Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-07-19 / 28. szám

esztergom // In Memóriám Leel-Ossy Lóránt Pöltl Zoltán Május 30-án a Belvárosi temetőben búcsúztatták család­tagjai, barátai, kollégái dr. Leel-Őssy Lóránt nyugalma­zott ideg-elmegyógyász főorvost, címzetes egyetemi tanárt, az MTA orvostudományok doktorát, Esztergom és Sarkad díszpolgárát. A gyász enyhülése utáni megemléke­zésünk, az örök nyugalomra helyezés előtt elhangzott halotti beszédek alapján készült. dést, a neuropatológia területén végzett kiemelkedő tudo­mányos tevékenységet, melyet 1997-ben a Magyar Tudomá­nyos Akadémia elnöke levélben is nyugtázott. 2000-ben MTA doktori fokozatot szerzett. Ugyancsak az ő neve áll a nemzeti stroke program előkészítését végzők között, az ország máso­dik stroke centrumának kialakítását, és a pszichiátriai rehabi­litáció alapjainak lerakását is ő végezte el. A Magyar Neuropathológiai Társaság elnöke volt, de nemcsak első számú embere, hanem motorja is volt e szervezetnek. Se­gítségével öt világkongresszust szerveztek, szakmai lapot ala­pított, illetve megírta a magyar neuropathológia történetét is. Megjelentette a Magyar Neuropathológia tankönyvét is, ami az egyik legfontosabb tudományos munka, azok részére, akik neuropathológiát tanulnak. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatai révén öregbítette Eszter­gom hírnevét, megismertette külfölddel az esztergomi kór­házat. 1968-tól nyugdíjba vo­nulásáig vezette az esztergomi ideg-elme osztályt. Kollégái, ta­nítványai, rokonai, barátai, isme­rősei rendkívül büszkék 250 tu­dományos előadására, a 170 egy- harmadában külföldi lapokban megjelent dolgozataira, könyvei­re, monográfiáira, a Vaszary Em­lékgyűrűre, a Komárom-Eszter- gom Megyéért szakmai díjra, a Batthyány-Strattmann-díjra, Esz­tergom és Sarkad város díszpolgá­ri címére. Széles körű érdeklődését a Bihar Sarkad és a Leel-Ossyek, a Baltazár Dezső, a Püspök, valamint a Balassi Bálint Társaság története című nem szakmai jellegű írásai is tanúsítják. Leel-Ossy Lóránt 81 éves korában hunyt el. Leel-Őssy Lóránt Springer Hungarica L eel-Őssy Lóránt neuropatológiai kutatásait, mint externista végezte, végig szoros kapcsolatban a Debreceni Klinikával, kezdetben Sánta Kálmán, később Juhász Pál pro­fesszorokkal. 1968-ban került Esztergomba, 1970-ben kandi­dátusi címet szerzett. Esztergomban töltött első éveiben az el­mebetegségek gyógyításának újfajta alapfeltételeit teremtette meg azzal, hogy megszervezte a betegellátást, a dorogi konzí­liumokat. Ambiciózus tevékenységének köszönhetően a pszi­chiátriai osztály orvos létszáma feltöltődött, a szakdolgozók magas színvonalon dolgoztak. Az esztergomi helyzet kialakí­tása után megkezdte a megye neuro-pszichiátriai ellátásának megszervezését is. Irányítása nyomán pár év alatt számos modern kezelési forma és gyógyító eljárás, a betegek fizikális vizsgálata, a pszichoterápia napi alkalmazása vált gyakorlat­tá. Korszerű diagnosztikai módszereket vezetett be és iskolát teremtett, melynek következményeként komoly eredménye­ket mutatott fel az általa kiépített rendszer. A Vaszary Kolos Kórház többek között neki köszönheti az 1986-ban átadott, új neurológiai és pszichiátriai kórházi tömböt, az új módsze­rek bevezetését, meghonosítását, az iskolateremtő műkö­Halála hírére nagy tisztelője, a leányvári Sárándi József köl­tő versben hajtott főt előtte: I Akrosztichon (Méltóság helyreállítás) Prof. Dr. LppI-Óssv Lóránt pmléíé„*L­Remélni annyi mint időt nyerni Elménk fortélyos megújulásához Hiszen fortélyos belül minden működése Alkalomszerű megnyilatkozása f Barbár erőnek Alávetettségnek Idomítható múltnak s elfojtható jövendőnek Latra sorsunk kerül mikor szólunk hallgatunk Ihletőnk Isten csöndje s a hulló hópihék í Talán a hit az egyetlen bizonyosság Általa él vagy csak visszaél velünk az Élet Cinikus az örökkön kísértő Semmi ígér s megrészegít a világnagy Senki Óvakodjunk - mert közelít l ................................... 18 hídlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom