Hídlap, 2007. június (5. évfolyam, 106–126. szám)

2007-06-07 / 110. szám

www.esztergom.hu 2007. június 7., csütörtök • HÍDLAP Ml A VÉLEMÉNYE? A vendéglátóhelyek osztályozási rend­szerének változása után a restaurant-tói az étkezdéig nyolc kategória alakulna ki. Arról kérdeztük az embereket, hogy be­folyásolja-e őket a választásban akár az eddigi, akár az új besorolás. Egy nap a környezet védelméért A Holcim-beruházás állt a táti családi nap középpontjában áprilisi madárijesztő-készítő versennyel egybekötött demonstrációra készült alko­tások egy részét, és számos azóta szüle­tett szellemes transzparenst is. A vízto­rony közelében az annavölgyi hagyo­mányőrzők egy jurtát állítottak fel, amely mellett az íjazás rejtelmeibe is beavatták az érdeklődőket, a közelben pedig asz- faltrajz-verseny zajlott. A színpadon egy­mást váltották a felszólalók, akik mind elmondták véleményüket a környezet­szennyezésről és annak egészségre gya­korolt hatásairól. Délelőtt a térség telepü­léseinek vezetői kaptak szót: Szenes La­jos Tát, Pánczél Mihály Tokod, Havran- csik Tibor Mogyorósbánya, illetve Petrik József, Tokodaltáró polgármestere. A dél­utáni programban szólt a közönséghez Szendi Gábor, az Esztergomi Környezet­kultúra Egyesület elnöke, Beliczay Er­zsébet, a Levegő Munkacsoport elnökhe­lyettese, Szuhi Attila, a Hulladék Munka- szövetség munkatársa, Schiffer András, a Védegylet alapító tagja, a rendezvény díszvendége, Illés Zoltán, országgyűlési képviselő, végül a házigazda, a Zöld Szi­get Tát és Térsége Környezetvédelmi Egyesület elnöke, Holop István mondott beszédet. A kultúrházban folyamatosan környezetvédelmi témájú filmeket vetítet­tek, és részt lehetett venni ingyenes szűrő- vizsgálatokon is. A felállított standokon a környezettudatos életmódhoz szükséges termékek, könyvek és élelmiszerek bemu­tatója és vására zajlott. A több száz részt­vevő érdeklődése mellett zajló esemény a Kormorán és a Memory Band közös kon­certjével zárult. A rendezvény megszerve­zéséhez és az egyesület működéséhez Esztergom Város Önkormányzata egy­millió forinttal járult hozzá. • G.É. Az MKP további adócsökkentéssel fokozná a gazdaság növekedését Folytatás az 1. oldalról Pomothy László, a gazdasági minisz­térium volt államtitkára nem rendelke­zik olyan információkkal, amelyek sze­rint a társadalom valamely rétegének, vagy a külföldi vállalkozóknak, befek* tetőknek kifogásai volnának a beveze­tett rendszerrel kapcsolatosan. „A kül­földiek számára éppen ettől lett attrak­tívabb Szlovákia, de a belföldieknek is örvendetes volt a reform, amelyről el­mondható, hogy nagyon jól sikerült, és ezt az azóta eltelt idő is igazolta” - ma­gyarázta a Hídlapnak a szakértő. Az eurozóna küszöbén Nem hagyatkozom a kijelölt kategóriákra, mert tapasztalatból tudom, hogy néha egy kocsmában finomabb sült krumplit adnak, mint a legelitebb étteremben. Bemegyek, körülné­zek, átfutom az étlapot: ezek alap­ján döntök, és persze a puding pró­bája az evés. Nincs kedvenc étter­mem, szeretek újakat kipróbálni. Görög Tamás (testnevelő tanár) í Alapjában véve tet- | szik az újfajta beso­rolási rendszer, ha ez I nem minősítés, csak megnevezés. Az viszont zavar, hogy mindjárt a legelső kategória egy idegen szó. Felháborító, hogy egyre több helyen látni restauran­tokat, pubokat, shopokat. Maróti Viola (tanuló) Anyával van egy kedvenc étkezdénk, ahová gyakran já­runk. Itt még sosem csalódtunk, és nem értem, hogy egy gyorsétterem mitől érdemel magasabb besorolást, amikor ott egészségre ártalmas ételeket ad­nak, és nem lehet egy finom „két- tál ételes” ebédet enni. Elkezdődött a rekonstrukció Tatabánya. Május végén kezdődött és a tervek szerint az ősszel fejeződik be a városi utak, járdák és parkolók felújítá­sa, valamint új utak építése. Erre a célra idén 355 millió forintot szán az önkor­mányzat, ebből ötvenmilliót kátyúzásra. A Zöld Sziget Tát és Térsége Környe­zetvédelmi Egyesület szervezésében egész napos családi egészségnapot tar­tottak Táton, mely egyben tiltakozás is volt a Nyergesújfalun felépíteni kívánt új Holcim cementgyár ellen. Az eseményt Esztergom önkormányzata is támogatta. Első alkalommal rendezte meg az egészséges és környezettudatos életmód fontosságát hangsúlyozó rendezvényét a Zöld Sziget Tát és Térsége Környezetvé­delmi Egyesület szombaton a táti kultúr­házban és környékén. Az „Együtt az egészséges életért!” jelmondatú családi nap egyik apropója a környezetvédelmi világnap volt, a másik pedig a térség kör­nyezetvédőit mostanában leginkább fog­lalkoztató nyergesújfalui Holcim- beruházás, illetve az az elleni tiltakozás. A szervezők a helyszínen felállították az Csató Andrásné (nyugdíjas) Ritkán, csak az iga­zán nagy eseménye­ken járok étterembe, legutóbb az unokám ballagási ünnepsége után ment a család egy helyi csárdába. Egy do­log befolyásol abban, hogy hová megyünk: az ismerősök ajánlása. Horváth Krisztián (kőműves) Pomothy László szerint a növekedés 60 százalékban az adóreformnak, 40 százalékban pedig a többi újításnak köszönhető, amelyek szintén nagymér­tékben hatottak a gazdaságra. „Kifelé azt a jelzést adta az ország, hogy re­formpárti és képes végrehajtani a ter­vezett változtatásokat. A külföldi válla­latok, befektetők elhitték, hogy pozitív dolgok történnek, és ez vonzotta Szlo­vákiába őket. Az országban az elmúlt években több lett a munkahely, új szemléletek, modem technikák kerül­tek a színtérre, nagyobb lett az effekti- vitás, és jobbak lettek a makroekonómiai mutatók is” - fejtette ki a volt államtitkár. Pomothy a mara­dék negyven százalékról azt mondta, hogy az alatt többek között az ország külső megítélését, az egészségügyi re­formot, és az euro bevezetését érti. '„Nagyon fontos tényező az is, hogy mi­lyen az állam belső háztartása, hogyan ítélik meg azt külföldön. Itt jelentős ha­tással bírnak az egészségügy és a nyug­díjrendszert érintő reformok, valamint természetesen az eurozónába való csat­lakozás is” - tette hozzá. A szakember úgy véli, Szlovákiában 2009 januárjá­ban bevezetik az uniós pénznemet. „Ezt nem lehet előbbre hozni, meglátásom szerint az eredeti terveknek megfelelő­Nyitva: hétfő-péntek 7.30 - 18.00 Szombaton bérleti lehetőség Jelentkezni, érdeklődni: Személyesen: Esztergom, Rákóczi tér 2-4. Telefonon: (30) 26-26-181 Kétszázötven esetben riasztották a tűzoltókat kedden este a vihar miatt. Főként a főváros és Pest megye úszott el, a leginkább érintett települések kö­zött volt Vác, Gödöllő és Dunakeszi. A legtöbb esetben útra vagy fel­sővezetékre dőlt ágakat kellett eltávo- lítaniuk, de garázsokból, pincékből és aluljárókból is sok helyen kellett a vi­zet kiszivattyúzni. Lassan megszokottá válik, hogy az ország valamely részére özönvízszerű eső zúdul, és szél csap le. A meteorológiai előrejelzés szerint szerdán az ország keleti és középső ré­szét „szemelte ki” a vihar, bár a hirte­len lezúduló özönvízszerű esőből Ko­márom-Esztergom megyének is jutott bőven. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletesétől megtudtuk, hogy a tegnap délutáni vihar után Bajótón, valamint Dorogon két helyen kell szivattyúzást végezniük, itt egy fa- kidőlés is adott munkát a tűzoltóknak, csak úgy, mint Táton. Ezen kívül Süttő után a 10-es úton is egy a szél miatt ki­dőlt fát kellett eltávolítaniuk a kataszt­rófavédelem munkatársainak. A válto­zékony időjárás még marad a héten, mára is heves zivatarokat jósolnak a meteorológusok. Tegnap narancsszintű riasztás volt érvényben. • G. K. A nagyszombati Peugeot gyárban - a többi autógyárhoz hasonlóan - hamarosan akár 300 ezer autós is készülhet évente en lesz használatos nálunk az euro, ha­csak nem történik valamilyen kataszt­rófa. Szerencsére már most is foglal­koznak ezzel a médiumok és a társada­lom is: a bankoknak, az embereknek és a vállalkozóknak is fel kell készülniük a változásra” - magyarázta. Meddig tartható fenn a jelenlegi állapot? Pomothy László szerint 2004-től szá­mítva 8-10 évig lesz Szlovákiában kon­junktúra. „Hasonló a helyzet, mint Ausztriában volt a 70-es, 80-as évek­ben. Most kezd fellendülni a gazdaság, folyamatosan 4-5 százalékos növeke­dés várható, de egy bizonyos idő múl­va, 2011-2014 környékén ki fog fárad­ni ez az folyamat, és akkor stagnálás következik be. Ezt azonban nagyon ne­héz megjósolni, mert jöhet egy általá­nos, vagy gazdasági válság, amely lerö­vidítheti ezt az időszakot” - mondta, majd megjegyezte, hogy ennek az el­lenkezője is megtörténhet, egyes dol­gok hatásának következtében még erő­sebb lehet a gazdasági növekedés. A szlovák gazdaság egyik komoly moz­gató rugója egyértelműen az autógyá­rak: ezek még csak felmenőágban van­nak, nem érték el a teljesítőképességük csúcsát. A szakember szerint 2008- 2009 környékén lesz csak pontosan mérhető, mit hoztak az üzemek, de nem szabad megfeledkezni a miattuk ideköltöző beszállítók szerepéről sem. Pomothy szerint a gazdaság másik mozgató eleme maga a rendszer, amit „nem kellene elrontani, mert nagyon jól sikerült”. „Ha nem változtatják meg a törvényeket, akkor csak külső hatások miatt lehet lerontani az eredményeket. Fontos, hogy ne történjenek demagóg döntések, és ne folytasson osztogató politikát a kormány” - jegyezte meg. Újabb reform? Szlovákiában többször is elhangzott, hogy újabb adóreformot kellene végre­hajtani: míg a kormány többek között a milliomos adó bevezetését fontolgatta, addig a KDH és az MKP a minap egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely értelmében 17 százalékra csök­kenne a fizikai és jogi személyek jöve­delemadója. Pomothy László lapunk­nak ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ez fontos, progresszív lépés len­ne, de a kormánypártiak egyelőre nem igazán nyilatkoznak róla. „Talán ennél is fontosabb lenne, hogy csökkenjen a munkáltatók által kötelezően fizetett szociális járulékok és a betegbiztosítás összege“ - mondta a szakember, aki szerint 10-15 százalékkal kellene keve­sebbet fizetni. • Szép Éva Újabb viharos éjszaka Egyre gyakoribbak a széllökések és zivatarok Nem múlik el nap anélkül, hogy az ország valamely részében ne okozna károkat az özönvízszerű eső és a vele együtt érkező szél. A keddi felvonásban a fővárost, valamint Pest megyét találta telibe az égi áldás. Baby Club Foglalkoztatóház Családi napközi Egész napos gyermekfelügyelet egész évben vagy az óvodai szünet idejére Angol, német nyelvi és zenei foglalkozások Születésnapi bulik szervezése A szlovák gazdasági csoda, és ami mögötte van

Next

/
Oldalképek
Tartalom