Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)

2007-05-26 / 102. szám

HÍDLAP • 2007. május 26., szombat www.istergranum.hu A szlovák titkosszolgálat áll a háttérben? Gyanús módszerek és összefonódások a Maiina Hedvig-ügyben Maiina Hedvig ügye egyre szövevényesebbé válik: csütörtökön derült ki, hogy a nyitrai diákot feljelentő vágsellyei férfi május 4-én öngyilkos lett. Sokan azt felté­telezik, hogy a csallóközi lány esete mögött titkosszolgálati játszma áll, Köteles László a szerv parlamenti bizottságának az alelnöke szerint inkább a szlovák rend­őrség használt ki bizonyos lehetőségeket. Csütörtökön védőügyvédje jelenlé­tében ismét kihallgatták Maiina Hedvi­get, és annak a személynek a vallomásté­telére is sor került volna, aki októberben, hatóság félrevezetése címen feljelentette őt. Ez azonban nem valósult meg: a 35 éves, vágsellyei férfi május 4-én, két nap­pal azt követően, hogy a főügyész közzé­tette, vádat emelnek Hedvig ellen, ön- gyilkosságot követett el. A vádló kilétét eddig titokban tartották, most azonban már tudni lehet, hogy a 36 éves Juraj K jelentette fel a diáklányt. Az állítólag ko­moly családi gondokkal küzdő férfi há­zának pincéjében lett öngyilkos, és a sellyei Duslo gyár alkalmazottja volt. Az egyik szlovákiai lap szerint egy neve el­hallgatását kérő munkatársa „konfliktu­sos embernek“ nevezte a feljelentőt, fő­nöke szerint erősen „magyarellenes beál­lítottságú” volt. Roman Kvasnica Hedvig védőügyvédje szerint meg kell állapítani, hogy a feljelentő valóban meghalt-e, ki kell deríteni a halálának okát, valamint azt, hogy az a személy, aki 2006. novem­berében feljelentésével elindította a csal­lóközi lány elleni eljárást, valóban azo­nos-e azzal a személlyel, akit május 24- én kellett volna kihallgatni. Martin Korch, a szlovák rendőrség szóvivőjének nyilatkozata szerint a férfi öngyilkossága nem befolyásolja a Maiina Hedvig ellen hamis vád miatt indult eljárás további menetét, a rend őrei a két eset között nem látnak összefüggést. „Ez a körül­mény tovább mélyíti az ügy átláthatatlan­ságát, egyszersmind újabb kérdéseket vet fel: egyebek között azt is, miért csak húsz nap múltán derült ki a haláleset. Ki volt ez az ember, milyen indítékok alapján cselekedhetett, amikor feljelentést tett és Ha Maiina Hedvig esete mögött titkosszol­gálati játszma áll, akkor még ködösebb lesz a nyomozás, de az már most biztos, hogy a lehetséges forgatókönyv szerzői­nek sikerült értelmetlen indulatokat ger­jeszteniük a szlovákok és a magyarok kö­zött - írja Martin Bútora, Szlovákia volt washingtoni nagykövete az SME szlovák napilapban. „Gyanúm szerint ebben a konkrét ügyben valami tisztátalanság történik“ - teszi hozzá a volt nagykövet, személyes múltjára, a korábbi rendszer­ben történt üldöztetésére hivatkozva. milyen körülmények között halt meg“ - reagált az MTI-nek Csáky Pál, az MKP elnöke, aki azt is jelezte, hogy ezeket a kérdéseket interpellációban a belügymi­niszternek is felteszi. Egyesek szerint Maiina Hedvig ügye mögött feltehetően a Szlovák Titkos- szolgálat (SIS) áll. Köteles László, a SIS-t felügyelő parlamenti bizottság al- elnökének nincsenek olyan információi, amelyek ezt alátámasztanák. Vélemé­nye szerint inkább a rendőrség vetett be bizonyos praktikákat, és használt ki né­hány lehetőséget. „Nem volt pártatlan a vizsgálat, olyan lépéseket eszközöltek, amelyek megkérdőjelezhetőek” - ma­gyarázta lapunknak Köteles. Az MKP elnökségének a tagja a feljelentő halálá­val kapcsolatosan elmondta, hogy ez is az ügy már-már tragikomikus voltát mutatja. „Egy olyan férfi feljelentése alapján kezdődött meg a boszorkányül­dözés, aki nem volt beszámítható. En­nek ellenére profi módon volt megírva a feljelentés, valakivel együtt kellett hogy dolgozzon” - szögezte le Köteles. • Szép Éva A Gárván Média Kft. Pilisvörösvár, Dorog és Esztergom térségéből Hirdetésszervező-üzletkötőt keres. Elvárások: Jó kommunikációs készség, kreativitás, magas probléma megoldó képesség, precíz munkavégzés, szakmai gyakorlattal rendelkezők előnyben. Amit ajánlunk: Dinamikusan fejlődő cég, teljesítmény­arányos bérezés, fiatal, lendületes csapat. Jelentkezni lehet kézzel írt, fényképes önéletrajzzal a 7621 Pécs, Teréz u. 11-13. címen, illetve e-mailben apecs@megoldas.info címen. 1 EaiT'«BOM-OoR'oo Lovaggá ütötték a felvidéki lovas-íjászt A Szent György Lovagrend tagjává választották Vermes Istvánt, a ménjei­ről, korhű jurtáiról híres gútai lovas­íjászt. A megtiszteltetés hagyományőr­ző tevékenységének köszönhető: Ver­mes főleg a honfoglaló magyarok har­ci életmódjának hagyományápolását, művelését és bemutatását tűzte ki cé­lul, ennek érdekében a Felvidék egyik legismertebb lovas-íjász csapatát hoz­ta létre. Ugyanezen a szertartáson Makovecz Imre építészt, Varga Miklós énekest és gróf Széchényi Géza épí­tészt tiszteletbeli lovaggá ütötték. Egészségtábor Vácott „Egészségtábor 2007” címen kör­nyezetvédelmi, drog- és baleset-meg­előzési kiállítás nyílt 2007. május 16- án Vácott, a Madách Imre Művelődési Ház folyosóján. A kiállítást Bíró György környezetvédelmi tanácsadó, Bozsó Zoltán ezredes és Silling Tibor, városi főorvos nyitotta meg. Több mint száz képzőművészeti alkotást ál­lítottak ki, a legeredményesebb pálya­munkát beadó harminc gyerek balato­ni nyaralást nyert. Különleges nedűket rejtenek a pincék Körvonalazódik az egyedülálló nemzetközi borút Az Ister Granum Eurorégió borászai és az érintett települések vezetői kedden tartottak projektegyeztető értekezletet Búcson a Karkó pincészetben. Ocskay Gyu­lától megtudtuk, hogy a találkozó célja a regionális borút létrehozását elősegítő projekt összeállítása volt, amelynek megvalósítása 2008-ban esedékes. Vélemé­nye szerint a régiónk alkalmas a borút kialakítására, mindehhez azonban meg kell találni a turistavonzó specifikumokat. „Negyven polgármester és borász gyűlt össze az egyeztetésen. A borúttal kapcsolatosan eddig több elképzelés is volt, de konkrétan még sosem egyez­tünk meg a dolgokról. Most azonban sikerült közös nevezőre jutni” - tájé­koztatta lapunkat az Ister Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezetője. Ocskay Gyulától megtud­tuk, hogy a találkozón abban egyeztek meg, hogy létrehoznak egy saját borút egyesületet, valamint a turisták koordi­nálását irányító párkányi és esztergomi információs, szervező irodát, ahol egy- egy személy .lesz majd felelős a kirán­dulók tájékoztatásáért, a reklámozásért. Szükség van marketing tevékenységre is, honlapot és kiadványokat is szeret­nének készíteni, szakmai és turisztikai vásárokon jelen lenni, és különböző képzéseket lebonyolítani, amellyel emelnék a borút szakmai színvonalát. „Egy évre szóló, borutas rendezvény- naptár létrehozását is tervezzük: ebben az érintett falvak borászattal kapcsola­tos rendezvényei lennének feltüntetve. Emellett az egész eurorégiót érintő programokban is gondolkodunk, ilyen például az Ister Granum Nyitott Pincék Napja, amely az elképzelések szerint egy hosszú hétvégés rendezvénysoro­zat lenne” - mesélte az ügyvezető, aki­től azt is megtudtuk, hogy a borúttal kapcsolatos elképzelést a 2007-13-as uniós költségvetési ciklus segítségével szeretnék megvalósítani. „Az erre irá­nyuló projektet ősszel adjuk be, várha­tóan október-november tájékán írják ki az interreg - határon átívelő pályázato­kat. A megvalósítás egy évvel később, 2008-ban kezdődhet meg” - tette hoz­zá. Magyarországon több olyan térség A borút megvalósításához szükséges projekt elemeinek összeállításához szá­mos borász (például Nyergesi Rezső Nyergesújfaluról, Benefi László Ebedről, Teplánszki Ferenc Esztergomból, Tornyosi István Párkányból, Pintér Gá­bor Lábatlanból, Dékány József Sző- gyénből) és polgármester járult hozzá javaslataival. A találkozón felmerült egy közös mobil palackozó és egy adóraktár kilakításának a lehetősége is. is található, amely híres a borairól: így például Eger, Villány, Tokaj, de az utóbbi időben Szekszárd is felzárkózott a borvidékek közé. Esztergom (sem Párkány környéke) nem tartozik az em­lített régiók közé, ezért talán mindenki­ben felmerül a kérdés: felveheti-e a versenyt a már említett helyekkel térsé­günk? Ocskay Gyula ezzel kapcsolato­san elmondta, hogy mindenképpen meg kell találni az unikális elemeket, amelyek segítségével eltérhetünk a már említett helyektől, és egyediek lehe­tünk. „Ez egy nemzetközi borút lesz, amely egyedülálló Európában, tudomá­som szerint máshol nincs ilyen. Itt van a Mária Valéria híd, és a Dunán csónak­kal is átkelhetünk majd egy-egy boroz­gatás kedvéért a túloldalra. Eger na­gyon népszerű, Tokaj szintúgy és Vil­lány és Szekszárd is felkapaszkodott a kedvelt borvidékek közé, az utóbbiak fejlődése azonban példát nyújt nekünk. A tokaji borok színvonalával nem lehet versenyezni, de másban ki lehet tűnni, így például szebb csomagolást, körítést készíteni” - fejtette ki az ügynökség vezetője. • Sz. É. Nők a rendőri túlkapások ellen A Fidesz-KDNP nó'i tagozata tüntetett Mintegy százharminc ember részvé­telével tartotta meg a Fidesz-KDNP női tagozata a Rendészeti Biztonsági Szol­gálat (REBISZ) laktanyája előtti tünte­tését csütörtök este, a rendőri túlkapá­sok ellen. Közös nyilatkozatukat a hely­színen vette át Dobozi József, a REBISZ távozó parancsnoka. „Kezünkbe kell vennünk saját sor­sunk irányítását, és ki kell közösíte­nünk magunk közül azokat, akiknek er­kölcsi normája sért minket...Nekünk nőknek, akik a nehéz időkben mindig képesek voltunk összefogni és felemel­ni a szavunkat az esztelen és emberte­len erőszak ellen, most is tiltakoznunk | kell. Nekünk nőknek most megálljt kell j parancsolnunk az emberi, a női méltó- | ságot sárba tipró brutalitásnak” - áll a Dobozi Józsefnek átadott nyilatkozat­ban. „Azt várjuk a rendőrségtől, hogy tisztuljon meg! Közösítse ki magából azokat a kollégákat, akik nem oda va­lók, akik oda keveredtek, és az a fel­adatuk, hogy szétverjék a magyar rend­őrséget” - mondta a tüntetésen Pelczné Gáli Ildikó, a Fidesz alelnöke. Vígh Ilona, a Fidesz női tagozatának elnöke szerint feltétlenül szükség volt a nők, az édesanyák részéről erre a jelzés­re, nagyon fontos jelezni, hogy nehezen megélhető a mai helyzet, és nem lehet tovább hallgatni. „Az a jó megoldás mindenki számára, a rendőrség kötelé­kében dolgozó tisztességes nők és férfi­ak számára is, ha komoly szűrők alá ve­tik az állományba felvetteket. A jó érzé­sű rendőröket is sérti az, hogy alkalmat­lan társaik miatt válság alakult ki. Ab­ban reménykedünk, hogy több ilyen fi­gyelemfelhívó akcióra nem lesz szük­ség” - mondta a Hídlapnak a képviselő. • Pálovics Klára

Next

/
Oldalképek
Tartalom