Hídlap, 2007. június (5. évfolyam, 106–126. szám)

2007-06-21 / 120. szám

6 HÍDLAP • 2007. június 21., csütörtök www.istergranum.hu Távol-keleti vendégek a megyében Kapcsolat ápolás százmillió emberrel A kínai Henan tartomány tizennégy tagú delegációja, valamint Kína buda­pesti nagykövete, Zhang Chunxiang lá­togatott el hétfó'n Komárom-Esztergom megyébe. A kínai delegáció tagjai - a tartomány pénzügyi, kereskedelmi, va­gyonkezelési és sajtó hivatalainak ve­zetői - háromnapos program keretében ismerkedtek hazánk nevezetességeivel. A látogatás végén Komárom-Eszter­gom megyét keresték fel. Megyénk öt éve ápol kapcsolatokat a kilencven­nyolcmillió lakosú Henannal. A küldöttséget Hidas János, a megyei közgyűlés alelnöke fogadta. Az alelnök köszöntőjében elmondta: a gazdasági együttműködés mellett a turizmus fej­lesztése lehet Henan tartomány és Ko­márom-Esztergom megye közös célja. „Idén ősszel a megyei önkormányzat j egy vezetője is elutazik Henanba. A lá­togatás alkalmat ad arra, hogy hivatalos megbeszélésen tovább mélyüljön a kap­csolat” - mondta Hidas János. Li Chen Yu, Henan tartomány kor­mányzója reményét fejezte ki, hogy a jövőben még több magyar turista uta­zik Kínába, de a gazdasági fellendülés érdekében a megye vállalkozóit is szí­vesen látják Henanban. A kínai delegáció tagjai a megbeszé­lést követően gyárlátogatáson vettek részt Hidas János kíséretében a tatabá­nyai Ipari Parkban. A távol-keleti ven­dégek kedden Varsóba utaznak, ahol újabb európai kapcsolatok kiépítésén fáradoznak. • -cs -N Traffipax információk Komárom-Esztergom megyében 2007. június 21. 04.00-06.00 óra 06.00- 12.00 óra 06.00- 14.00 óra 07.00- 19.00 óra 07.00- 19.00 óra 08.00- 18.00 óra 07.00- 19.00 óra 09.00- 23.00 óra 12.00- 18.00 óra 19.00- 07.00 óra 20.00- 23.00 óra Tatabánya, Hadsereg út, Rákóczi út, Győri út, 1. sz. főút Totál benzin­kút, Tatabánya belterület, Köztársaság út - Hanzi söröző, Táncsics út, Semmelweis út, Szőny D-i vasúti átjáró Dorog, Tokod, Tokodaltáró, Sárisáp területén Esztergom, Esztergom-Kertv. területén 11., 111., 117., 1117. sz. fő­utakon, 1111. sz. úton Tatabánya Baross út, Szent István út, Semmelweis út, Táncsics út, Kóta út, 1. sz. főút, Ságvári út Tatabánya, Hadsereg út, Rákóczi út, Győri út, 1. sz. főút Totál benzin­kút, Tatabánya belterület, Köztársaság út - Hanzi söröző, Táncsics út, Semmelweis út, Oroszlány Bokodi út, Bököd Fő út, Kiss utca Tata, Kocsi út, Kakas utca.- Baji út, Agostyáni út - Almási út, Május 1. út Bábolna területe Tarján, Gyermely területe Tatabánya, Hadsereg út, Rákóczi út, Győri út, 1. sz. főút Totál benzin­kút, Tatabánya belterület, Köztársaság út - Hanzi söröző, Táncsics út, Semmelweis út, Magyar hősök emlékére A Szent László Hadosztályra emlékeznek Hatvanhárom évvel ezelőtt, 1944 decemberében esett el a Szent László Hadosz­tály Szalka és Letkés határában. Az önként alakuló, fiatalokból álló hadosztály a kiképzése után az Ipoly-parti települések közelében esett át a tűzkeresztségen, az oroszokkal megvívott csatát egy katona élte csak túl. Farkas Jenő, a 2005-ös megemlékezésen A németekkel együtt harcoló, hiá­nyos fegyverzetű magyar fiatalokról és a tiszteletükre felállított emléktábla felszentelésének a 13. évfordulójáról a hétvégén emlékezik meg a Szent Lász­ló Hadosztály Baráti Kör, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége, va­lamint a két érintett egyházközség és falu vezetése, lakói. A veteránok be­számolóival gazdagított ünnepség az idén is Letkésen kezdődik: reggel tíz­kor ejtőernyős ugrás lesz a helyi sport­pályán. Ezt követően a szálkái temp­lomban istentisztelettel folytatódik a megemlékezés, majd a megszokottak­nak megfelelően a helyi temetőben ko- szorúzzák meg a csatában elhunytak sírjait, majd a művelődési házban a ve­teránokkal beszélgethetnek el az ér­deklődők. A tavaly előtti ünnepségen Porkolap Miklós, volt repülős tiszthe­lyettes beszédében elmondta, hogy 1944 karácsonya nem a szeretet ünne­peként, hanem a félelem, az ágyúk dörgésétől, a gyilkos „ólomfecskéktől” való rettegés napjaként maradt meg az emberek emlékezetében. Porkolap a megemlékezés hagyományának fon­tosságára, a stafétabot továbbadására is figyelmeztetett, mert „a múltnak nem szabad feledésbe merülnie”. A Szent László Hadosztály a letkési hídfőt védte, a „csapat” a csatában szinte teljesen megsemmisült. Az el­esettek a két falu temetőjében nyug­szanak: karácsony másnapján a helyi­ek összeszedték, majd tömegsírba te­mették a holtesteket, így tették lehető­vé azt, hogy a hősi halált halt katonák emléke ne csak az emberek emlékeze­tében, hanem Szalka és Letkés temető­jében is örökre megmaradjon. A dög­cédulákat azonban eldobálták, így a mai napig nem tudni, kik fekszenek a két falu temetőjében. • Kép és szöveg: Szép Éva PROGRAMOK Festmények és grafikák Verőcén a Gorka Házban nyílik meg Sinkó Károly kiállítása június 23-án, szombaton délután négy órakor. A tárlatot Köpöczi Rózsa művészettör­ténész nyitja meg. a festmények és grafikák július 30-ig tekinthetők meg. Mulatozás Szent Iván-éji mulatságra vátják az ér­deklődőket június 24-én este nyolc órá­tól Visegrádon a Duna-partra. A tűzra­kás után dobszó mellett meggyújtják a máglyát, majd az ünnephez kapcsolódó hagyományok felelevenítése követke­zik. Ezt követi a népzenei koncert, majd tűzugrás, almasütés, és körtánc. NÉVNAP Június 21. napján szeretettel köszöntjük Alajos és Leila nevű olvasóinkat! Alajos: magyar megfelelője a ger­mán-latin eredetű Alwis, Alois nevek­nek. A név jelentése egész, bölcs. Leila: perzsa eredetű arab névből szárma­zik, angol nyelvterületen igen gyakori név. Jelentése éjszaka, „sötét hajú”. MOZIMŰSOR Danubius mozi (Párkány, Fő ut­ca, tel.: +421 36 751 1107) 19:00 Parfüm: Egy gyilkos tör­ténete - amerikai thriller. Rendező: Tom Tykwer. Sze­replő: Ben Whishaw, Dustin Hoffmann. Tartalom: közép­kori thriller egy túlfejlett szag- lóérzékkel bíró emberről, aki különleges képessége révén borzongató kalandokat él át. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313-888) 17:00 Külvárosi fények - finn film. Rendező: Aki Kaurismaki. Szereplő: Janne Hyytiäinen, Maria Heiskanen, Maria Järvenhelmi. Tartalom: a Leningrad Cowboys rendezője most nem Amerika, hanem saját hazája periférikus helyszínein szólaltatja meg új filmjét. 19:00 Pókember 3 - amerikai fantasy akció film. Rendezte: Sam Raimi. Szereplő: Toby Maigurie, Kirsten Dunst. Tartalom: a fonáleregető és sima felületeken is kellő gyorsasággal rohangáló, ízeletlen kétlábú lénynek újabb kalandjaiban főként önmagával kell megküzdenie. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Június 21-én, csütörtökön: Esztergom - Szent Anna Patika (Terézia u. 25.) Telefon: 411-184. Dorog - Szent Margit Gyógyszertár, (Rákóczi u. 9.) Te­lefon: 431-191. A NAP VICCE Egy házaspár sétál az utcán, amikor meglátnak egy plakátot, amin egy biki­nis szépség éppen sört iszik, mellette egy söröskarton. Megszólal a feleség:- Ha egy karton sört megütnék, nem hiszem, hogy ilyen karcsú lennék.- Nem drágám - teszi hozzá a férj ha én innék meg egy karton sört, akkor lennél ilyen karcsú. Adakozó polgármester Tatabánya. Bencsik János polgár- mester képviselői kerete terhére hat­vanezer forinttal támogatja az ADRA Hungary Alapítványt. Az Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány tata­bányai szervezete ebből az összegből fedezi a díját annak a tatabányai rak­tárnak, ahol adományait tárolja. Az alapítványt a Hetednapi Adventista Egyház hozta létre 1991-ben azzal a céllal, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű társadalmi rétegeket felkarol­ja, támogassa. TV MŰSOR 5:10 Válaszd a mozgást! (ism.), 5:20 Hajnali gondo­latok, 5:23 Kárpát Expressz, 5:50 Nap-kelte, 9:00 Sándor Mátyás, 10:15 Kalandos nyár, 11:10 Titokza­tos Násztya, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben. 12:10 Sporthí­rek, 12:20 Rondó, 13:20 Főtér (ism.), 14:15 Önök kérték! (ism.), 15:10 Kodály 125, 15:20 Don Matteo, 16:15 Válaszd a mozgást!, 16:30 Hírek, 16:35 Körzeti híradók, 16:50 TV Taxi, 17:05 Quinn doktor­nő, a varázsló, 18:00 Álljunk meg egy szóra!, 18:15 Kisváros, 18:58 Föld TV, 19:00 Híradó este, 19:30 Sporthírek, 19:40 Frasier - A duma­gép. 20:10 Szempont, 21:10 Titkos Szolgálat, 22:10 Az este - Csütör­tök, 22:45 Kultúrház, 23:15 Hírek, 23:20 Sporthírek, 23:30 A tánc le­gendája, 0:00 Pengető TV 2 konyhája, Teleshop, 6:00 Alexandra Pódium, 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:20 Stahl 9:25 Betűbár, 10:10 11:25 Szerelmes dal, 13:10 Észbontó, 14:00 Melrose Place, 15:00 Csillagkapu, 16:00 Bű­bájos boszorkák, 17:05 NCIS - Ten­gerészeti helyszínelők, 18:00 Tangó, 18:30 Tények, 19:00 Aktív, 19:35 Jóban Rosszban, 20:15 GSG 9 - Az elit kommandó, 21:15 Rablópandú­rok, Közben: Kenósorsolás, 23:00 Különleges ügyosztály, 0:00 Tények Este, 0:30 Strucc, 1:00 Nyers erő, 2:40 Aktív (ism.) KLUB 5:30 WS Teleshop, 6:00 Reggeli, 10:05 Top Shop, 11:15 Recept Klub (ism.), 11:30 Te vagy az életem, 12:00 RTL Klub Híradó, 12:15 XXI. század - a legendák velünk élnek, 12:45 Nina mánia, 14:15 06-91-334-455,15:40 Disney- rajzfilmsorozat: 101 kiskutya, 16:10 Recept Klub, 16:30 Sue Thomas - FBI, 17:30 Tru Calling - Az őrangyal, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Szeress most!, 20:00 Fókusz, 20:30 Barátok közt, 21:15 Szeszélyes, 22:30 Svihákok, 0:10 Ments meg!, 1:10 Reflektor, 1:30 Infománia, 2:00 Barátságpróba, 3:40 Fókusz (ism.) ^ 4:35 Élő népzene (ism.), 5:10 UUNA Reggeli muzsika, 5:15 Duna tér, 5:25 Váltó (ism.), 5:35 Gazdakör, 6:00 Világunk - Reggel, 8:00 Duna tér, 8:10 Kultóra (ism.), 8:20 Élő egyház (ism.), 8:50 Magyarország kincsei, 8:55 Itthoni ízek (ism.), 9:25 „Maradok, másként nem tehetek”. 9:45 A Guldenburgok öröksége (ism.), 10:30 A sziget nővére (ism.), 11:30 Kí­vánságkosár, 11:45 Híradó, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 13:45 Duna tér, 14:00 A GEO bemutatja (ism.), 14:30 Akadémiai Műhelyek, 15:05 Mítosz és emlékezet, 15:35 Teázzon a Kor Kont­rollal, 16:05 Világunk, 17:00 A Guldenburgok öröksége, 17:45 Duna tér, 18:00 Híróra, 19:00 Mese, 19:20 A sziget nővére, 20:20 Kézjegy, 21:20 A kísértés, 22:15 Hírek, 22:30 Drót, 23:30 Aranyváros, 0:50 Vers, 1:00 Himnusz, 1:05 Híróra (ism.), 2:00 Mese, 2:10 Sárga rózsa, 3:25 Négyzetméter (ism.) 6:05 Lapzárta (ism.), 6:30 ■“A Esti gyors (ism.), 7:00 Híradó, 7:20 Reggeli járat, 9:05 Hírvilág extra (ism.), 9:30 Barangoló (ism.), 10:05 Lapzárta (ism.), 10:30 Esti gyors (ism.), 12:00 Déli hírek, 12:15 Esti gyors / Hungarorama (ism.), 13:05 Reggeli járat (ism.), 15:05 Vetítő (ism.), 15:06 Memento (ism.), 16:05 Soroló, 16:30 GyógyHír (ism.), 17:00 Híradó, 17:30 Csintalan, 18:30 Esti gyors, 19:00 Híradó, 19:30 Esti gyors, 20:30 Lapzárta, 21:00 Híradó 21, 21:35 BBC Talking Movies, 22:05 Garázs (ism.), 22:40 BBC World Híradó, 23:05 Lapzárta (ism.), 23:30 Esti gyors (ism.) . : * : 'Äs» Hi í D LA P Napi hírújság a régió életéró'l Főszerkesztő: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Gulya István Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Kardos Krisztián, Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc, Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Esztergom és Vidéke alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László Felelős kiadó: Hegedűs Judit vezérigazgató Kiadó: Strigonium Zrt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Kriszti­na, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vál­lal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjesztik az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetési díj: egy évre 9 000 forint (1 246 korona), fél évre 4 500 forint (623 korona), negyedévre2 250 forint (312 korona). Nyomdai kivitelezés: A TC PRINT megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert igazgató. www.hknyomda.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom