Hídlap, 2007. június (5. évfolyam, 106–126. szám)
2007-06-30 / 126. szám
HÍDLAP • 2007. június 29., péntek www.istergranum.hu Továbbra sem lehet magyarul segítséget kérni A kormánypártok nemet mondtak az MKP ajánlására Ahogy arról néhány hete beszámoltunk, az MKP egy olyan javaslatot nyújtott be Szlovákiában, melynek elfogadása esetén az integrált gyorssegélyszolgálatot felhívva, a nemzetiségek nyelvén és világnyelveken is szót érthetett volna a bajbajutott. A szlovák kormánypártok képviselői azonban nem támogatták a magyar ötletet. Az MKP javaslata értelmében minden kerületi koordinációs központban lett volna egy olyan személy, aki angolul vagy németül is képes kommunikálni, azokon a területeken pedig, ahol a magyarok vagy más nemzetiségek aránya eléri a 20 százalékot, magyarul beszélő diszpécser is várta volna a telefonokat. A párt kiegészítő javaslatát annak alelnöke, Berényi József sajtótájékoztatója során ismertette: szavai szerint egy olyan telefonhívásról van szó, amelyet az érintettek sokszor baleset után, tűz esetén, sokkos állapotban vesznek igénybe, és ilyenkor anyanyelvükön könnyebben, pontosabban tudják kifejezni magukat. Az alelnök néhány héttel ezelőtti nyilatkozata szerint az indítvány az emberélet védelmével kapcsolatos, ezért bízik benne, hogy azt a kormánypárti képviselők is támogatják majd. Nem így történt, míg az ellenzék egységesen az ötlet mellett tette le voksát, a kormánypártiak nemet mondtak a változtatásra. Robert Kalinák viszont jó elgondolásként értékelte a javaslatot: véleménye szerint azonban nem kell hozzá törvénymódosítás, elég egy miniszteri rendelet is. A belügyminiszter mindemellett azt is megjegyezte, hogy a magyar nyelv hiánya miatt eddig egyetlen észrevételt sem kaptak. Régen egyébként természetesnek számított, hogy anyanyelvén beszéltek a segélykérővel, mert ekkor még a hívásokat a járási kórházak fogadták, de a „kerületi központú integrált mentőszolgálat létrehozásával ez a lehetőség megszűnt, itt már nem automatikus, hogy tudnak a nemzetiségek nyelvén is kommunikálni az ott szolgálatot teljesítők” • Szép Éva Gyógyszerkáosz a kórházakban A fizetésképtelen intézményeknek rövidesen nem szállítanak Folytatás az 1. oldalról Arra a kérdésre, hogy miképpen tudnának kilábalni az intézmények, így az esztergomi kórház is az adósságcsapdából, az orvos igazgató nem tudott megnyugtató választ adni. „Egy régóta gyűrűző problémáról van szó, ami lassan a végpontjához ért, és végül bedugulnak a csatornák. Amíg van gyógyszerünk, addig adunk a betegeknek. Az sem megoldás, hogy a bent fekvőknek receptre felírjuk a szükséges készítményt, hogy kiválthassák, ugyanis ezt az eljárást szigorúan tiltják a jogszabályok” - fűzte hozzá Pák Gábor. Az Pályázati úton 3,2 millió forintot sikerült elnyernie a komáromi önkormányzatnak a Selye János Kórház részére. A pénzből az intézmény egy új, 15 ágyas ápolási részleget szeretne kialakítani, ahol a legkorszerűbb, elektromos, szellőztethető ágyakon fekhetnek majd a betegek. elégtelen finanszírozás miatt hasonlóan tanácstalanok a többi kórházban is, pedig betegenként az ellátási költségek átlagosan tíz százalékát a gyógyszere- zés teszi ki. • Sz.H. Hibás számítás miatt távhődíjcsökkenés Tatán A szerdai testületi ülésen úgy döntöttek a tatai képviselők, hogy 17 százalékkal csökkentik a távhődíj árát. Az ügy még tavaly decemberre datálódik vissza, akkor ugyanis 60 százalékkal emelte a szolgáltató a díjat, ami a lakóknál még nagyobb emelésként jelentkezett. Hamarosan kiderült: a Tatai Távhő Kft. helytelenül számította ki a szolgáltatás árát. Februárban a testület 25 százalékkal visszamenőleg csökkentette a díjakat, majd a felülvizsgálat után szerdán ebből 17 százalékot hagyott jóvá. A különbözeiként fennmaradt 15 millió forintot a nyár folyamán kell a fogyasztóknak törleszteniük. Az összesen 1824 fogyasztó fele szeretne leválni a drága és gazdaságtalan rendszerről. amit az önkormányzat érthető módon megpróbál megakadályozni. Döntöttek arról is, hogy azonnal megkezdik egy pályázati kiírás előkészítését a problémák hosszú távú rendezésének érdekében. Felmerült, hogy új üzemeltetőt vonnak be, eladják a szolgáltatót vagy kisebb egységekre bontják a távhőrendszert. • sz. H. Veszélyben a mocsai ivóvíz 21. századi betegellátás Egyre sürgetőbb az új közmű kiépítése Mocsán, mert a falu ivóvizének minősége épphogy megfelel az egészségügyi előírásoknak. A településnek két kútja van, de csak az egyik üzemel és az innen származó víz fogyasztható- ságát is rendszeresen, hetente ellenőrzi az ÁNTSZ. A másik kutat csak akkor nyitják meg, ha „vészhelyzet” van, vagyis például, ha a hőség miatt megemelkedik a fogyasztás. A probléma Mocsát és Naszályt érinti legsúlyosabban, ezért a két település közös tervet dolgozott ki egy új, egészséges vizet biztosító közmű létrehozására, már csak a megfelelő pályázatra várnak. Az önkormányzatok ugyanakkor, bár az önrészt elkülönítették, némileg tartanak is a 320 millió forintos pályázat sikerétől, hiszen a projekt utófinanszírozott, vagyis csak a többmilliós beruházás megvalósulása után jutnak a pénzükhöz. A helyzet egyre komolyabb, mert az ÁNTSZ lényegében bármikor lezárathatja az egyetlen működő kutat, ebben az esetben pedig zacskós vizet kellene osztani a községben. • (szabó) / Nyári jegyellenőrző akció a MAV-nál Fokozott ellenőrzésbe fogott a MÁV, a nyári hónapokban jóval többször kérik majd a jegyeket, bérleteket a kalauzok. Az ellenőrzésre nemcsak a járatokon, hanem a pályaudvarokon is számíthatnak az utasok szeptember 1-ig. A kalauzok nemcsak büntetnek, hanem utazási tanácsokat is adnak majd, például a kedvezmények igény- bevételével kapcsolatban. A gyakoribb jegyvizsgálatokra főként Budapesten, a nagyobb vidéki városokban és vonzáskörzetekben lehet számítani. • -ó -L Átadták a Pszichiátriai Betegek Otthonát Esztergom-Kertvárosban Ünnepélyes keretek között átadták a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthonát. Az Esztergom-Kertvárosban felépült intézmény közel 1,2 milliárd forintos költségvetéssel valósult meg. Az otthon kialakításához 1 milliárd 41 millió forintos állami támogatást nyert el az önkormányzat, amelyhez további 130 millió forint önrészt biztosított. Az építkezést fővállalkozóként a vállalt határidővel - két és fél év alatt - a budapesti székhelyű Hérosz Építőipari Zrt. bonyolította le. A 150 fő befogadására és ápolására alkalmas otthon teljes kihasználtsággal működhet. A beruházással folyamatossá tehető a megyében az utóbbi években állandósult pszichiátriai otthoni elhelyezés iránti igények kielégítése. Az uniós szabályoknak megfelelően felszerelt, a korszerű szakmai követelményeket is kielégítő szociális centrum komplex szolgáltatási struktúrával biztosítja a megye területén a krónikus, súlyos pszichiátriai betegséggel élők differenciált elhelyezését. A 14 000 négyzetméter nagyságú telken zöldmezős beruházásban kialakított otthon kétezer-ötszáz négyzetméter alapterületű épületében kényelmes, minden igénynek megfelelő gondozó- és ápoló szobákban négy szinten több mint ezeregyszáz négyzetméter összterületen élhetnek az otthon lakói. A főépületben kapott helyet a 100 férőhelyes bentlakásos otthon: az ápolási egységben 25, a gondozási egységekben 75 beteget látnak el. A pszichiátriai betegek átmeneti otthonában, a nappali gondozóban, illetve az adaptációs otthonban egyaránt 10-10 főt, a melléképület lakóotthonában két gondozási csoportban A megyei pszichiátriai betegek otthona az utóbbi évtizedekben az esztergomi Dobogókői úton működött. Az 1843-ban a ferences rendiek által épített, egykori rendház az ’50-es évektől szociális otthon, majd 1962-től elmebetegek és fogyatékosok otthona volt. Az 1980-as évek közepétől a pszichiátriai betegek önálló otthonaként funkcionált. Az intézmény jelenleg azokat a 18. életévüket betöltött, krónikus pszichiátriai betegeket látja el, akik nem szorulnak rendszeres gyógyintézeti kezelésre, ugyanakkor teljes körű ápolást-gondozást igényelnek, mert nem képesek önálló életvitelre. Mivel az ápoltak elhelyezésénél figyelembe kellett venni a betegségük súlyossági fokát, valamint életkorukat és más tényezőket, az épület kialakítását ennek megfelelően tervezték meg. ugyancsak 10-10 főt, tehát összesen 150 beteget tudnak elhelyezni. Az ünnepélyes átadási ceremónián Völner Pál, a megyei közgyűlés elnöke és Pataki Péter, a Hérosz Építőipari Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese, valamint Inotay György, az otthon igazgatója mondott köszöntő beszédet. „Ez a beruházás jó példa arra, hogyan lehet választási ciklusoktól függetlenül egy-egy nagyberuházást megvalósítani. Sajnos jelenleg azt tapasztaljuk, hogy a megyék nem pályázhatnak sikerrel a kormányzatnál, így ezt a fajta címzett támogatást nem vehetjük igénybe. Természetesen keressük a lehetőségeket, hogy több intézményünket hasonló, 21. századi szintre fejlesszük.” - mondta köszöntőjében a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke. A betegek a közeljövőben költözhetnek az új épületbe. • G. K. Megújuló közterek Nyergesújfalu. A nyár folyamán négy területen folynak majd rekonstrukciós munkák Nyergesújfalun egy pályázatnak köszönhetően. Az önkormányzatnak a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tenderén sikerült 60 százalékos támogatást elnyernie a 15 millió forintos beruházáshoz. Őszig tehát megújul az Esze Tamás utca melletti parkoló, a Május 1. tér egy része, a rendelőintézet mögötti terület és a Kossuth Lajos utca. Családi nap Dorogon A dorogi Szent Borbála és Szent József plébánia, illetve a Nap Út Alapítvány Városmisszió 2007 címmel Családi Napot szervez szombaton. Az egész napos programsorozat helyszíne a Dózsa György Általános Iskola, ahol fellép a dorogi Erkel Ferenc Zeneiskola énekkara, a Gável testvérek keresztény könnyűzenei együttese, valamint a Szent József és a sárisápi Ifjúsági énekkar is. A zenés produkciókon kívül a program része a dorogi tanár-diák labdarúgó-mérkőzés, melynek győztesét a Dorogi Katolikus Ifjúsági SC hívja ki. Ezenkívül játékos sportvetélkedők várják a család minden tagját. Megnyílt a felújított uszoda Oroszlány. Átadták a teljes rekonstrukción és bővítésen átesett uszodát, amely a felújított sportmedence mellett egy újonnan épült résszel is gazdagodott, így gyermekmedencével, fel- nőtt-élménymedencével, sókamrával és egyéb szolgáltatásokkal várja a strandolni vágyókat. Az UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt. finanszírozásával megvalósult beruházás 450 millió forintba került.