Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)
2007-12-22 / 19. szám
sport U13-as csapatok. Az idősebbek a tizedik helyen zártak az élmezőnyben, míg a fiatalabbak a nyolcadikon. Spóner József és Zöld István vezetőedzők szerint remekül helytálltak a játékosok, mert bebizonyították, hogy NB l-es szinten is képesek eredményekre. A játékosok egy rövid pihenőt követően, január 7-én kezdik meg gőzerővel az alapozást. Mélyponton az EKE A tavalyi bajnokság végén még arról számoltunk be, hogy az Esztergomi KE játékosai legjobb eredményüket érték el, ám a 2007/2008-as idény őszi szezonjára ez cseppet sem mondható el, sőt éppen az ellenkezője jellemző. A fiúk idén csupán egy győzelmet könyvelhettek el, így a tabella utolsó előtti helyét foglalják el. Ám ebbe Danóczy Richárd csapatvezető szerint több tényező is szerepet játszott, elsősorban főleg, hogy kevés játékos állt a gárda rendelkezésére. De úgy tűnik, ez a probléma lassan a múlté, több sérült kosaras ugyanis visszatért az együttesbe, igaz még vissza kell rázódniuk a játékba, de a csapatvezető bizakodik. A fiúk a két ünnep között is edzenek, hogy a január hatodikai Buda XI elleni, idegenbeli összecsapást mindenképpen győzelemmel zárják. Első NB ll-es ősz A tizedik helyen zárta első NB ll-es őszi idényét az Esztergomi Kézilabda Utánpótlás Sportegyesület felnőtt lány csapata. Ezzel azonban a klubvezetőség nem elégedett, mivel kieső helyen áll a gárda. „A képességei alapján ez a csapat legalább a nyolcadik helyen tudta volna zárni az őszt, mert akadtak olyan mécsesek, amiket meg tudtunk volna nyerni. Ám egy dolog hátráltatta a teljesítményt, hogy a keret kicsit szűknek bizonyult. A cél azonban továbbra is a bennmaradás" - magyarázta Szabó Márton az egyesület elnöke. A csapatot egyébként januártól már nem Geiszler József irányítja, ám hogy ki lesz a lányok új edzője, még nem tudni. A felnőttekkel szemben az EKUSE teljesen elégedett az utánpótlás csapatokkal, mert mindkét együttes az ifik és a serdülők is az első háromban zártak. Rövid pihenő után a kézis lányok is január elején kezdik az alapozást. Partizó futók Az Esztergomi Futóművek amatőr futóklub idén először rendezte meg Dunaparti Futópartik elnevezésű ötfordulós versenyét, amely olyan nagy sikert aratott, hogy a régió határain is túljutott: egy budapesti futóklub rendszeres vendége lett a versenynek, és több településről, sőt Szlovákiából is érkeztek futók, így az egyes futamokon közel százan futottak a 4, 10 és 20 kilométeres távokon. A legnagyobb érdeklődése a különlegességnek számító július végi „telihold- futam"-nak volt, melyen 115-en vettek részt. Ám az év utolsó napja sem múlhat el futás nélkül, az egyesület immár negyedik alkalommal rendezi meg hagyományos óévbúcsúztató futását, amelyre minden mozgáskedvelő jelentkezését várja az egyesület. A futni vágyók délelőtt 10 órakor gyűlnek össze az Erzsébet parkban, ahonnan mindenki szabadon választható távnak vág neki. A szervezőknek csupán egy megkötése van, hogy mindenki vigyen magával lufit, álarcot, esetleg jelmezt vagy vicces sapkát. Ráadásul a rendezők meglepetéssel is várják a IV. Szilveszteri Futás résztvevőit. Felemás foci-ősz Az Esztergomi SC felnőtt csapata nem éppen a tervek szerint zárta az idényt, a fiúk ugyanis a szezont két győzelemmel, négy döntetlennel és hét vereséggel a tabella tizennegyedik helyén, mindössze tíz ponttal zárták. Ám Osvald vezetőedző szerint télen remélhetőleg erősíteni tud az alakulaton, és akkor egy szebb tavasz vára csapatra, mely egyelőre a kiesés szélén áll, viszont a mester a bajnokság végére a 7-8. helyre várja tanítványait.„Flét hét lesz a felkészülési idő, amiben természetesen edzőmeccseken is játszunk, aztán március másodikén Zsámbék ellen kezdünk, de addig remélhetőleg tudunk erősíteni a gárdán" - számolt be Osvald Zsolt. Az ifik ezzel szemben kilenc győzelemmel és öt vereséggel, huszonhét pontot gyűjtve a bajnokság negyedik helyén zártak. Utánpótlás csapataink közül a megyei kiemelt bajnokságban az U15 fölényesen vezeti a tabellát, míg az U13 a hatodik helyen áll. Váczy Dávid edző szerint azonban tavasszal a cél az első öt hely egyike. Az esztergomi sporttörténelemben egyedülállóan teljesítették első NB l-es őszi idényüket az U15 és az nőtt olimpia. Az ifjú birkózók két hét pihenőt kaptak, aztán január elején megkezdődik az alapozás, mivel már a hónap közepén felkészítő versenyen vesznek részt az esztergomi birkózók.