Hídlap, 2007. június (5. évfolyam, 106–126. szám)
2007-06-23 / 122. szám
HÍDLAP • 2007. június 23., szombat www.istergranum.hu Végigpusztította az országot a vihar Matricával az elhízás ellen Megjelölnék a különösen egészségtelen élelmiszereket Színpadon a hagyomány Régiós népművészeti fesztivál a Vízivárosban Idén lesz a hatodik Ister-Granum Népművészeti Fesztivál. A királyváros nyári programsorozataiba jól illeszkedő és a közönség által is kedvelt rendezvényt 2007-ben a Vízivárosban találhatjuk meg. Diplomaosztó a főiskolán Esztergom. A Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola végzős hallgatói ma veszik át diplomájukat. Az ünnepség a Szent Adalbert Központban szombaton háromnegyed tizenegykor kezdődik, ahol összesen 263 főiskolás veszi át a tanulmányainak befejezéséről szóló oklevelet, Gaál Endre rektortól. Folytatás az 1. oldalról A magas energiatartalmú élelmiszerek pedig - mint a csipszek, csokoládék, cukros üdítők - elsősorban a gyermekek körében népszerűek, pedig fogyasztásuk visszaszorításával csökkenteni lehetne a kóros elhízás esélyét. Koszorús László, az egyik előterjesztő elmondta: a termékek megjelölése és az akcióterv elkészítése nem nagy költségigényű intézkedés, ugyanakkor hathatósan hozzájárulhatna az egészségvédelemhez. VereSzki Barbara régióbeli dietetikus szerint a felirat jó figyelmeztetés lenne, bár a gyermekek esetében a szülői példa a legmeghatározóbb. Ha ugyanis a szülők egészségesen táplálkoznak, akkor a fiatalokban is erre alakul ki az igény. Ugyanakkor sok gyermek nincs tisztában vele, hogy a csipszek, cukros üdítők egészségtelenek, számukra lenne figyelmeztető ereje a feliratoknak. „Az elkülönítés is jó ötlet, ma a gyermekek szemmagasságában helyezik el a boltokban ezeket az árukat, ha külön polcon lennének, nehezebben vennék észre, és kívánnák meg őket.” - tette hozzá a szakember. • P. K. Uj korszak kezdődik a televíziózásban Öt év múlva már csak digitálisan lehet tévézni Az idei népművészeti fesztivál az eurorégió kézműveseinek, hagyománykövető művészeti csoportjainak, népi táncosainak találkozója lesz. A háromnapos esemény július 20-án, pénteken kezdődik az Ister-Granum Eurorégió kastélyait bemutató szárnyas szabadtéri tárlattal. A vízivárosi színpadon lép fel a Kerekes Band, valamint több néptánc- csoport, köztük a Nádas, a Kisnádas és a Vasvirág is. Műsorukat színesítve lép fel mellettük a Rozmaring asszonykórus, a Pengő zenekar, a kéméndi Gyöngyösbokréta, valamint a Lóli Jag cigánycsoport is. Rajtuk kívül a fellépők között találjuk az Ister-Granum Eurorégió kissebségi önkormányzatait képviselő zenekarokat, tánccsoportokat, sőt bemutatkozik az Esztergomi Gyermeknépművészeti Tábor és a Pinokkió Bábcsoport is. Az előadásokhoz illeszkedik majd az Erzsébet parkban lévő délutáni program, az Aranysólyom Lovagrend bemutatója. Bencze Laci konyhája is jelen lesz, a mester többek között kürtös kalács és kemencés sütemény készítésből tart magasfokú gasztronómiai bemutatót a megjelenteknek. A népművészeti fesztivál harmadik napján, július 22-én, vasárnap szintén a vízivárosi helyszínen délelőtt a Bényi Hagyományőrző Tánccsoport, majd a Bajóti Jázmin Népviseletes Asszonykórus lép a színpadra. Ezzel egy időben lesz látható az Erzsébet parkban a Toki Huszár és Lovas Hagyományőrző Társaság csikós-, betyár bemutatója. A régiós szintű rendezvény utolsó napján fellép még a Tökmagfilkó című darabbal a Szekérszínház Berecz András mesemondó és a Garammenti Népi Együttes is. • -I -n Az Országgyűlés hétfőn fogadta el a digitális műsorterjesztésről szóló törvényt, mely szerint 2012-ig megszűnik a hagyományos analóg földfelszíni műsorsugárzás. A digitális televízióadás vételéhez szükség lesz majd egy dekóderre, amit mindenkinek meg kell vennie, viszont előfizetési díj nélkül akár tíz csatornát is foghatunk majd. Hosszas előkészítés után a parlament hétfőn 325 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a digitális műsorterjesztésről és az átállás szabályairól szóló törvényt, valamint az audiovizuális média szabályozási reformjáról szóló országgyűlési határozati javaslatot is, amelyben megerősítik, hogy az év végéig megalkotják az új médiatörvényt. Az elfogadott jogszabály értelmében 2011. december 31-gyei teljesen megszűnik a hagyományos, analóg sugárzású földfelszíni televíziós műsorszórás, azaz szobaantennákkal, már csak egy átalakító berendezés közbeiktatásával lehet majd tévéadást fogni. Tóth András, a már közel nyolc éve digitális földfelszíni kísérleti rendszert üzemeltető, és az országos digitális hálózat kiépítésére és üzemeltetésére minden bizonnyal pályázó Antenna Hungária Zrt. kommunikációs vezetője lapunk kérdésére kifejtette: néhány csúcstechnikás, beépített tunerrel rendelkező készüléktől eltekintve, egy televíziókészülék sem lesz alkalmas a műsorok vételére. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ki kell dobni a régi tévét és a csatlakozókat, elegendő lesz hozzá egy dekódert, illetve több csatornára szóló előfizetés esetén egy boxot vásárolni, amelynek ára 10-15 ezer forintnál kezdődik, de akár több százezer forint is lehet. A tervek szerint a mostani három szabadon fogható országos csatorna - Ml, TV2, RTL Klub - helyett 9-10, a későbbiekben pedig akár 30 televízió is elérhető lenne. Ezek egy részét ingyenesen, a többit pedig előfizetéses konstrukcióban vehetnék igénybe a tévénézők - mondta Tóth András. Azokban a háztartásokban, ahol már most műholdas vagy internetes szolgáltatáson keresztül érkezik az adás, már most is rendelkezésre áll a dekóder, a kábeles szolgáltatóknál pedig majd később, a hálózatok digitalizációját követően kell majd beszerezni azt. A digitális műsorszórás nemcsak jobb kép- és hangminőséget, valamint magasabb technikai és technológiai színvonalú műsorszolgáltatást jelent, hanem interaktív televíziózást is: a nézők aktívan beavatkozhatnak a szerkesztésbe, rögzíthetik a műsorokat, és akár le is tölthetnek bizonyos műsorokat. • G. É. Ellenőrzik a büféket A Komárom-Esztergom Megyei Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség munkatársai megkezdték a vendéglátóegységek ellenőrzését. A felügyelők főként a nyaralók által kedvelt helyeken vizsgálódnak, vízparti, strandokon üzemelő büféket, éttermeket keresnek fel, hogy meggyőződjenek arról: fogyasztóvédelmi szempontból nem követnek-e el valamilyen szabálytalanságot. Ilyen céllal eddig csaknem 60 üzletben jártak és 67 százalékukban bukkantak hiányosságokra. Jellemző probléma az árakról való megfelelő tájékoztatás hiánya és a vásárlók könyvét sem mindig a törvényi előírások szerint kezelik a vendéglátósok. Ritkán, de előfordul, hogy lejárt szavatosságú termékekkel is találkoznak. Az ellenőrzések egészen a nyár, azaz augusztus végéig tartanak. Jégeső, letört ágak, tüzek kísérték a tomboló elemek útját percre megszakadt a Magyar Televízió 2-es csatornája és a Duna Televízió műsorának továbbítása, több kereskedelmi csatorna adása sem volt fogható és az áramszolgáltatás is több helyen szünetelt egy rövid ideig. Komárom-Esztergom megyében csütörtökön a vihar miatt 42 esetben riasztották a tűzoltókat, tudta meg lapunk a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletesétől. Főként fakidőlésekhez riasztották őket, amelyek utakat torlaszoltak el, egy esetben kellett vizet szivattyúzniuk. Szerencsére személyi sérülés nem történt és komolyabb károk sem keletkeztek. Az utómunkák még tegnap is tartottak, délig 12 esetben vonultak a tűzoltók, hogy eltakarítsák a „romokat”, ágakat. Ezek közül két esetben Tatabányára kellett vonulniuk, ahol két emeletes házon elhelyezett reklámtábla esetében jelezték, hogy a világító szerkezet leszakadt. Ezeket a tűzoltók darus kocsik segítségével eltávolították, és értesítették a kárról a táblák tulajdonosait. • G.K. Folytatás az 1. oldalról A kidőlt fák a közlekedést is akadályozták, de a vihar miatt sárgán villognak a jelzőlámpák a Moszkva téren. Egy kidőlt fa miatt megsérült egy motoros Tápiószelén, a villámlás miatt a Sopron melletti Lövőn egy családi ház kigyulladt. A vihar miatt körülbelül tíz