Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-09-29 / 7. szám

esztergom Régi utcák új köntösben A legutóbbi testületi ülésen két parko­lási övezetre osztották a várost, új ut­caneveket fogadtak el, valamint az Esz­tergom Nyári Fesztivál Kht. szárnyai alá rendezték a Várszínházi Nyári Játékok Közalapítványt és a Bajor Ágost Műve­lődési Ház és Kultúrmozgót. A képviselő-testület szeptember 20-i ülésén harminc napirendi pontot tár­gyalt, ebből tízet zárt ülésen. Átalakítot­ták az Esztergom Nyári Fesztivál Kht. szer­kezetét, a cég ezentúl nonprofit kft.-ként működik tovább úgy, hogy a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, valamint a Várszínházi Nyári Játékok Közalapítvány céljait, valamint feladatkörét is felvállalja, utóbbi két vállalkozás pedig jogutód nél­kül megszűnik. Ennek megfelelően bőví­tették a társaság tevékenységi körét, és megváltoztatták a nevét is Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft.-re. Döntés született arról, hogy parkolási öve­zetekre osztják a várost, és ennek megfelelő­en változik a parkolási díj összege. A belvá­ros és a Bazilika környéke a drágább, egyes övezetbe, a Simor János utca és a Tabán híd­tól a Pór Antal térig tartó rész az olcsóbb, kettes övezetbe tartozik majd. (A módosí­tottárakat keretünkben nézhetik át.) Parkolási árak I. övezet: 210 forint/óra; havi bérlet: 8000 forint II. övezet: 120/óra; havi bérlet: 5000 forint Éves bérlet egységesen: 30.000 forint A módosítás november Tjétől lép életbe Az újonnan beépülő városrészekben élők több helyen számozott utcákban éltek, a testületi ülésen növényekről és madarakról nevezték el az addig csak helyrajzi számmal jelölt utcákat, (lásd keretes írásunkat) Elfogadták a képviselők a Szent István Strandfürdő és a Palatínusz-Tófürdő fél­éves beszámolóját, valamint egy évvel meghosszabbították a helyi közlekedést üzemeltető Vértes Volán Zrt.-vel kötött szerződést, de egyúttal egy pályázat ki­írásáról is döntöttek a helyi járatok mű­ködtetésével kapcsolatban. Átdolgozták a képviselők a Szent Miklós Otthonterem­tő Lakásokról szóló rendeletet is; növel­ték a családok lakás­pályázathoz szükséges minimum jövedelem mértékét és szigorították a szerződésben előírt lakástakarékosság ellenőrzését. Megszavazták azt is a képviselők, hogy a Bánomi áttörés folytatásához huszon­nyolcmillió forintért megvásárolja a vá­ros a Petőfi utca 18/1 és 18/2. szám alatti házat, amelynek elbontása az új út kiala­kításához feltétlen szükséges. Szamárhegyen, Búbánatvölgyben és a Bocskoroskúti részeken a környék hangula­tához illő növény- és madárneveket kaptak az utcák, a volt Apáca majornál kialakí­tásra kerülő kertvárosias területeken pedig a városhoz köthető személyek neveire esett a választás. A kutatómunkában Pifkó Péter történész tanár segítette a kulturá­lis és sportbizottság munkáját. A Bánomi útról nyíló 0685 helyrajzi számú utca ezen­túl dr. Bády István volt polgármester nevét őrzi, az egykori Apáca major területén ki­épült új utcákat pedig Boldog Özsébről, Feichtinger Sándor kórházigazgatóról, Sza­bó Erna nővérről és dr. Jócsik Lajos közgazdászról nevezték el. Akadtak olyan utcák is a Szamárhegy környékén, amelyeknek az ott lakók már adtak nevet, ilyen a Szász utca, amely ezentúl a Százszorszép nevet viseli, vagy a Szép utca, amely hivatalosan Hársfa utca lett. A köznyelvben élő Nász utcából Fácán utca lett, a Rövid utca pedig ezentúl Cinege néven szerepel. Kertvárosban két utca kapott új nevet: az új pszichi­átria előtti részt Niedermann Gyula pszichiáterről nevezték el, a jelenlegi Űrrakéta utca pedig a Hell József Károly nevet kapta. Idén ünnepli a katolikus egyház Szent Erzsébet jubileumi évét, ezzel kapcsolatban Seregély István egri érsek a jubileumi bizottság nevében azzal a kéréssel fordult az önkormányzatokhoz, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulójára emlékezve nevezzenek el közterüle­tet az Európa-szerte tisztelt szentről. Az önkormányzat ennek a kérésnek eleget téve a Tabán hidat és a Nagy-Duna sétányt Szent Erzsébetről nevezné el, ugyanakkor ja­vaslat született az egykori Szent Miklós-templom helyén lévő Városház köz és a kö­zelben álló Béke híd Szent Miklósról történő elnevezéséről is. A testület ezért kére­lemmel fordul a Földrajzinév-bizottsághoz a hidak nevének módosításáért. Esztergom, Dózsa GyLÖrg-yytéfrl Tel, 33/404-111 I IjHf. Tevéken

Next

/
Oldalképek
Tartalom