Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)
2007-05-10 / 90. szám
6 HÍDLAP • 2007. május 10., csütörtök www.istergranum.hu Múzeumok Majálisa Budapesten Több mint száz magyarországi és ha- táron túli múzeum illetve közgyűjtemény mutatkozik be az érdeklődőknek május 19-én és 20-án Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum épületében és kertjében a Múzeumi Világnap alkalmából rendezett majálison. A Magyar Nemzeti Múzeum 12. alkalommal rendezi meg a múzeumok hagyományos seregszemléjét a Múzeumi Világnaphoz legközelebb eső hétvégén - közölte Lovas Judit, az intézmény közművelődési főosztályának munkatársa. A rendezvény, amely tavaly 20 ezer látogatót vonzott, ebben az évben több mint 90 programmal várja az érdeklődőket. Az mno tájékoztatása szerint Lovas Judit hozzátette, hogy az eseményen, amellyel a fiatal korosztály felé szeretnének nyitni, kézműves foglalkozások, bábelőadások, koncertprogramok között válogathatnak a látogatók. A Mesterségek utcáján pedig nép- és iparművészek kínálják portékáikat. A Múzeumkertben fiatal képző- és iparművészek kötetlen beszélgetésre várják a fiatal korosztályt. Az eseményen, amelyet vasárnap a Sziámi és a Pál Utcai Fiúk koncertje zár, bemutatkozik a magyarországi, múzeumok munkatársaiból álló Nagy Múzeumi Kórus is. • -cs -N Traffipax információk Komárom-Esztergom megyében 2007. május 10. 04.00- 06.00 óra 06.00- 12.00 óra 06.00- 14.00 óra 07.00- 19.00 óra 07.00- 19.00 óra 08.00- 18.00 óra 07.00- 19.00 óra 09.00- 23.00 óra 12.00- 18.00 óra 19.00- 07.00 óra 20.00- 23.00 óra Tatabánya belterület, Köztársaság út, M 1-es Totál benzinkút, Ságvári út, Vértesszőlős, Valusek út Almásfüzitő területe Dorog, Bajna, Sárisáp, Tokodaltáró, Leányvár területén Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő területén, 10.sz. főúton Tatabánya Mészáros út, Dózsa út, Rákóczi út, Madách út, Környei út, Győri út Tatabánya-belterület, Köztársaság út, M 1-es Totál benzinkút, Ságvári út, Vértesszőlős, Valusek út Kecskéd Fő út, Vasút út, Bököd - Kecskéd közötti vasúti átjáró Tata, Kocsi út - Környei út - Somogyi B. út- Vértesszőlősi út - Baji út - Mikovényi út Szőny, Vásártér Tatabánya Környei út, Gerecse út, Rákóczi út Tatabánya belterület, Köztársaság út, M 1 -es Totál benzinkút, Ságvári út, Vértesszőlős, Valusek út Virágos Magyarországért - 2007 Jövő hét elején lejár a jelentkezési határidő Ismét meghirdetésre került a „Virágos Magyarországért” verseny, amelynek idén kiemelt témája a településképet meghatározó épületek környezetének gondozottsá- ga. A jelentkezési határidő jövő hét kedden, május 15-én jár le. A „Virágos Magyarországért” verseny immár több mint egy évtizede Magyarország legsikeresebb környezetszépítő versenye, és talán ennél is több: mozgalom. Az országos mellett ma már helyi - városi, megyei, régiós - versenyeket is rendeznek, amelyek évente közel kétmillió embert mozgósítanak a kulturált, rendezett, tiszta, virággal díszített környezet megteremtése, megőrzése érdekében. A 2007. évi verseny feltételei a korábbiakhoz hasonlók: önkormányzatok jelentkezhetnek a polgármester aláírásával ellátott levélben. A fődíj Magyar- ország képviselete a 2008. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe), amelyet két település, egy város és egy falu nyerhet el. A 12 európai ország részvételével zajló Entente Florale Europe versenyben 2006-ban város kategóriában Nagyatatád arany, a falu kategóriában indult Orfű bronz fokozatot ért el. 2007-ben az európai versenyben Eger (város) és Noszvaj (falu) képviselik Magyarországot. A Virágos Magyarországért versenynek minden évben vannak kiemelt témái. 2007-ben a településeket felkereső szakmai zsűri megkülönböztetett figyelmet fordít a településképet meghatározó épületek környezetének gondo- zottságára, beleértve a polgármesteri hivatalt is. A 2007-es év újdonsága „Az én Virágos városom” és „Az én virágos falum” című fotópályázatok, amelyeket a Magyar Turizmus Zrt. és a Virágos Magyarországért Szervező Bizottsága hirdet meg. A fődíj kategóriánként egy-egy 100 000 Ft-os ajándékutalvány. A részletes pályázati feltételek a www.itthon.hu honlapon tekinthetők meg. A Magyar Turizmus Zrt. és a Virágos. Magyarországért Szervező Bizottsága tavaly - a Bor és Gasztronómia Évében - hirdetett először pályázatot a Rozmaring-díjra, amelyet régiónként egy étterem nyerhetett el. Az odaítélés szempontja a kiemelkedő gasztronómiai kínálat és a vonzó, gondozott, virágokkal, növényekkel díszített igényes környezet volt. Alapkövetelmény volt továbbá, hogy a vendéglátóhely olyan településen legyen, amely benevezett a Virágos Magyarországért versenybe. Habár a Nagy ízutazás 2006 tematikus év véget ért, a pályázatot idén is meghirdeti a nemzeti turisztikai marketing szervezet. A települések a pályázatukat a polgármester aláírásával ellátott levélben küldhetik el a verseny szervező bizottságának címére: Virágos Magyarországért, Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 1054 Budapest, Hold u. 1, vagy e-mailen: wolf@itthon.hu . • B. K. PROGRAMOK Egészségnap Szentedrén a Dunaparti Művelődési Házban egészségnapot rendez május 12-én, reggel kilenc órától az Egészséges Városért Közalapítvány és a Szentendrei Új Kulturális Központ. Kiállítás Bánfalvy Ákos festőművész kiállítása nyílik meg május 11-én, pénteken este hat órakor Dunakeszin a VOKE József Attila Művelődési Központban. Bánfalvy Ákos művészi pályáját grafikusként kezdte, majd később a Magyar Rajz és Animációs Filmgyár kötelékében dolgozott. 1986 óta csak olajfestmények alkotásával foglalkozik. A NAP VICCEI- Hogy hívják Stallone dublőrjét?- Pótszilveszter. * * *- Egybetűs rokon, mi az?- Nagy-i. MOZIMŰSOR Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +421 36 751 1107) 19:00 Tökéletes trükk - amerikai film. Rendező: Christopher Nolan. Szereplő: Hugh Jackman, Christian Bale. Tartalom: a múlt század eleji Londonban két rivális bűvész, illuzionista harca folyik. Amikor elteljed az elektromos technika, új fejezet kezdődik a mágusok viadalában. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313-888) 17:00 A család kicsi kincse - amerikai vígjáték. Rendezte: Jonathan Dayton, Valerie Faris. Szereplő: Abigail Breslin, Alan Arkin. Tartalom: Olive szülei, rokonai Amerika legveszélyesebb őrültjei. A dilinyós família története 2007-ben Oscar-díjat kapott. 19:00 Hollywoodland - amerikai krimi. Rendező: Allen Coulter. Szereplő: Ben Affleck, Adrien Brody, Bob Hoskins, Diane Lane. Tartalom: e különös hangulatú krimi úgy kezdődik, hogy megölik a Superman-t alakító színészt. Az elhunyt anyja detektívet fogad az ügy kiderítésére. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Május 10-én, csütörtökön: Esztergom - Kerschbaumayer Gyógyszertár (Kossuth u. 4L) Telefon: 411-145. Dorog - Szent Margit Gyógyszertár, (Rákóczi u. 9.) Telefon: 431-191. NÉVNAP Május 10. napján szeretettel köszöntjük Ármin és Pálma nevű olvasóinkat! Ármin: a germán keruszkuszok fejedelmének latin Arminius nevéből rövidült. Pálma: Magyarországon újabb keletű névadás a pálmafa, illetve a dísznövény latin eredetű nevéből. Az olaszban vallási ihletésű női név, eredetileg a virág- vasárnap született gyermekek kapták. V 7:10 Szalon ism. 7:50 Kulturális W programajánló, 8:00 Közéleti mű- w sor, benne: I. Bánk bán íjászverseny Bajóton, 9:00 Remustra ism., 10:30 Képújság, 12:00 Visszapillantó - Messzelátó ism., 12:10 Hírsport ism., 12:15 Sportdélután ism., 13:45 Kulturális programajánló, 14:00 Képújság, 17:00 Visszapillantó - Messzelátó ism., 17:10 Szalon ism., 17:50 Kulturális programajánló, 18:00 Remustra benne: Beszélgetés Endrei Judittal, 19:30 Képújság, 21:00 Hírblokk ism, 21:10 Hírsport ism, 21:15 Sportdélután ism, 22:45 Kulturális programajánló, 23:00 Visszapillantó - Messzelátó ism., 23:10 Szalon ism.. 23:50 Kulturális programajánló TV MŰSOR 5:10 Válaszd a mozgást! (ism.), 5:20 Hajnali gondolatok, 5:23 Kárpát Expressz, 5:50 Nap-kelte, 9:00 Testi mesék, 10:00 Afrika gyöngyszeme, 10:55 Titokzatos Násztya, 11:45 Mit főzzünk ma?, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben, 12:10 Sporthírek, 12:15 TV Taxi (ism.), 12:30 Rondó, 13:00 Együtt, 13:35 Lapozó (ism.), 14:00 Magyar elsők (ism.), 14:20 Krém (ism.), 15:50 Kodály 125, 16:00 Önök kérték!, 16:15 Válaszd a mozgást!, 16:30 Hírek, 16:35 Körzeii híradók, 16:45 TV Taxi, 17:05 Quinn doktornő, a varázsló, 17:50 Jog-Alap, 18:00 Doktor Nagyfőnök, 18:58 Föld TV, 19:00 Híradó este, 19:30 Sporthírek, 19:40 Köztévé, 20:00 Szempont, 21:00 Eurovíziós Dalverseny, 23:45 Hírek, 23:50 Sporthírek, 0:00 Pengető, 0:55 TV Taxi (ism.) konyhája, Teleshop, 6:00 Alexandra Pódium, 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:00 Stahl 9:10 Szóda, 10:10 11:30 Melrose Place, 12:25 Észbontó, 13:25 Micsoda vőlegény, 15:00 Csillagkapu, 16:00 Bűbájos boszorkák. 17:05 Született feleségek, 18:00 Tangó, 18:30 Tények, 19:00 Aktív, 19:30 Jóban Rosszban, 20:15 Egy a 100 ellen, 21:00 Gyilkos varjak. Közben: Kenósorsolás, 22:55 Különleges ügyosztály, 0:00 Az Ügy, 0:30 Tények Este, 1:00 Cikkcakk, 2:45 Aktív (ism.) S-jmi 5:30 WS Teleshop, 6:00 Reggeli, 10:05 Top *" Shop, 11:15 Recept Klub (ism.), 11:30 Te vagy az életem, 12:00 RTL Klub Híradó, 12:15 Az idő kalandorai, 14:00 06-91-334- 455, 15:35 Disney-rajzfdmsorozat: 101 kiskutya, 16:10 Recept Klub, 16:30 Balázs - A szembesítőshow, 17:30 Mónika - A kibeszélőshow, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Legyen Ön is Milliomos!, 19:45 Fókusz, 20:25 Barátok közt, 21:05 Gál- völgyi-show, 21:45 Kész Átverés!, 22:50 Házon kívül, 23:25 Ments meg!, 0:25 Reflektor, 0:40 Infománia, 1:10 Odüsszeia, 2:15 Házon kívül (ism.), 2:40 Fókusz (ism.) ^ ^ 4:35 Élő népzene, 5:10 DUNA REGGEL - Kikötő - Duna tér, 5:20 Váltó (ism.), 5:35 Gazdakör, 6:00 Reggel, 8:00 Kikötő - Duna tér, 8:10 Kikötő (ism.), 8:20 Élő egyház (ism.). 8:50 Itthoni ízek (ism.), 9:15 A nemzet könyvtárának kincsei, 9:45 Cinecitta, 10:30 Külvárosi rendőrök (ism.), 11:30 Kívánságkosár, 11:45 Híradó, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 13:45 Kikötő - Duna tér, 14:00 „A vers az, amit mondani kell.” (ism.), 14:25 A GEO bemutatja (ism.), 15:05 Akadémiai Műhelyek, 15:30 Harc, vigasság, remény - Élet a kuruc korban, 16:00 Világunk (ism.), 16:55 Teázzon a Kor Kontrollal, 17:25 Az új Lassie, 17:45 Kikötő - Duna tér, 18:00 Híróra, 19:00 Mese, 19:20 Külvárosi rendőrök, 20:20 A határokon túl, 22:05 Híradó, 22:20 Drót, 23:20 Át a hídon - Isztambul hangjai, 0:55 Vers, 1:00 Himnusz, 1:05 Híróra (ism.), 2:00 Mese, 2:10 Rozmaring, 3:30 Négyzetméter (ism.) IiikiaYJ 6-05 Lapzárta (ism.), 6:30 niniJ Esti gyors (ism.), 7:00 Híradó, 7:20 Reggeli járat, 9:05 Hírvilág extra (ism.), 9:30 Barangoló (ism.), 10:05 Lapzárta (ism.), 10:30 Esti gyors (ism.), 12:00 Déli hírek, 12:15 Esü gyors / Hungarorama (ism.), 13:05 Reggeli járat (ism.), 15:05 Vetítő (ism.), 15:06 A mi gólyánk (ism.), 16:05 Soroló, 16:30 GyógyHír (ism.), 17:00 Híradó, 17:30 Csintalan, 18:30 Esti gyors, 19:00 Híradó, 19:30 Esti gyors, 20:30 Lapzárta, 21:00 Híradó 21, 21:30 BBC Talking Movies, 22:05 Garázs (ism.), 22:40 BBC World Híradó, 23:05 Lapzárta (ism.), 23:30 Esti gyors (ism.) HIDLAP Napi hírújság a régió életéről mb. főszerkesztő: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Gulya István Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Kardos Krisztián, Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc, Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Esztergom és Vidéke alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László Felelős kiadó: Hegedűs Judit vezérigazgató Kiadó: Strigonium Zrt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500- 750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjesztik az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetési díj: egy évre 9 000 forint (1 246 korona), fél évre 4 500 forint (623 korona), negyedévre2 250 forint (312 korona). Nyomdai kivitelezés: A TC PRINT megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert igazgató. www.hknyomda.hu