Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-12-08 / 17. szám

5,7 milliárdot ér - és csak 2,5 milliárdba került a városnak Elkészült az esztergomi Aquasziget értékbecslése Nemrégiben készült el az esztergomi élményfürdő értékbecslése. Leg-*í fontosabb megállapítása: a fürdő piaci értéke áfa nélkül, nettó 5,7, áfá­val 6,9 milliárd forint. Az Aquasziget nettó 3,6 milliárd forintból, ezen be-fjj lül 2,5 milliárdos önkormányzati ráfordítással készült. Az építkezésről korábban készített elszámolásból látszik, jó üzletet csinált Esztergom. Bár a Népszabadságban, a Népszavában és a megyei 24 Órá­ban többször is hatmilliárdos fürdőről írtak, ezzel szemben mindössze 2,5 milliárd volt az önkormányzat ráfordítása. Azért csak ennyi, mert több pályázaton is sikerült támogatást szereznie Esztergomnak az építkezéshez, aminek áfáját is visszaigényelte a város. Mind az építkezés idején, mind azt követően a napilapokban a helyi ellen­zék valótlanul híresztelte, hogy Esztergom Város Önkormányzata 1,6 milli­árd forintos kártalanítás összegét „titokban” a fürdőépítésre költötte. Ezzel szemben a teljes összeget, mind az 1,6 milliárdot a Kanonok sor felújí­tására, az iskolák kiköltözésével kapcsolatos feladatokra költötte Esz­tergom önkormányzata. Sőt a Kanonok sor rekonstrukciójára többet fordít, mint amennyit az egyháznak visszaadott iskolaépületekért kártalanításkép­pen kapott volna. Pénzt nem ad az MSzP-SZDSZ-kormány Esztergom 2004. májusában írta alá a Medgyessy-kormánnyal azt a szerződést, ami az egyháznak visszaadott isko­lák fejében a városnak járó kártalanításról szólt. Esztergom az első települési önkormányzatok közt volt, amely megkö­tötte az erről szóló szerződést, így 2004-ben megnyílt az iskolaépületek sorsának rendezése előtt az út. Volt azonban egy nagyon fontos akadály, amit a szocialista kormányzat gördített az iskolák sorsának rendezése elé. A kormány a pénzt nem bocsátotta Esztergom rendelkezésére a kiköltözés 2006-os határidejére. A városnak azonban sikerült elérnie, hogy a költözés, az építkezés egyáltalán megkezdődhetett. Míg az önkormányzati intézmények kiköltözésére 2006-os határidőt szabtak, a pénzt, 1 milliárd 600 millió forintot, nyolc évre elosztva kapta volna meg Esztergom. Méghozzá úgy, hogy az utolsó két évben, 2010-ben és 2011-ben ka­pott volna egymilliárdot. A kiköltözés idejére mindössze 110 millió érkezett volna a szocialisták tervei szerint. Eb­ből kellett volna gondoskodni az iskolák költözéséről. Pénz 2011 helyett már 2004-ben - megoldás banki segítséggel Ezért döntöttek úgy a képviselők, hogy egy banki konstrukcióval „előrehozzák” a pénz felvételét. Az 1,6 milliárdos ősz­szeg felhasználásáról a képviselő-testület 2004-ben döntött: 43 különböző beruházás között osztották fel, legnagyobb része az északi Kanonok sor, az átköltöztetendő iskolák épületének átépítésére létrehozott előirányzatba került (852 millió 812 ezer forint). A felosztás nem tartalmazott egyetlen, az Aquasziget élményfürdővel kapcsolatos kiadást sem. Ebből a pénzből egyetlen fillért sem költöttek az Aquasziget-beruházásra. A 2005-ös, 2006-os költségvetés­ben a 43 beruházásra „kölcsönvett" összeget a Kanonok sori építkezés „visszakapta”. Az 1,6 milliárd rendben beépült iskoláinkba Az önkormányzat a 2004-es évi módosításon túl 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben is jelentős összeget fordított az új is­kolák kialakítására. Az eddig elköltött 1,4 milliárdos, illetve leszerződött 1,7 milliárdos összeg meghaladja az erre a célra felvett 1,6 milliárd forintot. A Kanonok sori beruházás költségei 2008-ra meghaladják a kétmilliárd forintot. Esztergom Város Önkormányzatának sajtóközleménye

Next

/
Oldalképek
Tartalom