Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)
2007-03-03 / 44. szám
2 HÍDLAP • 2007. március 3., szombat www.esztergom.hu V I D E N Elutasították a kérelmet (H) A Heves Megyei Területi Választási Bizottság elutasította a Fidesz kérelmét, ami az átszavazó képviselő mandátumának megvonására vonatkozott. A döntés értelmében Ambrus Zoltán továbbra is a Heves Megyei Közgyűlés tagja. Mindez azt is jelenti egyben, hogy érvényes volt a megyei közgyűlés azon határozata, amellyel február 23-án a szocialista Sós Tamást választották a megyegyűlés elnökévé. A Fidesz arra hivatkozva fordult a választási bizottsághoz, hogy Ambrus Zoltán, . az általa aláírt frakciószabályzat értelmében a frakcióból történt kilépésével lemondott mandátumáról, vagyis érvénytelenül szavazott az MSZP-s elnökjelöltre. Áttekintené a koalíciós szerződést Kóka (H) Áttekintené és szükség esetén kibő- vítené a koalíciós szerződést Kóka János, ha megválasztják az SZDSZ elnökének - a liberális politikus erről Egerben beszélt. Úgy vélte, minden áprilisban felül kellene vizsgálni a megállapodást. Kóka arról is beszélt, hogy ha pártelnökké választanák, és esetleg konfliktus alakulna ki a pártvezetői és a miniszteri feladatok egyidejű ellátása miatt, a pártelnöki pozíciót választaná. Hozzátette: szerinte a kormányban jelenleg nem kevesebb, hanem még több liberalizmusra van szükség a reform- folyamat végrehajtásához. Tovább keresik a szökött rabot (H) Tovább keresik a rendőrök a csütörtökön megszökött rabot, emiatt azonban ma már nem kell az utakon korlátozásra számítani - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Fokozott rendőri jelenlét csak a férfi által korábban rendszeresen látogatott helyeken, illetve a pályaudvarokon és a nagyobb bevásárlóközpontokban lesz. A 46 éves férfi csütörtök délelőtt szökött meg a IV. és XV. kerületi bíróság Tavasz utcai épületéből. Fizetést is kapott (SK) Jan Sokol neve legalább hat alkalommal szerepel a titkosrendőrség fizetési listáján, ezt tartalmazza a Nemzeti Emlékezet Intézete által legutóbb nyilvánosságra hozott dokumentum. Az érsek továbbra is tagadja a tudatos együttműködést, és arra hivatkozik, hogy nem önszántából tartott a kapcsolatot a kommunista állambiztonsággal, hanem kikényszerítették a találkozókat. Gyurcsány: 8 éven belül lesz euro A kormányfő szerint erősödött az antiszemitizmus a térségben Magyarország 2010 és 2015 között csatlakozik az euroövezethez - mondta Gyurcsány Ferenc a The Timesnak. A kormány Simor Andrással, az MNB éppen most hivatalba lépett új elnökével együtt fogja elkészíteni az útitervet az euroövezeti csatlakozásra, és arra, hogy miként lehet teljesíteni a konvergenciafeltételeket - jelentette ki a miniszterelnök a vezető londoni napilap pénteki számában megjelent nyilatkozatában. 2010 és 2015 között csatlakozni fogunk az eurozónához, de erről közösen kell döntenünk - mondta a kormányfő. Az orosz energiafüggésre vonatkozó kérdésre Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy az „nem kellemes helyzet, bolond lenne az a miniszterelnök, aki ennek örülne”. Hozzátette ugyanakkor: az EU-n belül Magyarország függ a legnagyobb mértékben, több mint 80 százalékban az orosz földgázszállításoktól, és ő nem mondhatja azt a magyar családoknak, hogy „most nem fűthetnek, mert majd lesz egy közös európai energiapolitika”. A kormányfő arról is beszélt, hogy szerinte Kelet- Európában még nem dőlt el „az az alapvető kérdés, hogy a térség a haladó modernizáció politikáját vagy a radikális nacionalizmus elszigetelődését” választja. A miniszterelnök szerint soha nem volt annyi antiszemita megjegyzés Magyarországon, mint mostanában. A miniszterelnök kijelentette: ez a kérdés nemcsak Magyarországra korlátozódik, „ezt a vitát látjuk az ösz- szes térségbeli országban”. • Koncz Endre Nincs végleges döntés A Fidesz azonnal visszaállítaná a társadalombiztosítás jelenlegi rendszerét, amennyiben ezt a kormány megváltoztatja - közölte Mikola István. Az ellenzéki párt szakpolitikusa, azt mondta, hogy ez egy közösségi monopólium, a 10 millió állampolgár és az állam közötti nagy társadalmi szerződés, amelyet a hatalomnak nincs joga egyoldalúan felmondani. Még nincs döntés sem a társadalom- biztosítás, sem a szakorvosi képzés finanszírozásának átalakításáról - reagált a Mikola István által mondottakra az Országgyűlés szakbizottságának szocialista elnöke. Kökény Mihály hozzátette, hogy mindkét kérdésben szakértői egyeztetések zajlanak. A liberalista Hóm Gábor szerint Mikola István az egészségügy helyzetének javítását ellenzi. A kormánypárti politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy egy közvélemény-kutatás szerint az emberek többsége is tudja, hogy a jelenlegi nem lesz hatékony, akkor sem, ha több pénzt ölnek bele. • (vári) Se elszámoltathatóság, se felelősség Orbán: többen is alkalmasak a kormányzásra a Fideszben A rohamrendőrök a háttérben maradnak? Csak rendbontás esetén vezénylik őket az utcákra Több olyan személy is van a Fideszben és a párt környékén, akire bátran rábízhatná Magyarország a kormányzást - jelentette ki Orbán Viktor a köz- szolgálati rádiónak adott interjújában. Az ellenzéki vezető szerint Magyarországon egyre többen érzik úgy, hogy előrehozott választásra lenne szükség. A Fidesz elnöke úgy véli, hogy ha a kormány nem képes saját erőből fordulatra, akkor vissza kell adnia a választó- polgároknak a lehetőséget, hogy döntsenek arról: merre haladjon tovább az ország. Megismételte korábbi álláspontját, miszerint demokrácia nélküli többpártrendszer van Magyarországon. Értelmezése szerint a demokráciának két alappillére van, az elszámoltathatóság és a felelősség, melyek közül - mint mondta - egyik helyzete sem áll fenn az országban. • K. E. Nagy számban vegyülnek majd el a demonstrálok között a civil ruhás rendőrök, írja a Magyar Hírlap. Információik szerint a sisakos rohamrendőrök a város különböző pontjain várakoznak majd, de csak rendbontás esetén vezénylik ki őket az utcákra. Háttérben maradnak az egyenruhás [ rendőrök március 15-én Budapesten, ezt egy rendőrségi döntésre hivatkozva közölte a Magyar Hírlap. Úgy tudják, hogy csak akkor vezénylik ki őket az utcákra, ha rendbontás történik, amúgy pedig a főváros különböző pontjain várakoznak majd. Mindez persze csak akkor lesz így, ha a következő napokban nem szereznek tudomást komolyabb fenyegeGyurcsány Ferenc egyelőre nem döntötte el, hogy mond-e beszédet az ünnep alkalmából. Korábban már jelezte: elképzelhetőnek tartja, hogy nem mond beszédet és csendesen, visszafogottan ünnepeljék március 15-ét. tésről. Jó esetben marad az eredeti forgatókönyv, ám civil ruhás rendőrök nagy számban elvegyülnek majd a demonstrálok körül. Feladatuk az lesz, hogy az esetleges rendbontókat feltűnés nélkül elkülönítik, közük hogy rendőrök és intézkednek majd velük szemben. A lap információi szerint csaknem a teljes állományt berendelték az ünnepnapra. • -I -a Feljelentések és perek oda-vissza Nuncsakuval támadtak az ellenzőre Incidens az autósok és a tüntetők között Verekedés tört ki tüntetők és autósok között péntek reggel a 2/a főúton, a kormányváltást követelők egy autót összetörtek és annak sofőrjét megverték. A rendőrség feloszlatta a demonstrációt, három embert előállítottak. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyletese közölte, hogy egy gépkocsivezető és a demonstrálok között veszekedés alakult ki, majd a tüntetők közül néhány an a gépkocsit megrongálták, szélvédőjét betörték, a sofőrt pedig bántalmazták. Lukácsi Zsuzsa hozzátette: a tüntetők közül három embert csoportos garázdaság, rongálás és testi sértés miatt előállítottak a dunakeszi rendőrkapitányságra. Az eddigi adatok szerint a sofőrt egy úgynevezett nuncsakuval, azaz láncos bottal bántalmazták, amely veszélyes fegyvernek minősül, és már a közterületen való viseléséért is szabálysértési eljárást indíthat a rendőrség - mondta a sajtóügyeletes. • (palotás) Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium bepereli Orbán Viktort. A tárca szerint a pártelnök a 2006. október 23-ai eseményekkel kapcsolatban a kormányzatot törvénysértéssel és az alapvető demokratikus értékek megsértésével vádolja. Közleményük szerint ez a kormány és a rendőrség iránti bizalom megingatására alkalmas vád”. A Fidesz ugyanekkor azt jelentette be, hogy ismeretlen tettesek ellen, a kancelláriaminiszter nyilatkozatai alapján, feljelentést tett a legfőbb ügyésznél államellenes és terrorcselekmények előkészülete miatt. Répássy Róbert a Fidesz frakcióigazgatója azt mondta, hogy a „a feljelentéssel pontot akarnak tenni a hisztériakeltés végére, hiszen ha valósak a terrorfenyegetésről szóló kormányzati információk, akkor a nyomozó hatóságnak meg kell indítania a büntetőeljárást”. A SNS három kerületet javasol Hátrányos a területrendezés a magyarokra? HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Megnyílt az ügynökség Magyarországot Göncz Kinga külügyminiszter képviselte azon a Bécs- ben rendezett központi ünnepségen, amely során hivatalosan is megnyitották a csütörtöktől működő Európai Alapjogi Ügynökséget. Az új ügynökség célja, hogy támogatást és szakmai segítséget nyújtson az uniós intézményeknek, valamint az uniós jogszabályok végrehajtásával összefüggésben a tagországok érintett intézményeinek az alapvető jogokkal kapcsolatosan. Újabb támogatás Az alsóházban is bizalmat szavaztak Prodi kormányának Olaszországban pénteken. A felsőházban már szerdán támogatást kapott a lemondással „fenyegetőző” Romano Prodi. Az újabb megerősítés azt jelenti, hogy marad az eredeti kormány és folytatják programjukat. Megszűnik az agrártámogatás A jelenlegi uniós költségvetési időszakot követően a mezőgazdaságban várhatóan már nem lesz termelési támogatás - mondta az agrártárca államtitkára az érintett termelői szövetségek közgyűlésén. Gőgös Zoltán kiemelte: emiatt a termelők, mikro- és középvállalkozások együttműködése fontosabb lesz az agráriumban. Hozzátette: az Új Magyarország Vidék- fejlesztési Stratégia és Program az erre épülő fejlesztést kívánja a jövőben előtérbe helyezni, hogy a következő költségvetési periódusban közvetlen uniós pénzek nélkük is megálljának a magyar termelők. Jelentés a tornaórák fontosságáról Valamennyi európai iskolában hetente legalább két testnevelési órát kellene tartani - hangsúlyozza egy uniós jelentés, amelyet az EU-ban élő fiatalok fizikai neveléséről készítettek szakértők. A statisztikai adatok szerint egyre emelkedik azoknak a gyermekeknek a száma, akik egyáltalán nem sportolnak. Ennek fő oka a számítógép és a videojáték, amelyek elveszik az időt a fizikai tevékenységtől. A gyerekek elhíznak, emiatt később, felnőtt korban súlyos betegségek alakulhatnak ki. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint a jelenlegi nyolc kerület helyett öt kellene Szlovákiában, de ideális megoldást három kerület jelentene. A nemzetiek úgy vélik, hogy jelenleg, amikor a kormány az államigazgatás megtakarítással járó átalakítására törekszik, a területi egységeket - szlovákul VÚC ezzel együtt a felesleges bürokráciát csökkenteni kellene. , JK VÚC-k révén több milliárd korona szétfolyik, amelyet szociális célokra lehetne felhasználni” - mondta Anna Belousová, az SNS alelnöke. Nem részletezte, hogy az SNS mely kerületeket kapcsolná össze, illetve számolná fel. Mindenesetre a területrendezésre vonatkozójavaslatot a nemzetiek még idén be szeretnék teijeszteni a parlamentbe. Az SNS vezetése szerint a VÚC és a választópolgár közötti kommunikáció, kapcsolattartás sántít. Ezzel is magyarázható a megyei választásokon jegyzett alacsony részvétel. Az utolsó, magyarokra hátrányos területrendezést Szlovákiában Vladimír Meciar kormánya hajtotta végre. Akkor három kerületből nyolcat alakítottak ki. 2001-ben átkeresztelték őket nagyobb területi egységekre, vezetőik kiválasztása az állampolgárok voksai alapján történik. A Smer egyelőre nem reagált a koalíciós partnere területrendezési felvetésére. A szakemberek szerint nem csökkenteni, hanem 12-16-ra növelni kellene a VÚC-ok számát. Az MKP egy tucat ilyen megye mellett tör lándzsát. Tibor Cabaj (HZDS), a parlament mellett működő, közigazgatás problémáira és a regionális fejlesztésre szakosodott bizottság elnöke politikailag megvalósíthatatlannak minősítette az SNS kerületcsökkentő javaslatát. • 0. F.