Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)
2007-12-22 / 19. szám
helyi história Az esztergomi vár 1934-ben kezdődő rekonstrukciója volt az épületegyüttes első komoly régészeti feltárása és helyreállítása. Akkor Szent István halálának 900. évfordulójára készülődtek a királyvárosban, az óriási munkálat elvégzésére az ország számos tudósa, építésze érkezett a helyszínre. Az akkori Várhegy teteje a most látható, az országzászlót tartó torony csúcsáig ért, így iszonyú mennyiségű föld- és kőtömeget kellett elszállítani a helyszínről. Az ásatás hiteles történetéről a vármúzeum igazgatója, Horváth Béla mesélt a Hídlapnak. A reneszánsz korban Esztergom nemcsak országos, de európai viszonylatban is jelentős szerepet töltött be. Vitéz János érseksége alatt az esztergomi vár a reneszánsz kultúra és a humanista műveltség egyik fontos központjává nőtte ki magát. Talán ezért is örömteli a hír, miszerint Horváth Béla, a vár igazgatójának tervei szerint hamarosan elkezdhetik a III. Béla király korabeli palota maradványainak rekonstrukcióját, melyhez az 1934-38-as feltárás óta nemigen nyúltak szakemberek. Akkor többek között elmaradt az úgynevezett lakótorony eredeti magasságának helyreállítása - ezt szeretnék most pótolni az esztergomi szakemberek. Horváth Béla úgy véli, hogy az országzászlót tartó torony megmagasítása és a csapadék ellen védelmet nyújtó lejtős tető megépítése egyrészt praktikus, másrészt az egységes városkép miatt is fontos. Az első kövek A legjelentősebb építkezések III. Béla idejében folytak az esztergomi Várhegyen. Az Árpád-ház kihalása után Esztergom megszűnt királyi központ lenni, és az akkori törvények értelmében a várost és az egész várrendszert a mindenkori egyházvezető, az érsek uralta. Esztergom reneszánsz központtá való alakulásában is egy érsek, Vitéz János jeleskedett, ő kezdte különböző célokra használni a Béla által emeltetett vár- és palotarészeket, a XII. századi lakótoronyba például studiolot telepített. Ebben az egykori dolgozószobában található egyébként az a freskó-együttes, melynek Temperantia elnevezésű része a közelmúltban nagy vihart kavart, mivel két restaurátor, aki hét éve dolgozik az alkotáson azt állítja, hogy a falfestmény Botticelli keze munkája. A török hódoltság alatt aztán a korábbi királyi, majd egyházi központ végvárrá minősült, ettől kezdve jelentősége egészen a huszadik század közepéig fokozatosan háttérbe szorult. A XVII. században a török ostromoknak köszönhetően a vár és természetesen a város is hatalmas károkat szenvedett, gyakorlatilag szinte minden részét szétágyúzták. Ezt a romot temették be aztán földdel, és építettek rá egy ágyúállást. Az Árpád-kori palotaegyüttes legnagyobb szerencséjére - állítja a várigazgató - hiszen így évszázadokon keresztül viszonylag épen maradhatott, konzerválódhatott. Az Árpád-kori palotarész aztán közel kétszáz évig a föld alatt várt elfeledve az újjászületésre. A felújítás A Bazilika 1820-as években megkezdett építése előtt még komolyan felmerült a gondolat, miszerint az egész Várhegyre kiterjesszék a főszékesegyház építését, az ötletet végül elvetették, mivel abban az esetben a ma látható vár és palota maradványai végleg az enyészeté lettek volna. A romokat rejtő domb teteje a mostani országzászlót tartó torony csúcsáig ért, ebből a hatalmas földmennyiségből kellett 1934-ben kiásni az óriási leletegyüttest. Maga az ásatás egy egyszerű lakossági kérésből indult, a Vízivárosban élők arra panaszkodtak az akkori városházán, hogy a várdomb felől folyamatosan kisebb- nagyobb kövek potyognak házaikra. Ennek nyomán indult el a kutatás, melynek során kiderült, hogy itt egy betemetett, romegyüttes található a föld alatt. 1934-ben aztán felvetődött, hogy Szent István halálának 900. évfordulójára illő volna méltó módon megemlékezni, így a ’38-as ünnepi események előkészítése során az egész országot érintő összefogás indult Pöltl Zoltán Esztergom felfedezése, avagy a hely története Reneszánszra vár
