Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-07-19 / 28. szám

esztergom Vádemelés a rendőrgyilkos ellen a sérült járműből. Mentőre nem volt szük­ség, csak roncsszállítóra. Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyész­ség az ellen a férfi ellen, aki februárban Esz­tergomban mellkason lőtte Borbély Zoltán rendőr zászlóst, aki életét vesztette - közöl­te a főügyészség sajtószóvivője szerdán. Fa­zekas Géza az MTI-nek elmondta: a hét ele­jén a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság­nak nyújtották be a vádiratot, mely szerint B. Miklóst a főügyészség hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt elkövetett em­berölés bűntettével, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettével vá­dolja. Farkas hozzátette: a minősített emberölést a törvény 10-től 15 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel, míg a lőfegyverrel és lőszerrel visszaélést 2 év­től 8 évig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A gyilkosság óta előzetes letartóztatásban lévő B. Miklós idén február 11 -én a késő esti órákban lőtte mellkason Borbély Zoltán rendőr zászlóst, akit járőrtársával egy családi vitához hívtak ki. UFÓ A BAZILIKA FELETT? Egy párkányi fiatalember által az egyik bulvárlapnak beküldött fotón egy fur­csa, azonosíthatatlan jelenség látható: a Duna, illetve a Bazilika felett egy elmo­sódott sötét folt van a képen, amely akár egy azonosíthatatlan repülő tárgy, azaz ufó is lehet. Ugyanakkor a bizonyíték to­vábbra sem elegendő arra, hogy valóban egyértelmű legyen, hogy a képen egy is­meretlen tárgy lenne látható, vagy csak egy furcsa légköri jelenség. balesetnek egy súlyos és egy könnyebb sérültje van. SZERENCSÉS CSATTANÁS Múlt hét péntek hajnalban a kertvárosi Damjanich úton súlyos baleset történt. Egy Dorogról Esztergomba tartó autó át­tért az ellenirányú sávba, és az árokba sodródott, onnét visszapattanva felborult és a tetején, az úttesten állt meg. A gépko­csiban jelentős anyagi kár keletkezett, fia­tal vezetője szerencsére kisebb horzsolá­sokkal megúszta, saját erejéből mászott ki NEMZETKÖZI FOZOVERSENY Ebed. Múlt hét szombaton rekkenő hő­ségben rendezték meg a II. Ebedi Borfesz­tivált és Nemzetközi Főzőversenyt, ame­lyen Esztergomot a Vörös Gyula vezette Kálvária úti Baráti Kör, és a György János vezette Vinum Ister-Gránum Regionis Borrend képviselte, ráadásul előbbi a má­sodik, utóbbi a hatodik helyet szerezte meg. A viadalnak kertvárosi indulója is volt az ötödik helyen végző Török Mihály személyében, a vörösboros tápéi mar- hapörköltjével nem sokkal maradt le az étkek étkét elkészítő kéméndi Florváth Zoltántól. EGY SÖRFESZTIVÁL HABOS- ÉS ÁRNYAS OLDALA Nyergesújfalu. Jól sikerült a nyergesújfalui sörfesztivál, különösen a Memory Band-del fémjelzett, hajna­lig tartó utcabál, amelyen szinte minden korosztály képviseltette magát az„apró- talpúaktól" kezdve a legidősebbekig. A hajnalig tartó mulatságba, azaz öröm­be némi üröm is vegyült: egy 16 éves SÚLYOS BALESET AZ ESŐBEN Annavölgy. Tömegkarambolt okozott egy pótkocsis teherautó hétfőn délelőtt, miu­tán a sofőr nem az útviszonyoknak meg­felelően választotta meg sebességét az 1119-es úton, Annavölgy után. A teherau­tó egy kanyarban csúszott meg, pótko­csija kisodródott és nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személy- gépkocsinak, majd további két autó is be­lerohant az összeütközött járművekbe. A LKÖLTÖZTÜNK! A ®§Üo Esztergom, Erzsébet Királyné utca 21. A képkeretezés maradt a kölcsey utcában! 8 hídlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom