Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-07-12 / 27. szám
horoszkóp július 12-18. Ö römmel értesítjük, hogy Takarékszövetkezetünk, mintegy fél évszázados fennállása után, s többévi aktiv együttműködés, kapcsolatteremtő munka eredményeként megtalálta azt a stratégiai társát, akivel - tagságának egybehangzó véleménye és döntése alapján - az elkövetkezendő időkben teljes mértékben együttműködve, jogilag is összeolvadva kívánja folytatni tevékenységét Ügyfelei, vagyis az Önök érdekében. ...használja ki kapcsolatunk első „gyümölcsét”... EGYBEKELTUNKIwM Halászi Takarékszövetkezet ESZTERGOMI TAKARÉKSZÖVETKEZET tokarek Ezekben a napokban nincs sok kedved dolgozni. Még szerencse, hogy nyár van, így a feladatok sem halmozódnak fel a hétvégére. De légy óvatos, munkahelyeden olyan ember is figyelheti tevékenységedet, akivel nem igazán kedvelitek egymást, így kihasználhatja mélázá- g sódat, nem odafigyelésedet. Most jusson időben eszed- be: amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! Egy régi barát, vagy régi szerelem tűnhet fel életedben újra ezen a héten. Nagy meglepetésként érhet az esemény, s fel is kavarja lelkivilágodat. Eszedbe jutnak a régi szép napok, emlékek, s az érzések, melyek előtörnek belőled, még téged is meglepnek. De vigyázz, ez az idill nem tart sokáig, ne járkálj a föld felett két lépéssel, j5 nagyot eshetsz! Feszült vagy, s ez kihat magánéletedre, munkádra égyaránt. Indokolatlan veszekedésekbe bonyolódsz, mindennaposak a súrlódások körülötted. Mintha szánt szándékkal keresnéd a bajt ezen a héten. Idő- j* szerű lenne elgondolkodnod mi az oka ennek a tart- £ hatatlan állapotnak, s lerendezned a feszültséget oko- — zó problémát. Jól alakulnak pénzügyeid, egzisztenciád is szilárd. Váratlan munkaajánlatot is kaphatsz, melyre butaság lenne nemet mondani! Hisz nemcsak jól jön a váratlan ajánlat, hanem hosszú távon kamatoztathatod a kialakulóban lévő kapcsolataidat. Gondolj a jövődre, s arra, jx hogy ha most bebizonyítod, hogy értesz a szakmádhoz, '2 máskor is felkínálják a pluszmunka lehetőségét. Egy Oroszlán mindig kész újabb szerelemre, még akkor is, ha esetleg állandó kapcsolatban él. Bizony ezen a héten horogra akadhat egy kaland, mely lelkivilágodat is .jjj felbolygatja. Nem számítottéi a lehetőségre, de nem "n bírsz neki ellenállni. Úgy tűnik, nem tudsz magadon o uralkodni, így csak azt javasolhatom, hogy légy óvatos, o hisz ha kiderül miben sántikálsz, pórul járhatsz otthon! Itt az ideje, hogy végre te is rendezz egy bulit. Az sem baj, ha házon kívülre szervezed, minden barátod nagyon fog örülni a meghívásnak. Az egész heti túlhajtott- ságnak jó ellenszere egy kis pihentető szórakozás. Rád o fér, hogy lazíts, kikapcsolódj, jól érezd magad, s olyan M emberek vegyenek körül, akiket nagyon szeretsz! Ez a hét a nagy elgondolkozások, mélázások hete lesz. A nagy meleg miatt nincs sok kedved ellátni feladataidat, amit környezeted nem néz jó szemmel. Az élet nagy kérdésein gondolkodsz, mi hogyan működik, mi- ért, s hogyan alakulnak bizonyos dolgok. Folyamatos •aj töprengésedet végül másoknak sikerül megszakítani- E uk, egy hétvégére szóló buli meghívással. Néha abból adódnak a konfliktushelyzetek, hogy nem vagy hajlandó felvállalni azt, hogy beszélj a problémákról. Nem cselekszel helyesen, visszafojtod a bánatodat, dühödet, így nem csak te nem tudod megoldani a gondjaidat, hanem a a neked segíteni akaróknak sem hagyod, hogy legalább jó tanácsokkal lássanak el. Ne várd meg, míg kirobban belőled a feszültség, csak ennél is nagyobb galiba lehet belőle! Tele vagy energiával, jókedvvel, mindennapra találsz munkád mellett egyéb elfoglaltságot is. Terveid vannak a nyárra, s lassan te is elmehetsz szabadságra. Erre már nagyon készülsz, bizony rád fér némi pihenés. De m amíg még kötelezettségeid vannak munkád terén, addig figyelj oda, nehogy elfeledkezz valami elvégzendő c" feladatról! Jó formában vagy a héten, aminek nekikezdesz sikerrel be is fejezed. Új ötletek fogannak meg benned, hosszú távú terveid születhetnek. Ne feledd viszont, hogy egyszerre inkább csak egy dologgal foglalkozz, így azt biztosan sikerrel zárhatod. Ha kapkodsz, hamar túlterheled magad, s képtelen leszel megfelelni _q az elvárásoknak. Mindig fontosak voltak baráti kapcsolataid, de ezen a héten bizonyítanod is kell azt, hogy valóban lehet rád számítani. Amikor túl vagytok az adódott gond megoldásán, itt az ideje, hogy közösen elmenjetek szórakozni is. Remekül érezheted magad, rég nem látott isme- j rősök is újra feltűnnek életedben. Ha magányos vagy, ’> ezen a héten beköszönhet a szerelem is. Bár nem az a jellemző rád, hogy bármi áron vitába keveredj valakivel, de mégis az elmúlt hetekben annyi negatív dolog halmozódott fel benned, hogy ha nem adod végre ki magadból a dühödet, abból előbb-utóbb baj lesz, és esetleg olyan valakin csattanhat az ostor, aki meg sem érdemli. Főszerkesztő: Váczy-H. István • Főszerkesztő helyettes: Gulya István • Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Munkatársak: Gábor Éva, Himmler György, Lenger Péter, Muzslai Ágnes, Nagy Tibor, Oravetz Ferenc, Pöltl.Oxi" Zoltán • Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla • Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4.; postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 53.: telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750; e-mail: info@ hidiap.net, apróhirdetés feladás: apro@hidlap.net • Felelős kiadó: Ámon Adrienn ügyvezető igazgató • Kiadó: EHÍR Kft., 2500 Esztergom, Deák Ferenoutca 4., telefon: +36 (33) 510-040 • Nyomdai kivitelezés:TC PRINT; ügyvezető igazgató: Szentmártoni Attila • HU I5SN 1785-0592. Megjelenik: Esztergom, Csolnok, Dág, Dorog, Dömös, Kesztölc, Leányvár, Máriahalom, Nyergesújfalu, Párkány, Piliscsév, Pilismarót, Sárisáp, Tát, Úny vasárnap 8.00 Önkormányzati Napló ism. 12.01,17.50, 21.00,2.00 Híradó ism. 9.05,18.35 Előtér ism. 9.55,16.32, 2.05 Remustra ism. - Muzsika hangja 11.25 Dokumentumfilm (ek) ism. - Az utolsó előtti út - Butugicsaki haláltábor 12.05,19.25 Maronka Csilla és vendégei ism - Kupi Zoltán 17.40, 20.50,23.50 A nap eseménye ism.17.55 Köztér ism. 20.25 Fősulisokk ism. 21.05 Maronka Csilla és vendégei - Szécsy Kati. hétfő 9.00 Képújság 12.01 Maronka Csilla és vendégei ism. - Szécsy Kati 13.00 Képújság 17.40 A nap eseménye, 20.50, 23.50 A nap eseménye ism. 17.50 Híradó 21.00,2.00 Híradó ism. 2.05 Önkormányzati Napló ism. kedd 9.00, 12.01,17.50, 21.00, 2.00 Híradó ism. 9.05, Képújság 17.40 A nap eseménye 20.50,23.50 A nap eseménye ism. 2.05 Önkormányzati Napló ism. szerda 9.00,12.01 Híradó ism. 17.40 A nap eseménye 20.50,23.50 A nap eseménye ism.17.50 Híradó 21.00, 2.00 Híradó ism. 18.00 Maronka Csilla és vendégei 21.05,2.05 Maronka Csilla és vendégei ism. 19.00 Fősulisokk 22.05, 3.05 Fősulisokk ism. csütörtök 9.00,12.00,17.50,21.00,2.00 Híradó ism. 9.05,12.05 Maronka Csilla és vendégei ism. 10.05,13.05 Fősulisokk ism. 17.40 A nap eseménye 20.50,23.50 A nap eseménye ism 18.00 Köztér 21.05,2.05 Köztér ism. 18.40 Remustra - Freemen Jazz Band 21.45, 2.45 Remustra ism. - Freemen Jazz Band, péntek 9.00,12.01 Híradó ism. 9.05, 12.05 Köztér ism. 9.45,12.45, Remustra ism - Freemen Jazz Band 17.40 A nap eseménye 20.50,23.50 A nap eseménye ism. 17.50 Híradó 21.00,2.00 Híradó ism. 18.00 Dokumentumfilm (ek) - Az utolsó előtti út - Szahalini képeslapok 21.05, 2.05 Dokumentumfilm (ekjism. - Az utolsó előtti út - Szahalini képeslapok 18.30 Dokumentumfilm (ek) - Az utolsó előtti út - Szahalin II. 21.35,2.35 Dokumentumfilm (ek) ism. - Az utolsó előtti út - Szahalin II. szombat 9.00,12.01,17.50, 21.00,2.00 Híradó ism. 9.05 Előtér 18.35 Előtér ism. 9.55 Remustra - Soma Mamagésa 16.32,2.05 Remustra ism. - Soma Mamagésa 11.25, 21.05 Dokumentumfilm (ek) ism. Az utolsó előtti út - Szahalini képeslapok 12.05,20.25 Fősulisokk ism. 17.40,20.50,23.50 A nap eseménye 17.55 Köztér 19.25 Maronka Csilla és vendégei ism 21.35 Dokumentumfilm (ek) ism. - Az utolsó előtti út - Szahalin II. 54 hídlap