Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)
2007-03-17 / 53. szám
2007. március 17., szombat Március 15-e, a nemzet ünnepe Március 15-ét koronként más és más felhanggal, de mindig is megünnepelte a nemzet, hiszen ezeréves magyar históriánk számtalan dicső emléke közül ez talán az egyik legdicsőbb. Megünnepeltük, de generációnként ki is sajátítottuk. Más kapott hangsúlyt az önkényuralom korában, más a két világháború között és megint más a kommunista diktatúra idején. Az eseményeket mindenki tanulta, ismeri. Most, hogy szabad országban, szabad hazában emlékezhetünk mellünkre tűzött kokárdával, érdemes megvizsgálni, hogy is látták a történteket a kortársak, miképpen emlékeztek vissza a résztvevők az egyes részletekre? Két név semmiképpen nem maradhat ki e sorok közül. Az egyik gróf Széchenyi István, a másik Petőfi Sándor. Mindkettőjük határeset. Széchenyi, aki retteg a forradalomtól és Petőfi, a lánglelkű költő, aki a forradalom híve. Tőlük idézve és a róluk írtakat felemlegetve emlékezzünk hát az idei március idusán Pest és az ország nagy napjára. Jókai Mór 1882-ben a következőket modotta a Petőfi szobornál: „Aki Petőfi költeményeit végigolvasta, az egyúttal a legszebb regényt olvasta el. Regényt, melyhez merész fantáziában mérhetőt költő ki nem gondolt soha: olyan regényt, mely kezdetétől a végéig a legideálisabb szférákban folyik le és amellett valódi, átélt, átérzett igazságokon alapszik. Mekkora út és milyen merész pálya! Az útvesztett kóborló nyomorától a megdicsőülésig... Egy kiváló magas lélek története ez, aki élt azért, ami eszménye volt: el tudta azt érni, s midőn elveszté, maga is együtt veszett vele... Az a bolond kozák, aki Petőfit leszúrta, egy egész templomot ölt meg, tele istenséggel... Jól járt, hogy meghalt! Dicső halála volt! Szép kezdete a halhatatlanságnak.” Pedig a történet nem a halál vágyával kezdődött. A Nemzeti dalt a költő már március 13- án megírta. „Haza menvén előadtam szándékomat a sajtó rögtöni felszabadításáról. Társaim beleegyeztek. Bulyovszky és Jókai proklamációt szerkesztettek. Vasvári és én föl és alá jártunk a szobában. Vasvári az én botommal hadonászott, nem tudva, hogy szurony van benne. Egyszerre kiröpült a szurony egyenesen Bécs felé, a nélkül, hogy valamelyikünket megsértett volna... Länderer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. Jókait, Vasvárit, Vidacsot és engem neveztek ki küldöttnek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a nép nevében, s tizenkét pontot és a Nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Ezalatt kint lelkesítő beszédeket tartottak Egresi Gábor, Degré, Vasvári, Jókai. Dél felé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztattak szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott. A szakadó eső dacára mintegy tízezer ember gyűlt a múzeum elé, honnan a közhatározat szerint a városházára mentünk, hogy a tizenkét pontot magukénak vallják a polgárok is, és velünk egyesüljenek. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel - először. Rövid tanácskozás után a polgárság nevében aláírta a polgármester a tizenkét pontot, s az alant álló sokaságnak az ablakból lemutatta. Óriási kitörése a lelkesedésnek!... Szabad a sajtó!... - Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szívembe mártanám kardomat, s úgy imám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugarai. Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a bilincs... Vagy van olyan együgyű, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsága? Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! Először is én üdvezellek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvezellek oly magas örömmel, a milyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet! Oh szabadságunk, édes kedves újszülött, légy hosszú életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar! Ha nemzetünk utolsó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt... s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség! ... Egyszerre az a hír szárnyal, hogy katonaság jön... körülnéztem, hogy az arcokat vizsgáljam, egyetlen ijedt arcot sem láttam... minden ajkon e kiáltás: fegyvert! fegyvert! Budára, Budára a helytartótanácshoz!... nyittassuk meg Stancsics börtönét! - Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. Végre választmány neveztetett ki, Budára menendő, s a helytartótanácsot fölszólítandó, hogy Stancsicsot szabadon bocsássa, s a katonaságnak rendeletet adjon, miszerint ügyeinkbe semmi szín alatt be ne avatkozzék.” Mindeközben Pozsonyban is zajlottak az események az országgyűlésben. A pesti tizenkét pontot gyakorlatilag a képviselőház is megfogalmazta. Széchenyi egyre kétségbeesettebb. „Kerületi ülés. Kossuthon és Andrássyn már túltesznek Madarász, Just, Pázmándy. Ezek sajtószabadságot akarnak... s az ifjúság felfegyverzését. Kossuth Batthyány Lajost akaija miniszterelnöknek. .. Eladtuk az országot két Lajosért! A Ferenc Károlyon Bécsbe. Lelkesedés! Akár egy méhkas! A heréknek végük. Ez a történet vége. Én egy kéziratot javaslok, melyet a császárnak alá kell írnia... Elfogadják. A Jagerzeilnél szállunk ki. Zászlók, lövések fogadnak. Az egésznek rebellió színezete van. Kossuthot többször virágokkal koronázzák... Azt mondta nekem Wenkheim Béla 'Hadd menjen minden a maga útján...' Keserűen önmagam ellen fordulok... Terhel-e valaminő felelősség ezekért a mozgalmakért? Azt mondtam: hozzátok rendbe a vén házat, tisztítsátok meg a szennytől, mely körülveszi. Az érintettek nem végezték el ezt. Kossuth és társai jobbnak látták felgyújtani... Süllyedni érzem a bárkát... Senki sem ügyel a szavaimra. Senki sem ért. Ki az oka mindennek? Egymagában senki! Körülmények! Én világosságot vittem intézményeinkbe... Batthyány és Kossuth tűzbe borították őket.” Az események azután viharos gyorsasággal követték egymást. A forradalomból csakhamar szabadságharc lett. Petőfi honvédnek állt, Széchenyi elfogadta a közlekedési miniszteri tárcát. Egyikőjük története Segesvárig, másikójuké a döblingi szanatóriumig tartott. A szabadság csillaga pedig egy nagyszerű honvédő háború bevégeztével Világosnál hullott alá. Varga Péter Országos Mesteravatás Esztergomban 10 évvel ezelőtt élesztette fel a mesteravatás ünnepélyes hangulatát Juhász József, az Országos Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari alelnöke, a megyei kamara elnöke és azóta Esztergomban évente avatnak. Most a közelmúltban a Prímás Pince adott helyt a Mesteravató Estélynek, ahol az ország különböző részéből érkezett 110 ünnepelt tette le az esküt és vette át az oklevelet. A ceremónia a több mint 500 éves céhhagyományokhoz igazodott, mikor Kovács Károly elnökségi tag szólította egyenként a friss mestereket, segítője Juhász István és Pogrányi Béla volt. Az eskütételnél azokat a céh bronz eszközöket használták, melyeket ezúttal is a Balassa Bálint Múzeum kölcsönzött ezekre az órákra. Juhász József elnök köszöntőjében elmondta, hogy hazánkban, de az egész unióban örömmel alkalmazzák az egyes szakmák mestereit. Napjainkban huszonkilenc szakmában folyik a képzés, melyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara irányít kormányzati szerződés alapján ugyanúgy, mint a középfokú gyakorlati szakképzés is az ő jogosítványuk. Az építőipar, a gáztechnika, a forgácsolás, az autó- szerelés, a cukrászat, a fodrászat és még számos szakmában képeznek évről évre. Ezúttal a gáz- és olajtüzelő berendezés szerelői voltak a legnépesebbek, ők Budapestről, Ácsról, Csornáról, Lábatlanról, Veszprémből, Füzesabonyból érkeztek, de mindenkit felsorolni lehetetlen egy cikk keretében. Népes volt a villanyszerelők csoportja is, szintén az ország minden tájáról. Meglepően sok fodrászt is avattak, ezt a csoportkép is jól tükrözi, a csinos hölgyek az első sorokban. Dunai Péter az MKIK elnöke is szót kért. Ő Parragh László országos elnök gondolatait tolmácsolta, mikor a magyar gazdaság 2006-os ellentmondásos évét kritizálta. Parragh László jeles képviselője a köztestületnek, véleményét a médiumokban és az országos fórumokon egyaránt kinyilvánítja, vele sokszor találkozhatunk Esztergomban is. Most külföldi útja miatt hiányzott, de a főtitkár mindent elmondott, ami intő jel lehet a kormányzat számára. Többek között ezt mondta: „a kamara többször is megpróbálta a döntéseket a szakszerűség és a szakmaiság irányába befolyásolni, de kevés sikerrel!” Megyénk a mesterképzés és vizsgáztatás számában jóval megelőzi nagyságát. Hiszen az elmúlt két évben több mint háromszázan szerezték meg vizsgájukat és az országban bennünket csak a főváros, Pest,- Győr - Moson-Sopron megyék előznek meg. Városunk önkormányzata minden alkalommal képviselteti magát az avatóünnepélyen, ezúttal az egykori mester családból származó Petróczi Gyula szólt a több mint háromszázötven fős vendégsereghez. Miután a sok-sok köszöntő és jókívánság elhangzott, ünnepélyesen letették fogadalmukat: „Én ... mester becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy a mesteri cím viselésére méltó leszek. Tanítványaimat tisztességre és szakmám megbecsülésére nevelem. Munkámat a legjobb tudásom szerint végzem, megbízóim és hazám szolgálatára.” A Kereskedelmi és Iparkamara Esztergomban (Deák Ferenc utca 14. tel.: 33/523-100) és a megyeszékhelyen (Tatabánya, Fő tér 36. tel.: 34/312-300) ügyfélszolgálati időben rendelkezésükre áll a mestervizsga iránt érdeklődők számára. Forduljanak hozzájuk bizalommal! (Pálos) Az örök Biblia - Biblia aetema A fenti címmel nyílt tárlatvezetéses kiállítás március 8-án délután a Féja Közösségi Házban. Az alkotások témája, kivétel nélkül, bibliai ihletésűek. Mai magyar festők, grafikusok, fafaragóművészek szobrászok bibliai témájú művei kerültek bemutatásra Kertvárosban. A kiállított alkotások bibliai történések időrendjében helyezkednek el a falon. 13 ószövetségi témájú képpel kezdődik, és 12 újszövetségi témájú képpel folytatódik a tárlat. Minden alkotás alatt a Bibliából vett igehely idézetek olvashatók. Ezek a művészi alkotás megértéséhez segítenek. Tóth Tamás, a ház igazgatója köszöntőjében elmondta, a kiállítási anyag vándorkiállítás, Sárisápról került Kertvárosba, innét Kesztölcre viszik. Eddig közel 100 településre jutott el az anyag. Az országjárás hat évvel ezelőtt kezdődött, azóta az „Oltalom Alapítvány” gondjaiban van. Az egyre gyarapodó gyűjtemény Körmenden; a Bibliaházban, állandó kiállítás formájában folyamatosan megtekinthető. A megnyitó szavakat követően Stramszki István, a Sola Scriptura Teológiai Főiskola Ószövetségi Tanszékének bibliaoktatója, egymás után, részletesen mutatta be a művészek alkotásait. Minden esetben a bibliai vonatkozások, történések, események személyek, összefüggések ismertetésével. A kiállított anyag első alkotása - egyben az állandó gyűjtemény első darabja - Borsos Miklós „Zsoltárokhoz” című tusrajza, amelyet halála előtt, ajándékozott Reisinger János irodalomtörténésznek, az irodalomtudományok kandidátusának és feleségének, R. Balázs Katalinnak. Ók, az „Oltalom Alapítvány” gondjaira bízták. (fotó: 000 1196, tárlatvezető a Borsos kép előtt, mellette Kálmán Sándor önkormányzati képviselő, a kulturális és sport bizottság elnöke). A feldolgozott történetek sorában találjuk a teremtést, az özönvizet, Noé bárkáját, az Ezékiel csontmező- látomását, Mózestől Jónáson át Nabukodonozorig az Ószövetség, a tékozló fiú példázatától a passióig. Az Újszövetség emlékezetes jeleneteit, Jézus és Nikodémus találkozását, Keresztelő Jánost, a gyermek Jézust, a Golgotát, a szenvedő Jézust. A tárlatvezetés után baráti beszélgetéssel ért véget a megnyitó. Családoknak, ajándékként, Stramszki István, a Szent Biblia, Károli Gáspár által, magyar nyelvre fordított, 2002-es kiadásának egy-egy példányát nyújtotta át. A művészek rajz, festmény, fafaragás, rézkarc, tűzzománc, üvegfestmény technikával készített alkotásai március 23-ig tekinthetők meg a ház nyitvatartási ideje alatt. Pálos Imre
