Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)
2007-03-14 / 51. szám
HÍDLAP • 2007. március 14., szerda www.észté. RÖVIDEN Döntenek a jelöltekről (H) Újabb két alkotmánybíró-jelöltről - Lenkovics Barnabásról és Lévay Miklósról - szavaz jövő hétfőn az Országgyűlés - közölte a ház elnöke. Szili Katalin a házbizottság ülése után beszámolt arról is, hogy a kormány átütemezte az első féléves jogalkotási tervét. Összesen 44 törvényjavaslatot kell tárgyalnia a háznak a következő 11 hétben, ezért szinte biztos, hogy rendkívüli ülésekre is szükség lesz. Szekeres a misszió mellett (H) Az afganisztáni újjáépítési misszió végéig maradjanak a magyar katonák a közép-keleti országban - szorgalmazza a honvédelmi miniszter. Szekeres Imre erről a parlament külügyi bizottságában beszélt. Szerinte erre azért van szükség, hogy megfelelő legyen a bagláni újjáépítési csoport keretében zajló magyar civil program katonai biztosítása. Magyarország eredetileg két évre vállalta az észak-afganisztáni csoport működtetését, ez az időszak jövő ősszel járna le. Szekeres azt is elmondta: a tervek szerint jövő szeptembertől harminc magyar légi irányítót küldenének ki fél évre a kabu- li katonai repülőtér üzemeltetésére. Kóka nem akar több ombudsmant (H) Az energiastratégiáról, a közlekedés és a beruházások környezetvédelmi kérdéseiről tárgyalt egyebek mellett Kóka János, az SZDSZ elnökjelöltje hét zöldszervezettel. A találkozót követően Kóka János elmondta: arról volt szó, hogy pártelnöki megválasztása esetén, milyen javaslatokat tesz a környezetvédelem szempontjainak hatékonyabb érvényesítésére a politikában. A tárgyaláson a Védegylet képviselője felvetette a jövő nemzedék ombudsmanjának létrehozását. Kóka ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: az ombudsmanok számának bővítését nem tartja elfogadhatónak. Vaklárma Gyurcsány-perén (H) Bombariadó miatt kiürítették a Fővárosi Bíróság épületét kedden délelőtt, ám később nem találtak gyanús csomagot vagy robbanószerkezetet az épületben. A Hír Tv szerint a bíróság délután tárgyalta volna Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a Társaság a Szabadságjogokért közötti polgári pert. Ünnepi díszbe öltözik a Lánchíd Nyugodt körülmények között lehet ünnepelni a fővárosban A hagyományoknak megfelelően a Kossuth téren, a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődik a központi állami ünnepség március 15-én, minden korosztály számára készülnek programokkal - közölte a Kormányszóvivői Iroda. A zászlófelvonást követően a Bat- thyány-örökmécseshez várják az ünneplőket, ahol rövid műsor a nyitánya annak az egész napos megemlékezésnek, amelynek keretében bárki elhelyezheti az emlékezés virágait és gyertyáit a 200 éve született vértanú miniszterelnök emNemzetközi megfigyelőket hívnak Egy nemzetközi megfigyelő-hálózat képviselőit Magyarországra hívja március 15-re a tavaly október 23-i rendőri beavatkozás vizsgálatára létrejött Civil Jogász-bizottság. Morvái Krisztina, a testület társelnöke közölte: a nemzetközi megfigyelők egyebek mellett Svájcból, Németországból, Amerikából és Ausztriából érkeznek. lékhelyénél. A Nemzeti Múzeum lépcsőjén 11 órakor kezdődik az ünnepi műsor, amelyet kora estig tartó programok követnek a Múzeumkertben. Március 15-én ünnepi díszbe öltözik a Lánchíd, amely a 12 ponthoz kapcsolódva 12 állomással idézi fel a forradalmi nap eseményeit, aktív részvételre invitálva A Fidesz-KDNP távol marad a zászlófelvonástól A Fidesz a pártpolitikai és önkényuralmi jelképek mellőzésére kéri a március 15-i ünnepi rendezvényükre érkezőket - erről a párt elnökének kabinetfőnöke beszélt. Deutsch- Für Tamás közölte azt is, hogy a KDNP-vel együtt távol maradnak a Kossuth téri zászlófelvonástól, az ott lévő kordonra utalva ezt azzal indokolta, hogy - mint fogalmazott - „a Gyurcsány-kormány börtönbe zárja az állami lobogót”. Hozzátette: egészen bizonyos, hogy a Fidesz megemlékezésén résztvevőktől nem kell senkinek sem tartania. az érdeklődőket. A Roosevelt téren, az MTA parkolójában kiállítás idézi fel az 1848. március 15-i pesti utcai hangulatot. Az idei programsorozatot a Művészetek Palotájában este 8 órakor kezdődő ünnepi koncert záija - ez előtt mond beszédet a miniszterelnök. Rogán-Gergényi megbeszélés Békés, nyugodt körülmények között lehet megtartani a március 15-re bejelentett több mint száz rendezvényt Budapest belvárosában - közölte az V. kerület fideszes polgármestere, miután egyeztetett a budapesti rendőrfőkapitánnyal. Rogán Antal elmondta: a rendezvények biztosításához óvintézkedésekre van szükség, emiatt volt indokolt az önkormányzat és a rendőrség közötti megbeszélés. Hozzátette: a Gergényi Péterrel történt megállapodásuk szerint az önkormányzat által már kihelyezett 19 térfigyelő kamera a rendőrségi törvénynek megfelelően fog működni, rögzíti a március 15-én történteket, majd tárolják és idővel megsemmisítik a felvételeket. Ezenkívül forródrót létesül a rendőrség és az önkormányzat szolgálata között. Rogán Antal megnyugtatónak nevezte azokat a rend- fenntartók által biztosított feltételeket, amelyek szerint a rendezvények után a tömeg el tudja hagyni a Belvárost. • Összeállította: Koncz Endre Figyelmeztetik a német turistákat Budapesti zavargások lehetőségére hívja fel a magyar fővárosba utazók figyelmét több német utazási iroda - közölte az egyik szállodalánc hazai illetékese. Mint elmondta, az irodák a vendégek szobáiba készítenek be erről szóló leveleket. Közölték azt is, hogy fokozott rendőri jelenlétre és sűrű ellenőrzésekre lehet számítani a városban. A fővárosi hotelek tavaly márciusi 5-éhez képest mintegy 10 százalékkal alacsonyabb foglaltságára részben magyarázat lehet, hogy 2006. októberében több vendég kellemetlen élményekkel távozott Budapestről. A HÖOK 12 pontja A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) 12 pontból álló listát állított össze az oktatási tárca számára, amelyben leírják, hogy mit várnak a minisztériumtól a minőségi felsőoktatás megteremtése érdekében. A listát a tervek szerint ma átadják a tárca képviselőjének is. A 12 pontos listában szerepel a gazdasági tanácsok működésének kérdése mellett az oktatói munka hallgatói véleményezése is. A HÖOK szerint törvény- módosítás során be kéne vezetni azt, hogy minden félévben minden tárgyat, oktatót véleményezni lehessen. Kitér a pályakövetés rendszerének hatékony alkalmazására is, valamint arra, hogy a munkaerőpiac és a felsőoktatás kapcsolatát tantervben rögzített tárgyként lenne célszerű „oktatni”. Rámutatnak arra is, hogy a felsőoktatási intézmények szenátusában, és hallgatói ügyekben eljáró bizottságokban a hallgatói képviselet aránya maximum egyharmad. Ugyanakkor nem látják indokoltnak, hogy a hallgatói képviselet arányát ilyen alacsonyan szabályozza a törvény. Leszögezik, hogy nem támogatják a tandíj bevezetését, mert azt korainak és elhamarkodottnak tartják. Szeretnék elérni azt is, hogy ha módosítják a felsőoktatási törvényt, akkor a módosítás és a hatálybalépés között legalább egy teljes tanév teljen el. A HÖOK elnöke azt nyilatkozta: ha a tárca nem ad érdemi választ felvetéseikre, tavaszra újabb figyelmeztető akciót is készek szervezni. • -I -a Szinte minden drágult Elemzők szerint még nőhet az infláció Kamatemelés nélküli vészelheti át a magyar jegybank az inflációs szint tetőzését - vélik londoni piaci elemzők. Ugyanakkor hozzáteszik: a bizonyos szolgáltatások vártnál jelentősebb drágulása késleltetheti a második fél évre valószínűsített kamatcsökkentést. Az egyik bankcsoport londoni szakértője szerint a következő hónapban néhány tized százalékkal emelkedhet a pénzromlás mértéke Magyarországon, február-márciusi viszonylatban a 9 százalékot is elérheti. Ennek ellenére legalább háromnegyed százalékkal csökkenti a jegybanki alapkamatot idén a Magyar Nemzeti Bank. A Goldman Sachs csoport szerint ugyanakkor a februári inflációs adat „kissé aggályos lehet” a jegybank számára, tekintve a szolgáltatási szektor tovább emelkedő inflációját. A Központi Statisztikai Hivatal közleménye szerint 8,8 százalékkal haladták meg az árak februárban az egy évvel korábbi szintet. A fogyaszBrüsszel: a 4-es metró szinte mindent visz A teljes közlekedésfejlesztési keretet elviheti a 4-es metró az unió szerint - a tárgyalások még nem zárultak le. A főváros vezetése szerint nincs veszélyben a 4-es metró. Ana- Paula Laissy, az Európai Bizottság illetékes szóvivője a Népszabadságnak azt nyilatkozta: ha a budapesti 4-es metrót a magyar tárgyalópartnerek terveinek megfelelően finanszírozzák, úgy az elviszi a Magyar- ország számára rendelkezésre álló teljes keretet a közlekedési operatív program városfejlesztési kategóriájában. Brüsszel arányosabban kidolgozott költségfelosztást akar látni ennél. Mint elmondta: még semmi sem dőlt el, a tárgyalások folynak, a brüsszeli álláspontot a napokban ismertették Budapesten. Brüsszelnek négy hónapja van a közlekedési projektek kiértékelésére, de a 4-es metróval kapcsolatos tárgyalások végét a bizottság nem látja előre. Laissy megerősítette azt is: Brüsszel túl sűrűnek tartja a metró tervében szereplő állomáskiosztást, ami aránytalanul megnöveli a költségeket. HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Vitára alkalmas Általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága azt a több törvényt is érintő módosítási javaslatcsomagot, amely az Európai Unió környezetvédelmi felelősségről szóló irányelvét a magyar szabályokkal harmonizálja. Az indítványról a testület keddi budapesti ülésén a kormánypárti képviselők 10 támogató szavazatával született döntés az ellenzéki politikusok 8 tartózkodó voksa mellett. Erdey György, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára kijelentette, hogy a magyar környezetvédelem felelősségi szabályozása Európában az egyik legszigorúbb. A tárca épp ezért a direktíva átvételénél ügyelt arra, hogy csak a magyar szabályoknál erősebb pontok jelenjenek meg a törvényekben, illetve később a kormányrendeletekben. Ünnepi meccs Manchesterben Az Európai Unió alapjait megteremtő Római Szerződés aláírásának 50. évfordulóján, kedden az európai labdarúgás kiválóságai játszanak Manchesterben. Ezt Brüsszelben jelentette be Jósé Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Michel Piatini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke valamint a Manchester United képviseletében Sir Bobby Charlton. Az Európai Bizottság közleménye szerint az európai integráció és az európai labdarúgás két olyan sikertörténet, melyek szorosan összefotói árak az idén februárban 1,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest. Az infláció idén januárban még 7,8 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A háztartási energia átlag feletti, 32,6 százalékos áremelkedésén belül, a vezetékes gáz ára csaknem 59, a távfűtésé 44,5 százalékkal nőtt. Az átlagosnál alacsonyabb volt a szeszes italok, dohányáruk 8 százalékos, a szolgáltatások 6,9 százalékos, az egyéb cikkek 3,4 százalékos drágulása. • (koncz) nódtak az elmúlt 50 évben, és több millió ember számára nyitottak meg új távlatokat. A gálamérkőzés lehetőséget ad a kikapcsolódásra és az ünneplésre is. A Római Szerződést 1957. március 25-én írták alá. Pozitív vélemény A Nemzetközi Valutalap (IMF) szerint Szlovákia nagy valószínűséggel időben teljesíti majd az euroövezeti kritériumokat, és 2009-ben be tudja majd vezetni a közös pénzt. Mindezt az IMF küldöttségének vezetője mondta, miután látogatást tett Szlovákiában. Úgy vélte azonban, hogy a tartós növekedés érdekében a kormánynak alacsonyabb államháztartási hiányt kellene megcéloznia. Szlovákia meghajol az EU előtt? Az ellenzék élesen támadja a szlovák miniszterelnököt Az utolsó uniós csúcstalálkozón Robert Fico kormányfő először jelezte, bogy hajlandó vitába szállni az EU-n belüli adóharmonizációról. Az ellenzék Robert Ficonak e kijelentésére reagálva Szlovákia érdekeinek megsértésével, a gazdaság aláaknázásával vádolta őt. Ezzel összefüggésben a KDH ismét a parlament elé terjesztené a Szlovákia adózási szuverenitásáról szóló nyilatkozatot, amelynek elfogadása megkötné a kormány kezét. A 19 százalékos szlovákiai egyenadó szálka több nyugat-európai ország vezetése szemében. A bírálók szerint az alacsony szlovák adónem csábító a beruházók szemében. Szlovákia ennek köszönhetően számos figyelemreméltó beruházáshoz jutott részben az említett nyugat-európai országok rovására. Júniusban ezért Brüsszel vitát nyit az EU-n belüli adóharmonizációról. Tekintettel arra, hogy Szlovákia ez idáig kategorikusan visszautasította az adóharmonizációt, Robert Fico engedékenyebb hangneme éles kritikát váltott ki az ellenzék berkeiben. Robert Fico következő mondatain háborodott fel az ellenzék: „Tisztában vagyunk vele, hogy az unió erős európai országai nehezen fogadják el az ilyen adókedvezményeket, amelyeket a csatlakozott országok bevezettek. E nyomás alól nem tudunk kitérni. Ezért mellünket verni, úgy tenni, hogy soha, értelmetlen.” Az ellenzék szerint Szlovákia semmi szín alatt nem adhatja fel a 19 százalékos egyenadót. Július Brocka (KDH) szerint „Robert Fico kupecke- dik a gazdasági előnyeinkkel.” Bár a miniszterelnök álltása szerint az EU-n belüli adóharmonizációval kapcsolatban csak a lehetséges vitát említette, viszont már Ján Slota, a kormányfő koalíciós partnere is elképzelhetőnek tartja az ellenzék által hevesen támadott adóharmonizációt. • 0. F.