Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-09-01 / 3. szám

eszterdom vácsTamás, a BTSSZ elnöke kérdésünkre elmondta: a tulajdonjogi pert függetlenül a bérleti jogviszony megszűnésétől végig szeret­nék vinni, de a bíróság még nem tűzte ki a tárgyalás időpontját. Ezenkívül kártérítési keresetet is benyújtottak a PP Zrt. ellen, mi­vel a BTSSZ úgy véli: a tulajdonos„erőfölényével" visszaélve három éven keresztül szándékosan akadályozta a turistaház működését azzal, hogy nem volt hajlandó az albérlőkkel való hosszú távú együttműködésre, így a bizonytalan kilátások miatt ellehetetlení­tette a BTSSZ szerződéseit. Tény, hogy a természetbarát szövetségnek voltak rossz dönté­sei a bérlő kiválasztását illetően, ám a PP Zrt. is furcsán viselke­dett: mindig mást mondott az érintetteknek és a sajtónak, mint amit végül tett. Zambó Péter vezérigazgató kérdésünkre is úgy nyilatkozott még áprilisban, hogy tárgyalásokat folytatnak a bérlőkkel, miközben ekkor talán már úton is volt a felmondóle­vél. A természetbarátok szerint a PP Zrt.-nek teljesen más szán­dékai vannak az épülettel. A főtitkár utalt arra, hogy a parkerdő területén számos egykori turistaházat adtak már el, amely ma vadászházként működik. Mikor lesz megoldás? Reinitz Gábor, a PP Zrt. műszaki-igazgatási főmérnöke az immár véglegesnek tűnő szerződésbontás kapcsán elmondta: a hosszú idő óta húzódó vitás helyzet, a rendezetlen állapot megszünte­tése vezette a társaságot a döntés meghozatalára, továbbá mind a környéken lakó természetbarátok, mind az önkormányzat is jo­gosan igényelték, hogy megnyugtató megoldás szülessen a me­nedékház sorsában. A BTSSZ-szel már nem láttak esélyt a létesít­mény hosszú távú, megbízható üzemeltetésére, de egy új bérlővel továbbra is az eredeti rendeltetésének megfelelően, melegkony­hás, a turistáknak kedvezményt, vagy olcsó étkezést biztosító ét­teremmel és turistaszállással szeretnék működtetni a házat. A főmérnök utalt arra, hogy a PP Zrt. tulajdonában számos egyéb menedékház van, amely példásan működik más turistaegyesületekkel való együttműködésben, ilyen például a dorogi sportegyesület turista szakosz­tálya által bérelt Fekete-hegyi turistaház. Ez­zel azokat a híreszteléseket is cáfolta, me­lyek szerint vadászházat vagy egyéb, csak szűk kör számára használha­tó létesítményt hoznának lét­re a Vaskapuban. Reinitz Gá­bor arról is beszámolt, hogy vannak komoly érdeklődők a ház iránt, de a várható és akár hosszan elhúzódó jogi viták miatt egyelőre nem tárgyalhat­nak konkrét feltételekről. Remény mindig van Farkas Zsolt, a legutóbbi üzemeltető-jelölt Black Lion Kft. részé­ről eközben még mindig arra vár, hogy egyszer talán megnyit­hatja vaskapui üzletét. Mint elmondta, tavaly a BTSSZ-szel kö­tött megállapodást követően azonnal megkérték a szálláshelyre és melegkonyhás étteremre szóló működési engedélyt, és közel 2 millió forintos ráfordítással rendbe hozták az épület belsejét, a teraszt és a korlátokat, összeszedték a szemetet, de mivel a PP Zrt. nem ellenjegyezte szerződésüket, a nyitás váratott magá­ra. Tavaly nyáron alkalmi engedéllyel tartottak néhányszor affé­le kitelepülős rendezvényt, de idén már ezt sem. A vendéglátós elmondta, hogy több millió forintot költöttek volna az épületre a hosszú távú üzemeltetés reményében, és mindmáig várják a BTSSZ értesítését, ők ugyanis semmiféle hivatalos értesítést nem kaptak a szerződés felbontásáról. 2007. augusztus végén a Vaskapuban álló Király Albert Turistaház zárva van. A turisták ugyan gyönyörködhetnek a változatlanul pazar kilátásban, és leülhetnek a rönkpadokra vagy a lépcsők­re elfogyasztani az otthon csomagolt uzsonnát, sőt eső esetén meghúzhatják magukat a tető alatt. De iskolás- vagy kiránduló­csoportok szállást nem kaphatnak odafent, és télen egy for­ró teát, nyáron egy hideg üdítőt sem vásárolhat most sen­ki. A szeméttől roskadozó konténerek tartalmának el­szállítását immár senki nem tekinti feladatának, így marad a szomorú látvány és a remény­teli várakozás. Hátha kinyit egyszer a

Next

/
Oldalképek
Tartalom