Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-07-19 / 28. szám

címlapon Megelőzés vagy büntetés? Egy tavalyi felmérés eredménye szerint a megkérdezettek 37 szá­zaléka gondolja azt, hogy a szigorúbb büntetés, 38,2 százaléka pedig, hogy a megelőzés és a tájékoztatás a leghatékonyabb visszaszorító eszköz. Emellett vannak olyan hangok is, amelyek a könnyű drogok teljes liberalizációját szorgalmazzák évek óta - sikertelenül. A törvények enyhítése vagy szigorítása pedig nem­csak büntetőjogi, hanem súlyos és érzékeny politikai kérdés is egyben. Bár a törvényi szabályozásban Európa-szerte a szigo­rítás felé tolódik el az egyensúly, szakemberek vélekedése sze­rint a tájékoztatásban és a megelőzésben rejlik a siker kulcsa. A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet jelentéséből viszont az derül ki, hogy míg a prevencióra és a szociális és egészségügyi intézmé­nyekben való kezelésre évente alig 2 milliárd forintot szán a kor­mányzat, addig a kábítószeres bűnüldözés és a büntetés-végre­hajtás évente mintegy 8 milliárd forintba kerül. Ezek a számok, és a tény, hogy a bűncselekményeknek alig 6-7 százalékára de­Kis drog-szlengszótár Kannabisz = marihuána, fű, kender, joint, gandzsa Speed = spuri, speedy Ecstasy = X, XTC, bogyó Hasis = csoki Heroin = hernyó, HRN, hó LSD = bélyeg, lecsó, trip Kokain = kóla Részletek egy 16 éves lány vallomásából „Az első alkalommal nem igazán éreztem semmit, csak há­nyingerem lett. Akkor megfogadtam, hogy többet eszem­be sem fog jutni, hogy füvezzek. Akkor is azért tettem, mert a haverok kínálták, és nem akartam kimaradni a buli­ból. Másodszor ugyanígy jártam. Akkor néhány slukk után erős nevető görcs kerített hatalmába." „A kokainból 15 ezer forintért vettünk 1,5 grammot. Orron keresztül szívtuk fel a port, ami elég fájdalmas volt, de az utána következő pár órában felpörögtem. Nem szédültem, nem volt röhögő görcsöm, egyszerűen csak boldognak éreztem magam. Nagyon boldognak. Viszont amikor a szer kezdett kiürülni, akkor szorongó érzés és hányinger kerí­tett hatalmába." „Az LSD volt a legkeményebb. Egy sráctól kaptam egy bé­lyeget, elszopogattam, majd úgy húsz perc múlva apró karmolásokat éreztem a hátamon. Amikor hátrafordultam, egy macskát láttam magam mögött, majd kettőt, hármat, végül rengetegen lettek. Karmoltak, harapdáltak. Véres­nek láttam a kezeimet, és a macskákat is. Félelmetes volt. A hallucináció körülbelül fél óráig tartott, addigra teljesen véresre karmolták a„macskák"a kezeimet. kenés következett be, és kevesebb lett az illegális szerhasználat, jellemzően a heroin miatt bekövetkezett haláleset is. Esztergomban is hozzávetőlegesen az országos statiszti­kák érvényesek - mondta Hentes Ildikó. Regisztrált adat, vagy nyílt titok, hogy a fiatalok 20-50 százalékának életében szere­pet játszanak, vagy játszottak a különféle kábítószerek, főként a füves cigi, és az úgynevezett partidrogok. Térségünkben sajá­tos, az országos statisztikáktól és trendektől eltérő jelenségek is megfigyelhetők: a környéken az ország más részeivel ellentét­ben például nem jellemző a roma származásúak drogfogyasz­tása, viszont a tizenöt ismert opiátfüggő, tehát heroin- vagy metadonfogyasztó számát tekintve kimagaslóak vagyunk, és sajnos a halálesetek statisztikájában is komoly részt vállalunk: a Fényközpont működésének elmúlt hét évében tíz haláleset tör­tént a térségben, csak az elmúlt évben kettő. Szintén érdekes helyi megfigyelés, hogy a környékbeli drogfüggők testileg, szel­lemileg nincsenek annyira leépülve, mint másutt, valószínűleg azért, mert kisvárosban jobban figyelnek egymásra az emberek, nem hagyják elkallódni a bajban lévőket. hídlap 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom