Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64–83. szám)

2007-04-14 / 73. szám

Új sorozat • XXII. évfolyam • 6. szám • 2007. április 14.

s

A HIDLAP havi melléklete

r

LJJ

•"»■Ül

■ .y&J

U 11 I

'M

fitt]------------------------------------------------_____---------------------------------------------------------------------j-----------------------------\

s

Á

talakulóban - beköszöntő gyanánt

Ugyebár minden eme kerek világon a változásnak rendeltetik alá, „panta rhei”, mondták az ógörögök, szerencsésebb esetben úgy, hogy a megújulás közben nem veszik el, ami értékes és fontos, ami hagyomány, amire mondja a magyar: „nem öntjük ki a gyereket a fürdővízzel együtt”. Hát, őszintén reméljük, nem, vagyis hogy elhiszik nekünk, hogy nem, mi nem esünk ebbe a csapdába. Átalakulóban van az Esztergom és Vidéke. Még nem rukkolunk elő a végleges farbával (értjük: formátummal), egyfajta „öszvér”-lapot tart most a kezében Kedves Olvasónk. Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit. Arra törekszünk, hogy a felületet és lehetőséget (és apparátust, technikát, forró kávét, miegyebet) biztosító anyalapunk, a Hídlap újságosabb küllemét fenntartva a tartalmat főleg a helytörténeti jellegű és értékű írásokkal tegyük még értékesebbé. Ebben - lásd V. oldal - maximálisan számítunk minden lokálpatriótára. Szándékaink szerint igyekszünk olyan, régebbi és újonnan születő rovatokba rendezett kisebb-nagyobb írásokkal kényeztetni a lapozóinkat, amelyek fontos, megőrizendő és átörökítendő értékeket hordoznak. Természetesen várjuk a javaslataikat és észrevételeiket (a Hídlapban szereplő elérhetőségeken), hiszen az Esztergom és Vidéke, benne foglaltatik a nevében, közös kincsünk, közös gyermekünk. Tehát ez még nem az, de kisvártatva igen, az lesz. Rácáfolva a slágerre: várjuk a májust.

(Gulya István, a szerk.)

V

______________________________________________________________________________ J

G

ábor Imre közérthető képei Több mint izgalmas az a kiállítás, amely április hónapban az esztergomi Duna Múzeum Galériájában található. A múlt héten nyílt tárlaton Gábor Imre grafikus friss munkáival találkozhat a közönség. Azoknak, akik a tárlatra kitennék a korhatáros műsoroknak járó 18-as karikát, nem feltétlenül van igazuk, az alkotó ugyanis műveivel csak a „street art”- nak (azaz utcai művészetnek) és a képregénynek lengetett egyet képzeletbeli kalapjával. Az egyszerre bizarr és sablonos képi világ kivételes képzőművészeti élménynek ígérkezik.

Három terem található a múzeumgalériában, Gábor Imre ki is használta ezt a felosztást, és három, egymástól jól elkülöníthető egységre tagolta tárlatát. Az első részben a nagy elődöt, a huszadik századi képzőművészeti ikont, Andy Warholt idézi színes hátterekre vitt rajzaival, figuráival. Elismerten, bevallottan pop art ez, a jó értelemben vett fellazított képi világok ölelkező harcainak lenyomata. A lazítás - továbbra is a művész e tárlatra írt ajánlója szerint - annak a vágynak folyománya, mely a komolyzenével ellentétes pólusában lévő könnyűzenéhez hasonló. Az alkotó tehát,könnyű művészetet” igényel, ezt kínálja közönségének, de úgy vágyik rá, ahogy a rockkoncertek eufóriában táncoló, csápoló publikumát látja, csápoljanak a fiatalok a képzőművészetre is.

A középső teremben a mai vizuális kultúra leg- kommerszebb mozifilmes kliséit láthatjuk, képregényeket idéző hatalmas grafikákban. A „comics” (képregény), mint műfaj, persze nemhogy reneszánszát, de újabb és újabb fénykorát éli, az amerikai rajzolt- hősök után az elmúlt években a japán manga-figurák a fogékony közönség nagy kedvencei. Az itt látható képek agressziót, szexuális töltetű jelenetet, komor, „dark” hangulatú beállításokat mutatnak főként. Minden nap találkozunk ezekkel a képekkel, talán már unjuk, és már félni, beindulni is elfelejtettünk tőlük, de nézzük őket, tévében, újságban, moziban. Az alkotó tehát most figyelmeztet, bizarmak tűnő alkotásai a sablonokból való kitörést sürgetik.

Az utolsó tagolódás azokat az alkotásokat tartalmazza, ahol a művész, oly sok, önmagában is bevallottan rejlő előítélet után, mégis alkalmazta a feliratokat, szövegeket képein. Gábor Imre a tárlathoz írt ajánlójában elismerj nem feltétlenül tudta az alkotási folyamat minden szakaszában, hogy mi lesz az egyes képek teljes története. És lön, a különös hangulatú, hol absztrakt, hol figurális grafikákon egységbe húzta az abba beleírt szöveg a teljes művet. Az eredmény érdekes felfedezést hozott, nemcsak a szöveg magyarázza a mögöttes víziót, de a képbe rakott betűknek szintén a színek és formák adnak valódi értelmet, létezésre való jogot.

p.o.z.

Kalendárium

Száz évvel ezelőtt rendelték el, hogy a magyar nyelvben a „ez” helyett csak „c”-t szabad használni, miközben az iskolákban a marhák miatt nem lehetett tanítani. Egy százada készültek el a tervek az esztergomi megyeháza átalakítására és az akkor is felújított korzón, vagyis a Széchenyi téren nagy gondot okoztak a kocsisok.

Az Esztergom és Vidéke április 25-i számában teijedelmes írást közölt az esztergomi megyeháza átalakításáról, amely ügy már régóta húzódott. „A székház építő bizottság vasárnap délelőtt ülést tartott, melyen Jedrasek belügyminiszteri műszaki tanácsos a megyeháza átalakítására vonatkozó terveket mutatta be a bizottságnak. A tervező három tervet mutatott be. Az első szerént az átalakítás munkálatai 100 000 koronába, a másik szerént 160 000 koronába és a harmadik szerént 210 000 koronába jönnének. A legolcsóbb terv szerint a legszükségesebb munkálatok lennének csak keresztülvezetve, a második már lényegesebb átalakítási munkálatokat is felölel, míg a legdrágább, a megye székházának gyökeres átalakítását tervezi bizonyos csínnal. A tervezeteket mielőtt azok a törvényhatóság bizottsága elé vezérelteiének, egy bizottság fogja behatóan

átvizsgálni és tárgyalás alá venni. Úgy halljuk, hogy a tervezetek készítéséhez szükséges felmérések alkalmából az nyert megállapítást, hogy azon rész, hol az istállók vannak, egészen újból lesz építendő azon okból, mivel az alapfalak annyira megvannak rongálva, hogy az emeletet már sokáig nem bírják.” A lap későbbi cikkében egy további Esztergomot érintő üggyel is foglalkozott, méghozzá a kocsiközlekedéssel. Április 28-án írják: „Amióta a Széchenyi-tér aszfalttal lett burkolva, az esti órákban közönségünk tódulva vonul oda, hogy a hasznosat a kellemessel párosítva, sétáljon a jó járású burkolaton és csevegéssel szórakozzék. Elvitázhatatlan, hogy az igazi céloktól eltekintve a térnek aszfaltburkolásával a város hasznos szolgálatokat tett az egészségügynek, de a társas érintkezést is nagy mértékben mozdította elő. Több oldalról érkeztek be hozzánk panaszok amiatt, hogy az esti órákban a kocsiközlekedés nem szünetel a korzón. A panaszok arra irányulnak, vájjon nem-e lehetne az esti órákban a kocsiközlekedést a téren annál is inkább szüneteltetni és azt a mellékutcákba terelni, mivel a tapasztalat szerint a járművek a téren keresztül inkább a térre nyíló utcákkal közlekednek s igy a közlekedésnek a szomszédos utcákba való terelésével a forgalom zavart nem szenvednek. A panaszokat az illetékes hatóság figyelmébe ajánljuk.” Még egy kis hír a várossal kapcsolatban a Szabadság április 27-i számából: „ Ösz- szeomlott a szobor. A Basa-utca végében, a Leitgébféle pince előtt volt Mária-szobor alját a víz alámosta és a napokban nagy robajjal összeomlott, az ösz- szeomlás előtt egy rakás gyermek időzött a szobor körül, de még idejében elvonultak a veszedelmes helyről.”

A Szabadság száz évvel ezelőtti számából érdekes dolgot tudhatunk meg, méghozzá magyar nyelvtanunk változásának egy „mérföldkövéről” informált a lap. „Cz vagy c? A közoktatásügyi miniszter körrendeletben utasította a tanítókat, hogy a cz használatát mellőzzék s helyette csak az egyszerű c-t alkalmazzák. A bel-és kereskedelemügyi miniszterek ugyancsak körrendeletben utasították az alantas hivatalokat, hogy a községek és helynevek kiírásánál a rendes cz ellenében általánosan csupán az egyszerű c alkalmazandó, a kettős nevű községek pedig egy szóban foglalva írandók”. Egy falusi tanító azonban nem tudta munkája során is foganatosítani az új rendeletet, méghozzá a marhák miatt. Erről szintén e lap adott hírt. „Egyik falusi tanító jelentette a minap, felsőbb hatóságának, hogy a marhák miatt nem lehet tanítani! Csak később következik a magyarázat. így tavasz kezdetén tudniillik, a mint kizöldül a mező, a jó falusiak kihajtják marháikat a legelőre és azoknak őrzését iskolaköteles gyermekeikre bízzák s igy a gyermekek tanulás helyett a marhák őrizetével vannak elfoglalva. A földmivelő nép nem bir megélni a gyermekek munkája nélkül ”.

Az Esztergomi Lapok egy különösen veszélyes és háborodott ember tetteiről írt április 25-én. „Említettük már, hogy Simcsák Lajos bádogos segéd két apácát az utcán megtámadott. A rendőrség akkor Simcsákot elfogta s mivel az apácákat tettleg is bántalmazta és közbotrányt okozott, 3 napi elzárásra Ítélte. Ki is töltötte Simcsák a büntetést de aljg szabadult ki, folyton a szegényház környékén leselkedett s várta, hog az ápoló apácák kijöjenek, mert úgymond, neki határozott szándéka legalább egyett az apácák közül megölni. Simcsák oly fenyegető állást foglalt, hogy a rendőrségnek újból el kellett fogni őt és zár alá tenni. A rendőrség most nem tudja mit csináljon ezzel a szerencsétlen vademberrel.” És végül még egy nem mindennapi eset az Esztergomi Lapok hasábjairól. „Kedélyes utasok. Molnár János cipész párkányi és Baczki János szabó, esztergomi lakosok olcsó utazási módot eszeltek ki a folyó egyik partján Nána községből Párkányba akarván menni felültek a Nánán időzött Krizsán János bérkocsis kocsijába és a tulajdonos akarata ellenére Párkányba hajtattak, miküzben a tulajdonosnak egy 6 korona értékű lópokróczát is elveszítették. Mikor a káros kérte a fuvart és a pokrócz árát, a kedélyes utasok ráadásul jól elverték. Az esetet a párkányi csendőrörs a hatóság tudomására adta.”

Gál Kata