Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22–41. szám)

2007-02-03 / 24. szám

www.esztergom.hu 2007. február 3., szombat • HÍDLAP 3 Tűz esetén bajban lenne a piac Az önkormányzat keresi a megoldást a helyzetre Év elején a képviselő-testület már módosította a városi piacot érintő ren­deletet, de ahogy arról már beszámol­tunk, a piac költözése egyelőre nyitott kérdés maradt, pedig az árusok mi­előbbi elköltöztetését nemcsak a hely­hiány, hanem a terület tűzveszélyessé­ge is indokolja. Baj esetén a tűzoltóau­tók ugyanis csak nagy üggyel-bajjal tudnának mentésre sietni. A piacok működtetését számtalan jogszabály köti különböző feltételek­hez, így például bizonyos terméktípuso­kat egyáltalán nem lehet árulni az ilyen zsúfolt helyeken, köztük tűzveszélyes eszközöket és berendezéseket sem. Az áruk típusán túl az egyéb tűzrend- védelmi előírásokat sem szabadna fi­gyelmen kívül hagyni az üzemeltetők­nek, ahhoz például, hogy a tűzoltóautók vonulása és a mentés akadálymentes le­gyen, legalább három és fél méter szé­les sávot kellene szabadon hagyni az árusoknak. Ez az, ami nem kis kihívást jelent az esztergomi közterület-felügye­lőknek, hiszen egy-egy piaci napon a Simor János utcán babakocsival sem könnyű közlekedni, nemhogy egy két és fél méternél is szélesebb tűzoltóko­csival behajtani és ami még nehezebb, megkezdeni az ugyancsak helyigényes mentési munkát. Kövecs István eszter­gomi tűzoltóparancsnok is elismerte, hogy régóta küzdenek ezzel a problé­mával, a közterület-felügyelet is kikérte a véleményüket, ám nem könnyű vál­toztatni a helyzeten. Az árusok nem tartják be a követelményeket, ha felszó­lításra el is pakolnak, csak ideig-óráig tart és ilyenkor azzal érvelnek, hogy megfizették a helypénzt. A Simor János utcán kívül néhány külterületi úton is nehézkesen tudnak mozogni a tűzoltó­kocsik, a Mély úton lévő hétvégi házak­hoz például képtelenek feljutni a szűk, bozóttal benőtt járaton. Előfordult, hogy egy-egy kisebb avartűz miatt le­égett a faház is, pedig a bejelentés még időben történt. Ezeken a kritikus ponto­kon kívül a helyzet megnyugtató, a tűz­oltók természetesen oda is behajthat­nak, ahová más gépkocsiknak tilos, így például a megújult Széchenyi teret a Deák Ferenc utca felől közelítik meg - behajtás előtt levágva az útlezáró lán­cot -, gondot csak a jól felszerelt kocsi súlya okozhat, ugyanis csaknem 16 ton­nának kell vészhelyzetben átgördülnie az igen törésérzékeny díszköveken. • Sz. H. Egyre többen támogatják a lábatlani kislány ügyét A lábatlani 7 és fél éves Gombai Dórika középsúlyú értelmi fogyatékos­ságáról másfél éve szereztek tudo­mást szülei, akik addig úgy tudták, hogy a szüléskor oxigénhiány miatt megsérült Dórika agytörzse. A kislány 5 éves koráig egyáltalán nem beszélt, ami arra utalt, hogy komoly fejlődési gond van nála. A gyógyulásra jó esély lehet az őssejtbeültetés, amit Kínában végeznek el, ehhez a műtéti beavatko­záshoz azonban tízmillió forintra lenne szüksége a Gombai családnak. A legutóbbi fejlemények Dóri ügyé­vel kapcsolatban, hogy a csolnoki uszoda adománygyűjtési akciójához il­leszkedve a süttői óvoda is csatlako­zott a lábatlani kislány gyógyíttatásá­hoz. Emellett egy magánszemély is megkereste a családot, hogy szeretne félmillió forintot felajánlani a gyermek felépülésének támogatására. A család legféltettebb kincsének történetéről már több médiumban is olvashatott a közönség, a cikkek után sokan jelent­keztek a lábatlani polgármesteri hiva­talnál is, hogy csekket kérjenek, me­lyen befizethetik a kislánynak szánt tá­mogatásokat. Ez a lehetőség most is fennáll, aki így szeretne segíteni a be­teg kislányon, megteheti. A pénzado­mányozás másik útja, hogy az OTP 11740092-20004752-00000000 szám­laszámúra utalnak át, a Lábatlan Kö­zösségi Céljaiért Alapítványt megje­lölve címzettnek. A megjegyzés rovat­ba be kell írni: Gombai Dórika gyógy­kezelésére. A család tavaly november­ben találkozott Budapesten azzal a kí­nai orvos csoporttal, amely el tudná végezni a kislányon a szükséges műté­tet. A tapasztalatcserén Gombaiék olyan magyar családokkal is beszél­hettek, akik hasonló ügyben már jártak Kínában. Később Dórika szülei talál­koztak egy olyan mogyorósbányai csa­láddal is, akik ugyancsak őssejt­beültetés miatt már meghívólevelet is kaptak az ázsiai országba. Az édesanya elmondása szerint a család anyagi helyzete rossz, a kislány életminőségé­nek javításáért az elmúlt években gya­korlatilag eladósodtak. Elkél tehát a segítség, de szerencsére tapasztalható, hogy Dórika gyógyíttatásának híre so­kakból a legnemesebb tulajdonságokat hozza elő. • (pöltl) — OKTAV rOVÁBBKÉP?. Ö KÖZPONT Támogatott tanfolyamok az Oktáv Zrt-néll 80%-ban támogatott képzések a ROP 3.4.2 program keretében, vagy ingyenes képzések a "Lépj egyet előre"program keretében! Bővebb információkért keresse fel munkatársainkat elérhetőségeinken, vagy látogasson el honlapunkra! www. oktáv, h u OKTÁV Zrt. 2509 Esztergom-kertváros, Wesselényi u. 35-39. Tel.: 33/435-755 Fax: 33/435-6Ó4 E-mail: oktavtgtoktav.hu Ny.t.sz.: ti-0019-04 Akkreditóció: AL-0048 Művészet a szépkorúak otthonában A süttői Szépkorúak Idősek Ottho­nában február 9-én, délután 5 órakor nyílik meg a Duna Művészkör legfris­sebb munkáit bemutató kiállítás. A zongoramuzsikával színesített tárlat­megnyitón Berláné Pálinkás Mónika grafikus, Feketéné Eckl Zsuzsanna és Vödrös Gizella gobelines, Fekete Ist­ván kőképkészítő, Gottschick Márton, Jákói Géza, Nemes Istvánné, Sziklai Károly, Varga György és Vígh János festők alkotásai láthatók. A kiállítás február 28-áig lesz megtalálható Süttőn. Fekete füstöt okádott a papírgyár Egy hideg kazán beindítása okozta a problémát Folytatás az 1. oldalról Az Észak-dunántúli Környezetvé­delmi és Vízügyi Igazgatóság munka­társa lapunknak elmondta, hogy pénte­ken 3-4 bejelentést is kaptak a fekete füsttel kapcsolatban. „Ez egy alkalom- szerű probléma, legutóbb tavaly ta­vasszal fordult elő hasonló eset. Két- három évvel ezelőtt több panasz is ér­kezett a gyár miatt, akkor megtettük a szükséges bejelentéseket a külügy felé. Mivel a komplexumnak határon átnyú­ló környezetvédelmi befolyása van, mi is áttanulmányoztuk, hogy milyen ka­zánokkal rendelkeznek, így tudunk az ottani berendezésekről” - fejtette ki Ladocsi Frigyes, majd hozzátette, hogy pár napja a nyergesújfalui Zolteknél is történt hasonló eset. Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesü­let munkatársa, Horváth Zoltán la­punknak megerősítette, hogy az utóbbi néhány évben valóban nem fordult elő ilyen eset. „Szervezetünkhöz hat-nyolc bejelentés érkezett pénteken, és dél­előtt fél tízkor már tudtuk, mi okozta a problémát. Az ilyen ügyek megoldását bonyolult eljárás előzi meg: az egyes szervek szlovák-magyar szerződések alapján veszik fel egymással a kapcso­latot” - mondta Horváth, aki szerint emberre nézve nem volt veszélyes a kibocsátott szennyezés. * Szép Éva Automatából vehetik az almát Folytatás az 1. oldalról Az ismert és kedvelt magyar alma­fajta darabja az automatából jelenleg negyven forintba kerül, az iskola igaz­gatója pedig úgy látja, hogy a gyere­keknek ez megfelelő ár, bár kétségkí­vül lehetne még olcsóbb is. A gép után­töltését a tanulók végzik, az almákat szállító cég egy viszonylag nagyobb készletet szállított Esztergomba, hogy az iskola pincéjében kellő mennyiségű gyümölcs legyen. A feltöltésre vi­szonylag gyakran szükség is van, mert az egyenként huszonöt dekás gyümöl­csök a kihelyezett automatából jól fogynak. Az adagoló szerkezetbe - igény szerint - egyébként más idény­gyümölcsök is, például körte, barack, valamint dobozos tejtermékek, joghurt, kefir is tehető. Az esztergomi példa si­kerén felbuzdulva elképzelhető, hogy a régió többi iskoláiba is telepítenek „almaautomatákat”, melyek kétségkí­vül hozzájárulnak a fiatalok egészsége­sebb táplálkozásához. • P. z. Városi intézmény lesz a Bottyán Folytatás az 1. oldalról A város képviselő-testülete csütörtö­kön rendkívüli ülésen fogadta el az isko­la felújításával kapcsolatos, és a fenntar­tásba vételt rögzítő szerződés tervezetét. Mivel az épület jelenleg is folyamatban lévő felújítását a megyei önkormányzat finanszírozza, Esztergom önkormányza­ta 2008-ban kettőszázmilüó forinttal já­rul majd hozzá a felújítási költségekhez, rá egy évre pedig, 2009 augusztusától a város fenntartásába kerül át az intéz­mény. Az iskola önkormányzati fenntar­tásba vétele illeszkedik a város hosszú távú fejlesztését megfogalmazó Gyara­podás Programjához, amely szerint, a történelmi múltra visszatekintő iskola­város jelleget az önkormányzat a me­gyei fenntartásba került középiskolák visszavételével is erősíteni kívánja. A Gyarapodás Programja célul tűzte ki, hogy az évtized végéig a megyei oktatá­si intézmények visszakerüljenek a vá­roshoz, tovább erősítve ezzel Esztergom regionális szerepét. • (muzslai) Támogatás a diákok határon túli kirándulásaihoz Kétmillió forintos pályázati keret elkülönítés éró'l döntött a képviselő-testület Az esztergomi képviselő-testület többek közt arról is döntött legutóbbi ülésén, hogy a város idei költségveté­séből olyan 2 millió forintos pályázati keretet hoz létre, amelyre a határon túli magyar területekre tanulmányuta- kat szervező iskolák pályázhatnak. A kéréssel még tavaly ősszel kereste meg a Fidelitas Esztergomi Szervezete Meggyes Tamás polgármestert. Az esztergomi önkormányzat cél­kitűzései között szerepel többek közt az is, hogy minden, a városban tanu­ló diák iskolai évei alatt legalább egyszer eljusson Esztergom vala­mely testvérvárosába. Mostantól na­gyobb esélyük van arra is, hogy a régi Magyarország elszakadt terüle­teire, városaiba látogathassanak. A mostani döntés értelmében pályáza­tonként maximum 200 ezer forint nyerhető el ilyen tanulmányi kirán­dulás céljára, ebből fedezhetők az üzemanyag, buszbérlés, szállás költ­ségei, de költhetik múzeumi belé­pőkre is. Egy-egy tanuló számára ez akár 5000 forintos megtakarítást is jelenthet. Steindl Balázs, a Fidelitas Esztergomi Szervezetének elnöke el­mondta: az ötlet az országos elnök­ségtől származik, a szervezetnek, mint a jövő nemzedék képviselőjé­nek komoly szerepet kell vállalnia abban, hogy 10-15 év múlva alapve­Steindl Balázs, a Fidelitas megyei elnöke tő nemzeti ügyek ne legyenek meg- kérdőjelezhetők, és a fiatalok nem­zetképének alakítása az ő feladatuk is. Ahhoz pedig, hogy a magyar fia­talok megértsék az elszakadt nemzet­részek problémáit, a legjobb eszköz az, ha személyes tapasztalatot sze­reznek, ezért támogatja a Fidelitas, hogy minden diák minimum egyszer eljuthasson magyarlakta területre, megismerhesse a határon túli ma­gyarság életét, kultúráját, problémá­Megyénkben tavaly, Tatabányán írtak ki először ilyen pályázatot másfél, majd kétmillió forintos kerettel, Komáromban egymillió forintra lehet pályázni. A pá­lyázatoknak nagy sikere volt, várhatóan az esztergomi iskolák is megragadják az új lehetőséget. ját. A Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium pedagógiai programjá­nak régóta szerves része, hogy a diá­koknak határon túli tanulmányutakat szerveznek. Kiforrott koreográfia szerint évfolyamonkénti elosztásban keresnek fel felvidéki, erdélyi, kár­pátaljai tájakat, de jártak már a Dél­vidéken is. Bánhidy Vajk, az iskola tanára kérdésünkre kifejtette: nagyon hálásak az önkormányzatnak az új lehetőségért és egész biztosan ki­használják majd, hiszen sok szülő­nek komoly anyagi megterhelést je­lent az utazások finanszírozása. En­nek ellenére maximálisan támogatják a kirándulásokat, a gyerekek pedig nemcsak tanév közben, hánem gyak­ran nyáron is elmennek osztályfőnö­keikkel egy-egy biciklitúrára, főként Erdélybe. Van köztük, aki talán so­sem jutna el másként ezekre a he­lyekre, illetve előbb utazik távolibb, egzotikus tájakra, mint az elszakadt magyar területekre. • Sz. H.

Next

/
Oldalképek
Tartalom