Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)
2007-05-05 / 87. szám
www.esztergom.hu 2007. május 5., szombat • HÍDLAP 3 Az iskolák várják a költözködést Az Arany János iskola eurorégiós intézménnyé bővülne Folytatás az 1. oldalról Lapunknak elmondta: ahhoz a szóbeszédhez képest, miszerint már idén szeptembertől odazsúfolták volna a Szent István Gimnáziumot, mindenképp pozitív fejlemény, hogy az épület jelentős átalakításon, bővítésen esik majd át ezelőtt. A várhatóan augusztus 1-től ön- kormányzati fenntartásba kerülő intézményt 2010-ig alkalmassá teszik a kettős funkcióra és megtarthatják jelenlegi képzési profiljukat is. Sőt, Smiger András szerint akár előnyt is kovácsolhatnak majd a szoros együttlétből, hiszen például a tanárok könnyen „áttaníthatnak”, ha valamelyikük helyettesítésre szorul. Bár a Dobó 660 diákkal abszolút kihasználja jelenlegi épületének kapacitását, a külön osztálytermeken kívül valószínűleg nem lesz szükség új ebédlő, vagy könyvtár építésére, azok használatán osztozniuk kell, problémát esetleg a tornaterem kapacitása okozhat. Ugyanakkor minden bővítést, szervezést, oktatást érintő kérdésről hosszas, alapos egyeztetések várhatók - erre ígéretet kaptak az önkormányzattól - két és fél év pedig biztosan elegendő lesz a felkészülésre. Az Arany János iskola régóta szeretne átköltözni a Hell épületébe, amelynek tetőzetét, villamossági rendszerét és tornacsarnokát már felújították és a további rekonstrukcióhoz is megvannak a tervek, építési engedélyek. Baranya István, az iskola igazgatója azért várja a költözést, mert komoly terveik vannak a jövőre nézve: néhány éven belül az Ister- Granum Eurorégió teljes területéről szeretnék fogadni a halmozottan hátrányos helyzetű, magatartásproblémás, sajátos nevelési igényű gyermekeket, egy uniós pályázaton már nyertek is erre forrásokat. A jövőben a régióban egyedülálló, speciális nevelési programmal várják a felvidéki kicsiket is logopédus és pszichológus bevonásával, a sportfoglalko- zásokra épített profillal, de az sem kizárt, hogy sportiskolái státusszal. Azt pedig, hogy az óvodából kikerülő problémás gyerekek számára nulladik évfolyamot indítsanak és esetleg két-három éves szakképzést építsenek rá a nyolc osztályra, csak a megújult Hell iskolában tudják megvalósítani. A költözésről már 2002-ben széles körű közvéleménykutatás készült, az önkormányzat is szondáztatta a kertvárosiakat, akik kétharmada támogatta azt, és a szülők is egyöntetűen az elképzelés mellé álltak. A megürült, nagy kerttel rendelkező mostani iskolaépület tökéletes lenne például idősotthon kialakítására, de erről még nincsenek pontos elképzelések. • Sz. H. Véradók májusa Ebben a hónapban kilenc helyszínen lesz lehetőségük a véradóknak, hogy segítsenek a rászorulóknak. Május 8- án, reggel 8-tól 13 óráig az esztergomi vér-transzfúziós osztályon és 10-én délelőtt 11-től délután 4 óráig a kesztölci Közösségi Klubban lesz véradás. Ugyancsak ez ügyben várják az önkénteseket május 15-én fél 9-től délig az esztergomi polgármesteri hivatalba, 17-én 11 órától 16 óráig a táti kul- túrházba, 22-én, reggel 8-tól délután 1 óráig pedig a Suzuki gyárban lesz ilyen lehetőség. Véradókat várnak még Esztergom-Kertvárosba, a Féja Géza Közösségi Házba május 24-én, 11 órától délután 4 óráig, valamint 29-én, reggel 8-tól 13 óráig az esztergomi vér transzfúziós osztályon, vlamint a hónap utolsó napján Bajnán, a sportcsarnokban, délelőtt 11-től délután 4 óráig. A véradások szervezői kérik az önkénteseket, hogy minden esetben hozzák magukkal a személyi igazolványukat és a taj-kártyájukat. A Mephisto rendezője Esiisrgömban Nyilvános beszélgetésre invitálja az érdeklődőket Bánhidy Vajk május 7-én, délután 17 órakor. A Helischer József Városi Könyvtárban megtartott közönségtalálkozó vendége ezúttal Szabó István, Oscar-díjas filmrendező lesz. Ketten a testvérvárosi kapcsolatokért Boldog Gizella díjátadó ünnepséget tartanak az esztergomi vár nagytermében május 7-én 18 órától. Az „Esztergom Testvérkapcsolataiért” elismerést Aknai Péter Esztergom és Maintal baráti kapcsolatának előmozdítása, Wolf Brzoska, a király város és Ehingen testvérvárosi nexusának segítése miatt kapja. • -L -N Szent Erzsébet útján Májusfaállítástól a gyermeknapig Változatos programmal várja a közönséget az esztergom-kertvárosi Féja Géza Közösségi Ház májusban. A kínálatban a hagyományos foglalkozások és új műsorok, előadások egyaránt megtalálhatók. A több mint egy hete kezdődött külső felújítási munkálatok nem zavarják a ház működését. Május 16-án Dinnyés József előadó- művész „500 év dalban és versben” című szabadiskolájának következő részét élvezhetik az érdeklődők. A gitárosénekes előadó most a felvilágosodás korának líráját tárja a publikum elé. 23- án, este 6-tól folytatódik a Féja-mozi sorozat, ekkor a stílusteremtő Kutyaszorítóban című Quentin Tarantino filmet láthatják a filmrajongók. Május 24-én a véradókat várja a Féja Géza Közösségi Ház. A hagyományos gyermeknapot május 26-án tartja a ház, ekkor fél 9-től „Fut a Kertváros!” címmel sportrendezvénnyel indul a nap, majd délelőtt 10 órától kézműves foglalkozásokat és játékos vetélkedőket tartanak az udvaron. 13 órától a Tihanyi Vándorszínpad előadásában a legkisebbek örülhetnek a Legszebb kincs a barátság című mesének. A színdarabra a belépés ingyenes lesz. A gyereknapi összeállítás végén, 14.30-tól a Kempo- karate klub bemutatóját nézhetik meg a vendégek. Május 27-én délután két órakor kezdődik a közösségi házban az Erdélyi kerti party és bál. A kiemelt programok mellett a Féja Géza Közösségi Ház állandó szakköreinek programjai is megtalálhatók lesznek, továbbra is működik többek között a Kertvárosért Baráti Egyesület, a Baba-Mama Klub, az Égen-földön járó Klub, a Selyemfonál Képzőművész Kör és a Táltos Klub foglalkozása. • Berger Norbert Népek és nemzetek Európája Előadás-sorozat indult a magyarság és az unió kapcsolatáról Az egyes kiválasztott térségek európai uniós tapasztalatainak, véleményeinek megismerését és megvitatását tűzte ki célul a régiónkban működő Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület. A közösség előadás-sorozatot indított a témában, a diplomatákat, társadalom- kutatókat és művelődéstörténészeket magában foglaló előadói kar többek között Gödöllőn, Budapesten és Eszter- gomban tart előadásokat. Hat előadásból álló sorozatot indított a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) az Európai Unióról. Az esemény apropója, hogy most ünnepük a Római Szerződés aláírásának 50. évfordulóját. A performance-ek közül öt esetében vitát, illetve kerekasztalt is tartanak, ez utóbbi állandó résztvevői Körösi Mária és Odor László egyetemi docens, Székely András Bertalan, kisebbségkutató, művelődésszociológus és az esztergomi Bárdos István, művelődéstörténész lesznek. A vitaindító előadásokon nagy hangsúllyal szerepelnek a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek, illetve a környező országokban élő magyarok helyzete is. A széria április 19-én startolt, akkor a Gödöllői Református Líceum Gimnáziumban Székely András Bertalan „Magyarország - Európa kicsinyben” címmel tartott előadást. Április 27-én a tamaszentmáriai Társadalmi Klub adott otthont a sorozat második alkalmának, ekkor Odor László, volt svájci nagykövet beszélt a régiók és kistérségek európai sorsáról. Az ezt követő állomás lesz Esztergom, ahol a Bajor Ágost Művelődési Házban május 7-én Körösi Mária és Bárdos István lép a publikum elé Az európai probléma - a magyarság helyzete Európában című összegzésével. Május 18-án Tápiógyörgyén, a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában folytatja április 27-én megkezdett gondolatainak ismertetését Odor László. A sorozat utolsó állomása a fővárosi Magyarok Házában lesz, május 25-én itt a Magyarok Világszövetségének képviselőivel közösen kerekasztalt tartanak a rendezvénysorozat előadói. A Népek és nemzetek Európája című előadásokra az öt érintett kistérségből civil szervezeteket és önkormányzati képviselőket is vár a MBKKE, a közösség reméli, hogy az előadássorozattal javul a párbeszéd és az együttműködést célzó kapcsolatfelvétel is. • Oxi Jótékony nyüzsgés a Zöldházban Aukció előtti hangulatjelentés Március 26-án indult útnak a német Rolf Damm Wartburgból, hogy Árpádházi Szent Erzsébet egykori lakhelyéről Sárospatakig jusson. A 800 éve született szent iránti tiszteletről szóló zarándoklat állomása volt tegnap délután 4 órakor Esztergom, itt lépte át a határt Herr Damm. A nagy út vándorát a Belvárosi plébánia látta vendégül. A német zarándok Árpád-házi Szent Erzsébet 1200-as évek elején, férjével, Lajossal megtett útját járja most végig. A hatvanöt éves mérnök 60 nap alatt 1500 kilométert akar megtenni. Esztergomban a Mária Valéria hídnál várták a vándort, aki a továbbiakban Zebegény, Felsőpetény, Hollókő, Mátraverebély, Kékestető, Miskolc, Erdőbénye érintésével ér majd el pünkösdkor a végállomásra, Sárospatakra. Itt, Szent Erzsébetre, mint a város szülöttére emlékeznek egy ünnepségsorozat alkalmával. Már tegnap dél körül komoly jövésmenés előzte meg a délután 5 órára hirdetett jótékonysági aukciót Esztergomban. A Babits-szobor újraöntéséért szervezett jótékonysági árverésre készülve mind a helyi művelődési ház dolgozói, mind pedig az Esztergomi Művészek Céhe munkatársai az utolsó simításokat végezték. Kollár Hildát, az esztergomi Bajor Ágost Művelődési Ház vezető munkatársát az árverés legfőbb helyszínéül szolgáló nagyteremben találtuk meg péntek egy óra után, az aukcióra összeállított műtárgyakat ellenőrizte éppen a színpad melletti elkülönített részen. A művelődés-szervező a Hídlapnak elmondta, hogy számos hazai médium érdeklődött a Babits-szobor újraállításáért szervezendő árverésről. Ennek egyrészt az ellopott és mai napig elő nem került alkotás, illetve az árverést vezető Fábry Sándor személye is okot adott. A sajtó munkatársai, az ETV stábja, mely az eseményről élő közvetítéssel készült, valamint a Hídlap tudósítói mellett a legtöbben valószínűleg a licitálók és az árverés iránt érdeklődők közül érkeznek. Kollár Hilda hozzátette, hogy a licitálókat külön helyiség várja a műtárgy vétel kapcsán kötendő szerződések aláírására, illetve az aukció alkalmából külön fogadáson találkozhat egymással a képek iránt komolyan érdeklődők és az alkotók, illetve a művész céh köre. Az esemény fényét emelte, hogy az árverésen kalapács alá kerülő műtárgyak Kollár György festőművész egykor használt, tekintélyt parancsoló méretű festőállványán kerültek bemutatásra. A legendás esztergomi festő özvegye, a Földközelben című, vegyes technikával készített alkotást ajánlotta fel a jótékony ügy érdekében. A művész hagyatékából hosszú évek óta most először juthattak így hozzá a műértők egy képhez. Keddi számunkban részletesen is beszámolunk az aukcióról. • Kép és szöveg: Pöltl Zoltán • R Z. Helyreigazítás Pénteki számunkban tévesen írtuk, hogy a Szent Adalbert Központban megtartandó MTI fotótárlat május 27-én nyílik. A helyes dátum május 7-e, hétfő, 11 óra.