Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)
2007-05-26 / 102. szám
Kalandféreg Micsoda Prágaság! Gulya István _____________________________________ A forró májusban - szerintünk - jól esik visszagondolni az egykori hűvös őszidőkre, íme, egy békebeli októberi hétvége története, két részben, ütőhangszerekre és cselesztára, na jó, nem: sörre és knédlire hangolva. Még néhány évvel ezelőtt, egy hosszú októberi hétvégén történt, hogy fésűnket és fogkefénket a farzsebünkbe nyomtuk, pörge baseball- és egyéb kalapjainkat a fejünkbe nyomtuk, és behuppantunk a kisbusz és az autó üléseibe - sokan voltunk és uccu, neki, a kerekeket Prága irányába kormányoztuk. Megjegyzem, a start azért korántsem volt ennyire hippi-idill, rendesen felkészültünk, szállást szereztünk, koronát váltottunk, és egyébként reszkettünk a maró hajnali hidegben, a többes számról meg annyit, hogy a nevezett járműveket darabonként egy-egy sofőr vezette. Antré Prágáról az én generációmban (a harmincasok) majd’ mindenkinek van élménye. A szocialista érabeliről és/vagy a mairól. Több mint tíz esztendeje, amikor eladdig először és utoljára ott jártam, azért tettem, amiért mindenki. Filléres és igényes mulatság volt, bagóért adták a sört, szinte fizettek azért, hogy vonatra szálljunk, a kaja sem bizonyult drágának, látnivaló akadt bővivel, meg persze Hrabal és Kafka, hogy a tipikus középkori-misztikus- zsidós speciális hangulatot ki ne feledjük. (Az akkori eseményeket aranyidővé színezte, hogy az egykori utazó baráti társaság között volt Életem Szerelme, s akkor még vakon hittem benne, miszerint „kétszívegypár” - ma már inkább a póker egyik alapszabályát azonosítom vele (két szív egy pár), s csak akkor fáj, ha nevetek.) A mostani tíztagú kalandozó kompánia fele már megfordult a cseh fővárosban, ám - mint később ez kiderült - a zegzugos belvárosi utcák nem rögzültek kellő erővel a memóriában (gyenge vót az imprinting), de nem is rögzülhettek, mert tényleg annyira zegzugosak, hogy vadonatújnak számított Prága, és erősen hajlamosak lettünk az eltévedésre. Az utazás egyébként eseménytelenül telt, csupán annyi intő jel mutatkozott, hogy a szlovák-cseh határon minden második autó magyar rendszámmal slisszant át, a (borzalmas minőségű, kádári M7-est idéző) sztrádán még inkább fölénybe kerültünk. Visszafoglaljuk Csehszlovákiát! - kiáltottam fel viccesen, de mindenki aludt, csupán a vállamon félálomban hortyo- gó agyoperált (értsd: fél-hülye) barátom jegyezte meg, az autópálya tavaly is itt ment. Prága külvárosa olyan, mint egy külváros, jobb hamar túl lenni rajta. Az út szinte egyenest a szállásunkra vitt, őszinte és kevéssé leplezett ijedtségünkre a Hotel Vesta nevű szállodaipari egység az erősen húgyszagú és homlessek sújtotta főpályaudvar épületében leiedzett. Szerencsére ez az ifjúsági szálló a toronyszinten helyezkedett el, ahova a mozdonyfüst és miazmás már nem ért fel, kulturált, tiszta és rendezett volt a maga hat-nyolc ágyas szobáival (mondom: ifjúsági szállás), s legfőbb erényének azt tekintettük, hogy a pályaudvar alatti aluljáróból kibukkanva azonnal a belvárosba csöppenhettünk. Amikor fejenként kétszáz „koronkut” leakasztottak rólunk zálog gyanánt, ha netán sörbe bódulva tönkrerugdosnánk a berendezést, vagy keresztül horkolnánk a falakat, nem sejtettük, hogy ez az új prágai divat első és még finom megnyilvánulása volt - később brutálisabban és pőrébben mutatkozott meg a húzzuk le a turistát. Na, de, nosza, rajta! - csaptuk le pakkjainkat, és iramodtunk meg a malacsült, a párolt káposzta, a knédli és főképp: a sör reményében. (Folytatása következik.) hídlapmagazin 2007. május 26., szombat • HIDLAP III Múzeumok majálisa ÉJÜL _______________ N em csak az Éjszaka a múzeumban című új amerikai kalandfilm kapcsán gondolhatjuk, hogy a fiatalok körében valamiféleképpen ismét reneszánsza mutatkozik az egyes gyűjtemények bemutatóinak. Lassan minden generáció rájön: a tudás megszerzése nem feltétlenül a katedra felől érkezik, az ember úgy is okos és tapasztalt lehet, ha múzeumba vagy olvasókörbe jár. Idén is a Magyar Nemzeti Múzeumban tartották a Múzeumok Majálisát. Az évről évre egyre népszerűbb programon az esztergomi Duna Múzeum szintén szerepelt. A kétnapos esemény 2007-es jelmondata a „Múzeumok és az egyetemes örökség” lett. A Duna Múzeum ismét felköltözött Budapestre. (Ehhez nem árt tudni, hogy a népszerű intézményünknek „csak” a „kitelepült” egységét találhattuk meg a Múzeumok Majálisa május 19-i és 20-i rendezvényein.) Az eseménynek otthont adó Nemzeti Múzeum kertjébe azokat várták a szervezők, aki szeretik a kultúrát, a közgyűjteményeket,, a kiállításokat. A kétnapos program nagy előnyének tarthatjuk, hogy számtalan hazai múzeumot és kiállítóhelyet lehetett megismerni - egy időben és egy helyszínen. A múzeumok sátraiban múzeumpedagógiai programokkal és a gyűjtemények jeles darabjaival ismerkedhetett meg a látogató. Külön szekciókként lehetett látogatni az egyes projekteket, ennek megfelelően Múzeumok mindenkinek címmel várták az érdeklődőket Hajnal Endre és Kiszely Krisztián fotóművészek. Ebben a körletben a digitális korszakra rácáfolva egy különleges háttér előtt, vásári hangulatban „fényképézked- hettek” a vállalkozó szelleműek. Emellett Lakatos Lilla iparművész vezetésével az Etyeki Művészeti Iskola növendékei mesejátékhoz készítettek fantázia hátteret egy hatalmas vászonra. Ez már a Csodalények a kertben című foglalkozás részét képezte, amin a részt vevő gyerekek a kézművesség, a dráma, a tudomány és a muzeoló- gia segítségével alkothattak. Magában a Nemzeti Múzeum épületében több, erre a majálisra készített összeállítás kapott helyet. A két nap alatt egyebek mellett megtekinthető volt egy a római lakomákat tárgyi emlékekben megidéző tárlat, egy Ferenc József-korabeli történeti kiállítás, egy őskorba elkalauzoló ásványkollekció, a magyar történelem jelentős időszakait idéző hangszerkiállítás és Törékeny szépség címmel egy üveg- és porcelánkincs- gyűjtemény. Az épületen belülre kerültek a komolyzene itthoni és nemzetközi előadóinak koncertjei, többek között a Siklósi Dolce Hegedű-együttes, a hollandiai Gooisch Juegd Orkest, a német Iserlohn Sinfonieorchester, az olasz Cello Orchestra és a Tóth Aladár Ifjúsági Szimfonikus Zenekar. A Nemzeti Múzeumot körülvevő hatalmas kertben Históriás Játszóház, Gyermekszínpad, Mesterségek utcája várta még a kicsiket-nagyokat. Külön szeparén, az Arany János-szo- bornál elterülő színpadon lépett fel az ír népzenét játszó Gallowglass, a jazzes Országh Attila Band, a népzenével szolgáló Téka, illetve a Sziámi. A második napon játszottak - többek között - az esztergomi „streetfolkjam-királyok”, a Club Era együttes tagjai is. A Duna Múzeum 2007-ben a Ki evez a végén? elnevezésű társasjátékával várta a honi természetes vizek, főként a Duna iránt érdeklődőket. A több mint száz múzeum részvételével lezajlott rendezvényen az esztergomi intézmény a közönség és a szakma szavazatai alapján elnyerte a legszínesebb programért járó közönségdíjat. (R-Z.) .......................................................................................... R itka légi esemény, és nem repülőnap, mi az? Hát repülőgépmodell-bemutató! Esztergom e tekintetben is különleges helyet foglal el a honi települések sorában - nem messze a várostáblától reptér van. A tulajdonképpen főként sportra és turisztikai célra eddig használt kertvárosi „air- porton” a múlt hétvégi rendezvény alkalmából landolt egy igazi utasszállító is. Igaz csak tizenöt utasra méretezett a LI-2-es, de azért a kategóriáján belül nem ő legkisebb. A VI. Esztergomi Modell- és Helikopter-show alkalmából huszonhat repülőgépmodellt lehetett megcsodálni. A miniatűr „repesik” mellett Besenyei Péter műrepülő világbajnok légi akrobatikája és sétarepülés várta a szárnyasok szerelmeseit. Mielőtt makettet mondanánk a kis repülőgépekre, nem árt tudni, hogy a makett az, amit a játékboltban veszünk, és az ilyen plasztikdarabka-gyűjtemény egy pofás dobozkában. Az abban található csöppnyi részeket speciális gyorsragasztóval összetapasszuk, és talán kész, mehet a kredenc üvege mögé porosodni. A modell más: maga az élet, már csak azért is, mert elmondhatjuk, az eredeti kicsinyített mása, ami ugyanúgy repül, akár életnagyságú testvére. Az esztergomi repülőtéren megtartott találkozón szereplő repülőgépmodellek között a leggyorsabb végsebessége elérte a kétszáz kilométer/órát. Ez így első hallásra tán meglepő, de mit szólunk akkor, ha azt is megtudjuk, ez a modell pont egy műrepülő vitorlázógép volt. Összehasonlításul érdemes tudni, a motoros modellgépek körülbelül száznegyvennel szállnak. A helikoptermodellek között nagy érdeklődésre tartott számot az a gép, ami Magyarországon egyedülállóan ezerhatszáz milliméteres rotor-fesztávolsággal bír. Ebben a gépben, illetve tulajdonosában, Almási Istvánban tisztelhetjük a tavalyi bajnokot. A modellek között számos érdekességet lehetett még megcsodálni, köztük egy négymotoros gépet is, ami ugyancsak párját ritkítja országos szinten. Akik a „törpegépekhez” hasonlóan a levegőbe akartak emelkedni, itt könnyen - bár nem egészen olcsón - megtehették, egy hatalmas szárnyas fedélzetén sétarepülésen vehettek részt. Az „oldtimer” LI-2-es típusú repülőre egyszerre tizennyolc fő fért fel, a gépnek ezen a napon többször is startolni és landolni kellett, hiszen a találkozón összesen , száznégyen voltak kíváncsiak, mi látható madártávlatból a gyönyörű városunk és vidékünk felett. A LI-2-es igazi legenda, ha már „ellátogatott” szűkebb pátriánkba, érdemes egy kicsit közelebbről megismerkedni vele. A két nagybetű, miként oly sok szovjet/orosz típusnál, itt szintén rövidítést, ez esetben a Liszunov nevet rejti. Az Esztergom-Kertvárosban látott gépcsoda felülmúlhatatlan erénye, hogy mindösszesen kettő röpképes létezik belőle a világon, (egy, ugye, itt járt) a másik természetesen a Moszkva melletti tusinói reptéren található. A mi Limesünk már nem fiatal, több mint ötvenéves, de köszönhetően a mindent tudó magyar szerviznek, ennek ellenére igen jó karban tartják. Megnyugtatás, vagy sem, tény, hogy a LI-2-es nem eredeti ötletek alapján épült, minő meglepetés: a szovjetek az amerikaiak Douglas DC-3-jának licensze alapján kreálták meg ezt a típust. A szárnyas hazai karrierje jól indult, a második világháború utáni magyar polgári légi közlekedés első gépét tisztelhetjük benne, 1946-ban ezzel a típussal indultak el előbb a belföldi, majd a nemzetközi járatok. A MALÉV elégedett volt a konstrukcióval, ám mégiscsak 1961-ig üzemeltette a LI-2-eseket. A menetrendszerű bel- és külföldi viszonylatokban való szerepeltetés után a légierőhöz, illetve a sportrepüléshez került. A honvédség főként ejtőernyősöknél és más katonai feladatoknál használta azokat, egészen az 1975-ös hadrendből történő kivonásukig. Néhány adat a gép fürge, de ugyanakkor méltóságot sugárzó külsejéről: a szárny fesz- távolsága közel 29 méter, a szárny felülete valamivel több, mint 91 négyzetméter, a repülőgép testének hossza majd húsz méter, az utasfülke szélessége - a szerénységre utalóan - 2,34 méter. A LI-2-es az eredeti papírforma szerint 21 utast tud kényelmesen szállítani, a motorok teljesítménye kereken ezer lóerő, a fogyasztás a tekintélyt parancsoló kétszázhatvan-kétszáznyolcvan liter óránként. A repülőgépmodellek kínálata és az LI-2-essel való sétarepülés mellett a légi akrobatikai elemeket hozó Besenyei Péter sportbemutatója jelentette az egész napos show csúcspontját. A magyar világbajnok, aki 2001-ben a műrepülővilágkupa első helyezettje lett, és ezt megelőzően számos bajnoki címet szerzett már tizenöt évesen repülni kezdett. Rajongói Esztergomban is „ellenőrizhették” híres rutinját, amely félelmetes higgadtsággal és a sport iránti elkötelezettséggel párosul. Besenyi Pétert nemcsak városunk egén vagy a budapesti dunai hídnál végrehajtott teljesítménye miatt csodálhatjuk. Ez a kiváló sportember immár harminc dobogós helyezést ért el a különböző nemzetközi futamokon. A pályafutás első jelentős mérföldkövét 1982 hozta meg számára, ekkor az Osztrák Nemzeti Bajnokságon minden meghirdetett versenyszámot megnyert. Innentől kezdve gyakorlatilag az összes jelentős műrepülőversenyen elindult, és a többségénél nyert. Pályája eredményeinek megfelelően Besenyei Péterben így a Köztársasági Elnöki Aranyérem, valamint a Nemzetközi Repülőszövetségtől átvett Paul Tissandier-diploma birtokosát is tisztelhetjük. Szakértők szerint ő testesíti meg azt a műrepülő-pilótát, aki nemcsak a klasszikus és legújabb légi akrobatikus elemeket kombinálja jól, de improvizációra való erőteljes hajlamát szintén kellő erővel és ügyességgel alkalmazza. Ez az összetett stílus pedig már nevet is kapott, ez pedig természetesen a „Besenyei” név lett. A világ műrepülőversenyeinek bírái már számtalanszor mondták ki: valószínűleg ő a világ legjobbja a műfajon belül.
