Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-12-08 / 17. szám

f Nevet kaptak az utcák Folytatva az évekkel ezelőtt megkez­dett programot, több új, eddig még névte­len, „helyrajzi számos” közterület elnevezé­se emlékeztet Esztergom történelmi öröksé­gére, jelentős személyeire, a várostörténet mozzanatainak. Az Ipari Park területén a Lengyel és a Dr. Henryk Feit utca az egyko­ri lengyel menekült katonák tábora és rang­idős parancsnokuk, az orvos százados emlé­két őrzi, ahogy a Matus Gyula utca a tábor megszervezőjéét, első magyar parancsnoká­ét, akire a lengyel katonák is hálásan em­lékeztek. Jarosik Jakabról, a lengyel kato­nák lelkészéről szintén itt neveztek el utcát. Az egykori katonai táborra és gyakorlótérre emlékeztet a Tüzér és a Levente utca. Esztergom-Kertvárosban a Mikes Ke­lemen utcát folytató rövid utcácskát az író szeretett szülővárosáról, a háromszéki Zágonról nevezték el, folytatva azt a hagyo­mányt is, hogy Kertváros utcáinak egy ré­sze az elszakított országrészek városainak (Eperjes, Kassa, Nyitra, Kolozsvár) nevét őrzi. Németh László költő felesége család­jának nyaralója Kertvárosban áll, a család nevét és nyarainak emlékét őrzi a Palatínus utca végén nyíló Démus-villa utca. A Mol­nár sort és az Eperjesi utcát köti össze a Haj­dú Sándor köz, amelyet az egykori kertvá­rosi munkásról, az munkahelye 1956-os Munkástanácsának vezetőjéről neveztek el. Zsemberi Berta a kertvárosi sportpálya te­rületét adományozta a városnak, a róla el­nevezett utca a Sport utcából nyílik, míg a Vasút sorról az első Esztergomban leszállt repülős, Székely Mihály utcája, akinek em­lékműve is áll a vasútállomás előtt. Új tűzoltó-parancsnok A november 22-én tartott testüle­ti ülésen választották meg Eszter­gom Város Hivatásos Önkormány­zati Tűzoltóságának új parancsno­kát. Boda Zoltán tűzoltó főhadnagy folytatja a nyugállományba vonuló Kövecs István alezredes tevékeny­ségét. Meggyes Tamás polgármester megköszönte a leköszönő parancs­nok munkáját, amit az önkormány­zat jutalommal is elismert. Elisme­rően szólt arról, hogy Kövecs István parancsnoksága alatt fejlődött Esz­tergom és a környék tűzbiztonsága, megerősödött a tűzoltóság személyi állománya. A polgármester elmond­ta, a parancsnok munkájával mindig elégedett volt, minden pillanatban magas színvonalon látta el felada­tát. Kifejtette: az önkormányzat to­vábbra is számít az alezredes szakér­telmére. Utódjáról szólva elmondta, a fiatalítással kapcsolatban találko­zott az esztergomi tűzoltóság állo­mányának kérése és az önkormány­zat elhatározása. Közel a segítség Átadták az új mentőállomást Múlt héten pénteken adták át a Hősök terén a volt Kossuth-iskola átépítésével és bővítésével kialakított új térségi mentőál­lomást. A három kocsis állomást 70 mil­lió forintos ráfordítással alakította ki Esztergom és az Esztergom-Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás összefogása. Előbbi 43, utóbbi egy belügyminisz­tériumi pályázatot elnyerve 27 millió forinttal vette ki a részét a beruházásból. A Mentőszolgálat főigazgatója, dr. Göndöcs Zsigmond, és Meggyes Ta­más, a társulás elnöke, esztergomi polgármester vágta át a gépkocsibeálló ajtajában elhelyezett szalagot, átadva az állomást, amelyből már az ünnep­ség idején is riasztáshoz vonultak a mentők. A fogadáson részt vett Völner Pál, a megyei közgyűlés elnöke, Szenes Lajos, Tát, Czermann János, Süttő, Tóth Zoltán, Bajót, és Havrancsik Tibor, Mogyorósbánya polgármestere, Ju­rák Krisztián, a mentőállomás vezetője, dr. Sólyom Olimpia, a kórház főigaz­gatója, dr. Pák Gábor főorvos, Németh József esztergomi alpolgármester. Meggyes Tamás az új állomás mellett a térségi orvosi ügyeletnek is otthont adó komplexum elnevezéséhez kérte a hallgatóság és a térségben élők ötlete­it. Az átadást után a Mindszenty-csarnokban barátságos labdarúgó-mérkőzé­sen csaptak össze a Mentőszolgálat és a Kistérség csapatai. Ingyen használhatja a horgászegyesület a tavat Meggyes Tamás polgármester javas­latára további tíz évre ingyenes hasz­nálatba adták az Esztergom-Kertvárosi Horgász Egyesületnek a kertvárosi bá­nyatavat és környékét. A kertvárosiak 2004-től használják a területet, össze­gyűjtötték a lerakott szemetet, sőt meg­akadályozták új lerakók kialakulását. Rendszeresen, évente három-négyszer is vágták a füvet, ügyeltek a tó környe­zetének, vizének védelmére. Haltelepí­téseiknek köszönhetően látogatott hor­gásztóvá vált a bányató. Mint a polgármester fogalmazott, „a hulladéklerakó közelében lévő bánya­tavat az Egyesület ’jó gazda gondos­ságával’ tartotta karban. A terület rend­szeres gondozása és az elvégzett munka miatti bizalom alapján javaslom, hogy az Egyesület kapjon a fenti helyrajzi számú ingatlanrészre határozatlan idejű ingyenes használati jogot”. A horgászegyletet nemcsak a további gondozásra kötelezte az önkormányzat. Előírták szeméttárolók és illemhelyek lé­tesítését is, és a használatba kapott ingat­lanrész művelési ágának megváltoztatá­sát és leválasztását. Tevékenységükről a kertvárosi horgászok minden októberé­ben beszámolnak a testületi ülésen is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom