Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-09-29 / 7. szám

almárium Kinőtt a vihar a pohárból Gond van Esztergomban, nem elég demokratikus mifelénk a demokrácia. Polgármester Urunk azért távolítja el az István gimnázium igazgatóját, mert nem tudta kordában tartani diákjait és a szülő­ket az iskola költözése-elhelyezése körül kialakult bizonytalan helyzet miatt. Szerinte a helyzet, hisztérikus. Szerintem meg érthető, ha a szülő szeretné tudni, hogy gyermeke mi­kortól, hová, meddig és melyik intézménybe fog járni. Augusztus közepén a szülők még mindig több variációról tudtak, illetve nem tudtak. Minden a levegőben lógott a legutolsó pillanatig. Ki ne lenne ideges? Tanévkezdés előtt két héttel derült ki, hogy a régi „Hell" épületébe lehet költözni. Költöztetett is tanár, diák szülő. Talán még az Önkormányzat is. Szépen meg is nyugodott diák, szülő. Senki szavát nem lehetett hallani. Szeretném, ha mindenki megértené, mi szülők nem az ÉPÜLE­TÉRTjelentünk meg a Hivatal folyosóján. A meghirdetett nyilvános ülésre igyekeztünk (volna). Ám már ott közölte velünk az ÁLTALUNK demokratikusan megválasztott polgármester, hogy Sitku Pál igazgató leváltása MÁR (!!!) eldöntött ügy, felesleges tehát az ottlétünk, továbbá még nem határoz­ták el, hogy nyílt vagy zárt ülésen tárgyalják az igazgató úr (már eldöntött) ügyét. Szeretném felhívni az összes képviselő és Meggyes Tamás figyelmét az Önkormányzati Törvény, 1990 LXV tv. 12§ 4-5 bekezdésére, amely egyértelműen kimondja (más estekkel együtt), hogy vezetői megbízás adása-visszavonása esetén csak abban az esetben tartható zárt ülés, ha az érintett a nyílt ülésbe nem egyezik bele. Vagyis a döntés joga néma képviselő testületet, néma polgármestert, ha­nem csakis kizárólag az érintettet illeti meg. Az elbocsátás végső indokaként megjelölt megfékezésről-kordában tartásról pedig csak annyit sze­retnék elmondani, hogy tudomásom szerint ma Magyarországon - remélem Esztergomban is - az állampolgároknak Alkotmányban rögzített joga a véleménynyilvánítás és a szólásszabadság. Pol­gármester úr tehát törvényben rögzített jogaink csorbítására szólította fel a gimnázium igazgatóját. Miután ennek szerinte nem tett eleget, ezért kell távoznia. Sitku Pál az események alatt végig türelemre, megértésre és mérsékletre intett mindenkit. Szerintem ennél többet nem tehetett. Most azokhoz a Képviselő Urakhoz szeretnék szólni, akik választóik kérése ellenére az igazgató fel­mentése mellett szavaztak. Tudniuk kell, hogy ők a mi választói akaratunkat, véleményünket kell képviseljék, nem a sajátjukat. Lehetséges, hogy ez a választói akarat nem egyezik meg a saját tö­rekvéseikkel. Ebben az esetben séma saját, hanem csakis a választói akarat a mérvadó. Azért ülnek ott, azért fizetjük Őket, hogy a Ml és ne a SAJÁT (vagy esetleg egyeztetett) véleményüket hangoz­tassák. A mi akaratunknak szerezzenek jogot! Saját akarat érvényesítésére lehetőségük nyílik otthon, vagy egyszerű választópolgárként, de sem­mi esetre sem képviselőként. Hock Anikó _ZTAdán -rfe't áiíon da Xe/teésuL a óáz iée JioMtjcduC a tóvhatod■ R uavs /masi/t oegeu a debÓiendezes, uiou. A faiunk, 'de csőé 4,aUudnfUc 4aKats**6. Ve % « S~P­4a. a? idő- engedi, 1íicod üldőgéliiuA ^rjemmd ióioc/aíó- -Őcuyja ded, fogj a* dmentz dékuyoab­potiou -ftlcfiaJtad ' a ófa/uáuyau uggay fin&X a OHJsfaseqes a W,c, ityeu csak ruieudoeu iündötíT «ap dyda- £ aJieSdue ÁocL Üuuyazo. a dabzatot padjai fi3 U i ' 3L Jendő- znanAa«- baszuab. a AoadtQn iád! Sajnos adta * (*»*«* W* map jrZdeuz 4, ora M a UiJrf TfíyeaAoy arouSau mJj ^ 4 ovo u», W vfcjjy az Szed eddze iotíuÁ ezy dduafaz a. *>dektí. Ő 'Ig&dat- cmeg jouaéaa fétzyes&edck. ^ Jeta. eine oa ózaoaá ké'SŐ&ó SeÉypCOo&a a, &oz- oiia.Cpia.st 2 zy&stfu. óvási pazados pzezsze. ez mirr'D n mi Vjhrrü/ruSÓL !" Wendete*, cxÁAos '»»‘ót. az ózadtadótás ? Re i(Letéhesek eozt mezu. -fuppdiídk, -Lozyy a feuy a fényéi uetetsuí ? oszezitdüí. ec a spatdas e Tiszted Weid lesd ! " Szofz. tdcoi éoéza. Ovap'y. " Udouazo Sfsioa.nne Gyermek Kert Szociális és Kulturális Alapítvány Ifjúsági Információs Iroda Esztergom, Aranyhegyi u. 5. FELHÍVÁS! A Gyermek Kert Szociális és Kulturális Alapítvány szervezésében Délutáni Gyermekklub indul általános iskolás korosztály számára. A foglalkozások 13 órától 18 óráig tartanak minden hétköznap délután, melynek keretén belül:- felügyeljük a házi feladat elvégzését,- kézműves foglalkozásokkal színesítjük délutánjaikat,- lehetőségük nyílik az internet világát megismerni. A jelentkezéseket folyamatosan várjuk! Érdeklődni lehet helyben, illetve a 33-501 -740-es telefonszámon. Részvételi díj: 300 Ft/nap Testvérek esetén 150 Ft/nap Mindenkit sok szeretettel várunk! Gyermek Kert Szociális és Kulturális Alapítvány Ifjúsági Információs Iroda Esztergom, Aranyhegyi u. 5. NEM CSAK A HÚSZ ÉVESEKÉ A (VIRTUÁLIS) VILÁG! AVAGY TANULJUNK MEG MINDENT A SZÁMÍTÓGÉPRŐL ÉS AZ INTERNETRŐL A Gyermek Kert Szociális és Kulturális Alapítvány kezdő számítástechnikai tanfolyamot indít nyugdíjasok részére az Ifjúsági Információs Irodában (Esztergom, Aranyhegyi u. 5.). A tanfolyamot képzett pedagógus vezeti. Irodánkban ingyenes gyakorlásra is lehetőséget biztosítunk a kedves jelentkezőknek. Jelentkezési határidő: 2007. október 5. A tanfolyam kezdete: 2007. október 6.10 óra, majd 10 alkalommal szombatonként Részvételi díj: 5000,- Ft/10 foglalkozás Jelentkezni lehet személyesen az Ifjúsági Információs Irodában telefonon a (33) 501 -740 számon Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk! Gyógyító sorok Lenger Új, ezentúl rendszeresen megjelenő rovatunkban háziorvo­sok, szakorvosok segítségével próbálunk hasznos tanácsok­kal segíteni. Természetesen, ha önökben felmerül valamilyen közérdekű témával, betegséggel kapcsolatos kérdés, akkor bátran forduljanak szerkesztőségünkhöz. (Postacímünk Deák Ferenc utca 4., elektronikus levelesládánk info@hidlap.net ). Sorozatunk első témája a felesleges gyógyszerszedés, melyre Söröss Jenő, háziorvos hívja fel a figyelmet.„Az őszi-téli szezon­ban megszaporodik a gyógyszerfogyasztás, ha kell, ha nem az emberek szedik a pirulákat. A legnagyobb probléma azonban az, ha ezt orvos vagy felírás nélkül teszik, esetleg kölcsönkap­va veszik be. Az első nagy hiba: nem tudhatjuk, hogy allergiá­sak vagyunk-e az adott gyógy­szerre, mert ha igen, akkor bizonyos érzékenység esetében ez sokkhoz, vagy akár halálhoz is vezethet. Természe­tesen más egy láz-, vagy fájdalomcsil­lapító, de itt is figyelni kell. A másik fő probléma, hogy betegség esetén, ha javulás áll be, akkor a betegek sok esetben abbahagyják az antibiotikum szedését. Ezt nem szabad, mindig be kell szedni az orvos által előírt adagot, mert a félig elpusztult kórokozók, felélednek, meg­szokják a gyógyszert, és legközelebb nem lesz olyan hatékonyan ellene"- figyelmeztetett Söröss Jenő. A legfontosabb alapelv, az orvos, gyógyszerész utasításainak tényleges betartása. hídlap 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom