Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64–83. szám)
2007-04-28 / 83. szám
4 I önkormányzati értesítő 2007. április 28. Beszámolt a tűzoltóság Csökkenő állomány, növekvő feladatok A múlt heti testületi ülés elején tartották beszámolóikat az esztergomi egyenruhás testületek, az önkormányzati tűzoltóság és a városi rendőrkapitányság vezetői. Kövecs István tűzoltó alezredes bevezetőjében megköszönte a város pályázatokhoz nyújtott támogatását, amelynek segítségével tavaly az eszközök korszerűsítését és védőfelszerelések beszerzést sikerült megvalósítania az esztergomi tűzoltóságnak. A megoldandó problémákat sem rejtette véka alá a parancsnok. Mint elmondta, a „bizonytalan helyzet” miatt tavaly több mint tíz fő, az állomány mintegy harmada kérte nyugdíjazását. A kezdők kiképzése és a biztonságos munkához elengedhetetlen két-háromévnyi tapasztalatát nehéz biztosítani, illetve megszerezni, és még nehezebb a kiesők a speciális mentőeszközök üzemeltetéséhez szükséges képesítésekkel rendelkezők pótlása. A pályázati lehetőségekről szólva azt sem hallgatta el, hogy a testület által már korábban támogatásban részesítendő programok egy része csúszik, például a magasból mentésre alkalmas jármű beszerzési támogatására vonatkozó pályázat kiírása csak 2008 végére várható. Mint ismeretes, ehhez a pályázathoz már évekkel ezelőtt biztosította anyagi hozzájárulását az önkormányzat. Czibik József tűzoltó ezredes, főtanácsos, a megyei katasztrófavédelem igazgatója Kövecs alezredes beszámolójához hozzátette, ahogyan 2002-ben, úgy 2007-ben is átfogó ellenőrzést tartanak az esztergomi tűzoltóságon. Mint elmondta, a korábbi szakfelügyeleti ellenőrzések során mindig jóra értékelték az önkormányzati testület munkáját. Ahogyan Kövecs István, úgy a megyei katasztrófavédelem igazgatója, Czibik József ezredes is megköszönte az esztergomi önkormányzat korábbi, illetve kérte a további támogatását. Tájékoztató közgyógyellátottak részére Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatom, hogy 2007. július 1-jétől a 2006. július 1-jét megelőzően kiállított közgyógyellátási igazolványok nem használhatók fel. Kérem a közgyógyellátási igazolványok zökkenőmentés lecserélése érdekében, a régi típusú (papír alapú) igazolvánnyal rendelkezők kérelmüket haladéktalanul, nyújtsák be. Felhívom figyelmét, hogy az új igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés legalább 45 napot vesz igénybe, ezért időben nyújtsák be kérelmüket a folyamatos gyógyszerellátás biztosítása érdekében. Az igényléshez szükséges nyomtatványok a Polgármesteri Hivatal Közjóléti Irodájának földszint 11- es szobájában átvehetők. A kérelemhez kérem csatolni a háziorvos által zárt borítékban átadott - név és TÁJ számmal ellátott a gyógyszerkeret megállapításához szükséges - igazolást, valamint a jogosultságot, igazoló iratokat. Amennyiben az új közgyógyellátási igazolványok igénylésével kapcsolatban kérdésük merül fel, úgy részletes tájékoztatást ügyfélfogadási időben Muzs Magdolna ügyintézőnél kaphatnak személyesen vagy a 33/542-026-os telefonszámon. Ügyfélfogadás: Hétfő: 09-12-ig, 13-17-ig Szerda: 09-12-ig, 13-17-ig Péntek: 09-12-ig Esztergom, 2007. április 23. Dr. Marosi György jegyző A Gondviselés Háza beszámolója Súlyos probléma az eladósodás, mind több ellátott folytatás az 1. oldalról Az intézményvezető kiemelte mindenkinek szóló családsegítő és tanácsadó szolgálatukat, valamint az önkormányzattal és a szolgáltatókkal együttműködve kialakított adósságkezelő szolgálatot. Hidas Ágnes elmondta, a „változások" és az általuk okozott bizonytalan élethelyzetek miatt a hozzájuk forduló családok száma a 2005- ös 400-ról 2006-ra 700-ra nőtt. Az adósságkezelési szolgáltatás munkájából az is kiderült, hogy a lakosság túl nagy terheket vállalt, a „könnyű" hitelek miatt egy-egy kis probléma is az „eladósodottak” közé kényszerítheti a családokat. Az önkormányzat nevében dr. Osvai László tüdőgyógyász főorvos, a Közjóléti Bizottság elnöke javasolta a beszámoló elfogadását és köszönte meg az egyes szolgálatok vezetőinek munkáját, valamint Czifráné Hidas Ágnes intézményvezető tájékoztatóját. A Suzuki vezetői a Városházán Április 19-én délben látta vendégül a régi Vármegyeháza Dísztermében Meggyes Tamás polgármester és Knapp János Pál alpolgármester a Magyar Suzuki Rt. leköszönő vezérigazgatóját, Kazuhisa Todát és a cég új vezetőjét, Isao Ozawát. A japán vendégeket elkísérte a társaság vezérigazgató-helyettese, dr. Fórián István. Alpolgármesteri fogadóóra Knapp János Pál alpolgármester Május 30-án, szerdán 13 és 16 óra között tartja fogadóóráját. Bejelentkezés és időpont-egyeztetés az 542-005-ös telefonszámon Jegyzői fogadóóra Dr. Marosi György, Esztergom Város jegyzője minden hónap első szerdáján, a következő alkalommal május 2-án 8 és 12 óra között tart fogadónapot. Bejelentkezés és időpont-egyeztetés az 542-001-es telefonszámon. Telekadó-panaszvonal Tisztelt Esztergomiak! Tisztelettel kérjük Önöket, hogy telekadóval kapcsolatos problémáikkal, panaszaikkal forduljanak a Polgármesteri Hivatal illetékes munkatársához az 542-011 telefonszámon kedden és szerdán 9-től 12, illetve 13-tól 16 óráig. . Jócsik-díjak folytatás az 1. oldalról I Dr- Kovács Éva PPPg a Vaszary Kolos j ra óta szívügye a \ P beteg, gazdátlan ---------—-------- állatokkal való törődés, már ekkor elismerte kiemelkedő szolgálatát a budapesti állatkert. 2003-ban alapítványt hozott létre, hogy az esztergomi árva jószágokkal foglalkozzon, a kórház négy szülészorvosa és a fő-állatorvos segédletével hívták életre a pótolhatatlan munkát végző Bogáncs Kisállatotthon Kiemelten Közhasznú Alapítványt. Esztergom képviselőtestülete indulása óta támogatja a szervezetet, ám a munka, az állatmentés oroszlánrészét dr. Kovács Éva és munkatársai végzik. Lendületük, hitük, kitartásuk kifogyhatatlan, pedig nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Mégis az állatmenhely egyre szebbé válik, példának okáért fedett szennyvízgödröt, betonozott futtatókat építettek, körbekerítették a területet, nagyarányú fásításba fogt ak, miközben arra is jutott az energiából és az időből, hogy a jövő nemzedékeit, a gyerekeket a gondoskodó és felelős magatartásra oktassák, mind a négylábúakat, mind a természet egészét tekintve. Az esztergomiak is elismerik munkájuk előtt, például az egyszázalékos felajánlásokból tavaly több mint hárommillió forintot fordíthattak védenceikre. Dr. Kovács Éva irányításával helyt álltak a 2006. évi árvíz során is, néhány óra leforgása alatt biztonságba helyezve az állatokat, akik közül később sokan igazi gazdára találtak. Dr. Kovács Éva példamutató, önzetlen tevékenységének elismerése a Jócsik Lajos-díj mindazon nemes cselekedetért, amelyet végzett és végez. A Békés megyei Vésztőn született Szókéné Fekete Erzsébet •a Debreceni Tanítóképzőben, majd a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, később az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatott tanulmányait Esztergomban előbb a Petőfi Sándor Művelődési Központban kamatoztatta, majd a Duna Múzeumban. Meghatározó szerepet játszott abban, hogy a rangos kiállítóhely országosan és nemzetközileg is öregbítette Esztergom városa jó hírnevét, hogy például 2002-ben az „Év Múzeumának” választották. A harminc esztendeje működő Vízügyi Múzeum célja, hogy mindenkiben tudatosítsa, milyen fontos megóvni a víz értékeit, amely életünk minőségét nagymértékben befolyásolja. A Duna Múzeum a látogatókkal megismertette és megismerteti a vízgazdálkodás különböző szakterületeit, rávilágított és rávilágít a nemzeti kultúrtörténet egyik nagy jelentőségű korszakára, a múlt századi nagy vízszabályozások korára, az úgy nevezett „második honfoglalásra”. A kiállítóhelyen folyó magas színvonalú szakmai, ismeretterjesztő tevékenységek között is kiemelkedő jelentőséggel bírnak a legfiata- labbnak szóló programok. Ezeket játékosság és interaktivitás jellemzi, melyek a gyerekekben élő alkotó energiára, ösztönös odafigyelésre építenek, és lehetővé teszik, hogy a gyermek ne passzív befogadója legyen a száraz ismeretanyagnak, hanem aktív résztvevő. Céljuk érezhetően az, hogy a holnap generációi lelkes segítőtársaink legyenek a környezetünk védelmében. A Duna Múzeum 2002 májusában nyerte el a magyarországi „Év Múzeuma” kitüntető címet. A 2003. évi díjátadásra, amelyre az összes pályázó közül 17 ország 37 múzeuma kapott meghívást, Koppenhágában került sor május 17-én. Sir Neil Cos- sons, a European Museum Forum elnöke díjátadó beszédében hangsúlyozta, hogy miközben ez az esztergomi vízügyi kiállítóhely a látogatóival közvetlen módon kapcsolatot teremt, a háttérben fontos tudományos munkát folytat. Ez a roppant lelkes és figyelmes személyzetnek köszönhető. Jelesül Szókéné Fekete Erzsébet munkájának, amellyel évente több tízezer diák környezettudatos gondolkodását formálja. Szuhi Attila IgJ szintén az ELTE-n ’ 1 diplomázott, a jl geográfus szak ■ környezetföldrajz és hidrológia szakirányán. Ez Wi flj és az ezt követő ökológiai továbbképzései és tanulmányútjai segítették ahhoz, hogy az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület szaktanácsadója és programfelelőse legyen. Az egyesületnél eltöltött két esztendő során egyszerre erősítette a szakmaiságot, szűkebb környezetünk védelmét és a civil érdekérvényesítést, képviseletet. Fel- sorolhatatlanul számos a tevékenysége a környezettudatosság terén. Civil delegáltként működött közre az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás munkájában, Esztergom Város Önkormányzata Képviselőtestületének Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottságában, illetőleg a Városfejlesztési Bizottságában. Elkötelezettségéből adódóan mindemellett jutott ideje és energiája honlapot és kiadványokat szerkeszteni, kiállításokat és előadásokat szervezni. Minden időben a „tennivalók sűrűjébe” vetette és veti magát: így vállalt szerepet a dorogi hulladékégető esztergomi víz- szennyezésének vizsgálatában, a tervezett nyergesi-táti cementgyár környezetünkre várhatóan kifejtett hatásának elemzésében. Szuhi Attila tavaly óta - többek között - a Hulladék Munkaszövetségben végzi a környezetünk védelmének fontos feladatát. A mai korban háládat- lan munka, hiszen a ma szerezhető pénzügyi hasznával szemben a holnap egészsége, az élhető környezet óvása nem divatos.