Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64–83. szám)
2007-04-14 / 73. szám
V 2007. április 14., szombat Közöttünk élnek - Vadász János Körbej árhatóvá tenni a gondolatokat Az emberben születése óta jelen van az alkotás vágya. Pálcikákból bábukat készítünk, gyurmából figurákat nyomkodunk, mindet valamelyest az általunk vélt örökkévalóságnak. Mégis, sokakban elmúlik, vagy más értelmet nyer az alkotás gyermekkori öröme. Te mikor találkoztál eló'ször ezzel a gondolattal? - kérdeztem Vadász János szobrászt, aki közismert szerénysége és visszafogottsága okán ragaszkodott hozzá, hogy ne nevezzem „szobrászművésznek”.- Egészen pontosan emlékszem. Tizenkét éves lehettem, amikor a családi kertben találtam egy puha követ, és egy százas szöggel, meg édesapám szögező kalapácsával elkezdtem faragni. A többi azután adódott. Volt egy nagyszerű általános iskolai tanárom, még Budapesten. Ő egy kitelepített ember volt, ma úgy mondanánk, hogy „deklasszált elem”, Lovassy tanár úr, aki rajzot tanított. Sosem felejtem el, hogy mindig nagyon elegáns volt, ez kifejezetten szembetűnt nekünk külvárosi kölyköknek. A tanár úr mindig Estrerházy-kockás öltönyben jelent meg az órákon, és mindemellett igazi humanista volt. Nos, ő fedezte föl, hogy jobban rajzolok, mint az osztályban a többi srác - így azután szakemberként elkezdett pátyolgatni, érezhetően odafigyelt rám, annyira, hogy a szüléimhez is eljött, és amikor közeledett az általános iskola befejezése, azt tanácsolta, hogy valamely, a rajzhoz kapcsolódó, készséget fejlesztő középiskolát válasszanak nekem. így kerültem a Török Pál utcai Képzőművészeti Gimnáziumba szobrász szakra, ahol úgyszintén nagyszerű tanáraim voltak, akik szeretettel kísértek végig a pályámon és irányítottak abba az irányba, amelyben tehetségesnek véltek.- Egy laikus számára úgy tűnik, hogy összefonódnak a képzőművészet különböző ágai, jelen esetben a rajz és a szobrászat.- Ez természetes. Egy szobor elkészítése úgy kezdődik, hogy az ember vázlatokat készít. Először rajzol, azután, ha már eléggé kiérlelte az elképzeléseit a papíron, körbej árhatóvá tette a gondolatokat úgy, amint azt megálmodta kőben, agyagban, bronzban vagy egyéb anyagban, akkor kezdődik a szobrász munkája. A nagy különbség azonban az, hogy a papír síkban ábrázol, az anyag pedig megfogható. Itt lehet tovább érlelni, végső formába önteni a korábban rajzban megszületett gondolatokat.- Igaz az, hogy a kőben benne van a szobor, csak a nagyját le kell lefaragni róla?- Ez így igaz. Eszembe jut az a vívódás, ami már jóval később, 20-25 éves koromban történt. Kaptam egy feladatot. Előttem állt egy hatalmas kőtömb és nekem rá kellett döbbennem, hogy ebből szobrot kell faragnom. Egy vagy két hétig semmi mást nem tudtam tenni, mint körbejártam a kőtömböt és vívódtam. Azután hirtelen jött egy pillanat, megtörtént az első vésővágás, a többi azután - kissé túlozva - részletkérdés.- Jobban rajzoltál gyerekkorodban, mbit a többiek. Miért nem grafikus lettél, miért szobrász? Vizuális típus vagyok, és szeretem, ha nemcsak síkban látom a dolgokat, hanem érinthetően, megfoghatóan, tapint- hatóan.- Sorolhatnánk az emberiség történetének, művészettörténetének nagy és leginkább maradandó alkotásait, a világhírű szobrokat. Először vajon mások szobrai érintettek meg?- Természetes, hogy az ember tanulmányai során találkozik zseniális, csodálatra méltó, tökéletesnek mondható alkotásokkal. Meghatározó élményeim közé tartoznak Michelangelo szobrai. Hála Istennek Firenzében va nem csak láthattam, érinthettem is őket, vagy Ausztriában láttam a Villendorfi Vénuszt. Harmincezer évvel ezelőtt készítette a mestere ezt a női torzót. Elmondhatatlan gyönyörűséggel töltött el, hogy valaki évezredekkel ezelőtt olyan csodálatosan és maradandóan tudta megfaragni a mindenkori asszonyt. Egészen lenyűgöző!- Egy szobor megálmodásakor mennyire fontos az anyag, amely hordozza majd az álmot?- Alapvetően meghatározó. Bronzból egészen más kompozíciók születhetnek, mint például kőből. Az előbbi merészebb mozgáskultúrát enged meg, míg egy - amint szokták mondani - „kőszerű” szobor viszonylag zárt egységet alkot.- Mindig a téma dönti el tehát az anyag megválasztását?- Jobbára igen, bár az én esetemben ez kissé bonyolultabb. Az életem jelentős részét a kommunista időszakban töltöttem, mikor is nem szívesen készítettem volna, mondjuk, Lenin-szobrot, hiszen a hovatartozásom már akkor is egyértelmű volt, így azután leginkább egyházi megrendeléseim voltak. A tőlük származó tiszteletdíjakból neveltem föl a gyerekeimet, és jártam Európát. Ezek a munkák főként restaurálásokból állottak, hiszen a XIX. századi egyházi szabadtéri szobrok általában puha homokkőből készültek. Ezeknek az üledékes kőzeteknek bizony ártottak az időjárás viszontagságai olyannyira, hogy a XX. század közepére meglehetősen rossz állapotba kerültek, sőt balesetveszélyessé is váltak. Szükségessé lett tehát a restaurálásuk. Nos, az életem java része ezzel a munkával telt.- Ezen egyházi kapcsolatok révén telepedtél le végül is Esztergomban?- Nem. Gyerekkorom nyarait általában Esztergomban töltöttem a nagynénémnél. Csodálatosan kellemes élményeim fűződnek már ezekhez az esztendőkhöz is. Itt tanultam meg úszni, itt szereztem nagyszerű pajtásokat, egyszóval már akkor megszerettem ezt á várost. Amikor tehát arra került a sor, hogy eljövök, a számomra akkor már „nem élhetővé vált” Budapestről, nem is jöhetett más számításba, mint Esztergom. - Gondolom, hogy minden al- ) kotásod a „ tiéd”, hiszen egy része önmagodnak. Immár Esztergom is egy kicsit a „ tiéd”?- Amikor még nem éltem itt, már akkor is itthon voltam Esztergomban. Ez a város gyönyörű a maga természetes és épített környezetével. Jó itt lenni. Én itthon vagyok Esztergomban. Varga P. Testvérek, egymás között A Magyar-Lengyel Baráti Társaság és a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat március 30-án ünnepi délutánt tartott a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár Palkovics-termében. Elébb a termet megtöltő közönség elénekelte a két nemzet himnuszát, majd Koditek Pál testvérvárosi tanácsnok, önkormányzati képviselő köszöntötte a résztvevőket. A kultúrműsor keretében Bayer Viktor közép- iskolás mondott lengyel nyelven verset, majd magyarul Ágoston Péter ferences diák szavalt. A fiúkat a Tatán élő Bros Stanislaw előadóművész követte, aki tangóharmonikán kísérve lengyel és magyar népdalokat adott elő. Ezt követően „A magyar-lengyel barátság ezer éve” címmel Csombor Erzsébet, a baráti szövetség elnöke, levéltári igazgató mondott nagy érdeklődéssel kísért előadást. Beszédében az Árpád-házi királyainktól eredeztethető történelmi kapcsolataink ismertetése során - egyebek mellett - kitért arra, hogy a XIX. század a lengyel függetlenségért harcoló hazafiak évszázada is volt. Az 1794-es Kosciusko-felkelés után érkeztek az első menekülők magyar földre, majd az 1831-es és az 1863-as lázadások üldözöttéi szintén ezen a földön találtak időlegesen új otthonra. A magyar vármegyék, a nemesek és polgárok felemelték szavukat a számkivetettek érdekében, befogadták őket az otthonaikba, jótékonysági rendezvényeken összegyűjtött pénzzel siettek a segítségükre - a császári leíratok, a szigorú ellenőrzés és a félelmetes besúgóhálózat dacára. Az igazgatónő kitért arra is, hogy a lengyel légió katonái a magyarokkal együtt mindkét nép szabadságáért küzdöttek 1848/49-ben. Bem József neve a legismertebb közülük. Az erdélyi hadsereg legendás győzelmei az ő nevéhez fűződnek. A II. világháború alatt pedig hazánk egyedüli menedékül szolgált a lengyelek számára, ami mélyen beivódott az emberek tudatába. 1956-ban, amikor a magyaroknak volt szükségük az oltalomra, a lengyelek megmozdultak, s a legnagyobb támogatást tőlük kaptuk. Az előadást és a kultúrműsort követően a résztvevők - köztük a Német Kisebbségi Önkormányzat, valamint más kisebbségek képviselői - a részükre szervezett fogadáson kötetlenül beszélgethettek, és örömüket, köszönetüket fejezték ki a nagyszerű délutánért. (-los) Szabad a pálya Kedves Esztergom és Vidéke-olva- sók! A helyi kultúrkincsekre fogékony orgánum lévén, arra kérjük Önöket, hogy bátran árasszanak el bennünket írásaikkal. Várjuk a helyi, helytörténeti vonatkozású cikkeket, de éppen úgy örülünk egy-egy - nem feltétlenül Esztergomhoz és a régióhoz kötődő - versnek, prózai szösszeneteknek (novellának), mesének, receptnek stb. Egyedül a terjedelem szab határokat, tisztelettel jelezzük, hogy szóközökkel együtt maximum hatezer karakterig (betű-leütésig) tudunk foglalkozni a beküldött anyagokkal. A legjobbakat publikáljuk. Várjuk továbbá - hasonló tematikákban - a helyi témájú fotókat, elsősorban elektronikus formában, de szükség esetén a papírképekkel is boldogulunk. Beküldési határidő nincs, elérhetőségeinket (posta-, illetve e-mail-cím) a Hídlap impresszumában találják. írjuk és szerkesszük együtt a lapot! Jó lesz. (a szerk.)
