Hídlap, 2007. június (5. évfolyam, 106–126. szám)
2007-06-02 / 107. szám
HÍDLAP • 2007. június 2., szombat www.istergranum.hu Gombával pusztítanák a kullancsokat Már csak gyártóra vár egy magyar vegyszermentes találmány Pályázati pénzből adnak ki lemezt A legjobb huszonötbe került az esztergomi együttes Két magyar kutató egy olyan kullancsirtó szert fejlesztett ki, amely természetes módon, egy mikroszkopikus gombafaj segítségével pusztítaná a vérszívókat. A baj csak az, hogy bár az oldat lényegében készen van, a kockázat miatt senki nem vállalkozik a gyártására. Márpedig idén nyáron nagyjából ötször annyi kullancs les áldozatára az enyhe tél miatt, mint tavaly. Unalomig ismételgetjük minden évben, hogy a kullancsok milyen veszélyes betegségek terjesztői lehetnek, és hogy miképpen védekezhetünk ellenük, de ezek között leginkább csak az oltásokra, megfelelő öltözékre, riasztó spray-kre és az eltávolítás módszereire helyeződik a hangsúly. Mennyivel egyszerűbb lenne »a dolog, ha miként a szúnyogokat, úgy a kullancsokat is meg lehetne gyéríteni az erdőkben, nyaralóhelyeken, kertekben. Mindez■Bna idáig azonban nem létezik olyan hivatalosan engedélyezett, hatékony szer, amelyet környezeti károkozás nélkül kifejezetten ezen állatfaj elpusztítására lehetne használni. Két magyar kutató csaknem egy évtizede folytat ez irányú kísérleteket és mára birtokukban van egy olyan vegyszermentes gombaoldat, ami állítólag garantáltan elpusztítja a hazánkban honos vérszívókat és hatékonyan hosszabb időre távol is tartja őket a kezelt területekről. Nincs vese, gyermek Axióma önnön toliamból, idézem: „mindig van lejjebb”. Óh, nem, nem a rendőrségre vagy a kormánytisztviselők mentális, az ország gazdasági állapotára gondolok. Hanem, hogy Hollandiában használt, ám újrahasznosító emberi veséért indul televíziós vetélkedő, hát hajrá, győzzön a jobb. Vagy a bal. Hiszen a vese páros szerv. Tegnapelőtt röppent fel a botrányhír, miszerint ebben a hónapban (júniusban) kerül adásba, ahogy írta az internetes forrásom, (a jelzőjükre csak helyeslőén bólogatni tudok) egy „szó szerint és átvitt értelemben is beteg valóság- show: hárman várnak transzplantációra, de csak egyikük kapja meg a vesét”. Jaj. A világ - most már tényleg nincs jobb jelzőm nekem sem - szar. És, úgy tűnik, ebbéli állapotát nagyon is élvezi, és mintha annak örülne, nem mintha: annak örül, ha beléje mélyed, süllyed rendesen. A nálunk is sugárzott Big Brothert - amiben Éva élő lepedőmutatványát vagy Zsanett zárt borsodi t-betűjét élvezhette a Mónika show-n szocializálódott nép - jegyző holland Endemol cég gondolta felülírni a televíziózás szabályait. Közbevetőleg: íme, a példa, hogy nem minden vacakság a tengerentúlról hajózik be, vagyis hát hogy alulmúlni a vén kontinensen is tudnak. Sőt: itt tudnak igazán, bólogatnak az öreg belga pedofilok pajkosan, mert a dekadencia, vagy mi, itt tenyészik rendesen. Vagy akarom mondani, mondják a liberális gondolkodású hollandusok, akik szerint a könnyedebb kábítószerek használata nem képez erkölcsi kérdést, legfeljebb anyagit, ha meg akarják szívni, szívják meg. Na, a lényeg a lényeg: a De grote donor show (azaz: A nagy donor-show) olyan műsor (?), amiben három szerencsétlen (kritikus állapotú veseelégtelenségben szenvedő) alany kvíz-kérdésekre felelget, igyekszik a nézők szimpátiáját elnyerni, hogy övé lehessen a csak Lisaként ismert 37 éves haldokló nő szerve. A végső döntés - természetesen (?) - a „halálraítélté”, de, még egyszer hangsúlyoznám, döntését alapvetően a közönség határozza meg, tessék telefonálni, esemest írni, és biztosan lehet nyerni valami utazást (a Gyilkos-tóhoz, haha), vagy autót (halottas kocsit). Gondolom én. S aki azt hiszi, hogy ohó, persze, az erjedt Nyugaton lehetséges az ilyesmi, szittya rónánkon nem, eszébe idézném, hogy három-négy évvel ezelőtt a valóság-show-k létezéséről mit se tudtunk, esetleg azt hittük, olyan, mint a Szomszédok, aztán, tessék. Amikor serdülőkoromban szájtátva bámultam a Menekülő ember című Arnold Schwarzenegger-videót, amiben az államilag szelektált rend- szerellenes versenyzők (lásd: tavaly őszi hazai felvonulók) élethalálharcot vívnak üldözőikkel egyenes adásban, abban a hiszemben leledz- tem, ez csupán a fantázia műve. Tévedtem. Nem kell sokat várni, és élőben közvetítik majd a kivégzéseket, valamelyik ázsiai országból, mert nálunk (meg az unióban) tilos. Ámbátor el tudom képzelni azt is könnyűszerrel, hogy jól fésült vállalkozók illegális és tréfás likvidáló show-kat szerveznek, Szorít a kötél, vagy Micsoda fejetlenség címmel. De ne rohadjunk előre. Nézzünk vesét. Ha mese (már) nincs. Hazánkban 42 féle kullancs él, ezekből mintegy tucatnyi jelent veszélyt az emberre Lyme-kór és agyvelőgyulladás fertőzés szempontjából. A kullancs rendkívül szapora állat, egy nőstény 5-6 ezer petét is képes lerakni, és minden tizedik vérszívó fertőzhet. Kapiller Zoltán, a Kullancsszövetség elnöke, aki maga is részt vett ebben a kutatási projektben, kérdésünkre kifejtette: a szer ma még nem rendelkezik engedélyekkel, ehhez ugyanis egy olyan tőkeerős gyártóra lenne szükség, aki nem fél a megtérülési kockázattól. Bizonytalan kimenetelű, költséges eljárásokra azonban nagyon kevesen vállalkoznak. Másrészt a szakértő szerint nem ismert, nem számítható ki még teljesen a szer ökoszisztémára gyakorolt hatása, mivel aránylag kis területen tesztelték, előfordulhat, 'hogy hosz- szú távon más rovarokra, a táplálékláncon keresztül pedig nagyobb állatokra is veszélyt jelenthet, ezért vizsgálatok sora vár még a szerre alkalmazás előtt. Bár az USA-ban, Franciaországban, Angliában már használnak azonos szisztémán alapuló oldatokat, az ottani tapasztalatok nem ültethetők át egy az egyben a hazai eltérő viszonyokra. A kutatók viszont biztosak benne, hogy a beteg kullancsokból izolált gombafaj kizárólag a vérszívókat pusztítja el - 90 százalékos hatékonysággal -, egyéb fajokra nem hat. • Szabó Hajnal Egészségvonat Június 8-án, pénteken délelőtt tíz órakor érkezik Tatabányára az Egészségvonat és három napig tartózkodik majd az állomáson. A vonaton többfajta egészségügyi mérésre lesz lehetőség, az érdeklődők bejárhatják a szerelvényt, megismerkedhetnek a különböző betegségekkel és megelőzésük lehetőségeivel. Megemlékezés Taton Az első világháború áldozataira és a trianoni békediktátumra emlékeznek Táton a Hősök szobránál, június 4-én, hétfőn este hét órakor. Az eseményen beszédet mondta Nagy Tibor, Ebed, valamint Szenes Lajos, Tát polgármestere és Pungumé Császár Judit történész. Folytatás az 1. oldalról A szakmai zsűri a bruttó hétmillió forintos keretösszeget huszonöt pályázó között osztotta ki, köztük van az esztergomi streetfolkjazz zenekar, a Club Era is. A 2002-ben megalakult esztergomi formációt Esztergomban és környékén már nem kell bemutatni. Különböző népek bújnak a hangokba, Rajistántól a kelta földeken át, megjárva Moldvát juthatunk Ausztráliáig, de alapvetően a magyar zenei világot felvonultató habitussal. Az esztergomi Bazilikánál utcazenészekből alakult, világzenét játszó Club Era hetenként koncertezik, de vendégként felléptek már Szlovákiában, Franciaországban, és Németországban is. • P. K. Pilisi Lovas Napok Piliscsabán Középpontban a lovasterápia Két civil szervezet összefogásával idén először rendezik meg Piliscsabán a Pilisi Lovas Napokat. A június 8-tól 10-ig tartó rendezvény célja, hogy a lovasiskolák növendékei , tagjai megmutathassák tudásukat, felhívják a figyelmet a lovasterápia jelentőségére és a régióból érkező lóbarátok tapasztalatot gyűjthessenek és kapcsolatba léphessenek egymással. A lovassportot népszerűsítését célul kitűző rendezvény a Piliscsabai Cserkészetet és Lovassportot Támogató Egyesület, illetve a Berek Lovassport Egyesület együttműködésének köszönhetően jött létre, a programok nagy része is a Berek, illetve a Cserkész lovardában zajlik majd. Péntek délután 17 órakor lovas fotókból és grafikákból összeállított kiállítás nyílik az Uradalmi házban, a Ward Mária iskolában pedig hat órától táncházzal alapozzák meg a hétvége hangulatát. A szombati ünnepélyes megnyitót követően reggel 9-től díjugrató verseny, natural riding bemutató, íjász és díjlovagló verseny, illetve bemutatók sora követi egymást, este pedig táncház és lovasbál zárja a napot. Vasárnap hasonlóképpen folytatódik a program: távlovaglással, terápiás versennyel, lovasíjász bemutatóval és pünkösdi király választással. A porondon kívül egész hétvégén kézműves bemutatók zajlanak természetesen a lóhoz kapcsolódóan, így lesz lószőrék- szerkészítés, patkolás, bőrdíszművesség, a gyerekeknek játszóház és állatsi- mogatás. A részletes program a www. pilisiIovasnapok.extra.hu honlapon is olvasható. • Sz. H. Baby Club Foglalkoztatóház Családi napközi Egész napos gyermekfelügyelet egész évben vagy az óvodai szünet idejére Angol, német nyelvi és zenei foglalkozások Születésnapi bulik szervezése Nyitva: hétfő-péntek 7.30 - 18.00 Szombaton bérleti lehetőség Jelentkezni, érdeklődni: Személyesen: Esztergom, Rákóczi tér 2-4. Telefonon: (30) 26-26-181 Allatpark épülhet Pilisszentléleken A falusi turizmus fejlesztésében látják a jövőt A festői szépségű völgyben elnyúló Pilisszentléleken hamarosan megkezdődik a csatornaépítés, néhány év múlva játszótér épül, és nemrég megszületett az őshonos magyar növényeket és állatokat bemutató park ötlete is. Az elképzelésekről Szalma László önkormányzati képviselőt kérdeztük. A közigazgatásilag Esztergomhoz tartozó, rendkívüli természeti adottságokkal rendelkező Pilisszentlélek idegenforgalmi szempontból kihasználatlan, így helyben kevés a munkalehetőség is. Bár az elmúlt években komoly infrastrukturális fejlesztések zajlottak, korszerűsítették az áramellátást, utakat burkoltak le és az elvándorlás megelőzése érdekében kedvező árú építési telkeket alakítottak ki, azonban a falusi turizmus fejlődését megalapozó attrakció még hiányzik. Szalma László önkormányzati képviselőnek régóta dédelgetett álma, hogy a községet övező földterületek, esetleg erdőrészek bevonásával egy, a turisták érdeklődésére is számot tartó, a helyieknek munkát biztosító bemutató-oktató állatparkot alakítanának ki, ahol a falu hajdani gazdálkodását mutatnák be legelőkkel, szántókkal, őshonos kultúrnövényekkel és állatokkal. A képviselő lapunknak elmondta, hogy az ötletet Meggyes Tamás polgármester és a képviselő-testület is támogatja, folynak az előkészületek, de a részletek még nem ismertek. A hosszabb idő alatt, esetleg szakaszosan megvalósítható beruházás önkormányzati, és pályázati forrást is igényel majd, de mindenek előtt a telektulajdonosokkal kell megegyezni. Szalma László utóbbival kapcsolatban elmondta: a községet egykor eltartó mezőgazdasági területek ma parlagon hevernek, és valószínűleg a fiatal generáció nem is kívánná művelés alá vonni azokat. Bár a most elfogadott telekadó-rendelet szerint, mint beépítési tilalom alól nemrég kivont területként, ebben az évben még nem kellene fizetniük a tulajdonosoknak, mégis igen sokan jelezték, hogy lemondanának telkükről az önkormányzat javára - tette hozzá a képviselő. Pilisszentlélek képviselője a „mintagazdaságon” kívül egyéb fejlesztésekről is beszámolt: hamarosan elkezdődik a község szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítése, amely elengedhetetlen az idegenforgalmi célok megvalósításához. A játszótér-építési program értelmében 2008-ban korszerű, uniós szabványoknak megfelelő játszó- és pihenőpark épül a településen, és hamarosan kialakítják a tűzifa-forgalmazásból élők számára a fűrészkertet is. • G. É.