Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-09-22 / 6. szám

Széchényi tér: hányattatott sors után mit hoz a jövő? Piactérből parkoló, parkolóból dísztér Bukovics Krisztián A megújult Széchenyi tér ha lassan is, de beépül a város vérkeringésébe, és egyre kevesebben emlékeznek a né­hány évvel ezelőtti, autókkal zsúfolt, jellegtelen, aszfaltos területre. Tegyük hozzá: a történetnek még koránt sincs vége, hiszen amellett, hogy a tér két­ségtelenül Esztergom ékszerdoboza lett, számos, eddig megoldatlan problé­ma várat még magára. A városvezetés terveiben egy éttermekkel, kávézókkal „benépesített", egyszerre városképbe illő és barátságos tér szerepel, ennek részletei azonban egyelőre még várat­nak magukra, csakúgy, mint a téren lakó autótulajdonosok problémáinak kezelése. A Széchenyi tér felújításának ötlete ugyan nem, a kivitelezés alatti és utáni időszak azonban már sokkal in­kább megosztotta az esztergomiakat, annak ellenére, hogy a rekonstrukció után vitathatatlanul előnyére változott a belváros képe. Pontosabban visszavál­tozott, hiszen a tér évszázados történe­te folyamán mindig központi szerepet játszott a város életében. Kis tértörténelem A ma Széchenyi térként ismert terü­let eredetileg a középkori, majd a ba­rokk város piactere volt, a körülötte álló, 10 hídlap többségében barokk, illetve klasszicista és romantikus épületet a város legmó­dosabb kereskedői, polgárai építették. A terület elnevezése folyamatosan vál­tozott az idők folyamán, sokáig Fő Pi­ac-ként, majd Szentháromság vagy Vá­rosháza térként emlegetik a források, annak ellenére, hogy az 1860-as „keresz­telő” óta hivatalosan is Széchenyi István nevét viseli Esztergom főtere. A korábbi elnevezések valószínűleg a téren, illetve körülötte álló épületek­től, művészeti alkotásoktól eredeztet- hetőek. Ezekből pedig akad bőven, hi­szen a belváros minden porcikája az el­múlt századok nyomát viseli magán: az egykori Kereskedelmi és Iparbank szék­háza (Széchenyi 26.) alatt, mellett ta­lálható a középkori királyi város góti­kus Szent Lőrinc-templomának hajója, amely alatt nyugszik egy Szent István korabeli román stílusú templom félkör­íves szentélyének alapfala is. Sorban ha­ladva a következő épület, ma többek kö­zött egy kávézónak is helyet adó Kol­lár-ház, majd a századelőn épült bíróság épülete. Ezt követi az egykor kékfestő műhelynek otthont adó, ma a földszint­jén egy pénzintézetnek helyet biztosí­tó, historizáló stílusban épült ház, mel­lette pedig a tér egyik legifjabb épülete, az 1950-es években felhúzott lakóház áll (utcai frontján, az egykori Korona cuk­rászdában lehetett a ’80-as években a környék legjobb somlói galuskáját kap­ni, vasárnap délutánonként pedig még egy bárzongorista is játszott), amely alatt - a többi épülethez hasonlóan - több száz éves történelem „lapul”. A ku­tatások szerint ugyanis a térnek ezt a részét egykor egy hatalmas palota épü­lete zárta le, amelyben feltehetően egy darabig a királyi pénzverde is működött. Az ezt követő házak szinte kivétel nél­kül a 19. század elején épült földszintes lakóépületek. ESZTERGOM

Next

/
Oldalképek
Tartalom