Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22–41. szám)
2007-02-20 / 35. szám
6 HÍDLAP • 2007. február 20., kedd www.istergranum.hu Hosszú hétvége a Skanzenben Polgárőrség alakul Nagybörzsönyben Az elmúlt évek sikereinek köszönhetően március 15. és 18. között a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum ismét megnyitja kapuit azon látogatói előtt, akik az igazi tavasz beköszönte előtt, évszázados házak között sétálva szeretnének eltölteni egy-egy kellemes napot. A hosszú hétvégén a Skanzent délelőtt kilenc és délután négy óra között lehet látogatni. Igaz, hogy a házak ekkor még zárva tartanak, de a kedvezményes négyszáz forintos belépőjeggyel az igazgatási épületben lévő Néprajzi Látvány tár és a Skanzen Galéria kiállítása is megtekinthető. A korábbi Prima Primissima-díjas múzeum április 1-jétől várja teljes idejű nyitva tartással a vendégeket. Ekkor az érdeklődők már részt vehetnek a Csilléry Klára Oktatóközpontba szervezett húsvéti készülődésen. A Skanzen első nagy rendezvénye április 8-9-én a húsvéti ünnepekhez kapcsolódó kétnapos program lesz. Idén újdonság, hogy a Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársai, új, a 2007-es évadra készült formaruhában dolgoznak majd, így könnyen felismerhetők lesznek a látogatók számára. Újdonság még, hogy a múzeum valamennyi tájegységét egész évben nyitva tartják. Ezt úgy tudják biztosítani, hogy az épületek megtekintését hol kiállításőrök segítik, hol üvegfalas védelem teszi lehetővé. • -I -a Balassi Bálint Kulturális Napok Párkányban Márciusban tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Balassi Bálint Kulturális Napokat Párkányban. A rendezvénysorozat március 12-én, hétfőn kezdődik: ekkor nyitják meg a Városi Galériában a Simon András grafikáiból összeállított kiállítást. Szerdán (14-én) nemcsak az Ady Endre Alapiskolában, hanem a sétálóutcán található kopjafánál is koszorúznak majd, a Városi Művelődé- I si Központban pedig 1848 alkalmából kulturális műsorral fűszerezett ünnepi megemlékezés lesz. Csütörtök délelőttre az esztergomi Honvéd temetőbe hív a rendezvénysorozatot szervező Csemadok Párkányi Alapszervezete. A programsorozat 19-én folytatódik: ekkor történelmi vetélkedőre kerül sor a régió iskoláinak a részvételével, 23-án pedig Bakos Zoltán budapesti médiakutató tart könyvbemutatót. A záró programra március 30-án kerül sor: Eszterházy János emlékére Boráros Imre „Hantjával sem takar” című zenés estje búcsúztatja a 12. Balassi Bálint Kulturális Napokat. • Sz. É. Az esztergomi szakemberek tapasztalatukkal segítik munkájukat Kedden találkozott az esztergomi városházán a királyváros polgárőrsége és az a küldöttség, amely Nagybörzsönyből érkezett. Az Ipolytölgyes és Vámosmikola között lévő közel nyolcszáz lelket számláló településen az elmúlt időben elszaporodtak a bűncselekmények, így az ott lakók döntöttek - polgárőrséget alakítanak. Szabó Krisztina, a nagybörzsönyi küldöttség képviselője a Hídlapnak elmondta, a február 13-ai megbeszélésen elsősorban a megalakításra és működtetésre vonatkozó segítséget kértek az esztergomi biztonsági szakemberektől. Szabó hozzátette, a településükön azért van szükség a polgárőrség megalakítására, mert az elmúlt időben elszaporodtak a betöréses lopások és a polgárok úgy látták, jobb besegíteni a rendőrségnek. A település egy részén víkendhá- zak vannak, ezek is több esetben áldozatul estek már. A polgárőrség megalakulását a Tegyünk Együtt Nagybörzsönyért Egyesület létrejötte előzte meg. Ebben a civil társulásban vetődött fel először a közbiztonság polgári védel- mezése. A polgárőrség megalakításának szándékát egy epizód is megerősítette Szabó Krisztinában és férjében, amikor egy a szomszédságukban lévő házba betörő csoportot füleltek le közös erővel. A bátor házaspárnak azonnyomban segítségére siettek a környéken lakók. Szabóék ekkor látták meg, hogy nemcsak igény, hanem szándék is van a nagybörzsönyiekben, hogy tegyenek a bűnözők ellen. A település majdani polgárőrsége egy, az ön- kormányzattól átengedett épületben kap bázist. Emellett egy magánszemély is ígéretet tett, hogy cb-rádióval támogatja a rend civil őrzőit. Hasonló technikai berendezést remélnek a majdani polgárőrök Nagybörzsönyben a szobi rendőrségtől, akik ígéretet tettek, hogy a leselejtezett de még használható adóvevőket átadják az új csoportnak, A működéshez szükséges anyagi hátteret az említett víkendházi övezetben tulajdonnal rendelkezők támogatása és a különböző pályázati pénzek megszerzése adhatja. A nagybörzsönyi polgárőrök a későbbiekben tovább szeretnék ápolni kapcsolataikat az esztergomi rend őrzőivel. • (pöltl) PROGRAMOK Hüllőkiállítás Vácon a Madách Imre Művelődési Központban hüllőkiállítás nyílik február 20-án, kedden reggel kilenc órakor. A nem mindennapi tárlaton gyíkok, madárpókok, siklók, halak, teknősök tekinthetők meg, de tengeri csigákat és kagylókat is lehet vásárolni. A kiállítás február 25-ig várja az érdeklődőket. Taichi tanfolyam A Verőcéért Alapítvány és a Verőcei Művelődési Ház közös rendezésében alapfokú intenzív chikung- taichi tanfolyam indul a művelődési házban február 24-én, szombaton reggel kilenc órakor. MOZIMŰSOR Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +421 36 751 1107) 19:00 Csinálj pénzt ember! - cseh film. Rendező: Jan Nejedly. Főszereplő: Tomás Hanák. Ondfej Vetchy, Michal Suchánek. Tartalom: három jó barátot, drámai módon szakított szét a sors. Evekkel később újra találkoznak Prágában, immár megerősödve. Eldöntik, hogy milliomosok lesznek, mindenáron. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313-888) 17:00 Az utolsó adás- amerikai film. Rendező: Robert Altman. Szereplő: Meryl Streep. Tartalom: a kisváros egyetlen színházára rossz idők járnak. A bezárás hírére a település minden tagja összefog, hogy megmentsék az intézményt. 19:00 Holiday - amerikai vígjáték. Rendezte: Nancy Meyers. Szereplő: Kate Winslet, Cameron Diaz. Tartalom: két barátnő elhatározza, hogy a vakációjuk idejére partnert, házat és pályát cserélnek. A káosz elkerülhetetlen. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Február 20-án, kedden: Esztergom - Bánomi Piros Patika (Kőrösy L. u. 7.) Telefon: 416-502. Dorog - Szent Margit Gyógyszertár, (Rákóczi u. 9.) Telefon: 431-191. A NAP VICCE így fogadja a hazatérő férjet a felesége:- Szívem, ma este csak hideg vacsorát eszünk ,mert nem volt áram.- Hiszen nekünk gáztűzhelyünk van!- Igen, de a konzervnyitónk elektromos! NÉVNAP Február 20. napján szeretettel kö- szöntjük Aladár és Álmos nevű olvasóinkat! Aladár: germán eredetű név, valószínűleg a germán Aldarik vagy az Aldemar név magyarosodon alakja. Elemeinek eredeti jelentése: öreg, tapasztalt, híres vagy hatalmas, testőrhadnagy, elöljáró. Álmos: török eredetű régi magyar név, Árpád- fejedelem apjának a neve. Jelentése: megvett, megvásárolt. Más feltevés szerint: szerző. A magyar álom szóból való származtatása vitatott, a név későbbi használatában azonban szerepet játszhatott a közszó is. TV MŰSOR 5:50 Nap kelte, 9:00 Főtér (ism.), 10:00 Mit főzzünk ma? (ism.), 10:10 Szívtipró gimi, 11:00 Titokzatos Násztya, 11:45 Mit főzzünk ma?, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben. 12:15 TV Taxi (ism.), 12:30 Srpski Ekran, 12:55 Unser Bildschirm, 13:25 Múlt-kor (ism.), 13:50 Dob+basszus (ism.), 14:20 Magyar elsők (ism.), 14:40 Emeljük fel szívünket, 14:45 Katolikus krónika 15:15 Kodály 125,15:20 Csináljuk a Fesztivált! (ism.), 16:15 Múltidéző Vitrayval, 16:30 Hírek, 16:35 Körzeti híradók, 16:45 TV Taxi, 17:05 Quinn doktornő, a varázsló, 17:50 Jog-Alap, 18:01 Bűvölet, 18:58 Föld TV, 19:00 Híradó este, 19:30 Sporthírek, 19:40 Önök kérték!. 20:30 Bajnokok Ligája labdarúgó mérkőzés: Real Madrid - Bayern München, 23:00 Az este - Kedd, 23:35 Kultúrház (ism.). 0:05 Hírek. 0:11 Sporthírek 2 6:00 Babavilág. 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:00 Szóda, 10:00 Teleshop, 11:35 Alfred Hitchcock bemutatja, 12:35 Észbontó, 13:35 Milly, maradj velem!, 15:30 Lisa csak egy van, 16:30 Bűbájos boszorkák, 17:30 Doktor House, 18:30 Tények, 19:00 Aktív, 19:30 Jóban Rosszban. 20:10 A sárkány karmaiban, 22:15 A kör, Közben: Kenósorsolás, 0:35 Alexandra Pódium, 1:05 Tények Este, 1:35 Pacific Palisades - Siker. pénz. csillogás TmnM 8:09 Reggeli, 10:05 Re- cept Klub (ism.), 10:15 KLUB Top Shop, 11:20 Recept Klub, 11:35 Egy rém rendes család, 12:00 RTL Klub Híradó, 12:15 Mintamókus, 13:45 06-91-334-455, 15:00 Disney-rajzfilmsorozat: Balu kapitány kalandjai, 15:30 Te vagy az életem, 16:30 Balázs - A szembesítőshow, 17:30 Mónika - A kibeszélőshow, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Legyen Ön is Milliomos! 19:45 Fókusz, 20:30 Barátok közt, 21:10 A ütokzatos kód, 23:15 XXI. század - a legendák velünk élnek. 23:50 Az elnök emberei, 0:45 Reflektor ü.lu YimgiurauO, j.üu uazuaOl’NA kör- 6;00 Reggel, 8:00 Agora, 8:30 EU - járat, 9:00 Kikötő (ism.), 9:20 AutóKözlekedés (ism.), 9:40 Magyar elsők, 9:55 Magyarország kincsei - Templomok. 10:05 Isten kezében (ism.), 10:35 Patagónia tornyai - Ahol a madár se jár! 11:30 Kívánságkosár, 11:45 Híradó, időjárás-jelentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 14:00 Ahol a szivárvány véget ér, 15:35 A fény dicsérete, 16:00 A világ múzeumai, 16:25 Skippy kalandjai, 16:55 Kossuth unokák Uruguayban, 17:10 A kék madár nyomában, 17:50 A házigazda ajánlja, 18:00 Híradó, 18:30 Váltó, 18:40 Mese, 19:00 Mindentudás Egyeteme, 20:00 Világunk, 21:00 A búvópatak felszínre tört..., 21:30 Híróra, 22:35 Isten városa, 0:40 Tangó, 0:45 Vers, 1:00 Himnusz, 1:05 Híradó, 1:25 Mese 7:00 Hírblokk ism., 7:10 Hírsport ism., 7:15 Sportdélután ism. benne: EKE-Kobak FC NB II-es férfi kosárlabda-mérkőzés, 8:45 Kulturális programajánló, 9:00 Remustra ism. benne: Villon Est, Beszélgetés Cséfalvay Pállal, 10:30 Képújság, 12:00 Hírblokk ism., 12:10 Hírsport ism., 12:15 Sportdélután ism., 13:45 Kulturális programajánló, 14:00 Remustra ism. 15:30 Képújság, 17:00 Hírblokk ism., 17:10 Szalon: Micimackó a Bajor Ágost Művelődési Házban, Hernádi Judit előadó estje Nyergesújfalun, A Szentgyörgymezői Olvasókör 2007-es programjai. Mozi ajánlónkban: Az utolsó adás, 17:50 Kulturális programajánló, 18:00 Remustra ism. 19:30 Képújság, 21:00 Hírblokk ism, 21:10 Hírsport ism, 21:15 Sportdélután ism, 22:45 Kulturális programajánló, 23:00 Hírblokk ism.. 23:10 Szalon ism, 23:50 Kulturális programajánló H í DLAP Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Főszerkesztő-helyettes: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Hivert Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Lapigazgató: Vámosi László Felelős kiadó: Hegedűs Judit vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényihé Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjesztik az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetési díj: egy évre 9 000 forint (1 246 korona), »fél évre 4 500 forint (623 korona), negyedévre 2 250 forint (312 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Buiján Norbert vezérigazgató-helyettes.