Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22–41. szám)
2007-02-02 / 23. szám
www.istergranum.hu 2007. február 2., péntek • HÍDLAP 5 Forráshiánnyal, de hitelfelvétel nélkül vészeljük át az évet! Szenes Lajos polgármester: ésszerű lépésekkel megoldhatóak a problémák Tát képviselő-testülete a kedd esti ülésen fogadta el az idei költségvetést, amely meghatározza a település egész éves működését, valamint a megvalósítható fejlesztéseket is. A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően 89 millió forintos forráshiánnyal küzd az önkormányzat, de az árvízvédelmi munkálatokat és az útfelújításokat mindenképpen folytatni szeretnék. A gátként is szolgáló új elkeriilő-út megépülésével, új családi házas és ipari övezetek létrejöttével, köztéri műalkotásokkal és szolgáltatóegységekkel Tát arculata jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt években. A település elkövetkező esztendejéről kérdeztük Szenes Lajos polgármestert.-A keddi testületi ülésen fogadták el a 2007. évi költségvetést. Nehéz volt?- A költségvetési rendelet elfogadását hosszas és alapos műhelymunka előzte meg, így a szavazás napján a képviselők már minden elemét és részletét ismerték. Ettől függetlenül sajnos nehéz döntés volt, hiszen jómagam polgármesterként ilyen szűkös költségvetés megalkotására még nem kényszerültem. Összesen 89 millió forint forráshiányt voltunk kénytelenek elfogadni, amely nem a mi hibás gazdálkodásunk, hanem egyértelműen a kormányzati intézkedések egyenes következménye.- Honnan hiányzik a pénz?- A működési területről, azaz az intézményeink fenntartásához szükséges összegből 35 millió forint hiányzik, amelyeket bevételekkel és pótlólagos forrásokkal próbálunk pótolni. Táton eddig nem volt példa arra, hogy működésre hitelt kelljen felvenni, és idén sem szeretném ezt a szégyent megélni, hiszen egy életképes gazdálkodás vagyongyarapodásra veszi fel a kölcsönt, nem pedig azért, hogy felélje azt.- Hogyan lehet spórolni a működésen?- Olyan ésszerűsítési lépésekkel például, mint a tavaly júniusban létrejött Tát-Mogyorósbánya oktatási társulás, amelynek keretében az idei tanévtől közös irányítás alatt működnek a két település iskolái és óvodái. A hasonló intézményi társulások létrejöttét egyébként a kormányzat kiegészítő normatív támogatással ösztönzi.- Az önkormányzati bevételek oldalán várható-e növekedés?- Nem vezettünk be új adókat, és a meglévő helyi adókat is csak az infláció mértékében tudtuk emelni, hiszen már így is az itt élők teherbíró-képességének felső határához közelítünk.- Milyen beruházásokra biztosítottak forrást a költségvetésben?- Úgy gondolom, hogy egy település egészséges életviteléhez és működéséhez elengedhetetlen a fejlesztés. Ha erről lemondunk, az a leépülés maga. Pedig itt is komoly gondokkal nézünk szembe: a forrás a tavalyi év elejeinek 57 százaléka, ami 54 millió forintos hiányt jelent. Ennek ellenére az önkormányzati utak felújítását, az építési telkek kialakítását és az árvízvédelmi építkezést folytatni szeretnénk.- Tát különös gondot fordít arra, hogy kedvező' lehetőségekkel a faluba vonzza az otthonteremtő fiatalokat. Kínálnak-e most is építési telkeket?- Kertváros déli részén, az úgynevezett Római lakóterületen 41 telket jelöltünk ki, melyek közművesítése hamarosan befejeződik, és amelyek harmad része már gazdára is lelt. A telkek esetében a legnagyobb és legköltségesebb feladat pont az infrastruktúra kiépítése, amelyre sajnos az elmúlt években nem írtak ki pályázatot. Pedig, ha ezt nem tudjuk kellő súllyal kezelni, akkor a fiatalok elhagyják a települést, főként hogy a munkalehetőség is elcsábítja őket. A betelepüléseknek köszönhetően Tát lélekszáma évről évre növekszik, ma 5760 lakónk van.- Az árvízvédelmi építkezés folytatására milyen esélyek vannak?- Az árvízvédelmi rendszer második üteme az Únyi-patak mindkét partjának és a Kenyérmezői-patak bal partjának visszatöltésezését jelenti. Ez egy rendkívül fontos, ám nem ön- kormányzati, hanem állami beruházás, amelyre uniós forrásokat is igénybe kívánnak venni. A gátak vízjogi engedélyezési tervei készen vannak, ám az érintett szaktárcák a folyó teljes hazai szakaszát érintő árvízvédelmi feladatait egy úgynevezett Du- na-projektbe csomagolták be, ami azt jelenti, hogy Brüsszel csak akkor fogadja el a pályázatot, ha annak minden eleme elkészült. Minden erőnkkel azért lobbizunk, hogy a táti építkezés kikerüljön ebből a csomagból, és mielőbb elkészüljön a gát.- Tát fekvése és jó megközelíthetősége révén ipari üzemek létesítésére is előnyös. Vannak-e az önkormányzatnak az iparfejlesztésére vonatkozó tervei?- A újtelepi részen van egy saját erőből kiépített ipari zónánk, ahol több kisebb vállalkozás működik. Természetesen szeretnénk ezt a területet tovább fejleszteni, ám erre csak akkor lesz lehetőség, ha az árvízvédelmi rendszer második üteme elkészül.- Milyen feladatokat tűzött ki maga elé a testület az idei évre?- Legfontosabb feladatunk a pályázatok felkutatása, hogy a fejlesztési céljaink megvalósításához minél több támogatást szerezzünk. Ezenkívül zajlanak a megszokott események, most éppen a farsangi bálok, de a kiállítások és koncertek is. Idén is megrendezzük az immár hagyományos Pünkösdi Napokat, amelynek szórakoztató és kulturális eseményei között újdonságokkal is készülünk. • Gábor Éva Az Ister pár szobor felavatása Szenes Lajos polgármester valamennyi táti polgár nevében szeretettel és tisztelettel köszönti nemrég ünnepelt 60. születésnapja és nyugdíjazása alkalmából a falu rendszerváltó polgármesterét, Kátai Ferencet. A polgármesteri széket két cikluson keresztül elfoglaló Kátai Ferenc erején felüli teljesítménnyel állította a települést arra a fejlődési pályára, amit utódjaként ma Szenes Lajos örömmel folytat. Hatalmas érdemei vannak abban, hogy a rendszerváltás utáni első nyolc évben megvalósult az egészséges ivóvízellátás, kiépült a csatornarendszer, valamint a gáz- és a telefonhálózat. Neki köszönhető a Szent György Szeretetotthon létrejötte is, amelyet 1998-tól igazgatóként irányított. Helytörténészként felbecsülhetetlen értékű anyagot gyűjtött össze Tát történelméről, amely áldozatos kutatómunkát remélhetőleg nyugdíjasként is folytat majd az itt élők javára. Jó egészséget és békés, örömteli nyugdíjas éveket kívánunk! Indul a báli szezon Ismét tombolt az orkán Kisbank lett a táti fiókból Megbontotta a dorogi Sanyo üzem tetejét a szél Februárban egymást érik a farsangi mulatságok Táton. A szervezők minden korosztályra gondoltak: az elkövetkező időszakban külön-külön hálózhatnak az óvodások, a szülők és a nevelők, valamint a nős emberek és az asszonyok is. A táti kultúrházban ma a községi iskola farsangi mulatságával veszi kezdetét a báli szezon, majd az elkövetkező két hétben további hat alkalommal telik meg az épület a szórakozásra vágyó közönséggel. Holnap este nyolc órakor rendezik meg a szülők és nevelők bálját, vasárnap délután három órai kezdettel pedig az óvodások farsangjára kerül sor. Jövő héten szombaton jön el a férfiak napja, a Nősember-bál. Február 11-én a kertvárosi iskola farsangi mulatságának ad helyet a kultúrház, majd a báli szezon befejezéseként február 17- én, szombaton, valamint 19-én, hétfőn a hölgyek duplán vehetnek elégtételt az urak előző heti kicsapongásaiért az Asszonyfarsangon való mulatozással. • G. É. Rába-ülések a Suzukiban Nyergesújfalu. A Magyar Toyo Seat Kft-től 4,6 millió euro értékű gyártási jogot sikerült elnyernie a Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft-nek, ami azt jelenti, hogy ezentúl utóbbi cég szállítja a Suzukikhoz a hátsó ülésvázakat. Az üléseket továbbra is Nyergesújfalun, a Toyo gyáregységeiben szerelik össze. Folytatás az 1. oldalról A meteorológia szolgálat jelzése után életbe lépett a riadólánc is, amely alapján a fővárosi önkormányzat arra kérte az embereket, hogy a vihar idején zárt helyen tartózkodjanak és autóikkal ne parkoljanak veszélyes helyre. Nem volt alaptalan az aggodalom, a szél ugyanis tegnap reggel a főváros XVIII. kerületében található Hengersor utcai iskola bádogtetejét bontotta meg. A főváros IV. kerületében álló lakóházból 14 ember kellett kiköltöztetni, mert megsérült a tűzfala. A katasztrófavédelem munkatársainak főként Pest és Fejér megyében akadt dolguk, legtöbbször megbontott tetőkhöz és kidőlt fákhoz riasztották a tűzoltókat. A viharos szél felsővezetékeket is megrongált, fennakadásokat okozva a vasútvonalakon is. A MÁV ideiglenesen sebességkorlátozásokat is bevezetett. Komárom-Esztergom megyében mindössze kétszer kellett vonulniuk a tűzoltóknak, mindkét esetben Dorogra. Egyszer egy kidőlt fához, amely a közlekedést akadályozta a Kossuth Lajos úton, másodszor pedig a Sanyo gyárhoz, ahol a szél 70 négyzetméteren megbontotta az üzem bádogtetejét, tudta meg lapunk a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletesétől. Ma délután már szélcsendes időnk lesz sok napsütéssel, ám sajnos még nem lélegezhetünk fel. Szombaton ismét viharossá fokozódik a szél, és többfelé várható zápor, helyenként heves zápor zivatarral, estétől pedig, egyre inkább hózáporok alakulnak ki. Vasárnap is szeles idő várható elszórtan záporral, hózáporral. A jövő hét első napjaiban gyakran lesz erősen felhős az ég, több helyen várható eső, északkeleten havas eső, főleg a hegyekben havazás is. A hőmérséklet többnyire a sokévi átlag felett alakul. • G. K. Január végétől új helyen várja ügyfeleit a takarékszövetkezet Január 29-én már új fiókban várta a táti közönséget az Esztergomi Takarékszövetkezet. A korábbi épülethez közel, a szomszédba költözött at a most már, úgynevezett kisbanki kinézettel bíró pénzintézet. Az új táti pénzintézetbe betérő első ügyfelek már a design láttán érezhették, hogy ez egy másik hely, de hogy meglepetésük még teljesebb legyen egy-egy csokival is meglepték a klienseket. Kosi András ügyvezető igazgató nyilatkozata szerint modem, kisbanki megjelenésű fiókot alakítottak ki, mely a főváros, Esztergom, Dorog és Nyergesújfalu után itt, Táton ötödik hitelcentrumként működik majd. A nyitás alkalmából megtartott tájékoztatóból az is kiderült, hogy munkanapokon négyen várják az ügyfeleket. A táti kisbankban két iroda, egy-egy tárgyaló, illetve ügyféltér, továbbá két szervizhelyiség található. Az ünnepség részeként Szenes Lajos táti, Havrancsik Tibor mogyorósbányai polgármester és a szintén az épületben működő posta vezetője, Tisch Erzsébet jelenlétében Kosi András adta át a szövetkezet új létesítményét Galba Sándornak, Nyergesújfalu és térsége hálózati igazgatójának. A tátiak a környékbeli települések lakóival együtt remélik, hogy ez a beruházás mind többek segítségére lesz majd az elkövetkezendőkben. • PÖLTL Öreg Halász Étterem & Hotel H-2534 TÁT Fő út 2. Hotel telefon/fax +36 33 444-592; étterem telefon +36 33 444-927 E-mail: oreghaIasz@juropnet.hu , www.oreghalasztat.hu Az étterem 120 fő befogadására képes, 20 fős különteremmel rendelkezik. Magyaros ízű ételekkel, vadhúsokból, hazai és tengeri halakból készített ínyencfogásokkal várja vendégeit. Rendezvények, családi összejövetelek, esküvők, konferenciák lebonyolítása.