Hídlap, 2007. június (5. évfolyam, 106–126. szám)
2007-06-28 / 124. szám
www.esztergom.hu 2007. június 27., szerda • HÍDLAP 5 Esztergomban is egyre több a kishajó: már pár százezer forinttól vehetünk motorcsónakot Magyar támogatás a Selye egyetemnek? j Csütörtökön kezdődnek a Csévi Napok Szlovákia továbbra is félvállról veszi a magyar intézményt Csőd szélére került a révkomármi Selye János Egyetem: az oktatásügyi tárca a 802 ezer koronás állami támogatás helyett mindössze hatezer koronát adott az intézménynek. Négy hónap leforgása alatt nem igazán változott a helyzet, Albert Sándor rektor szerint most már tényleg gondok vannak. Piliscséven kiállítás-megnyitóval veszi kezdetét holnap a Csévi Napok, mely a hétvégén sportrendezvényekkel, szórakoztató- és gyermekprogramokkal várja a látogatókat. A község képviselő-testülete és a szlovák nemzetiségi önkormányzat szervezésében kerül sor a Csévi Napok elnevezésű rendezvénysorozatra, mely csütörtökön este hat órakor a művelődési házban a piliscsévi rajz- és festészeti kör kiállításának megnyitójával veszi kezdetét. A hétvége viszont már a sport és a szórakozás jegyében zajlik. Szombaton a 60 éves sportegyesületet ünnepük a sportnap eseményeivel, melynek programjában labdarúgó-mérkőzések, ügyességi versenyek és kézműves foglalkozások szerepelnek. Négy órakor a Piliscsév SE és az olimpikonokból és élsportolókból álló válogatott labdarúgó-mérkőzésére kerül sor. A vendég csapatot erősíti Fábián László, Martinék János, Deák Bárdos Mihály, Hess Máté, Kovács „Kokó” István, Noszály Sándor és Kozma István is. Vasárnap fél 11-kor ünnepi szentmise és emléktábla-avatás lesz a templomban, 15 órakor pedig gálaműsor kezdődik a Pilisszentkereszti Kórus, a Lipa Tánccsoport, a Kolibri Tánccsoport, a helyi óvodások és iskolások, valamint az asszony kórus közreműködésével. A műsor közben adják át a Piliscsévért-dí- jat, a „Dicséretes Csévi Porta” és a „Dicséretes Csévi utca” kitüntetéseket, valamint a sport emléklapokat. A program a pilisszántói Mosoly zenekar fellépésével és tűzijátékkal záródik. • G. É. Folytatás az 1. oldalról Papp Attila meglátása szerint két féle hajótulajdonos létezik: az egyik, aki a víz igazi szerelmese, és evezős múlttal is rendelkezik, a másik pedig abból a rétegből kerül ki, aki azért vásárol hajót, mert megteheti. A kishajó kategóriába sorolják egyébként a négy kilowattnál nagyobb teljesítményű motorral felszerelt járműveket, legyen az akár egy halászladik is, a felső határ pedig a húszméteres hossz, és legfeljebb tizenkét fős befogadóképesség. Ahhoz, hogy valaki ezekkel a hajókkal a nyílt vízen közlekedjen, el kell végeznie egy egy hónapos tanfolyamot, melynek során megismerkedik a vízi közlekedés szabályaival, a jelzésekkel és a vezetés, illetve többek között a zsilipelés, a kikötés és a kötélmunka gyakorlati ismereteivel is. A Nautica Bt. által is szervezett képzés költsége 60-70 ezer forint körül mozog. Papp Attilától azt is megtudtuk, hogy egy kisebb motorcsónakot akár már 300 ezer forintért is lehet vásárolni, egy minden igényt kielégítő hatméteres jacht ára pedig legalább 18-20 millió forint, de a határ a csillagos ég. A Nautica Bt. tulajdonosa úgy tapasztalja, hogy a kikötőben tárolt hajók tulajdonosai leginkább 10-20 kilométeres körzetben használják a járműveket hétvégi kirándulásra, horgászásra, pedig a hosszabb túrákban sokkal nagyobb élmények rejlenek. Mint Turistaparadicsom a Dunakanyarban Folytatás az 1. oldalról A polgármester kérdésünkre hangsúlyozta: a város egyáltalán nem ragaszkodik a terület tulajdonjogához, a tervek megvalósításán akár az állammal együttműködve is szívesen dolgoznának: a cél egy, a Városügethez vagy a Margitszigethez hasonló, sportolásra, pihenésre, tartalmas kikapcsolódásra alkalmas helyszín létrejötte. Nem a nyereségen van a hangsúly, inkább egy olyan szolgáltatás kiépítésén, amely méltón csatlakozhatna a Visegrádon már meglévő és most épülő minőségi szálláshelyekhez. „Nemrégiben tárgyaltam a KVI vezérigazgatójával az ügyben, és abban maradtunk, hogy mindketten gondolkodunk a megvalósítás mikéntjén, nem tapasztaltam teljes elutasítást, rosszindulatot” - mondta lapunknak Hadházy, aki bár túl sok konkrétumról nem tudott beszámolni, annyit elárult: a csónakház tervei már kész vannak, építését 2008-ban szeretnék befejezni. • Sz. H. A komáromi magyar egyetem kálváriája februárban kezdődött: önhibán kívüli késlekedés miatt pénzbeli büntetéssel sújtották az egyetemet, az intézmény a 802 ezer koronás központi állami támogatás helyett mindössze hatezer koronát kapott az oktatásügyi tárcától. „A központi hallgatói rendszer számára kellett elkészítenünk egy jegyzéket. Elvileg november végéig kellett volna elkülde- nünk azt, de a szükséges kódok csak a határidőt követő második napon érkeztek meg az egyetemre, így a megadott határidőt nem tudtuk teljesíteni” - bosz- szankodott a tavalyi 73 millió korona helyett idén 48,8 millióból gazdálkodó egyetem vezetője. A minisztérium döntése még jobban ellehetetleníti az amúgy is nehézségekkel küzdő Selye János Egyetemet, Albert Sándor, az iskola rektora akkor elmondta: „örülnénk, ha most támogatna minket az anyaország, mert később lehet, már nem fog tudni. Most ez létkérdés lett a számunkra“. Február végén zajlott le az első találkozó Ján Mikolaj szlovák oktatásügyi miniszter és Albert Sándor között: a rektor akkori szavai szerint a minisztérium pozitívan és nyitottan állt hozzá a dologhoz, ígéretük szerint keresik a legjobb megoldást. Ezt követően, március végén, április elején az egyetem vezetősége, valamint Szlovákia illetve Magyarország képviselői közösen tanácskoztak, itt szóbeli megegyezésre is sor került. A megbeszélésen elvi megállapodás született az egyetemet illetően: ez szerint a jövőben a szlovák állam biztosítaná a működéshez szükséges anyagiakat, Magyarország az intézmény infrastruktúrájának további fejlesztését támogatná, de szlovák részről azóta sem történt előrelépés. Az intézmény rektora megjegyezte, egy hónapig tudnak még zavartalanul működni. „A magyar oktatási tárcával és a kormányhivatallal is szerződést írtunk alá, ennek értelmében 30-30 millió forinttal támogatják az egyetemet. A pénz még nem érkezett meg, de remélem, ez már csak hetek kérdése” - bizakodott Albert Sándor. • Sz. É. Besurranó tolvaj Dorog. Egy dorogi lakótelepen lévő épület földszinti lakásának erkélyajtaját hagyta nyitva a tulajdonosa éjszakára. Ezt használta ki egy eddig isme- I rétién elkövető: a tulajdonos reggel arra ébredt, hogy a lakásból különféle értékek hiányoznak. Az ügyben feljelentés történt. Meglopott horgász Oroszlány. Egy férfi horgászott az egyik környékbeli tó partján. Figyelmetlenségét használta ki az ismeretlen elkövető, aki a sértett táskájában lévő mobil- telefont és MP3 lejátszóját tulajdonította el. Az ügyben nyomozást rendeltek el. Réztolvajok Bábolna. Egy bábolnai telephelyről I kelt lába réz és alumíniumkábeleknek. Az ingatlanon lévő épületbe úgy hatolt be az elkövető, hogy az ablakrácsot le- | feszíttette, majd az ablakot betörte. Az | ügyben nyomozást rendeltek el. mondta, szép hosszú hétvégéket lehet eltölteni a Dunán felfelé utazva Pozsony és Bécs érintésével, de ennél hosszabb utak is tervezhetők, sőt még tengerpart menti hajózásra is alkalmasak a kis jachtok. * Gábor Éva A vízi közlekedést érintő ügyekben a Nemzeti Közlekedési Hatóságon (NKH) belül működő öt regionális hajózási hatóság jár el, ez gondoskodik egyebek mellett a közlekedési útvonalak és létesítmények biztonságáról, illetve a hajózási vállalkozásokat megillető jogosítványok és vezetői engedélyek kiadásáról, így ők látják el a belvízi kedvtelési célú hajózáshoz kapcsolódó hatósági feladatokat is. Ml A VELEMENYE? Befejeződtek a Mária Valéria híd állagmegóvási munkálatai, amely csupán a korrózió elleni védelmet jelenti, a szemet bántó graffitik a helyükön maradtak. Arról kérdeztük az embereket, hogy mennyire tartják elfogadhatónak, hogy a hidat csúfító falfirkákat nem festették át. Madar Marianna (nyugdíjas) ' Esztergom és Pár- ! kány lakóit, és az I idelátogató turistákat | nem érdekli, hogy a városok önkormányzatai vagy egy cég biztosítja a híd normális kinézetét, a lényeg, hogy valaki hozza rendbe, mert így telefestve visszatetsző látványt nyújt. Vikar Magdolna (szociális munkás) I Durva és etikátlan, hogy nem festik át a feliratokat, de ha a I cégről köztudottá válik, hogy rossz munkát végez, végül úgyis ők húzzák a rövidebbet, A negatív reklám gyorsan terjed, talán utólag majd elgondolkodnak rajta, hogy kár volt spórolni azon a néhány vödör festéken. Gnyeba Ferenc (vagyonőr) I Ha a szerződés csak I állagmegóvást ír elő a karbantartó vállalkozásnak, akkor érthető, hogy a szimplán esztétikai problémákért nem vállalják a felelősséget, ha nem muszáj, senki nem költi a pénzét. Ennek ellenére a graffitikkel foglalkozni kell, úgy nem maradhat a híd, szerintem a két városnak kellene összefogni az újrafestés érdekében. Vámos Viktor (gépészmérnök) I Nehéz úgy véleményt alkotni, hogy nem ismerem a részleteket, ' nem tudom, hogy jogszerűen jártak-e el, vagy mulasztás történt. Ha a szerződés nem tartalmazza a graffiti konkrét esetét, akkor nem lehet felelősségre vonni a céget, ámbár a teljes generálozás gesztusa valószínűleg nem tette volna tönkre őket. Végül természetesen azok húzzák a rövidebbet, akik kénytelenek továbbra is nézni a hídon éktelenkedő graffitiket. Jachtok a Dunán: már nem elérhetetlen álom