Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)
2007-03-24 / 58. szám
Az átjárhatóság - szerintem ez a zene PölíL_”Qxi” Zoltán... ________________ E sztergom már több évtizede a könnyűzene több ágának komoly végvára. A blues, a rock mellett a legkomolyabb könnyűzene, a jazz egyik városa. Innen indult annak a gitárosnak is a pályafutása, aki a 80-as évek első felében hosszú hajjal és rock-gitárral, de az akkori trendektől eltérően a progresszív, fúziós muzsikát zászlajára tűzve örvendeztette meg közönségét. Komoly helyi sikerek után az országos elismertség után mégis „eltűnt”, majd hitét és egzisztenciáját megkeresve, megalapozva, a hazai jazz nagymestereinek hű tanítványaként újra a zenélésbe vetette magát. Galgóczi Balázs egy héttel ezelőtt ismét szülővárosában lépett a publikum elé. : - Március 17-én egy Spring Island nevű jazzformáció élén : léptél fel Esztergomban, a művelődési házban. Hosszú évek • után tértél vissza a városba, ahol felnőttél. Nemcsak a kon- \ cert közönsége, hanem régi ismerőseid is felkapták a fejüket, : amikor számukra is kiderült, „a gitáros Galgóczi Balázs : megint Esztergomban játszik”. • - Pár hónapja már játszottam ezelőtt Esztergomban, igaz, ; akkor a Központi Kávéház pódiumán, a hely megnyitója ; alkalmából rendezett koncertsorozaton. Tulajdonképpen : ekkor léptem először hosszú évek múltán ismét az esztergo• mi közönség elé. Ez a mostani koncert már tényleg a csapat ; hírét kelthette a helyiekben. : - A múlt heti koncerten egy komoly produkcióval álltatok : elő, dallamos jazzmuzsikát játszottatok. Számomra elég Pat I Metheny-s volt, hogy egyes számokban a gitárjáték mellé • énekelted is a szólódallamot... \ - Annyiban volt Pat Metheny-s, hogy uniszónó volt a gitár : az énekkel, de az említett mesternél erre külön énekesek • vannak. Ez esetben egyébként egy George Benson stílusá- ; ban íródott számot játszottunk, itt lehetett hallani ezt a fent : leírt megoldást, amit maga Benson hozott be a jazz-be, tőle : terjedt el ez az egész. Ennek a technikának az a lényege, : hogy, amit el tudok énekelni, azt az énekdallammal párhu• zamosan, uniszónóban el kell tudnom gitározni. Figyelmet ; igénylő megoldás, viszont nagyon hatásos. : -A legifjabb generációk nem ismerik azokat a csapatokat,a : melyekben játszottál itt Esztergomban. Nézzük át pályádat, : kezdjük az elején, mikor vettél a kezedbe először gitárt? ; - A történet igazándiból onnan indul, amikor zenei álta: lános iskolába kezdtem el járni, ez pedig a Petőfi Sándor : Általános Iskola volt. Már ekkor is felvételi alapján lehetett : ide bekerülni, és kiderült, hogy jó hallásom, illetve énekhan- i gom van. Az, hogy milyen hangszeren fogok játszani, az a : felső tagozatban kellett, hogy eldőljön. A szüleim kérdezték, : hogy melyik legyen ez a hangszer. Ekkor még nem tudatosan, • de a gitár mellett döntöttem. Ez aztán azt is jelentette egy- ; ben, hogy a gitározás nekem kötelező lett, így az elején nem j igazán kedveltem. Volt is egy ilyen sztori, hogy én megyek : elöl, fogom a gitárt és eldobom, édesanyám meg hozza utá- : nam. A hangszerrel való ellenkezésem még elég sokáig, több i mint fél évig tartott, aztán rájöttem, hogy mégis csak van : valami a gitárban számomra. így játszottam klasszikus gitá- : ron hat évig. Ez a későbbiekre nézve is fontos időszak volt, : ma például már én tanítok klasszikus gitározást. Az iskolai • gitározás mellett a nálam idősebb Teplánszky Tomitól és : Kertai Csábitól tanultam a zenélést, ez utóbbiaknál a rock- : ról volt szó. Ez tizenhárom-tizennégy éves koromban volt, : ekkor kerültem be a már akkor híres ős Titanic zenekarba, : ez ugye 1979-80-ban volt. Aztán az a Titanic, melyben már ; teljes tagsággal részt vettem, több sikeres koncertet is adott j a városban. Ezt az időszakot pár év múlva felváltotta a jazz : felé fordulásom. Feljártam Budapestre a Postás Művelődési • Házba koncertekre, és ekkor alakítottam meg Zöld Béla ; basszusgitárossal és Sarlós Péter dobossal az Instrument ; Work jazztriót. Ebben a formációban játszott még Várkövi : Ákos szaxofonos és Weisz Tamás basszusgitáros is. A : dzsessz meghatározó egyéniségeitől idéztünk ebben a zene• karban, de már voltak saját számaink is. : - Mindezt akkor léptétek meg, amikor még bőven dúlt a : hard rock egyeduralma, a nyolcvanas évek elején... : - Igen,'Edda Művek, Piramis, Hobo Blues Band, ezek • voltak a legnépszerűbb zenekarok akkoriban országszerte, : de úgy emlékszem, hogy a legnagyobbak mellett igen felerő- : södött az amatőr könnyűzenei mozgalom. Ez a dolog óriási : erőket mozgatott meg, az elsővonalas, nagylemezzel bíró j előadók mellett a másodvonalasok is nagy hatású koncerte- : két adtak, itt Esztergomban is. Egy-egy ilyen fellépésen nagy ; tömegek voltak jelen. Az Instrument Work-öt követően a : jelenleg is dobos társammal, Pataky Lacival találkoztam. : Vele és Kubovics Lacival, valamint Sárosi Attilával, Bősz _________________________•_________________________________hídlai magazin A ttilával megalakult egy újabb csapat, a New Vox nevű együttes. Izgalmas, a Dire Straits világához hasonló muzsikát játszottunk akkor. Ez a banda jutott el aztán Salgóbányára, abba rock táborba, melybe nagy dolog volt bekerülni, mert ennek folyományaként készíthettük el első stúdiófelvételeinket komoly szakemberek segítségével. A következő állomás Folk Iván volt, aki nagyon kedves zenetanárom, ő volt az az ember és zenész, aki megadta a végső lökést a jazz, illetve a progresszív zene felé számomra. Megmondom őszintén, engem a jazz klasszikus iránya soha nem izgatott annyira, én mindig is a lendületes és igényes, fúziós zene irányába érdeklődtem. így lettem a smooth jazz híve, mely irányzat a mai jazz egyik legnépszerűbb ága. Életem egy fontos kanyarulatának mondható, hogy Folk Iván révén bekerültem a Hit Gyülekezetébe, ahol Pajor Tamás Ámen nevű rap-funky csapatában muzsikáltam. Ezután játszottam a Tikva nevű folk- jazz, illetve a Song nevű avantgarde fúziós jazz együttesben is. Amikor kijöttem a gyülekezetből, sokáig nem gitároztam, ennek főként az volt az oka, hogy különböző helyeken kezdtem el dolgozni, külföldön is, tengerjáró hajón. Aztán György Ákos billentyűs, akivel a Tikva:ban játszottunk együtt, több, mint hat év után felhívott egy nap, hogy mi lenne ha leülnénk beszélgetni egy smooth jazz projektről. No, ez volt a Spring Island kezdete. Ákos azzal indokolta, hogy meghívott ebbe az elképzelésbe, mert tudta, hogy ide egy fúziós dolgokat játszó gitáros kell, aki a rock dinamizmusát és a dzsesszes érzésvilágot is hozni tudja. A smooth jazz, mely műfajt ez a zenekar játssza, a pozitív kompromisszumok muzsikája, mely szólhat egy liftben, amíg felérsz az 58. emeletre, de nagyon „feeling”-esen is lehet játszani egy koncerten, mindegy, sokféleképpen megérintheti az embereket.- Hogy alakult ki, hogy nemcsak játszod a zenét, de tovább is adod?- Ennek az rövid története, hogy csak később kerülhetett rá sor, hiszen tinédzser koromban, illetve a húszas éveimben még igen jól működött az említett amatőr mozgalom, sok fellépésünk volt mindenfelé, és lefoglalt zenész voltam, nem lett volna idő az oktatásra. A tanítás előtörténete az, hogy elkezdtem járni a jazztanszak előkészítőjére, és ekkor már világos volt előttem, hogy engem úgy érdekel a jazz, mint a legmagasabb technikai képzettséget adó műfaj. Babos Gyula és László Attila gitáros-tanár keze alatt értem be, cseperedtem fel teljes muzsikussá. A progresszív zenék mellett a fúziós, azaz a műfajokat ötvöző muzsikák voltak a kedvenceim, így a jazz, a rock és a funky elegye érdekelt inkább, mint ezek külön-külön. Ezért is mentem a jazz tanszakra, mert szerettem volna megszerezni azt a képességet, hogy bármilyen műfajban ott lehessek a játékommal. Olyan ez, mint a session stúdió zenészeknél - ilyen például a Toto zenekar -, akik névtelenek ugyan, de szakmailag a legmagasabb színvonalon állnak. A tanítás is erről szól, ezt szeretném továbbadni, egy igényes muzsikusi világot.- Milyen terveid vannak a Spring Island együttessel?- Az életem jelenleg olyan irányt vesz, hogy nyugodtan fel tudom vállalni ezt a zenekart. Ez azt jelenti, hogy teljes alkotási lehetőséget ad számomra. Egy éve kezdtünk el saját számokat írni közösen György Ákossal. A Spring Island projekt célja, hogy minél több emberhez eljuttassuk ezt a szó legnemesebb értelmébe vett szórakoztató zenét. Ehhez egy nagyon jó menedzser is szükségeltetik, egy szervező kell, aki csak a menedzseléssel foglalkozik. Áprilisban a Rádió Caffé vendégei leszünk, és persze készülünk a következő koncertekre, valamint tervbe vettük, hogy megcélozzuk a külföldi lehetőségeket is. Elkészítettünk egy demót, melyen a koncerten is játszott szerzeményeink hallhatók. A zenét örömmel csináljuk, ez talán a koncerteken is látszik, a dalírás is hasonlóan megy, nincs semmi erőltetve, csak, ami jön belülről. Szimbólumok 2007. március 24., szombat HIDLAP III a mitológiában: a sas D. Rajnai-_______________________________________________________________ A sas szimbolikája egy magasabb értelemben vett „tradicionalitás- sal” rendelkezik. Analógiák alapján olyan szimbólumokhoz sorolandó, amelyek a tradicionális típusú civilizációk mítoszainak és szimbólumainak körében egy „változatlanságról”, vagyis egy állandó és változások felett álló elemről tesznek tanúbizonyságot, jóllehet a központi téma által felvett sajátos megjelenítések természetszerűleg fajok szerint változhattak. Mindezzel kapcsolatban mindjárt megállapíthatjuk, hogy a sas szimbolikája az árja népek tradíciójában jellegzetesen „olimposzi” és heroikus karakterű, e kijelentést jelen írásunkban különféle utalásokkal és megközelítésekkel kívánjuk megvilágítani. A sas szimbolikájának „olimposzi” karaktere közvetlenül abból a tényből ered, hogy ez az állat a legfőbb olimposzi istenség, Zeusz szent állata volt. E legfőbb istenség a fénynek és a királyiságnak ama sajátos árja-hellén (és aztán mint Jupiter, árja-római) kifejeződése volt, amit az árja család minden ága tisztelt. Zeusz egy másik szimbólummal is kapcsolatban állt, mégpedig a villámmal, amelyről nem szabad megfeledkezni, mivel majd mint látni fogjuk, ez arra szolgál, hogy nem ritkán magának a sasnak a szimbolikáját teljessé tegye. Egy másik pontra is emlékeztethetünk: a világ ősi árja szemlélete szerint az „olimposzi” elem főként a titáni, tellurikus és még a prométheuszi elemmel szemben is fennálló ellentét antitézisében határozódik meg. Pontosan a villám az, amivel Zeusz a mítoszban a titánokat leteríti. Áz árják, akik minden küzdelmet az olimposzi és a titáni erők közötti metafizikai harc egy sajátos visszatükröződéseként éltek meg, magukat az olimposzi erők hadviselőinek tekintették, s a későbbiekben láthatjuk még a sast és a villámot olyan szimbólumokként és jelekként is, amelyek ily módon egy mélyebb, általánosan elhanyagolt jelentést foglalnak magukban. Az élet ősi árja szemlélete szerint a halhatatlanság kiváltságot jelent: nem pusztán egy túlélést jelöl a halálkor, hanem egy, az olimposzi istenség jegyében álló tudatállapotból való heroikus és királyi részesülést. Hadd rögzítsünk néhány megfelelést. A halhatatlanság vonatkozásában említett koncepció az ősi egyiptomi tradíciónak is a sajátja. Az emberi létezőnek csak egy része, az úgynevezett Ba rendeltetett a dicsőség állapotaiban a mennyei öröklétre. Nos, az egyiptomi hieroglifákon ezt a részt pontosan sasként vagy karvalyként ábrázolták (a környezeti feltételek miatt a karvaly itt a sas megfelelője, a legközelebbi támaszték, amit a fizikai világ kínál, hogy ugyanazt az ideát kifejezésre juttassa). Maga a karvalyalak az, amiben a Halottaskönyvben szereplő rituálé során a halott átalakult lelke rémületet kelt magukban az istenekben is, és kijelentheti ezeket a büszke szavakat: „Hasonlóvá lettem a karvalyhoz vagy az isteni sashoz és Hórusz az ő szelleméhez való hasonlóság miatt részessé tett engem saját természetében, hogy birtokba vegyem azt, ami a felsőbb világban megfelel Ozirisznek.” Ez az égi örökség pontosan az olimposzi elemmel rokon. Az a szerep, amivel a sas az ősi Rómában rendelkezett, a jelentések és' szimbólumok e megfelelésének alapján egy sajátos megvilágításba kerül. A római császár apoteózisának a rítusa egy alapvető tanúbizonyság, továbbá a rómaiság és az olimposzi idea közötti kapcsolat világos megszilárdítása. E rítusban pontosan a sasnak a halotti máglyáról történő felröppenése szimbolizálta az elhunyt császár lelkének az isteni állapotba való átkelését. Az elhunyt császár testét egy bíborral takart ravatalba tették, amit egy aranyból és elefántcsontból lévő hordágyon vittek. A holttestet aztán egy, a Mars istennek szentelt téren elhelyezett, a papok által körülvett máglyára helyezték. Ekkor ment végbe az úgynevezett decursio. Miután meggyújtották a máglyát, egy sas szabadult el a lángokból, és úgy tekintették, hogy ebbetT a pillanatban az elhunyt lelke szimbolikusan az égi régiók felé emelkedett, hogy befogadják az olimposziak. A már említett decursio a seregek, a lovagok és a vezetők menete volt a császár máglyája körül, amelyre az érdemeik szerint kapott elismeréseket dobták. Ebben a rítusban is egy mélyebb értelem rejtőzik. Létezett egy olyan árja és római hiedelem, hogy a vezérekben jelen van a győzelmet meghatározó erő; azaz nem is annyira a vezérekben mint személyekben, hanem inkább mint a nekik tulajdonított „olimposzi” jellegben. Ezért a győzelem római ceremóniájában a győzedelmes vezér felvette az olimposzi isten, Jupiter szimbólumait és ezen isten templomában nyújtották át neki a győzelem babérkoszorúját, ezzel akarván a győzelem igazi szerzőjét kifejezésre juttatni, akit a pusztán emberi résztől határozottan megkülönböztettek. A decursioban egy hasonló „engesztelődés” történt: a katonák és a vezérek bátorságukra és győzedelmes erejükre emlékeztető elismeréseket visszaadták a császárnak, mint olyan valakinek, aki az elismerések igazi eredete volt, és akiben most - „olimposzi” lehetőségében - a megszabadulás és az ember- fölöttivé válás játszódik le. Érdemes megemlíteni, hogy a barbár törzsek jelvényei között nem létezett a sas, viszont találkozhatunk szent vagy „totemállatokkal”, amelyek olyan más befolyásokra mennek vissza, mint például a bika és a kos. Ezek a jelek magába a rómaiságba a sassal összefüggésben csak egy következő korszakban szivárogtak be, és gyakran egy kettős szimbolikának adtak helyet: az adott légió jelvényeiben a sashoz kapcsolódó másik állat ekkor a légió valamely jellegzetességével állt összefüggésben, miközben a sas megmaradt Róma általános szimbólumának. A birodalmi korszakban egyébként a sas katonai jelvényből gyakran vált magának a birodalomnak a szimbólumává.
