Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)
2007-01-04 / 2. szám
2 HÍDLAP • 2007. január 4., csütörtök www.esztergom.hu V I D E N Erős a forint (H) Stabilan erős a forint a bankközi devizapiacon, az eurót 251 forinton jegyezték szerdán. A dollár továbbra is gyenge, tegnap 189 forinton állt. Kereskedők szerint a középeurópai valuták és a török líra a forinthoz hasonlóan erős, nem kizárt, hogy a szlovák jegybank kénytelen lesz megismételni az év végi intervenciót a korona erősödéséhez fűződő spekulációk miatt. Százmilliós földrengéskár Gyomron (H) Eddig több mint 550 kárbejelentés érkezett a Gyömrő térségében történt földrengés miatt. Erről három hazai biztosítótársaság számolt be. Ezek összesítése alapján a becsült kárérték 100 millió forint körüli. Budapest térségében vasárnap délután 3 óra előtt észlelték a földmozgást. A Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriuma a távirati irodával akkor azt közölte, hogy a Pest megyei Gyömrő körzetében 14.39 órakor keletkezett földrengés, melynek magnitúdója 4,1 volt a Richter-skálán. A földmozgást Budapesten, Aszódon, Vácon, Nagytarcsán és Csömörön is érzékelték. 300 millió koronára büntették a Slovnaftot (SK) A Gazdasági Versenyhivatal 300 millió koronás büntetést rótt ki a Slovnaftra, piaci helyzetével való visszaélés miatt. Ennek oka, hogy az olajipari társaság diszkriminálta egyik ügyfelét: a Shell Slovakianak drágábban szállított üzemanyagot, mint az OMV-nek. A Slovnaft 15 napon belül fellebbez a döntés ellen. Fél Krisztina sajtószóvivő szerint a vállalat kedvezménypolitikája összhangban van a piaci szokásokkal, és visszautasítja a hivatal állítását, miszerint politikája hátrányos helyzetbe hozott bizonyos ügyfeleket. Halkabb reklámok Szlovákiában (SK) Ivan Gasparovic köztársasági elnök kedden írta alá a műsorszórásról szóló törvény módosítását, amelynek értelmében a televíziók nem sugározhatják hangosabban az egyes reklámokat és hirdetéseket az azt megelőző műsornál. A változás február elején lép életbe, azt követően a szabályt megszegő műsorszórókra jelentős pénzbírságot róhatnak ki. Sztrájkok fenyegetik az oktatást Ötpárti egyeztetést szeretne az oktatási reformról az MSZP - mondta a párt oktatási és kulturális munkacsoportjának vezetője. Tatai-Tóth András elmondta: nem tartják kizártnak, hogy az átalakítások bizonyos pontjai miatt sztrájkok, demonstrációk lesznek tavasszal. Tatai-Tóth szerint elsősorban a bérek miatt lehetségesek tiltakozó megmozdulások: „Kevés a forrás, kevés a pénz, ez vezethet tiltakozásokhoz. De én azt gondolom, hogy a pedagógusok többsége reformpárti” - fogalmazott a kormánypárti politikus. Az ötpárti egyeztetésekkel kapcsolatban a szocialista politikus kiemelte, hogy Három új felsőoktatási intézmény Nyolc intézménylétesítési kérelem érkezett a Felsőoktatási és Regisztrációs Központhoz, ezekből eddig hármat vettek nyilvántartásba - adta közre az Oktatási és Kulturális Minisztérium. Ez a három intézmény a S0TER nemzetközi és informatikai felső- oktatási intézmény, az Euroszféra nemzetközi menedzserképző intézet és üzleti felsőoktatási Intézmény, valamint a Teller Ede felsőoktatási intézmény, melyek azonban a Magyar Akkreditációs Bizottság véleményének hiányában egyelőre még nem kapták meg a működési engedélyt. A szaktárca rámutatott arra, hogy az intézményrendszer fejlesztésének egyik fontos részeként az akkreditációs eljárás többlépcsős lett: először a létesítőnek bizonyítania kell a törvényhez kapcsolódó kormányrendeletben foglalt feltételek teljesítését, mivel az intézményt csak énnek birtokában veszi nyilvántartásba a Felsőoktatási Regisztrációs Központ. Az intézménynek jogosultságot kell szereznie ahhoz is, hogy képzést folytathasson. A működési engedély kiadását követően az Országgyűlésnek is állást kell foglalnia. a megbeszélésekre nemcsak az Országgyűlés oktatási bizottságában, hanem a pártok között is sor kerülhet, azután, hogy az MSZP kialakította saját álláspontját. Az MSZP oktatási és kulturális munkacsoportja több területen kezdi meg a döntés-előkészítést - ismertette. Ezek között szerepel a kistérségi oktatási tapasztalatok felülvizsgálata, a teljesítményalapú pedagógusbérezés kialakítása, az alapfokú művészeti iskolák minősítési rendszerének felügyelete, valamint a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatási rendszerének kiépítése. Hozzáfűzte: figyelemmel követik a felsőoktatási rendszer átalakítását is': szakmai egyeztetések során megvizsgálják a költségtérítéses és az államilag finanszírozott képzések közötti átjárhatóságot, az előre megadott keretszámok eltörlésének lehetőségét, illetve a módosításának szükségét, valamint az új, 2008-tól induló felvételi pontszámítási rendszert is. • Koncz Endre Petárdák tízezreit foglalták le Budapesten összesen több mint 35 ezer darab pirotechnikai eszközt, valamint 406 doboz petárdát és számos közbiztonságra veszélyes eszközt - bokszért, illetve sokkolót -, míg Debrecenben csaknem 18 ezer petárdát és több mint 230 csomag kistűzi- játékot foglaltak le 2006 utolsó napjaiban - közölte a rendőrség. A rendőrség honlapján elhelyezett közlemény szerint ebből csak a belvárosi kerületekben 33 ezer petárdát, 100 rakétát és 150 római gyertyát találtak. A rendőrség internetes honlapján arra is figyelmeztet, hogy a fel nem használt, hibás, vagy lejárt szavatosságú termékeket öt napon belül a forgalmazóhoz vissza kell szállítani, aki köteles azokat térítés nélkül visszavenni. Aki az engedélyezett határidőn kívül használja fel a megvásárolt pirotechnikai eszközt, illetve a fel nem használt terméket péntekig nem adja le, a szabályértésekről szóló törvényben foglaltak alapján szabálysértést követ el. • K. E. Alkotmány sértő __ a közigazgatási átrendezés? A Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul a megyei közigazgatási hivatalokat megszüntető jogszabályok miatt. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára úgy látja, hogy félreértésen alapul a Fidesz sajtóközleménye és a kormány döntése nem alkotmánysértő. A legnagyobb ellenzéki párt közleménye szerint a szocialisták költségvetési elvonásokkal, most pedig a területi kormányszervek regionálissá szervezésével harcolnak a megyék ellen - fogalmazott Répássy Róbert frakcióvezető helyettes. Szerinte a kormányzat lépése alkotmány- ellenes a közigazgatási szervek illetékességének és hatáskörének megváltoztatásához kétharmados döntésre lett volna szükség. Az ÖTM államtitkára, Újhelyi István szerint a hatékonyságot szolgálja a közigazgatási rendszer átszervezése. Az új rendszerre való áttéréssel mintegy 700 HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Kártérítés a légi utasoknak Az Európai Bizottság fontolóra vette, hogy a közeljövőben átdolgozzák a légi utasok jogaira vonatkozó rendeletet. Az indoklás szerint a légitársaságok egyre kevésbé veszik figyelembe. A kiszivárgott hírek szerint Jacques Barrot közlekedési biztos olyan intézkedéseket tervez, amelyek az előírások jobb betartására kényszerítik a légi cégeket. A jelenlegi, két éve életbe lépett rendelet egyébként rögzíti, hogy a légi- társaságok kötelesek kártérítést fizetni vagy segítséget nyújtani azon utasoknak, akiknek járatát törlik, jelentősen késik, vagy szabad hely hiányában az utolsó pillanatban lemondják a foglalását. A légitársaságok többsége azonban gyakran figyelmen kívül hagyja a fentieket, illetve nem, vagy csak hiányosan tájékoztatja az utasokat. Jön a gyerekbiztos öngyújó Májustól idehaza is csak gyermekbiztos öngyújtókat lehet árulni, azaz olyat tilos, amelyet 4 éven aluli gyerek is tud működtetni. Az uniós normákhoz igazodva hamarosan megszületik az erről szóló magyar rendelet. A korábbi hagyományos öngyújtók használhatók lesznek, csak a forgalmazásukat tiltják meg. Az új, bonyolult gyújtási mechanizmusú eszközöktől elsősorban azt várják, hogy visszaesik majd a gyermekek okozRépássy Róbert millió forintos megtakarítást lehet elérni - hangoztatta az MSZP-s politikus. Hozzátette; hogy a rendszer átalakítása nem érinti az állampolgárok ügyintézését, továbbra is a megyeszékhelyeken intézhetik közigazgatással kapcsolatos ügyeiket. Az államtitkár azt javasolta Répássy Ró- bertnek: üljenek le és beszéljék meg, hogy a Fidesznek milyen konkrét javaslatai vannak ebben a témakörben és pontosan mi a kifogása. • (palotás) ta tűzesetek száma, illetve ellenőr- zöttebb lesz a piac is. Ingyen mehetnek a roncstelepre az öreg autók A jövőben térítés nélkül dobhatják szemétre használt autóikat az érintett EU-polgárok. Egy uniós rendelet az autógyártókra hárítja a költségeket. A szabály a 2002 után gyártott személygépkocsik esetében már korábban is érvényben volt, ám most kiterjesztik a korábbi évjáratú autókra is. Az előállításkor felhasznált káros anyagok mennyiségét is csökkenteniük kell a gyártóknak. Ennek célja, hogy idővel az új autók mintegy négyötöde újrahasznosítható legyen. Oroszfüggőségtól tart a Fidesz-elnök Orbán: nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni Az alkotmányos út választását javasolta a forradalommal szemben Orbán Viktor abban a lapinterjúban, amely a Magyar Demokrata című hetilap idei első számában jelent meg. A Fidesz elnöke kijelentette: a népszavazásban megtalálták annak a lehetőségét, hogyan távolítható el erőszak nélkül a csalással hatalomra jutott koalíció. Hozzátette: ezen az úton kell járni, amíg van esély arra, hogy eredményhez vezethet. Az ellenzéki vezető emellett beszélt arról is, hogy szerinte Magyarországot az a veszély fenyegeti, hogy visszasorolják az orosz érdekszférába. Ez nem katonai megszállást, hanem gazdasági érdekszférába sorolást jelenthet - hangoztatta a Fidesz elnöke. Mint fogalmazott, a következő években az energia- függőség kulcskérdéssé válik, és olyan hol nyílt, hol titkos megállapodások köttetnek, amelyek Magyarországot Oroszország előretolt gazdasági bástyájává tehetik. Orbán Viktor ugyanakkor hozzátette, világossá kell tenni, hogy nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni. • (vári) Szlovák koalíció: új év, régi problémák A titkosszolgálat (SIS) és a Nemzet- biztonsági Hivatal (NBÚ) igazgatóhelyettesi funkciója, a Szlovák Televízió ás a Szlovák Földalap ellenőrző tanácsának egyes posztjai - ezek mind olyan problémák, amelyekkel a szlovák kormánykoalíciónak hamarosan szembesülnie kell. A koalíció életét jelenleg leginkább egyes kulcsfontosságú posztok elosztása keseríti meg. A bevezetőben említett perszonális kérdések mellett a Smer-SNS-HZDS trojkának meg kell egyeznie az ombudsman személyében is. A funkciók további elosztása feltehetően hétfőn a koalíciós tanácsülésen kerül ismét terítékre. A SIS igazgatóhelyettesi funkciójára a HZDS-nek fájt a foga, jelöltjét Igor Urbant azonban Jozef Magala, a SIS igazgatója nem fogadta el. Az ombudsman Ján Kandrács (HZDS) mandátuma márciusban megszűnik, a jelölteket helyére január 18-ig kell előterjeszteni. Az ombudsman székének elfoglalására a HZDS nyilván ismét őt fogja jelölni. Kiszivárgott hírek szerint sem a Smer, sem ay SNS nem óhajtja megpályázni Kandrács márciusban megüresedő helyét. Rafael Rafaj, az SNS szóvivője szerint az említett poszt nem tartozik az SNS prioritásai közé. „Másrészt a koalíciós tanácsülésről nem fogunk minden esetben lógó orral távozni” - fogalmazott a szóvivő. Az SNS saját embere számára legutóbb az NBÚ igazgatóhelyettesi funkcióját próbálta megszerezni, de a nemzetiek igyekezetét a parlamenti munka akadályozásával a HZDS megtorpedózta. A koalíción belüli vita a mezőgazdasági tárcán belüli posztokat is érinti. Közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt Miroslav Jurenya az Állami Erdőgazdaság élére Jozef Mindást nevezte ki. A Smer és az SNS azonban nincs megelégedve e vállalat irányításának ellenőrzésével. Az említett hétfői koalíciós tanácsülés egyik témája Milan Urbáni (HZDS) szerint a Szlovák Földalap ellenőrző tanácsának átalakítása lehet. • -z -c