itt, az esztergomi festők körében. Kolonics nagy útról ad számot nézőinek, Szentendre, Székelykő, Nagybörzsöny, Sárvár, Sopron, Csolnok, a Békás-szo­ros, Dorog, Kőszeg mellett számos olasz, cseh, német vidék és város tájképe­it mutatja be. A falu és városrészletek, a szépséges európai tájba olvadó, em­lékké nemesülő romok vízfestményeken láthatók. A művész a kevésbé köny- nyed, mélytextúrák kialakítására alkalmasabb olajfestékkel a tájban élő, ott egészséges egészként megmutatkozó embert ábrázolja. Érdekes, hogy míg az akvarelleknél számos szín, árnyalat vetekszik egymással, addig az olajok­nál elsősorban a barna dominál. A kompozíciók mégsem komorak, inkább komolyak, egyfajta meditációra késztetik a nézőt. Az alkotó pedagógiai ér­zékenysége itt is érződik, a részletekkel bíbelődni hajlamos művész gondo­lata feloldódni látszik a képek rétegződéseiben. Kolonics Péter tárlata július végéig lesz látható az esztergomi élményfürdő aulájában lévő galériában. színház Poor Laár Az Esztergomi Várszín­ház egymás után sor­jázó nyári évadjaiban immár több szezon óta hagyomány, hogy fellép a L'art pour L'art társulat. Az abszurd hu­mor hazai mívelői au­gusztus 8-án, pénteken, este 9 órakor lépnek a közönség elé. Laár And­rás és barátai ezúttal sem cáfolnak magukra, új műsoruk a Két férfi, egy nő meg egy férfi, minden bizonnyal re­mek móka lesz. Lándzsarázó Da Vinci mester film­re vitt „kódolt" sztorija után itt az új őrület, A Shakespeare-titok című thriller. Jennifer Lee Carrell könyvében az öreg William korába te­kinthetünk bele. A tör­ténet a híres Globe szín­ház falai között indul, majd annak leégése után egy rejtélyes koc­ka után kutatva jutnak el Shakespeare rajon­gói Anglián és Spanyol- országon át egészen Amerikáig. Misztikusok iszkiri! Irtó country Ethan és Joel Coen, miután már számos kultfilmet (pl. Nagy Lebowski, Merre visz ez az út testvér?) meg­alkottak, úgy dön­töttek valami jó kis vériszamos, brutális, ke­gyetlenül izgi mozit ké­szítenek. Az eredmény a Nem vénnek való vi­dék, melyben ugyan némileg nyoma van a rendezőpáros fergete­ges humorának, de in­kább valóban a thriller szabályai szerint cincál- ják szét a nézők idege­it. Pedig a jófiú, a tökös Tommy Lee Jones... cd Kókusz+csoki Ami nekünk az R-Go-s Szikora Robi, (csak meg ne sértődjenek Bronx- ban!) az a tengerentú­lon a Kid Creole and the Coconuts. A napfényes műfajok, reggea, salsa, funky, jazz és pergős pop elegyítéséből szár­mazó koktélzene ha kissé édeskés is, de min­denképpen bódító. Kid bátyó kiadója most úgy gondolta, hogy elérke­zett az idő egy best of- ra, The August Darnell Years címmel, és máris megy a csikidam. hídlap 25 A rovatot összeállította: Pöltl Oxi Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom