Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-09-01 / 3. szám

életmód WA Gábor Éva Múlt héten a legegyszerűbb, az egészséges, átgondolt ét­kezés és a testmozgás ötvözésén alapuló fogyókúráról szó­ló írásunkban azt ígértük, hogy visszatérünk még a sokakat foglalkoztató témára. Ezúttal a legismertebb, sokaknak be­vált diétákat vettük górcső alá, melyből megint csak kiderült: a legtöbb közkedvelt diéta veszélyeket is rejt magában. Kilencvennapos diéta Az amerikai sportorvosoknak tulajdonított, Magyarországon igen közkedvelt és eredményesnek mondott diéta lényege, hogy a három hónap alatt négynapos ciklusok követik egymást, me­lyek első napján túlnyomórészt fehérjét, második napján kemé­nyítőt, harmadik napján szénhidrátot, negyedik napján pedig kizárólag gyümölcsöt fogyasztunk, azaz szétválasztjuk az élel­miszerfajtá­kat. A reg­geli minden nap gyü­mölcs, havonta van egy-egy „víznap" is, és ha minden jól megy j 15-20 kilogrammtól is megszabadulhatunk a negyedév alatt, ráadásül megváltozik a szervezet anyagcseréje, így a visszahí- zás esélye is kisebb. A dietetikusok arra figyelmeztet­nek, hogy a diéta valójában egy fe­hérje-, és három szénhidrátnapból áll, hiszen a keményítő egy össze­tett szénhidrát, és a gyümölcsökben is ez a legmeghatározóbb energia- forrás. Tejet és tejterméket csak a fe­hérjenapon lehet fogyasztani, pedig a fehérje minden nap létfontosságú a szervezet számára. Szintén min­den negyedik nap jut a szervezetünk vashoz, kalciumhoz és egyéb nélkü­lözhetetlen nyomelemhez. Ugyanak­kor a diétázóknak előnyére válhat az előírt nagy mennyiségű gyümölcs és zöldség fogyasztása, hiszen a rostok, vitaminok és ásványi anyagok jó ha­tással vannak az emésztésre és az im­munrendszerre is. Mindent összevetve a módszer három hónap alatt nem fe­nyeget egészségkárosodással, és való­ban látványos eredményeket produkál, de hosszú távon igen káros a szétvá- lasztásos étkezés, mivel a szervezetnek minden nap mindenféle tápanyagra szüksége van. Testkontroll A szintén amerikai eredetű program alap­ja az élelmiszerek megfelelő párosítása, azaz a szénhidrát- és fehérjetartalmú ételek együttfogyasztásának ke­rülése, valamint a különféle élelmiszerek meghatározott idő­szakban való fogyasztása. A testkontroll a szervezet mű­ködését három nyolcórás periódusra osztja: 4 és 12 óra között van a kiválasztás időszaka, amelyet nem szabad nehéz ételekkel megzavarni, 12 és 20 óra közé esik a táplálékfelvétel időszaka, majd 20 és 4 óra között a be­épülés időszaka zajlik. Ennek megfelelően délelőtt csak gyümölcsöt lehet fogyasztani, ebédre zöldségféléket ja­vasolnak, vacsorára pedig szintén sok zöldséget és kemé­nyítőtartalmú vagy állati eredetű élelmiszert is lehet enni, majd két órával később kötelező ismét gyümölcsöt fo­gyasztani. A húsokat nem ajánlja a testkontroll-módszer, a tejet és a tejtermékeket viszont kifejezetten tiltja, mert szerinte nem valók emberi fogyasztásra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom