Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)
2007-05-04 / 86. szám
www.esztergom.hu 2007. május 4., péntek • HÍDLAP 3 Szombaton nyílik a Mikkamakka játéktár Az Aranyhegyi úti egykori idősek otthona helyén működő Gyermek Kert Alapítvány a kisgyermekes családok örömére szombaton megnyitja a Mikkamakka játéktárat, mely a gyermeknapi ünnepélyes megnyitóig hétfőnként, szerdánként és péntekenként lesz majd látogatható. A Szent Miklós Program részeként megvalósult Mikkamakka Integratív Családi Játéktár játékmestere, Balogh Ibolya arról tájékoztatta lapunkat, hogy szombaton végre megnyitja kapuit az új gyermekintézmény, amely a különleges nyitónap alkalmából 9-től 12 óráig várja az első látogatókat. Ezt követően hétfőn, szerdán, és pénteken 9-től 12 óráig, illetve délután 16-tól 19 óráig lesz nyitva a játszóház, keddenként és csütörtökönként pedig óvodás és iskolás csoportokat fogadnak majd. Szombatonként pedig a jövőben gyermekmegőrzéssel, illetve születésnapi zsúrok rendezésével állnak az esztergomi és környékbeli családok rendelkezésére. A Lázár Ervin kedvelt mesehőséről elnevezett integratív játéktár ünnepélyes megnyitója május utolsó hétvégéjén, gyermeknapon lesz. Az elsősorban a három és tíz év közötti, akár sérült gyermekeket nevelő családok számára létrehozott Mikkamakkában a játékmesterek mellett a pszichológus, a fejlesztőpedagógus és a gyógypedagógus is gyakori vendég lesz, az intézmény pedig szoros együttműködést tervez a környékbeli oktatási intézményekkel, a szülészettel és a védőnőkkel is. A szülőkkel közös játék mellett a későbbiekben lesz játékkölcsönzési lehetőség, így néhány napra haza lehet vinni kipróbálni a minőségi készség- fejlesztő eszközöket, hogy megtudják a szülők, szívesen játszik-e vele gyermekük, érdemes-e megvásárolni. Az intézményben ezenkívül különféle klubokat is indítanak majd a látogatók igényei alapján. • G. É. Híres képek, képes hírek Az MTI fotósai által összegyűjtött képekből nyílik tárlat az esztergomi Szent Adalbert Központban. A fél évszázadra visszatekintő, 300 darabos képgyűjtemény alapján nemcsak az elmúlt évtizedek politikai, kulturális és közéleti változásai, hanem a fotóriporteri látásmód fejlődése is követhetővé válik. Május 27-én nyitja meg kapuit a „Híres képek, képes hírek” című tárlat Esztergomban. A több mint háromszáz felvételt tartalmazó vándorkiállítás anyaga az Európa-szerte híres MTI sajtófotóműhelyből származik. A felvételeket Gera Mihály esztéta válogatta össze, a szelekciónál nemcsak a hírérték, hanem a fotóművészeti szempontok is szerepet játszottak. A válogatás nem lehetett könnyű, hiszen az MTI archívumában 13 millió (!) eredeti negatív van. A teljes anyagot 1993-ban a kulturális minisztérium védett, muzeális gyűjteménnyé nyilvánította. A kiállítás mellett az MTI nem titkolt célja, hogy a teljes anyagot évről évre bővítve a későbbi generációknak az addig megőrzött minőségben és teljességben adhassa át. A vándortárlat első helyszíne a Néprajzi Múzeum volt, majd Miskolcra, Szegedre és Debrecenbe utazott az összeállítás. Az esztergomi kiállítás, melynek megnyitóján Kiss-Rigó László püspök mond köszöntőt, június 17-éig lesz látogatható. • Berger Norbert Szentgyörgymezői május Az Aranysólyom Lovagrend szervezésében tartják a Szentgyörgymezői Olvasókörben a Szent Korona eszme időszerűsége című előadást. A május 11-ei programon Tóth Zoltán József jogtörténész beszél az érdeklődőknek, a belépő 300 forintba kerül.. Május lS-án ugyancsak a fent említett lovagok meghívására jön az olvasókörbe Erdélyi István. A régész-történész A magyar őshaza kérdése című előadásával érkezik Esztergomba. Erre a programra 500 forint lesz a belépőjegy. Május 20-án, vasárnap, reggel 9-től ugyanitt tartják az Esztergomi SC és a Statisztika PSCII. NB II. bajnoki sakkmérkőzést. A Szentgyörgymezői Olvasókör állandó programjai között egyébként megtalálhatjuk az aerobic, a divattánc, a kertészeti, a csipkeverő, a gyermek néptánc, a női torna, a jóga, a galambász, a hagyományőrző és a sakkfoglalkozásokat is. Ajándék a zeneiskolának Az esztergomi polgárőrök egy argentin zeneszerző műveit tartalmazó, kisebb fajta kottakönyv gyűjteményt adnak át ma a városi zeneiskolának. Az értékes és érdekes zenei iratokhoz hagyatéki úton jutottak hozzá a polgárőrök. Postafiókba a problémákat Kínál Katalin, az MDF helyi önkormányzati képviselője postafiókot nyitott, hogy a hozzá forduló polgárok könnyebben értesíthessék problémáikról. A képviselőnő postafiók címe: Esztergom, 2500 Pf.: 223. Bizánci Akadémia Az esztergomi Rác-templom Alapítvány május 2. és 4. között rendezte meg a Bizánci Akadémia soron következő nemzetközi konferenciáját, a Kossuth Lajos u. 60. sz. alatt. Ma délelőtt 10 órától Marosi István, nagybégányi paróchus a kárpátaljai magyar görög katolikusok helyzetéről beszél, 11 órától pedig Varga Tarzíciusz Veronika kendője és az ikonfestészet címmel tart előadást. Ballagnak a véndiákok A fáklyás ballagás után kezdődhetnek az érettségik Folytatás az 1. oldalról Idén fordul elő először, hogy a tizennyolc éves érettségire készülőkkel együtt 60-70 éves egykori tanulók is ballagnak. A menet 21 óra 15 perckor indul a Bazilika előtti parkolóból a Selmecbányái akadémia hagyományainak megfelelően bányászlámpás sisakot viselő kisdiákokkal az élén. A négy középiskolás és két technikumi végzős osztály, valamint a régi diákok fáklyás serege végigvonul a főúton, végül a Széchenyi téren a Városháza előtt egy ünnepségre kerül sor. A város hét középiskolájának ballagó diákjai másnap a saját osztálytermüktől és alma materüktől búcsúznak el az intézmények saját ballagási ünnepségein, majd szintén régi hagyományokat követve 12 órakor veszi kezdetét a közös városi ballagás. Az öregdiákok a Mindszenty térről indulnak, majd a Pázmány Péter utcán- és a Bajcsy-Zsilinszky utcán végighaladva a megújult főtéren vesznek részt a közös ünnepségen, melyen Németh József alpolgármester mond beszédet. Az emelkedett és megható pillanatok után május hetedikétől várnak az igazi erőpróbák a diákokra. A hétfőn sorra kerülő magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi tételek kapcsán mindig találgatásokra ad okot, hogy vajon mely irodalmi nagyság évfordulója alkalmából választanak tételt a minisztériumban. Idén szóba kerülhet József Attila halálának hetvenedik évfordulója kapcsán, Arany János születésének 190. és halálának 125. évfordulója miatt, de lehet, hogy egy Ady-verset kell majd elemezni, hiszen a nagy költő 130 évvel ezelőtt született. Mindenesetre a zárt borítékba helyezett feladatsorok már a helyi jegyzőknél vannak, és csak bízni lehet benne, hogy idén botrányok nélkül zajlanak majd az érettségi vizsgák. • G. É. Vasfüggöny túra a Strázsa-hegyen ✓ Újabb attrakció a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban Az nem titok, hogy a spontán sétán kívül előzetes bejelentkezés után csoportokban, szakvezetéssel is bejárhatja bárki a Strázsa-hegy környékét és megcsodálhatják a növény és állatvilágot. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a természeti csodák mellett ma már a volt katonai lőtér rekultivált helyszínei, bunkeréi, lőállásai is megtekinthetők az úgynevezett vasfüggöny túra keretében. Az idén tíz éves Duna-Ipoly Nemzeti Park esztergomi bemutatóközpontja általában egy-másfél órás programokkal várja az érdeklődő csoportokat odúlesre, madárgyűrűzésre, védett virágok szemléjére és vízbiológiai vizsgálatra, vagy kőzetekkel való ismerkedésre. Legújabb programjuk, a vasfüggöny túra azonban mintegy 3 órás kirándulást jelent. A katonai rekvizítumok - bunkerek, tank- és géppuska beállók, bombatölcsérek iránt érdeklődőknek 5-6 kilométert kell gyalogolniuk a szerencsére nem túl nehéz terepen - tudtuk meg Jankainé Németh Szilviától. A nemzeti park természetvédelmi őre elmondta: egyelőre nem túl nagy az érdeklődés a különleges túralehetőség iránt, ami csoportonként és óránként 4400 forintba kerül. A Strázsa-hegy környéke több mint 100 évig katonai terület volt, ennek köszönhetően maradhatott meg szinte érintetlenül a nöSokan csalódnak, amikor kiadós séta után végre feljutnak a Strázsa-hegyi kilátóba, majd zárva találják azt. Az, hogy a kulcsot előzetesen a lenti épületből kel! elkérni, azért van így, mert korábban gyakran megrongálták a kilátót, legutóbb az ablakról szerelte le valaki a vasrácsot. vényvilága, hiszen ide mindig is tilos volt a bemenet és semmiféle üzemet nem építhettek, nem használtak vegyszert a körzetben. Nem véletlen, hogy a nemzeti parkok előszeretettel csapnak le az ilyen természetvédelmi szempontból igen értékes földekre. Bár a legközelebbi Strázsa-hegyi rendezvény, a Madarak és Fák napja alkalmából szervezett családi nap keretében nem lesz lehetőség vasfüggöny túrázni, ezen kívül számos más ingyenes programmal várják az érdeklődőket május 12-én. A kemencétől tanösvénytúra indul, madárgyűrűzés lesz a tóparton és a gyerekek kézműves foglalkozásokon, diófa ültetésen vehetnek részt. A kiállító teremben előadásokat hallgathatnak meg Esztergom környékének kultúrtörténeti és természeti kincseiről. Akit inkább a .föld mélye érdekel, az belépő megfizetésével a Sátorkőpusztai gipszbarlangba is ellátogathat a nemzeti park családi napján. • Sz. H. Oszvald Tímea lett az április szépe Tovább folytatódik az online szépség- verseny az interneten. A sorrendben ötödik megmérettetés győztese 1437 szavazattal egy 20 éves dorogi diáklány lett. A mezőny ezúttal is erős volt, most nyolc jelöltre lehetett voksolni a szépség rajongóinak. A szőke fürtjeivel győzedelmeskedő Tímeát a versenyről és terveiről kérdeztük.- Hogy látod, szőke, göndör hajad mennyiben játszott szerepet a győzelmedben ? Szerintem csinosabbak és kihívób- bak a szőke nők, ezért hamarabb észreveszik őket a férfiak.- A versenyhez készített, és az internetre is felkerült képek esetedben meglehetősen fantáziadúsak. Nekem úgy tűnt, hogy te is beleszólhattál az egyes beállításokba.- Jól látod, de ez annak is köszönhető, hogy vettem már részt ilyen fotózáson, és készült rólam ehhez hasonló portfolió. Kiskorom óta vonz a modell- pálya.- Ezek után logikus a kérdés, milyen kapcsolatod van a szépség- illetve a modellszakmával?- Rengeteg szépségversenyen indultam már, de az is igaz, hogy még egyiken se nyertem.- Hogy érezted magad az Esztergom Szépe fotózáson ?- Nagyon jól, nem voltam szégyenlős, és mint említettem, én is beleszólhattam abba, hogy milyenek legyenek a képek.- Mit szóltak barátaid ahhoz, hogy indultál a versenyen ?- Az ismerőseim tudják, hogy szeretem a modellkedést. Erről a sorozatról sok hozzászólás érkezett tőlük, és persze nagyon jól esett, hogy azt írták a honlap fórumán, hogy jól sikerültek a felvételek. • P. Z.