Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)
2007-01-24 / 16. szám
6 HÍDLAP • 2007. január 24., szerda www.istergranum.hu HELYI POSTA „Jól csinálod, Feri!” Pontosabban: nem jól. A vén (politikai) róka bajt orront. Horn Gyula. aki annak idején olyan bátran vágta a miniszterelnök szemébe, hogy „Jól csinálod. Feri!’’, most mintha meggondolta volna magát. De hát, igen! Egy igazi politikus arról ismerszik, hogy a legapróbb t rezdülést is pontosan érzékeli, 5 nem kell neki vihar, hogy mint holmi érckakas (szél) rozsdás csikorgással megmozduljon. És (valljuk be) vihar van itt, éppen elég nagy, még ha elkerült is bennünket a múlt héten egész Nyugat-Európán végigrontó orkán (legalább az). Elég nekünk a reform. Amely ugyan eró'sen reformnak akar látszani, de mintha mégse volna az. Mintha inkább valamiféle zavarodottság leképezése mutatkoznék benne! Dobozba zárt fájdalom. Vizitdíjba mosott (rossz) vízió. Ébredezik a fél ország, s ezúttal nem azért, hogy jobb vagy bal, hanem mert - kezdi megérezni: - nagy itt a baj. A bőrére megy a játék, de közvetlenül. Ezt érzi Horn Gyula (a régi motoros), összébb húzza magán egykori kabátkáját (vatta - de nem cukor), s azt kezdi mondogatni, hogy „Te Feri, kedves barátom, mintha mégsem csinálnád a dolgokat annyira jól... ” Bajó lesszó itten mihamarabb, meglássad, te gyerek. Fölmegy a láz, meg a pumpa, s akkor mehetünk Algopyrinért a MOL-kutakhoz. Vagy az Essóhoz. És hogy vajon kell-e majd vizitdíjat fizetnünk a motalkóért is, vagy csak a sebbenzinért? (Zsebbenzin.) No, most nem szeretnénk Gyurcsány Ferenc lenni (habár máskor se), amikor a Nagy Öreg megmondja az őszintét. (Apónak van ebben gyakorlata.) Vakaródzik a miniszterelnök (állítólag), futna is egy kört a Szemlőhegyen, hogy kiszellőztesse a fejét, de nem tud kijutni, mert tüntetők állják el az útját. (Mi van ezekkel? Nem tetszik a rendszer?) Pedig ilyenkor kell csúcsot javítani. Amikor kergetik az embert (ugye). Előtte az elődje - s nem csak a bársonyszékben, de pártelnökként is. Talán morfondírozgat: tényleg jobban át kellene gondolni ezt a többbiztosítós rendszert. Könnyen kiderülhet, hogy szüksége lesz rá az embernek. (Arra a régi, jól beváltra.) Kormánykörökben - mellesleg - most elemzik a helyzetet: vajon tényleg találkozott-e Schmidt Máriával Horn Gyula egy paksi csőszkunyhóban, vagy őis ott tüntetett a Szemlőhegyen... Mert ha utóbbi derülne ki, akkor bizony csőszhetik az egészet. Thur O. Rudolf Gálaműsor a Magyar Kultúra Napján Népi költészet a kismarosi kultúrházban Hétfőn este a Vilcsek Gyula Általános Iskola és az Egressy Béni Művészeti Iskola növendékei adtak műsort a Himnusz „születésnapja” alkalmából a Kismarosi Művelődési Központban. Az est elején Száraz Lívia csodálatos hangján szólalt meg Kölcsey ünnepelt műve, majd ezt követően Végvári György, az általános iskola igazgatónője köszöntötte mindazokat, akik a kultúrált szórakozást választották. A szervezők idén a magyar népművészet értékeit kívánták bemutatni, és a huszonhét gyermekszereplő (akik között az elsőtől a nyolcadikig minden korosztály megtalálható volt) népdalokat, népi költeményeket, népmeséket, balladákat adott elő nagy sikerrel. A közönség hallhatta magyarságunk népi értékeit, de láthatta is, hiszen a nézőtéren egy kisebb kiállítás keretében megelevenedtek a magyar népviseletek is. • Hívért Gábor Elképzelésekben nincs hiány Zselízen Az új polgármester szerint rossz helyzetben van a város Ahogy arról már a Hídlap is beszámolt, az Ister Granum Eurorégió szlovákiai részének a második legnagyobb városa Bakonyi Pál személyében új polgármestert kapott. Zselíz első emberének a céljai közt szerepel, hogy segítsen kilábalni a város pénzügyi, és erkölcsi válságából és fontosnak tartja a szerkezet- és szemléletváltást is. Bakonyi Pál véleménye szerint a felvidéki település nagyon rossz helyzetben van. „A jelen állapot alapos átvizsgálásával kezdjük meg a tevékenységünket, mind pénzügyi, jogi és humán-erőforrások terén. Az alapoktól meg kell változtatnunk a Zselízről alkotott nézetünket, az eddigiektől eltérően az élet összes területének figyelmet szeretnénk szentelni. Az elsőrangú célom segíteni a városon, hogy kilábalhasson a pénzügyi, és amiről kevés szó esik, erkölcsi válságból. Olyan szerkezetben szeretném elindítani az önkormányzati munkát, hogy minden területnek felelőse legyen, hogy ne történhessenek olyan melléfogások, mint a házkezelőség, illetve a kórház esetében. Az önkormányzatot 12 részlegre osztottuk fel, mindegyik élén egy-egy képviselő áll, aki felel is azért, hogy rendben menjenek a dolgok. Elképzelésem szerint nagyobb terű együttműködést kell kialakítanunk különböző polgári társulásokkal, szervezetekkel, hiszen a feladatok egy részét ők is elláthatják, nem szükséges, hogy a város végezzen minden tevékenységet. A legfontosabb tehát a szerkezet- és szemléletváltás” - vallotta be lapunknak az új polgár- mester, aki szerint a városnak visszafogottabb pénzügyi politikát kell folytatnia. Az önkormányzat minden egyes részlege a költségvetés egy bizonyos részével gazdálkodik majd, annak vezetője (városi képviselő) pedig személyes felelősséget vállal azért, hogy az előirányzottakat betartva, gazdaságosan költsék Zselíz pénzét. A személyes felelősségen túl motivációs elemeket is kidolgoznak, mindezt azért, hogy a gazdaságos szemlélet eleve érdeke legyen mindenkinek, aki az önkormányzat kötelékében dolgozik, akár képviselőként, akár hivatalnokként. A jelenleg kihasználatlan fürdővel és kastéllyal kapcsolatosan több elképzelés is világot látott. „A városnak érdeke, hogy mindkét létesítményét minél hamarabb kihasználja. Ez irányban a legjárhatóbb útnak az mutatkozik, ha találunk olyan üzemeltetőt, amellyel közösen, egy vállalkozásban tudjuk működtetni ezeket. Természetesen igyekezni fogunk minél hatékonyabban kihasználni a idén megnyíló EU-s forrásokat is, hiszen most, a 2007-2013-as időszak elején lesz hozzáférhető a legtöbb projektfinanszírozási lehetőség” - vázolta Bakonyi Pál, aki a problémás eladásáról el híresült zselízi kórházzal kapcsolatosan elmondta, hogy a pozsonyi Medfin-Lízing Rt. már átutalta a vételár első részletét, 15 millió koronát, mintegy 113 millió forintot. „Mindannyiunknak tudatosítanunk kell, hogy az intézmény eredeti formájában már nem fog létezni. Elsőként az idősgondozási részleg nyílik meg, a Medfin képviselője szerint figyelnek a lakosság igényeire is: sebészeti szakrendelővel, ortopéd részleggel is számolnak, szükség szerint szülészeti-nőgyógyászati szakrendelőt is kialakítanak a későbbikeben. Elképzelhető, hogy a jövőben olyan szolgáltatásokat is nyújtanak majd, amelyek részben helyettesíthetik a volt kórházat” - szögezte le a polgármester. • Szép Éva PROGRAMOK Véradás Verőcén a művelődési házba véradásra várnak mindenkit január 25-e és 27-e között déltől délután öt óráig. Filmklub Kismaroson a Teléházban a filmklub következő programja során a Női lélek fájdalmai című alkotást tekinthetik meg az érdeklődők január 26-án, pénteken este hat órától. Előadás Visegrád római kori emléke, azok megmentésének és bemutatásának lehetőségei címmel tart vetített képes előadást Gróh Dániel a Mátyás Király Múzeum régésze január 26- án, pénteken este hat órától a Mátyás Király Művelődési Házban. Az előadáson a részvétel ingyenes. Szerzői est Kocsis György váci költő szerzői estjére várják az érdeklődőket január 25-én, este hat órától Vácon a Madách Imre Művelődési Központba. MOZIMŰSOR Danubius Mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 17:00 Égi lovagok - amerikai film. Rendezte: Tony Bill. Szereplő: James Franco, Jean Reno. Tartalom: az I. világháborúban kisrepülőgépekkel harcoló pilóták kalandjaiban egy amerikai és egy francia tiszt barátságáról, közös, égi csatáiról kapunk képet. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313-888) 17:00 Borat - amerikai film. Rendező: Larry Charles. Főszereplő: Sacha Baron Cohen, Pamela Anderson. Tartalom: a korábban Ali G-nek ismert akcentussal rappelő lemezlovas placebo filmje a bevándorlók világáról. A fdm kapcsán számtalan per indult az alkotók ellen. 19:00 Vadászat angolokra - magyar fdm. Rendezte: Bagó Bertalan. Szereplők: Cserhalmi György, Badár Sándor. Tartalom: reformkori, azaz 19. századi romantikus és kalandos történet egy magyarországi vadászatról, melyen hemzsegnek a kémek, a nyalka grófok és a szép kisasszonyok. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Január 24-én, szerdán: Esztergom - Kolos Patika (Petőfi S. u. 30.) Telefon: 414-563. Dorog - Pharma Dr. Révay Patika, (Hősök tere 7/a) Telefon: 509-600. A NAP VICCEI Egy férfi megkérdezi egy szőke nőtől:- Mondja, hölgyem, mennyi az idő? Mire a szőke:- Mikor? Ma? * * * A tanító néni meséli a gyerekeknek a három kismalac meséjét. Eljut addig, hogy a legidősebb malac az emberhez megy, hogy kérjen házépítésre téglát, és megkérdi:- Na gyerekek, vajon mit mondhatott ekkor az ember?- Úristen, egy beszelő malac! NÉVNAP Január 24. napján szeretettel kö- szöntjük Timót nevű olvasóinkat! Timót: a görög Timotheosz név latinos Timotheus formájának rövidüléseként keletkezett a Timót férfinév. Jelentése: Isten becsülője, Istentisztelő. TV MŰSOR 05:50 Nap kelte, 09:00 Titokzatos Násztya, 09:45 Mit főzzünk ma?, 10:00 A TV ügyvédje (ism.), 10:55 Múlt-kor, 11:25 Járóföld, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben, 12:30 Hrvatska krónika, 13:00 Ecranul nostru, 13:25 Tapsi Hapsi kalandjai, 13:35 Egy csipetnyi Grönland, 14:10 Szívtipró gimi, 15:05 Kormány váró, 15:35 Feszti körkép. 16:00 Kodály I25, 16:10 Quinn doktornő, a varázsló, 17:00 Hírek, 17:04 Körzeti híradók, 17:20 Bűvölet, 18:10 Jog- Alap, 18:25 Szomszédok, 19:00 Híradó este, 19:36 Sporthírek, 19:45 TV Taxi, 20:05 Réztábla a kapu alatt, 22:00 Az este - Szerda, 22:30 Kul- tűrház (ism.), 23:00 Hírek, 23:05 Sporthírek, 23:15 Telesport 2 06:00 Két Testőr, 06:25 Tények Reggel, 06:55 Mokka, 09:00 Szóda. 10:00 Teleshop, 11:35 Hajrá skacok!, 12:15 Észbontó, 13:15 Valós világ, 15:10 Lisa csak egy van, 16:05 Joey. 16:30 Mentőhelikopter, 17:30 Everwood, 18:30 Tények, Utána: Skandinávlottó sorsolás, 19:00 Aktív, 19:30 Jóban Rosszban, 20:10 A mélység fantomja, 21:10 Született feleségek, 22:10 4400, Közben: Kenósorsolás, 23:10 Té-. nyék Este, 23:40 Cape Fear - A Rettegés foka, 01:55 A bűn nyomában, 02:45 Aktív (ism.) KLUB 06:00 Reggeli, 10:00 Recept Klub (ism.), 10:20 Top Shop, 11:25 Recept Klub, 11:35 06-91-334-334, Benne: 12.00 Híradó - Déli kiadás, 13:40 Átkelés Párizson, 15:05 Disney-rajzfilm- sorozat, 15:35 Isteni sugallat, 16:30 Balázs - A szembesítőshow, 17:30 Mónika-A kibeszélőshow, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Te vagy az életem, 19:30 Legyen Ön is Milliomos!, 20:10 Fókusz, 20:40 Barátok közt, 21:20 A szökés, 22:15 Gyilkos elmék, 23:15 Alias, 00:10 Reflektor, 00:25 Kingdom Hospital - A félelem kórháza, 02:10 Kemény zsaruk, 02:55 Fókusz (ism.) 05:25 Világhíradó, 05:35 DTJNA Gazdakör, 06:00 Reggel, 08:00 Agora, 08:30 EU-járat, 09:00 Kikötő (ism.). 09:20 Magyarország kincsei - Várak. 09:25 Az utolsó vadászó-gyűjtögető nép története, 10:20 A parti fecskék nyomában, 10:35 Külvárosi rendőrök (ism.), 11:30 Kívánságkosár, 11:45 Híradó, időjárás-jelentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 14:00 Magyar népi vi- seletek, 14:40 Corconne, 14:50 Elszakítva, 15:40 Robbie, a fókacsemete, 16:30 Négyzetméter, 17:00 Világunk, 17:50 A házigazda ajánlja. 18:00 Híradó, 18:30 Váltó, 18:45 Mese, 19:00 Külvárosi rendőrök, 20:00 A bálnalovas, 21:50 Híróra, 22:55 Trockij meggyilkolása, 00:35 Magyar elsők, 00:55 Vers, 01:00 Himnusz, 01:05 Híradó, 01:25 Mese, 01:30 Egy élet e tánc..., 02:05 A misszió /CjÁ 7:00 Hírblokk ism., 7:10 Hírsport ism., 7:15 Sportdélután ism 8:45 Kulturális programajánló, 9:00 Remustra ism.. 10:30 Képújság, 12:00 Hírblokk ism., 12:10 Szalon ism. benne: Babits díjakat adtak át a Szent Adalbert Konferencia Központban, Fennállásának hatodik évfordulóját ünnepli a Váralja Néptánc Együttes, Ismét átúsztak a Dunát a .Jegesmedvék”, Hamarosan nyitnak a múzeumok Esztergomban, 12:50 Kulturális programajánló, 13:00 Képújság, 14:00 Remustra ism., 15:30 Képújság, 17:00 Hírblokk (Visz- szapillantó - Messzelátó), 17:10 Szalon ism., 18:00 2007. január 18. Képviselő Testületi Ülés I. rész, 19:50 Remustra ism., 21:15 Hírblokk ism, 21:25 Hírsport "ism, 21:30 Sportdélután ism, 22:45 Kulturális programajánló, 23:00 Hírblokk ism., 23:10 Szalon ism., 23:50 Kulturális programajánló Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Főszerkesztő-helyettes: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Hivert Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Lapigazgató: Vámosi László. Felelős kiadó: Hegedűs Judit vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjesztik az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetési díj: egy évre 9 000 forint (1 246 korona), fél évre 4 500 forint (623 korona), negyedévre 2 500 forint (312 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes.