Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-09-22 / 6. szám

Gál Kata Egy ideig lépcsőházról lépcsőházra jól haladt a Kanonok sor felújítása, ahol a tervek szerint iskolanegyedet alakítana ki az önkormányzat. A kezdeti lendüle­tet azonban megtörte a régészeti fel­tárás körüli vita, az építkezés leállt, és nem készült el időben a hátralévő négy lépcsőház sem. Ez volt egyébként a nagy iskolakeringő kiinduló pontja is. Táncra fel! I mmár három éve, hogy az önkormány­zat elhatározta: az északi Kanonok­sor hat lépcsőházas épületét felújítja és iskolanegyedet létesít a Várhegyen. Tavaly elkészült két lépcsőház és ide be is költö­zött a Balassa Bálint Gazdasági Szakközép- iskola tíz osztálya, miután azonban tavasz- szal leállt a beruházás, az egész intézmény nem tudott időben átköltözni az új épület­be. Ezzel tulajdonképpen kezdetét is vette az esztergomi keringő, hiszen az eredeti tervek szerint a Bazilikával szemben lévő volt Balassa általános iskola épületébe ke­rült volna a Szent István Gimnázium. Mivel azonban a szakközépiskola ezt az épületet nem tudta elhagyni, új megoldást kellett keresni a Szent István számára. Lestoppolt felújítás A Kanonok sor felújítása a helyszíni mű­emléki feltárással az önkormányzat ál­tal megbízott szakértő állásfoglalása mi­att állt le, aki szakmai érvekre hivatkoz­va olyan feltételeket kívánt támasztani a munkákkal kapcsolatban, amelyek már az iskolai célú hasznosítást veszélyeztet­ték. A Várhegyen folyó munkákat két lép­csőház felújítása után, a további négyre kiadott építési engedélyeket visszavonva idén tavasszal a Kulturális Örökségvédel­mi Hivatal felfüggesztette, és arra köte­lezte a beruházót, hogy új építési enge­délyezési dokumentációt állítson össze. A kivitelező konzorcium - a Reneszánsz ZRt. és az Esztergomi Fürdő Építőipa­ri Kft. - ezt elkészítette és be is nyújtot­ta engedélyeztetésre. Jelenleg jogerő­sen két lépcsőház, a 7-es és a 8-as számú felújításához rendelkeznek a szükséges engedélyekkel, a 9-es és a 10-es lépcső­Az esztergomi Kanonok sor története A Kanonok sor már az úgynevezett Ószeminárium teljes elkészülése előtt állt. Építése az északi szárnnyal kezdődött még a 18. század végén és a 19. század elején fejeződött be. 1949-ig egyházi személyek lakása volt itt, majd állami tulaj­donba került. Ezt követően lett az Ószeminárium épületéből katonaiskola, majd az ötvenes években hadosztály parancsnokság, illetve a 90-es évek elejéig szov­jet hadikórház és tiszti szállás. Az épületegyüttes a rendszerváltást követően egy ideig üresen állt, és csak a mellette lévő kollégiumhoz közeli részében voltak bér­lakások, illetve orvosi rendelő. 8 hídlap Fotó: BukoVics

Next

/
Oldalképek
Tartalom