Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-09-29 / 7. szám

kertvárosi hírek e sztergom FONTOS DÖNTÉSEK A RÉGIÓS ÜLÉSEN Az eurorégió és települései­nek szempontjából létfontos­ságú döntéseket készítettek elő az Ister-Granum Eurorégió szerdai közgyűlésén, amelye­ket a novemberi ülésen vég­legesítenek, amennyiben az egyes képviselő-testületek azokat elfogadják. A Párkány­ban szerdán rendezett talál­kozón az Ipoly hidjai és hal­lépcsője is napirendre került, valamint előkészítették az eurorégió turisztikai projektje­it és kiválasztották a 2008-ban benyújtandó pályázatokat is. MENTŐÁLLOMÁS: JOGERŐS AZ ENGEDÉLY Miután senki sem nyújtott be fellebbezést, múlt héten pénteken megkapta a Hősök terén álló mentőközpont a jogerős használatba-vételi en­gedélyt, a tulajdoni viszonyok terén azonban továbbra sincs előrelépés. A jelenlegi állapot szerint november 1-jén indul a felújított volt Kossuth isko­la épületében az ügyelet, és ezzel várhatóan egy időben a mentőszolgálat is megkezdi működését. Ehhez a szüksé­Szüreti felvonulás Szentgyörgymezőn A szüreti időszak elválaszthatatlan ve­lejárója a szüreti bál, illetve felvonu­lás. Nincs ez másként a környező te­lepüléseken sem, hiszen - többek kö­zött - Táton bállal, Kesztölcön pedig kétnapos programokkal várják az ér­deklődőket a hétvégén. A sorból ter­mészetesen nem maradhat ki Eszter­gomban Szentgyörgymező sem, és a sokéves hagyománynak megfelelően a Kertbarát Kör, Szentgyörgymező Ba­rátainak Egyesülete, valamint az olva­sókör csoportjai idén is megrendezik a szentgyörgymezői felvonulást. A szombat délután két órakor kezdődő hagyományőrző menet az Andrássy úttól indul, majd a következő állomáson, a Klapka téren ünnepi műsor veszi kezdetét. A városvezetők köszöntése után fellép a Dunakanyar Mazsorett- és Showtánc Csoport, az eszter­gomi Váralja Néptáncegyüttes és a kéméndi Gyöngyösbokréta Néptáncegyüttes. Programok más helyszíneken is lesznek a felvonulás útjába eső helyszíneken, így a Patkó csárdánál, a Barkóczy, a Kiss Ernő, valamint a Bátori úton és a Dózsa György téren. ges felszerelések, berendezé­sek már rendelkezésre állnak, az ügyelő orvosokkal szerdára tervezett„bértárgyalás" azon­ban egyelőre elmaradt. HALÁLOS KERESZTEZŐDÉS Se jelzőlámpa, se körforgalom, pedig a balesetek száma igen­csak indokolná, hogy a kert­városi benzinkútnál, a 117-es úti kereszteződésénél lépjenek végre valamit az illetékesek. Múlt hét szombaton délután ismét súlyos motoros baleset történt a kereszteződésben. Egy 30 éves, tokodaltárói lakos tehergépkocsival akart kika­nyarodni a 117-es számú főút- ra a Dobogókői útról, megállt ugyan az elsőbbségadás kö­telező táblánál, aztán mégis behajtott a kereszteződésbe, és elütötte a védett főúton Bu­dapest felé hajtó 43 éves do­rogi motorost, aki a baleset­ben nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett. RENDKÍVÜLI A KÓRHÁZRÓL Csütörtökön rendkívüli, zárt ülésen ismét tárgyalta a város képviselő-testülete a Vaszary Kolos Kórház adósságállomá­nyával kapcsolatos kérdé­seket. Bár már az egy héttel korábbi ülés napirendjén is szerepelt a kórház ügye, akkor nem tudták lezárni a képvise­lők a kérdést. ÁLLÁSBÖRZE A PÉZSÁBAN Az Európai Mobilitási Na­pok keretén belül nemzet­közi állásbörzét rendeztek pénteken délelőtt tíz órától az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnokban. A dél­után három óráig tartó bör­zén magyar, szlovák, vala­mint más uniós tagállamok munkáltatói jelentek meg, és kínáltak álláslehetőséget a szakmunkásoktól kezdve a diplomásokig. TISZTELGÉS AZ ÚJBOR ELŐTT KERTVÁROSBAN Ragyogó, napsütéses, szélcsendes idő­ben, nagy sikerű szüreti felvonulást rendeztek szeptember 22-én Kert­városban, amikor a városrész egyes utcáit végigjárták a felvonulók. A kö­zösségi ház elől feldíszített fogatok, kocsik, lovasok, kisvonat, valamint népviseletbe öltözött fiatalok, időseb­bek indultak, akiket háromtagú ze­nekar kísért. Az utazók pogácsával és borral kínálták a házuk előtt intege­tő kertvárosiakat. A felvonulás után a Féja-ház nagytermében a Fővárosi Operett Színház két fiatal művésze adott egyórás műsort, a napot pedig hajnalig tartó bátyus bál zárta. VÁLTOZATOS MÜVEK A FÉJÁBAN A Duna Alkotóház tagjainak változatos műveiből összeállított kiállítással nyílt meg szeptember 20-án a kertvárosi Féja Géza Közösségi Ház őszi-téli évadja. Az átalakult és megerősödött csoport tizenegy tagja változatos anyagot hozott a tárlatra, ame­lyet az intézmény igazgatója,Tóth Tamás ajánlott a közönség figyelmébe. Az októ­ber 4-ig megtekinthető kiállítás darabjai között találunk festményeket, grafikákat, akvarelleket, pasztelleket, gobelineket, fo­tókat, kőképeket, sőt még verseket is. VEST 2002 Kft. KEDVEZMÉNYES SZÉNÁRAK barnaszenek Cseh dió 2290 Ft/q Cseh dara 2190 Ft/q Cseh kocka 2140 Ft/q brikettek Cseh brikett 3240 Ft/q Fabrikett 4500 Ft/q 06-20/333-2891,06-20/519-2178 10 hídlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom