Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64–83. szám)
2007-04-04 / 65. szám
www.esztergom.hu 2007. április 4., szerda • HÍDLAP 5 Idős nőt mentettek ki a kútból Csáp. Egy hetvenkét éves, süketnéma nőt mentettek ki a nagyigmándi tűzoltók 1 egy tíz méter mély kútból a Kisbérhez közeli Csépen. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a nő hogyan került a kútba, és milyen régen tartózkodott lent, a mentősök tájékoztatása szerint azonban a kihűlésen kívül komolyabb baja nem esett. Felújítják a templomot Visegrád. A város testületé tízmillió j forintos támogatást szavazott meg a római katolikus templom tetőszerkezetének felújítására. A felújítás költségének nagyobb részét az érsekség állja. Megújul a kórház Komárom. Szeptember végéig jelentősen kibővül és megújul a komáromi Selye János Kórház, már kiválasztották a kivitelezőket is. A műemlékké nyilvánított egykori kastélyépületen belül már most is folyik a régi könyvtárépület kardiológiai osztállyá alakítása - ezt április végéig be kell fejezni -, ezen kívül kibővítik a szülészetet és a belgyógyászati osztályt, átépítik a gyerekosztályt és a sebészetet. Minden kórtermet fürdőszobával látnak el. A belső munkák után a kórházépület külső homlokzatát is rekonstruálják. A betegszállítás mindeközben zavartalan marad a már területi kórházként működő intézményben. Kevésbé kelendő idén a húsvéti sonka A tavalyi botrányok után óvatosabbak a vásárlók A Hússzövetség legfrissebb statisztikái szerint idén húsvétig nagyjából 5 ezer tonna sonkát, füstölt, pácolt húscsemegét értékesítenek a boltokban, szemben a tavalyi 6 ezer tonnás meny- nyiséggel, legalábbis a legális piacon. Áramlik az import és virágzik a fekete- gazdaság is, miközben a fogyasztóvédők lesújtó tapasztalatokkal fejezték be a razziát. Ahogy több más területen, a húságazatban is nagy gondot jelent a hazai termelőknek a beáramló import, ami nagyjából a kínálat 20 százalékát teszi ki, míg a feketepiac is jókora szeletet hasít ki az értékesítésből, az összes eladott húsáru nagyjából negyede illegális módon kerül az asztalokra. Az import térnyerését Bérezik Attila, a szövetség ügyvezető titkára az árletöréssel indokolja, legkevésbé sem a választék- bővítés a célja, ráadásul a hazai húsüzemek és termelők gond nélkül képesek lennének kielégíteni a hazai szükségleteket. A fogyasztáscsökkenés ugyanakkor nem tulajdonítható egyértelműen a feketegazdaságnak, a vékonyodó fogyasztói pénztárcának is nagy szerepe lehet benne. Pedig az áruházláncok ahogy mindig, idén is igyekeznek egymás alá licitálni olcsóságban, kötözött sonkát már 545 forintért is kaphatunk több multinacionális bevásárlóközpontban, de érdemesebb a középkategóriát választanunk és a 800- 1000 forintos termékek között nézelődni, mert azok már nagyobb eséllyel készülnek valóban húsból. A fogyasztóvédelmi felügyelőségek húsvét előtti razziája meglehetősen szomorú összképpel zárult, tapasztalataikról ma tartanak sajtótájékoztatót, de annyi már kiderült: 600 üzletben jártak, a kifogásolási arány pedig 65 százalékos volt. • Sz. H. Célkeresztben az ittas vezetés Húsvéti rendőrségi razzia a szlovák utakon Kismarosi tűzoltósiker A magyar rendőrök és tűzoltók 12 arany-, 6 ezüst- és 4 bronzéremmel tértek vissza az ausztráliai versenyről, ahol tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Rendőr-Tűzoltó Világjátékokat március 16-tól 25-ig. A versenyen részt vett a fővárosi tűzoltó-parancsnokság ötfős versenycsapata és a Kismarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület egyik tagja. A fővárosi egységnek köszönhetően fekve-nyo- másban 192.5 kilogrammban és 202.5 kilogrammban első helyezést is begyűjtött a magyar egység. Ezenkívül kajakban is szép eredményeket értek el. A kismarosiakat képviselő Schottner Ádám pedig, kilencedik lett tízezer méteres futásban, míg az ötezres távon tizenegyedikként ért célba. Betörtek az irodába Tokod. Vasárnap dél és hétfő reggel, a munkaidő kezdése közötti időszakban ismeretlen tettes egy külterületen található vállalkozás telephelyén álló épület ajtaját befeszítette, majd az irodából számítástechnikai eszközöket és műszaki berendezéseket, az üzemből pedig szerszámgépeket tulajdonított el. A dorogi rendőrkapitányság eljárást indított az elkövető ellen. Folytatás az 1. oldalról Szlovákiában egyébként az év első hónapjában 14 ezer baleset történt: annak ellenére, hogy ez a szám a tavalyi évhez képest majd 800-zal kevesebb, 46-tal többen vesztették a közúton életüket. A szabálytalanságok sokszor azért következnek be, mert a gépjárműveket irányítók nem ismerik, vagy nem veszik figyelembe a jelzőtáblákat. Ezért némileg az autós iskolák, illetve az ott tanuló „tanuló vezetőket” vizsgáztatók is felelősek. A napokban kiderült, hogy a tavaly októberben kiadott új járművezetői vizsgalapokat rosszul, tükörfordítást alkalmazva fordították le szlovákról magyarra. Ennek következtében a kérdések sokszor értelmetlenek, a tesztekben lévő szavak nem minden esetben azonosak a Magyarországon használatos szakkifejezésekkel. Ezenkívül zavarólag hat, hogy egy ugyanazon kifejezésre más-más megnevezést használnak, sőt néhol egy-egy szó is kimaradt a kérdésekből, így azok teljesen más értelmet kaptak. Az Országos Rendőr-főkapitányság belátta, hogy hibázott, és hajlandó begyűjteni a rossz tesztlapokat, majd kijavítani a szöveget. Ennek ellenére azonban szemezgessünk egy kicsit a magyar tesztlapokból: koffertér- csomagtér, pneumatika-gumiabroncs, kerék korong-keréktárcsa, utas kabinutastér, sofőr kabin-vezetőfülke, első segély ládikó-autós egészségügyi láda, körvonalfények-helyzetjelző lámpák, kipufogó gázrendszer-kipufogórend- szer, nyomás alatti edény-nyomásos tartály, felfutó fék-ráfutófék, kétkerekű gépkocsi-kétkerekű motoros gépjármű, találkozó lámpák-tompított fényszóró. • (szép) Ml A VELEMENYE? A tavalyi húsbotrány-dömping hatására idén sokkal kevesebben vásároltak kötözött sonkát húsvétra. Arról kérdeztük az embereket, hogy óvatosabbak-e vásárlásaik során? Földvárszki Zsuzsanna (matematikatanár) Semmi esetre sem vásárolnék nagyáruházban húsárut. Sze- rencsére a mi rokonságunkban van, aki háznál hizlal sertéseket, tehát tökéletesen biztosak lehetünk abban, hogy a legjobb minőséget kapjuk. Természetesen a húsvéti sonka is tőlük való. Liebe Sándor (tanuló) Eddig minden évben a Tescóban vettük a sonkát, de annyi rosszat hallottunk a hús minőségéről, hogy a szüleim idén a piaci sonka mellett döntöttek. Hétvégén vettük meg a húsvéti finomságot, ami nélkül nálunk elképzelhetetlen az ünnep. Németh Károlyné (boltvezető) A kötözött sonkát „helyben” veszem meg, mivel tudom, hogy mi a CBA-ban csak igényes, magyar termékeket kínálunk. Tapasztalataim szerint a „magyar multiban” meg lehet bízni, ezért csak más boltok esetében óvatoskodom. Winterfeld Renáta (marketing menedzser) Ebben az évben először nem tartom meg a sonkakészítés tradícióját, pontosan az óvatosság miatt. A felvágottat a jól megszokott hentesnél vásárolom, az ő árujában még nem kellett csalatkoznom. Szavalóverseny A Magyar Költészet Napja alkalmából szavalóversenyt hirdet a Dunakanyar Regionális televízió Visegrád, Dunabog- dány, Tahitótfalu, Kisoroszi, Szob, Zebe- gény, Pócsmegyer, Verőce települések lakói és az ott működő oktatási intézmények diákjai részére. Korhatárra való tekintet nélkül április 5-ig várják a jelentkezőket a dunabogdányi székhelyen. Rekordok a bajnai borversenyen Jól vizsgáztak a Gerecseháti Hegyközség nedűi II. János Pálért misézett Erdő Péter Budapesten Boldoggá avatják a két évvel ezelőtt elhunyt pápát Folytatás az 1. oldalról Mati Károly, a velencei Szent Benedictus Borrend kancellárja által vezetett, felvidéki borászokkal kiegészült zsűri végül Champion díjjal jutalmazta a nyergesújfalui Simon Katalin 2006-os évjáratú fehér couveé-jét, nagyarany minősítésben nyolc bort részesítettek, 24 nedű kapott aranyérmet, 79 ezüstöt, 60 pedig bronzot. A kiemelkedő eredmények oka' a tavalyi kedvező időjárás miatti jó termés mellett az lehet, hogy a szombati versenyre már csak a települési megmérettetéseken díjat kapott borokkal nevezhettek a gazdák. Nyergesi Rezső örömét fejezte ki amiatt, hogy a hegyközség valamennyi településére jutott legalább egy aranyérem. A nagyszerű eredmények kihirdetése után jó hangulatú borkóstolással és bállal záródott a verseny, melynek legjobbjai már az Ister-Granum Eurorégió április 27-én, Kürtön megrendezendő megmérettetésére készülnek. • G. É. Hétfőn, a budapesti Szent István-bazilikában mutatott be Erdő Péter bíboros szentmisét a két évvel ezelőtt elhunyt II. János Pál pápa tiszteletére. A boldoggá avatási eljárás menetét tekintve minden jel arra utal, hogy rendkívüli élete után II. János Pál a szentek közé is rekordidő alatt jut be. „II. János Pál pápa korunk nagy, karizmatikus személyisége két évvel ezelőtt hunyt el, olyan egyéniség volt, akinek tanítása és példája az egész emberiséget megrázta” - mondta a szentmisén a bíboros. A szertartáson szintén prédikáló Juliusz Janusz kiemelte: II. János Pál pápaságának huszonhét éve a Szentlélek egy fuvallata volt. Halála után a kanonizációhoz szükséges öt év várakozási idő helyett XVI. BenedSk rögtön engedélyezte a boldoggá avatási eljárás kezdetét, amely két év alatt le is zárult. Meglehetősen ritka, hogy valakinek a boldoggá avatási folyamata a kánonjogban előírtaknál korábban meginduljon, az utóbbi időben calcuttai Teréz anyán kívül rendkívüli eljárással nem történt ilyesmi. A boldoggá avatás utáni következő lépcsőfok a szentté avatás, ezt pedig újabb vizsgálat előzi meg, amely azonban már csak megerősítése a boldoggá avatásnak. • P. K.