Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64–83. szám)
2007-04-07 / 68. szám
VIII HIDLAP • 2007 április 7, szombat hídlapmagazin Novella Meséljünk a meséről A Trónörökös 2. rész Süveg Mihály A próba egy, az egész világon egyedülálló hagyomány volt. Miután a magyar királyi párnak fia született, a kis herceget országvilág előtt bemutatták, majd elrejtették Őt a nyilvánosság szeme elől. Az nyílt titok volt, hogy a kis herceg Esztergomban nevelkedik a középiskola befejezéséig, de nem tudták, hogy vajon ki lehet az, mert soha, egy nyilvános eseményen sem jelent meg. Magántanárok oktatták, s miután leérettségizett, következett a tulajdonképpeni próba. Ez azt jelentette, hogy az ifjúnak el kellett hagynia a családot, a várost, ahol felnőtt és önálló életet kellett kezdenie. Egyetemre kellett járnia / Ő választhatott, minek is akar tanulni. /, majd el kellett helyezkednie egy munkahelyen. Mindezt külső segítség nélkül. Még a nevét sem használhatta teljes mértékben. Új iratokat kapott, és csak a keresztneve maradt meg. Ha sikeresen teljesítette a próbát, visszatérhetett és édesapja lemondott az uralkodásról a fia javára. Az sem jelentett akadályt, ha esetleg elbukott egy herceg, mert akkor a később született fiútestvér próbálkozhatott. Ha pedig nem volt más fia a királynak, akkor kivételesen a lánya is próbát' tehetett. Bár erre eddig még nem volt példa. A próba már több száz évre nyúlt vissza. V / „Hagyományteremtő” / Béla király ötlete volt és törvénybe is iktatta 1330-ban. Az ő fia, a későbbi VI. Béla volt az első, aki teljesítette a próbát. A hercegek rendszerint teljesítették a kitűzött célt. Csak a XV században fordult elő egy testvérviszály a próba kapcsán, mely véres polgárháborúhoz vezetett. A hercegeknek nem volt kötelező nemesi vérből származó párt választaniuk. A próba alatt is találhattak maguknak kedvest és lehetett polgári házból származó is. A leendő király, Zoltán herceg is ilyen próbán vett részt és sikeresen vette az akadályokat. Történelem-politológia szakon szerzett diplomát a Magyar Királyi Bölcsészettudományi Akadémián. S, a szerelem is rámosolygott, egyik csoporttársa, Csenge képében. A lány természetesen semmit nem tudhatott Zoltán „előző” életéről. Ő úgy tudta, hogy Zoltán szülei egy repülőgép-szerencsétlenségben haltak meg, mikor Zoltán ötéves volt. S, hogy a fiúnak van egy nagybá- csikája, Károly bácsi, aki Esztergomban él és ő nevelgette Zoltánt az érettségiig. Csenge kicsit furcsállta ugyan, hogy Zoltán nem nagyon beszél esztergomi rokonáról, s csak telefonon tartották nagy ritkán a kapcsolatot, Károly bácsival. De ezt betudta annak, hogy a fiú és a nagybátyja bizonyára nem szívleli egymást. Az igazság persze az volt, hogy ez a bizonyos „Károly bácsi” egy idős gróf volt, aki a mentora volt Zoltánnak. Ő volt az egyik magántanára kiskorában és ő készítette fel a herceget a próbára. A próba alatt a hercegeknek lehetőségük volt kapcsolatot fenntartani a mentorukkal, aki kis koruk óta a hercegek mellett volt. A hercegek így tarthatták a kapcsolatot az Udvarral, de ez a kapcsolat természetesen titkos volt. Zoltán és Csenge egy bérházban találtak albérletet maguknak az egyetem elvégzése után, s szerencsére állást is szereztek mindketten. Úgy volt, hogy Zoltán egy gimnáziumban kezd majd oktatni történelmet 2006 őszétől, de a nyáron, egy nap, hirtelen minden megváltozott! Reggel egy nagy fekete autó, a királyi címerrel az orrán, parkolt le Zoltánék albérlete előtt. A sofőr kiszállt és becsöngetett. Zoltán már számított erre. Kinyitotta az ajtót. Csenge bentről figyelte az eseményeket. Igen csak ledöbbent, mikor a sofőr meghajolt Zoltán előtt és egy apró fekete dobozt adott át neki. Zoltán kinyitotta dobozt és egy kék köves aranygyűrűt vett ki belőle, valamint egy arany nyakláncot Árpád-sávos medállal, mely több mint ezer év óta szállt apáról fiúra az Árpád-házi uralkodók között. Zoltán mosolygott és minden teketória nélkül ujjára húzta a gyűrűt és nyakába tette a nyakláncot. Mintha csak rég nem látott személyes ékszerei lennének. Közben a szomszédban lakó házinéni és háziúr is kijött az udvarra és ők is érdeklődve figyelték, mi fog történni. A sofőr ismét meghajolt és megcsókolta Zoltán gyűrűs kezét. Majd az autóhoz ment és kinyitotta az egyik hátsó ajtót. Egy fekete öltönyös öregember szállt ki belőle, kezében szintén egy fekete doboz volt. Az öregúr fél térdre ereszkedett Zoltán előtt és ő is megcsókolta a gyűrűs kezet. Zoltán felsegítette az öreget és átölelte. - Károly gróf! Drága mentorom!- Fenség! Végre ez a nap is eljött! - Mondta az öreg és felnyitotta dobozt és kiemelt belőle egy arany fejpántot, melynek a közepén a magyar címer volt. Ez volt a magyar hercegek legfőbb jelképe. Ezután feltette Zoltán fejére és ünnepélyes hangon megszólalt:- Zoltán herceg! A próbát kiálltad! Az Uralkodó azt a parancsot adta, hogy hívjalak haza téged és Kedvesed Esztergomba!- Ebben a pillanatban két helyről is csörömpölés hallatszott. Az egyik zaj forrása egy sörösüveg volt, amit a háziúr ejtett ki a kezéből, de észre sem vette, annyira a történtek hatása alatt állt. A másik zaj Zoltán háta mögött hallatszott. Csenge ejtett ki egy bögrét a kezéből, amit azóta szorongatott, mióta megállt kint a fekete autó. Zoltán herceg megfordult és mosolyogva megszólította a rémült leányt.- De, Kincsem! Ez volt a kedvenc bögrém! Szegény lány nagyon meg volt rémülve. Leguggolt és remegő kezekkel szedte össze a bögre darabkáit. Fejében cikáztak a gondolatok. Minden fiatal magyar lány erről álmodott titokban. Most neki sikerült! Neki! Hercegnő, majd pedig királyné lehet! De mi lesz, ha nem fog kelleni Zoltánnak! S, az ő jó híre? Amit alig három napja tud, csakis 0? Az 0 titka! Vajon ahhoz mit fog szólni Zoltán? Zoltán leguggolt Csenge mellé és megfogta a leány remegő kezeit.- Kedvesem! Én vagyok az! A te Párod!- De... De... Én... Én... - Rebegte Csenge.-Én továbbra is a Te kedvesed maradok! Szeretlek! Eljössz velem Esztergomba? Leszel az én Királynőm? - Kérdezte mosolyogva Zoltán.- Én... Igen! Igen! - Mondta, most már mosolyogva Csenge. Károly gróf csak mosolygott és emlékezett. 26 éve, hogy hasonló jelenet részese lehetett, mikor Lajos királyhoz, Zoltán édesapjához hozta a hercegi fejpántot. Az idős úr a siklón tovább figyelte a híreket.- További belföldi híreink: A legutóbbi parlamenti ülésen az ellenzéki Keresztény - Szociális Párt bírálta a kormányzó - Magyar Konzervatív Párt javaslatát, miszerint Magyarország elutasította az Európai Unió azon kérését, hogy a forintot váltsa fel az ország az eurora, az unió fizetőeszközére. A kancellár azzal indokolta pártja döntését, hogy mivel a Forint jóval erősebb az euronál, ezért komoly gazdasági veszteség érhetné az országot a pénzváltással. Ismét szigorítottak a médiatörvényen. Jóval több Magyarországról szóló műsort kívánnak készíteni a televíziók, ezzel is mindjobban erősítve a magyarok nemzeti érzelmeit. Külföldi híreink: Svéd - Lengyel - Német - Finn - Magyar csúcstalálkozót terveznek Helsinkiben, a jövő hónapban. A találkozó célja a világ vezető gazdasági hatalmainak szorosabb együttműködése. A csúcstalálkozó után a finn köztársasági elnök és az új magyar király Varsóba utazik, hogy még szorosabbá fonják a három ország gazdasági kapcsolatát és mély baráti viszonyát.- Őszentsége XVI. Benedek pápa őszinte részvétét fejezte ki a gyászoló királyi családnak és a magyar nemzetnek. Ugyanakkor a vatikáni nagykövet a pápa áldását és ajándékait hozza a királykoronázásra. Őszentsége boldogságának adott hangot amiatt, hogy a magyar nép mélyen vallásos és aktívan részt vesz a hitéletben.- Nagyapa! Nagyapa! Oda nézz! - Mondta Emese és rázta meg az idős úr karját.- Az idős úr kikapcsolta a virtuális híreket és unokája ámuló tekintetét látta. A székely férfi láthatóan befejezte a tízóraiját és ő is merően nézett kifelé a sikló ablakán. De ugyanígy tett az összes többi utas is. Az idős úr is kinézett az ablakon. A sikló épp ebben a pillanatban állt meg. Esztergom dél-keleti határfalaihoz értek. Az egész város a világörökség részét képezte. A világ minden részéről érkeztek ide turisták megcsodálni. A várost hófehér falak és bástyák határolták körbe. Nem azért, mintha bármilyen támadástól is kéne tartani /A Magyar királyság a XVI. század óta nem keveredett fegyveres konfliktusba /, hanem ezzel is az előkelőséget sugallták. A sikló lassan áthaladt az egyik légpárnás átjárón és innentől kezdve egy normál gépkocsi tempójával haladt tovább. A kislány és mások is, akik még soha nem jártak a Királyvárosban, szinte rátapadtak a sikló ablakaira. A látvány lenyűgöző volt. Az idős úr csak mosolygott. A légpárnás vasút közelében kis és nagy, főként fehérre festett házak, kastélyok, kis paloták magasodtak. Mindez nem volt véletlen. Magyarország ezeréves államában mindig is az ország vezető rétege lakott itt. Mivel az utolsó háború, amit a törökök ellen vívott az ország és fényes győzelemmel zárult, már több mint 400 éve volt, hát volt elég pénze és ideje a nemzetnek szépítenie városait. Kevés „átlag” magyar polgár lakott a Királyvárosban. Bár az „átlag” magyar polgár is igen tehetősnek számított más ország polgáraival összehasonlítva. Mindez annak köszönhető, hogy az Angol királyság után, másodjára Magyarországon vezették be az új polgárjogi törvényeket a XVII. században, s váltotta fel a feudalizmust az alkotmányos monarchia, mely mindmáig jól működött. Idővel az ország is egyre gazdagabb lett és a XX. század elejére a lakosság adóterhe szinte a nullára csökkent. Visszatérve Esztergom történetére: Az alkotmányos monarchia rendszerének létrehozását követően, 1660-ban a frissen kinevezett kancellár a parlamenttel együtt az akkori Budára költözött. A király azonban Esztergomban maradt. így alakult ki az a máig is tartó helyzet, hogy az országnak lényegében két központja van: A politikai és gazdasági központ Budapest, az állami és egyházi vezetés székhelye Esztergom. Folytatjuk... A kis gömböc P.Z. Sok mese van a világon, talán még több a magyarok tarisznyájában, de kerek e földön nincs még egy olyan, mint ez, ahol nem egy királyfi, nem egy jóravaló szegénylegény vagy egy jópofa kis állat a főszereplő, hanem egy kis gömböc. Külön gasztrokultúrális értekezést kellene, lehetne arról tartani, hogy ennek a történetnek milyen disznóvágás utáni terméke végül is az a madzagon fityegő, fránya valami. Aki a horrort szereti, az a Kis gömböc sztoriját is szereti. Nézzük hát, hamm! „Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény ember; annak volt egy felesége, három leánya meg egy kis malaca. Egyszer megölték a kis malacot, a húsát felkötötték a padlásra. Már kolbásza, hurkája, sonkája, mindene elfogyott a kis malacnak, csak a gömböce volt még meg. Egyszer arra is ráéhezett á szegény asszony, felküldte a legöregebb leányát a padlásra:- Eredj leányom, hozd le azt a kis gömböcöt, főzzük meg! Felment a legöregebbik leány érte; amint le akarta vágni, elkiáltotta magát a kis gömböc: “Hamm, bekaplak!” - azzal bekapta. ” Ugye, mondtam?! Kész horror! Talán ha Wes Craven vagy maga Carpenter mester megtudja, hogy miféle mesék és balladák teremnek a Kárpátok medencéjében, hát sutba vágnák a sok hollywood-i forgatókönyveket. Úgy ám! Sose volt még friss disznósajt a rémtörténetek sztárja. Nem úgy mifelénk, ahol, mint már korunkban ismeretes, a koleszterinnel dúsított étkezés akár halálunkhoz is hozzájárulhat, feltételezve a hosszú távú kapcsolatot. De nézzük tovább Lugosi Béla és Freddie Krüger vetélytársának kalandjait! „Már odalent nem győzték várni a legnagyobb lányt. Felküldte a szegény asszony a középső leányát:- Eredj már, leányom, nézd meg, mit csinál a nénéd ennyi ideig! Felment a középső leány, kereste a nénjét, s hogy nem találta, le akarta vágni a gömböcöt. De a gömböc megint elkiáltotta magát: “Hamm, téged is bekaplak!” - azzal bekapta ezt is. Már odalent sehogy se tudták elgondolni, hogy mért nem jön az a két leány, felküldte hát a szegény asszony a legkisebb leányát is:- Ugyan, leányom, eredj már fel, nézd meg, mit csinál a két nénéd! Aztán hozzátok le azt a gömböcöt valahára! Felment a legkisebb leány is, de ezt is csak elnyelte a gömböc. Már a két öreg sehogy se tudta mire vélni a dolgot.- No, apjuk - mondja a szegény asszony -, már látom, magamnak kell felmennem. Azok most bizonyosan az aszalt meggyet eszik. ” Aki úgy látja, hogy a kis gömböcben korunk falánk, hedonista alakja formálódik itt ki lassan, az bizony nem téved. A meglehetősen ambiciózus „hús-szörny”, tán azoknak a tipikus esete, akikről a mondás is szól: „Azzá válsz, amit megeszel”. Persze ez is csak egy látásmód, s mivel e sorok írójának is már adódik egy „pocaktájéki árnyékvetője”, nem igazán akarok idetenni olyasmit, hogy a gömböcök mind gonoszok. Sőt! A kivétel viszont erősíti a szabályt, a gólemhez hasonlatosan életre kelő „disznóság” pedig „hamm”-jaitól felhergelve még éhesebb lesz... „Felment a szegény asszony, kereste a leányait, hogy nem találta, le akarta vágni a gömböcöt, de a gömböc ezt is bekapta. A szegény ember csak várta, csak várta őket, hogy nem jöttek, gondolta, tán valami baj van, felment ez is. Amint közel ment a kis gömböchöz, ez elkiáltotta magát: “Hamm, téged is bekaplak!” Azzal bekapta ezt is, de a rossz kócmadzag már az öt embert nem bírta meg, leszakadt a kis gömböc. Elkezdett görögni, görgött-görgött, a padlás grádicsán is legörgött, kiment egyenesen az utcára. Éppen ott ment el egy csomó kaszás, jött haza a mezőről, a kis gömböc azokra is rákiáltott: “Hamm, titeket is bekaplak!”Azzal bekapta ezeket is. Megint csak görgőit odább; előtalált egy regement katonát, azokra is rákiáltott: “Hamm, titeket is bekaplak!” Azzal bekapta ezeket is.” Egy rendes horrorban a végén a rém győz. De ez nem horror, hanem egy mese. Úgyhogy jöjjön a lakmározás vége: „Megint csak görgött odább, egyszer csak egy hídra ért, amely alól a víz egészen ki volt száradva, éppen akkor ment arra egy hintó, a kis gömböc félre akart előle ugrani, hogy el ne tapossa, de leesett a hídról, kirepedt az oldala, kiömlött belőle a sok ember, ki-ki a maga dolgára ment, a kis gömböc meg ott maradt kirepedve. Ha a kis gömböc ki nem repedt volna, az én mesém is tovább tartott volna. ”
