Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-09-08 / 4. szám

esztergom Egy év csúszás a Hősök terén Mi lesz veled, mentőközpont? Tavaly ősszel kellett volna átadni a Hő­sök terén lévő volt Kossuth iskola épü­letéből átalakított új egészségügyi központot, ám ehhez képest csak most jutott el abba a fázisba a létesítmény, hogy megkapja a használatba-véte- li engedélyt. A dokumentum már meg van, csak éppen jogerőre nem emelke­dett, így az orvosi ügyeletnek október elsejéig mindenképpen várnia kell a költözéssel. T öbb mint egy évvel ezelőtt nyáron kezdődött el az egészségügyi cent­rum és mentőállomás építése a Hősök te­rén, a volt Kossuth iskola épületének erre a célra történő átalakításával. A tervek szerint már tavaly ősszel megkezdte vol­na működését a térségi feladatokat ellá­tó, korszerű diszpécser központtal ellátott mentőállomás, és a háziorvosi rendelőbe is élet költözött volna. Az önkormányzat még 2006 márciusá­ban adott a majdani, korszerű centrum és mentőállomás működéséhez szüksé­ges felszereléseket, majd júliusban el­kezdődött a felújítás. A korábbi minisz­teri ígéret ellenére az önkormányzat köz­ponti támogatás nélkül valósította meg a beruházást, a mentőállomás kialakítá­sát a városnak saját költségvetéséből _ és pályázati forrásokból kellett megoldania. A királyváros új mentőál­lomásával kapcsolatos - az Esztergom- Nyergesújfalui Többcélú Térségi Társulás által közösen finanszírozott - rekonst­rukciós munkálatokat aztán bruttó 107 millió forintos ajánlatával a Fürdő Zrt. és Közgép Zrt. konzorciuma nyerte el a közbeszerzési pályázaton. Az esztergomi mentőautópark bővítésére tavaly tavasz- szal került sor, és ugyancsak ekkor bővült a mentőállomás felszerelése, így három- százezer forint értékben pulzoximéter, vákuumsín és autókból történő mentés­nél használatos speciális mellény bőví­tette a mentőautók felszerelését. A men­tőellátás új otthonának felújítását a ter­vek szerint szeptember végére kellett volna befejezni. A körforgalom felé já­rók nap mint nap láthatták miként épül a központ, ám annak ellenére, - hogy látványosan haladt a munka, mégsem tör­tént meg az átadás, az eredeti, tavaly őszi határidőre. Idén már­ciusban a kistérségi társulás egyik ülésén aztán bejelentették: áprilisban megnyí­lik a mentőállomás, a szakorvosi ellátók - háziorvosok, gyerekorvosok és fogászati ügyelet -, illetve sürgősségi orvosi ügye­let pedig július elejétől várja a kistér­ség lakóit. A kivitelező miatt ebből a ha­táridőből is kicsúsztak, a társulás pedig eközben közbeszerzési pályázatot írt ki az egészségközpont üzemeltetésére. Au­gusztusban kiderült, hogy a pályázatot a Vaszary kórház nyerte meg, nem sokkal később pedig a használatba-vételi en­gedélyt is megkapták. Egyéves csúszás végére kerülhet így pont hamarosan, hi­szen már csak a használatba-vételi enge­délyjogerőre emelkedését várják-ehhez azonban szükség van az épület végében álló, sosem használt bódé elbontásá­ra is. Információink szerint a város már többször tárgyalt az illetékes vállalkozó­val, és hamarosan megszülethet a megállapodás. i A régiós feladatot ellátó mentőállomás jobb elhelyezése gyorsabban elérhetővé teszi az Esztergom környéki településeket. Ez főként életveszélyes helyzeteknél fontos, hiszen az életmentő felszereléssel ellátott esetkocsi az új, egészségügyi központból öt-tíz perccel hamarabb érhet a helyszínre, mint most, pedig sokszor perceken múlhat az emberi élet egy baleset vagy szívinfarktus esetén. Az átala­kított épület a körforgalomnál van, így pozíciójának köszönhetően a sürgős ese­tekhez induló mentőautók útvonala lényegesen lerövidül. ■ >S Gál Kata

Next

/
Oldalképek
Tartalom