Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64–83. szám)
2007-04-07 / 68. szám
www.esztergom.hu SPORT 2007. április 7., szombat • HÍDLAP 7 Szabó Róberttel boncolgattuk a Forma 1 változásait A Maláj nagydíjon már tisztább képet kapunk az erőviszonyokról 1 Forma 1 ______________ A malajziai nagydíjjal most hétvégén folytatódik az idei Formal-es sorozat. A versenysorozatban minden évad jelentős változásokat hoz, így az ideiben is. Michael Schumacher visszavonulását követően a nagy átigazolások mellett, több fiatal újonc jelent meg az idei mezőnyben, ezen kívül kivonult a gumigyártók közül a Michelin, így csupán a Bridgestone szállít abroncsokat, és ez szintén nagymértékben befolyásolja a Forma 1-et. A jelentős változásoknak köszönhetően az évad második futama előtt sincs még egyértelmű képünk az erőviszonyokról, ám szakértőnkkel, Szabó Róberttel, az Autó-Motor és az Auto Bild főszerkesztőjével boncolgatjuk az idei évadot. Az utóbbi években nem történt ilyen nagymértékű változás a csapatok háza táján, mint most. 2006 már a versenyzők átigazolásától volt hangos, emellett pedig már évek óta nem fordult elő, hogy ennyi fiatal tehetség mutatkozzon be a Forma 1-es versenysorozatba. „Egy nagy generációváltás ment végbe, ezt tulajdonképpen a csapatok és a szponzorok is akarták. Persze rendkívül tudatos munka előzte ezt meg, mint például Lewis Hamilton esetében, akit a McLaren nevelt ki, benne biztos, hogy van idén egy-két dobogós hely, mert a fiatal britet nagyon tehetségesnek tartom a pályaautózásban” - számolt be a Hídlapnak Szabó Róbert. Ám, hogy a nagycsapatokhoz került Hamilton, vagy a renault-os Kovalainen mire lesz képes, mennyire tudják majd megvillantani tehetségüket természetesen az idény során kiderül. Melyik lehet a legerősebb csapat? Az idény előtti tesztek még egyáltalán nem adtak egyértelmű választ arra kérdésre, hogy kik lehetnek az év favoritjai, ám a melboume-i futam már némileg tisztább képet nyújtott, viszont természetesen még a sorozat elején vagyunk, így csupán csak egy versenyről vonhatjuk le a következtetéseket. A Ferrari úgy tűnik továbbra is az egyik legerősebb csapat. A Scuderia Ausztráliában Raikönnen és autójának kiegyensúlyozottságának köszönhetően egy első hellyel és Mássá hatodik helyével kezdett. Ám a brazil nem kis teljesítménynyel az utolsó helyről küzdötte fel a vörös versenygépet pontszerző helyre. A McLaren sem panaszkodhat, ugyanis a frissen átigazolt Alonso a második lett, míg a wokingiak újonca Lewis Hamilton rögtön egy harmadik hellyel mutatkozott be. A Renault viszont egyáltalán nem úgy kezdte az évet, mint ahogy 2006-ot zárta. Fisichella az ötödik, míg csapattársa, a finn újonc Kovalainen a tizedikként haladhatott át a kockás zászló alatt. „Az első verseny még nagy kísérletezésről szólt, több futam kell, hogy okosabbak legyünk, ezért nagyon ítélkezni nem lehet. Viszont a Ferrari kétségtelenül erősnek bizonyult. A McLaren-nel kijött a lépés, de véleményem szerint igazából talán a kezdeti lendületet kapta el nagyon jól a csapat, mivel a futam után rögtön elkezdték áttervezni az autókat, ez pedig azt mutatja, hogy nem voltak megelégedve a versenygépekkel. A Renault helyzete viszont borzasztó érdekes. A Bridgestone visszavetette a csapatot, így némileg le voltak maradva, de ettől függetlenül Fisichella ugyanolyan köridőket autózott az ausztrál nagydíjon, mint tavaly. Bár az kétségtelen tény, hogy Alonso személye hiányzik a Renault-ból” - elemezte a nagycsapatokat Szabó Róbert. A BMW-vel Nick Heidfeld a negyedik helyen kezdte az évadot, ez némileg sejtetni engedi, hogy a Sauber csapat lassan fel tudja venni a versenyt a nagyokkal. A Honda, a Williams, és a Red Bull továbbra is középmezőnyt erősítik, ám meglepetésre a Super Aguri beleszólhat még párharcukba, ezt bizonyítja Takuma Sato mel- bourne-i tizenkettedik helye. Igaz nagy előnyük, hogy versenyautóik szinte megegyeznek a tavalyi Hondával, ezért több csapat is bírálta őket, hogy nem saját fejlesztésű az autó, így pedig rengeteg pénzt spórolhattak meg. A Red Bull kettes számú csapata a Toro Rosso és a Spyker maradtak a sereghajtók. „A Toro Rossonak az ausztrál futam után lett új technikai igazgatója, és minden szezon közbeni személyi változás valamilyen belső zavart mutat” - tette hozzá Szabó Róbert. A szakértő lapunknak elmondta, véleménye szerint egy futam alapján úgy tűnik, hogy Mássá, Raikönnen, és Alonso lehetnek a 2007-es év legesélyesebbjei, köztük dőlhet majd el a bajnoki cím. „Mássá minden bizonnyal főszereplő lesz, a Ferrari jól működő gépezet, a brazil pedig jobban ismeri a csapatot, mint Raikönnen, de ők ketten, és mellettük Alonso lehet a legjobb” - fűzte hozzá Szabó Róbert. Mi várható Sepangban? A malajziai nagydíj tegnap az első edzésnappal kezdődött, ám a pilóták már múlt héten teszteltek a sepangi pályán, ahol a legjobb köröket a ferraris Raikönnen, mclarenes Hamilton, a renault-os Kovalaine és a BMW-s Robert Kubica autózta, igaz hiányzott Alonso és Mássá is, ugyanis a spanyol a McLaren angliai főhadiszállásán, míg a brazil hazájában edzett. Az újoncok megvillanása mellett azonban Kimi Raikönnen zárt a legjobb idővel. „A verseny helyszínén tesztelhettek a csapatok, nagyon rapszodikus időjárási körülmények között, így ebből sem tudunk konkrét következtetéseket levonni, mert nem versenybeállításokkal működtek az autók, csak szimulálták a versenyt, ráadásul szélsőséges beállításokat, és a kötelezővé tett lágy és kemény gumik használatát is próbálgatták a pilóták, amihez teljesen más taktika szükséges” - értékelte a sepangi tesztsorozatot szakértőnk. Raikönnen tesztje bíztató a Ferrari számára, mivel bizonyította a versenygép sebességét, megbízhatóságát, ám aggódhat a finn, ugyanis az ausztrál futam végén elfolyt autójából a hűtővíz, így adódhatnak még gondok a motorral, de a versenyző bízik abban, hogy nem kell kicserélnie a csapatnak az erőforrást. „A legvégső esetben fogják kicserélni a motort, de ez az egész éves sorozat tükrében nem lehet érvágás. Ha azonban ez mégis bekövetkezik, akkor a tíz rajthelyes büntetéssel Raikönnen célja a pontszerzés lehet, mert a dobogó így már igencsak messzinek tűnik. A malajziai futamon általában a nagycsapatok jól szerepelnek, ez nem az a pálya, ahol óriási meglepetések születnének, esetleg abban az esetben, ha valamilyen szélsőséges időjárási körülmények lennének” - zárta beszámolóját Szabó Róbert. Az időmérők ma reggel hét óra negyven perckor kezdődtek, míg a verseny holnap fél kilenckor lesz, mindkét eseményt élőben és fél kettőkor felvételről is közvetíti az RTL Klub. • Lenger A pénteki szabadedzés eredménye 1. F. Mássá (brazil) Ferrari 1:35.780, 2. G. Fisichella (olasz) Renault 1:35.910, 3. FI. Kovalainen (finn) Renault 1:36.106, 4. K. Räikkönen (finn) Ferrari 1:36.160, 5. N. Rosberg (német) Williams-Toyota 1:36.523, 6. A. Wurz (osztrák) Williams-Toyota 1:36.621, 7. R. Kubica (lengyel) BMW-Sauber 1:36.717, 8. R. Schumacher (német) Toyota 1:36.760, 9. L. Hamilton (brit) McLaren-Mercedes 1:36.797, 10. N. Heidfeld (német) BMW-Sauber 1:36.862,11. M. Webber (ausztrál) Red Bull-Renault 1:36.906, 12. F. Alonso (spanyol) McLaren-Mercedes 1:37.041,13. D. Coulthard (brit) Red Bull- Renault 1:37.203, 14. Szato T. (japán) Super Aguri-Honda 1:37.282, 15. J. Button (brit) Honda 1:37.578,16. J. Trulli (olasz) Toyota 1:37.712,17. V. Liuzzi (olasz) Toro Rosso-Ferrari 1:37.855, 18. A. Davidson (brit) Super Aguri-Honda 1:38.334, 19. A. Sutil (német) Spyker-Ferrari 1:38.419, 20. S. Speed (amerikai) Toro Rosso-Ferrari 1:38.650, 21. R. Barrichello (brazil) Honda 1:38.713, 22. C. Albers (holland) Spyker- Ferrari 1:39.807 Nehéz meccs előtt az ESC A két legjobb nélkül lép pályára a csapat MLabdarúgás ______________ A megyei első osztályban sem pihennek a labdarúgók húsvétkor, ugyanis a csapatok a tizenkilencedik forduló mérkőzéseit játsszák le. Az Esztergomi SC játékosai a Vértesi Erőmű gárdája ellen lépnek pályára idegenben, ahol Osvald Zsolt szerint kemény meccs vár a fiúkra. Az előző fordulóban Vértessomló ellen csupán egy döntetlenre futotta a királyvárosi labdarúgók erejéből, ám ez némileg köszönhető volt annak, hogy Engelbrecht Lászlónak az első félidő után munkahelyi elfoglaltság miatt el kellett mennie. A kulcsember hiányát Osvald Zsolt úgy próbálta meg pótolni, hogy teljesen átszervezte a csapatot. Végül azonban nem jött be a taktika, Az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnok a 2007/2008-as szezonban is megrendezi a Városi Kispályás Amatőr Labdarúgó Bajnokságot, melyre még április 18-áig várják a csapatok jelentkezését. Nevezni Osvald Zsoltnál lehet a 70-251-88-68-as mobilszámon. ugyanis gól nélküli döntetlent játszott a két alakulat. Az esztergomi, együttes most sem lesz könnyű helyzetben, mivel ismét hiányozni fog a kiváló védő,' Engelbrecth, ráadásul másik alapember sem tud pályára lépni, mivel Fehér György sem játszik majd a Vértesi Erőmű ellen. „Nehéz sorozat előtt állunk, mert kemény csapatok lesznek az ellenfeleink a most következő fordulók során, előbb az Erőmű, majd a listavezető Sárisáp és a második Tokod ellen játszunk” - számolt be a Hídlapnak a királyvárosiak vezetőedzője. Osvald Zsolt, hozzátette, különösen nehézzé teszi a csapat szereplését, hogy a bajnokságban egyedül az Esztergomi SC együttese áll amatőr labdarúgókból. A vasárnapi meccsen nem lesz egyszerű dolga az együttesnek, de több eddig csak a cserepadon helyet foglalt játékos is lehetőséget kap majd. Remélhetőleg a királyvárosiak meglepik az Erőmű gárdáját. • L. P. SP0RTSZILÁNK0K Talmácsi Gábor a legismertebb Egy felmérés alapján kiderült, hogy világszerte Talmácsi Gábort ismerik a legtöbben, aki 2005- ben eddigi egyedüli magyarként dobogós helyen végzett a gyorsasági motoros-világbajnokságon. Talmát Baumgartner Zsolt követi a tízes listán, dobogós helyen zárt még Lékó Péter. Juvéből az MU-ba? Újabb pletykák szerint Raffaele Palladino-t, a Juventus gólerős csatárát, megvásárolná a Manchester United nyáron. A Juventus már közölte, hogy csak 20 millió euroért engedné el a 23 éves támadóját, aki idén eddig 16 bajnoki mérkőzésen 8 gólt szerzett a másodosztályban. Mégsem lesz Klicsko-Maszkajev bunyó Egyelőre úgy tűnik, hogy elmarad Vitalij Klicsko nagy visszatérése. Az ukrán másfél éves kihagyás után, június 2-án, bokszolt volna Oleg Maszkajev ellen, ám jelen pillanatban valószínűleg a terv kútba esett. Az ok pedig Klicsko edzőjének, Fritz Sdunek rákbetegsége. Az ukrán profi bokszolónak ezért korai az összecsapás időpontja. LESVONAL Matthäus az FTC kispadján Értesülések szerint a Ferencváros vezetősége megállapodott Lothar Matthäusszal, így a német szakember, aki már dolgozott hazánkban, mint a magyar válogatott szövetségi kapitánya, újra visszatér országunkba. Az egykori klasszis ugyanis elfogadta a zöld-fehérek ajánlatát, ennek értelmében a játékosként hétszeres német és egyszeres olasz bajnok Matthäus, Gellei Imrével együtt alkotja majd a Ferencváros edzőpárosát. A Vizézek Vadkanokra vadásznak I Rögbi _______________ Az Extra-liga következő fordulójának találkozóit ma rendezik meg, mely során az Esztergomi Vitézek nyolcszoros bajnok és hétszeres kupagyőztes csapata a fehérvári Vadkanok ellen lépnek pályára. Az előző forduló összecsapása elmaradt, ugyanis a pozsonyiak sok sérült miatt nem tudtak kiállni a királyvárosiak ellen, de természetesen a mérkőzést bepótolják a gárdák. Ennek ellenére már múlt héten óriási lendülettel edzettek az esztergomiak, ugyanis a kecskemétiek ellen elszenvedett vereség után, még intenzívebben készülnek a bajnokság további találkozóira. A Vitézek célja természetesen a kilencedik bajnoki cím megszerzése, melyben egyetlen csapat a KARC tudja megakadályozni a címvédőt. Jelenleg a harmadik kör összecsapásait bonyolítják le, majd ezt követi a rájátszás, melyben eldől, hogy a kecskemétiek mellett ki lesz a másik döntős csapat. A legnagyobb esélyük természetesen a király városi alakulatnak van. Az erőviszonyok alapján így biztosnak tűnik, hogy ez a két gárda mérkőzik meg majd el a 2006/2007-es bajnokság végső győzelméért. Ma a Vitézek hazai pályán fogadják a fehérváriakat. • -R -R