Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)
2007-09-08 / 4. szám
esztergom Az érem másik oldala Váczy-H. István Mellékzöngék is vegyültek a feszült iskolaköltözési ügybe. A kedélyeket alaposan felborzolta az igazgatóhelyettesi poszt múlt heti megszüntetése, amely miatt a tantestület levélben fordult a polgármesterhez és a képviselő-testülethez, kérve a döntés megváltoztatását. M eggyes Tamás polgármestert szerdán telefonon értük utol, a gimnázium sorsával és az istvános tantestület által jegyzett levéllel kapcsolatban a következőket tudtuk meg:- Kezdjük a végén. Az ominózus levél utolsó soraiban a tantestület egy ünnepélyes ígéretet és garanciákat kér számon személyesen a polgármesteren, azaz önön.- Én úgy érzem, betartom az ígéretemet, miszerint garantálom a színvonalas működési feltételeket. Éppen ezért nem vonjuk össze a gimnáziumot másik intézménnyel, ehelyett megtartjuk az önállóságát. Hogy az épületből idővel el kell költözni, mindenki tudta, ezt a terhet egyébként a parlament által a 90-es évek elején elfogadott egyházi kárpótlásról szóló törvény megszületése rótta a városra. A kérdésre visszatérve, minden ígéretemet megtartottam és megtartom a jövőben is, ennek tükrében állítom, hogy a Szent István Gimnázium az egyik legfontosabb intézményünk, és ennek megfelelően jártunk el. Csak példaként említem: a Bottyán-felújításnak szintén szeptemberre kellett volna elkészülnie, hogy nyugodtan kezdhessék meg a tanévet. A bottyánosok emiatt a téren tartották az évnyitót, és legalább két hónapig több épületben fognak tanulni. Nem csak tantermekben, hanem például a Zöldház klubhelységeiben, valamint a volt Vármegyeháza egyik termében. Érdekes módon az iskola igazgatója ezt megköszönte a városnak az évnyitón. Azt gondolom, hogy ez a normális hozzáállás - nincs cirkusz, nem ír senki leveleket az ügyben, vagy például az sincs az iskola honlapján, hogy a polgármesternek Szibériában a helye.- Módosítja a testület az igazgatóhelyettesi poszt eltörlését?- Jelen pillanatban erre semmi okunk, de az iskola jelenlegi vezetésének körét mindenképpen újragondoljuk. Amikor egyébként egyesek az iskolának okozott károkról beszélnek, nem ártana tisztán látni: az Istvánnak nem a költözés, vagy az azt övező hercehurca okozza a legkomolyabb károkat, hanem a bizonytalanság, amit ezzel a mesterségesen gerjesztett hangulattal próbálnak egyesek elérni a szülők és a gyerekek körében. Miközben mi megpróbáljuk megnyugtatni az érintetteket, valakiknek ezzel éppen ellen- » NNfV In