Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)

2007-01-13 / 9. szám

www.esztergom.hu 2007. január 13., szombat • HÍDLAP 3 Harmadik esztendejét kezdte a Szent Miklós Alap Széles programmá bővült az esztergomi gyerekeket támogató kezdeményezés Folytatás az 1. oldalról Azok a fiatalok, akik 21 éves korukig szülőhelyükön élnek, és legalább közép­fokú képesítést, azaz érettségit, vagy szakmunkás bizonyítványt szereznek, a halmozódó tőkeösszegből és a szintén halmozódó kamatokból várhatóan 3,2 millió forintos életkezdési támogatásban részesülnek majd, amelyet felsőfokú ta­nulmányaik finanszírozására, vagy esz­tergomi otthonteremtésre fordíthatnak. A Esztergom városa hiába ajánlotta fel ta­pasztalatait a kormánynak a babaköt­vény bevezetésekor, nem éltek vele. Az állam bonyolult, Start-számla kötési kötelezettséggel járó programjában a jogosultaknak csak néhány százaléka vesz részt, ezzel szemben Esztergom­ban a részvétel százszázalékos. Szent Miklós Alap megteremtése szem­mel láthatóan növelte a gyermekvállalá­si kedvet városunkban: míg azelőtt éven­te átlag 190-200 kisbaba született, addig 2005-ben 288 esztergomi gyermek látta meg a napvilágot, az elmúlt évben pedig az eddig beérkezett adatok szerint 293 újszülött jogosult a támogatásra. Az új év első tíz napján máris nyolc „Szent Mi- klós-baba” jött világra. A programban való részvétel automatikus - tudtuk meg városházi forrásból - az esztergomi la­kóhellyel rendelkező szülőket néhány héttel a gyermek megérkezése után sze­mélyesen keresi fel a népjóléti iroda munkatársa, hogy a szerződéskötés rész­leteit megbeszéljék. Ez nemcsak a Vaszary Kolos Kórházban született ba­bákra vonatkozik, hanem azokra is, akik­nek a szüleik ugyan esztergomiak, de bu­dapesti, vagy egyéb vidéki intézmények­A Szent Miklós Program a fogyatékkal élő gyermekeknek, illetve családjuknak azt is lehetővé teszi, hogy az összeget a magasabb költségekkel járó nevelés és gondozás fedezésére fordítsák. ben látták meg a napvilágot. A jogosult­ság feltétele továbbá az is, hogy mindkét szülő esztergomi lakos legyen. Olyan különleges esetekben, mint például az apa születés előtti elhalálozása vagy el­költözése, egy bizottság egyedi elbírálás alapján dönt. A jogosult gyermekek szü­leinek egy közös ünnepség keretében ad­ják át a kötvényeket a Vármegyeháza dísztermében évente egy alkalommal. A népesség megtartását célzó kezde­ményezés fennállásának rövid két éve alatt egy, huszonöt elemből álló, kiter­jedt programmá bővült, amelynek kere­tében Esztergom önkormányzata többek között ingyenes úszásoktatással, iskola­Az önkormányzat tavaly decemberben Szent Miklós napja alkalmából színes tájékoztató füzetet adott ki a program­ról, amely a város valamennyi egész­ségügyi intézményében ingyenesen hozzáférhető. tej biztosításával, kedvezményes helyi- járat-bérlettel, tanévkezdési támogatás­sal, mérsékelt árú élményfürdő-belé- pőkkel, a szülészet korszerűsítésével és a gyermekjóléti civil szervezetek támo­gatásával könnyíti a helyi gyermekek felnevelését, ezáltal kívánja vonzóvá tenni a gyermekvállalást. • Gábor Éva Fejleszteni és csökkenteni - egyszerre Uny és Máriahalom a 2007-es költségvetés előtt Az önkormányzatok legfontosabb ja­nuári kötelezettsége az éves költség- vetés megalkotása és elfogadása, a régióban van ahol már túlestek ezen, akad, ahol még küzdenek a korántsem egyszerű feladattal. Úny és Mária- halom, a két, egymással szomszédos falucska vezetőinek nem kis fáradsá­gába lesz, hogy a februári-márciusi, büdzsét kialakító ülésig megfelelő és jól működő gazdasági tervet kovácsol­janak össze. Az előkészítésről Pósfai József únyi és Murczin Kálmán márlahalmi polgármesterrel beszélge­tett a Hídlap. A 2007-es únyi költségvetés előké­szítésekor az látszik, hogy az állami támogatások tovább csökkentek, mi­ként a normatívákból származó bevé­telek is. Nyolcról két százalékra csök­kent a helyben, azaz a településen maradó iparűzési adó, bár az ebből bevételként számítható forrás mértéke még nem tisztázott. Úny más módon is próbálja növelni bevételeit, erre egyik lehetőség a kommunális adó, melyet duplájára terveznek emelni. A helyi kábeltévés rendszer működtető­je, mely ugyancsak az únyi önkor­mányzat, 10 százalékos díjemeléssel próbálja a megnövekedett költségeket ellensúlyozni. A település önkor­mányzata az előzetes munkaterv sze­rint február első szerdáján ül össze a 2007-es költségvetés megvitatására. A máriahalmi önkormányzat, ké­szülve az idei költségvetés kialakítá­sára, a spórolásból származó ideigle­nes többletet a megszorító intézkedé­sek hatásaként fellépő hiányok pótlá­sára kívánja fordítani. Az önkormány­zat két új adót vetett ki, melyeket a te­lepülés vezetése fejlesztésre kíván fordítani. A gazdasági balansz meg­tartását szolgálja, hogy átszervezik a kiadásokat is, bár ez a feladat nem lesz könnyű, mivel Máriahalom már az előző ciklusban hitelt volt kényte­len felvenni. Az említett két új adó a falu közútjainak és járdáinak felújítá­sát, illetve közterületek parkosítását, fásítását is fedezheti, oly módon, hogy pályázati önrészként használják fel az így befolyt összeget. Az önkor­mányzat tervezi ezek mellett egy buszforduló és új faluközpont kialakí­tását is. A település önkormányzata februárban, de legkésőbb március el­ső felében fekteti papírra az idei költ­ségvetést. • -I -n Közös imádságban forrnak össze a hívek Ökumenikus imahetet tart Esztergom­ban több egyház januárban. Az idei év első jelentős vallási megmozdulásán a római- és görög katolikus, a református és az evangélikus egyház papjai, lelké­szei egymás templomában „vendéges­kedve” prédikálnak egy héten át. Az ökumenikus gondolat Eszak- Amerikából indult el 1740 körül. Többszöri átalakulás után 1894-ben XIII. Leó pápa szorgalmazta legátfo- góbban, hogy a hívek Krisztus vég­akarata szerint közösen imádkozza­nak. Maga a kifejezés, az „En olé té ojkumené” görög mondat fonetikus olvasásából származik, jelentése, az egész földkerekség. Az „imanyolcadnak” is nevezett imahéten az idei téma, a csendben szenvedőkért, a magukba fojtott kese­rűségben élőkért való könyörgés lesz. Az esztergomi Ökumenikus Imahét január 20-án, este 6 órakor kezdődik a szentgyörgymezői templomban, ek­kor Kálmán Peregrin szerzetes hirde­ti az igét. Másnap a kertvárosi temp­lomban Budainé Révfalvi Julianna, református lelkész lép a szószékre. A folytatásban 22-én, este 6-kor a feren­ces templomban Székely János plébá­Nyílt nap . Tatabánya. A Modern Üzleti Tudo­mányok Főiskolája az intézmény tata­bányai és budapesti, nappali, esti és levelező tagozatos képzéseinek, fel­sőfokú szakképzéseinek és szakirá­nyú továbbképzéseinek bemutatására nyílt napot tart a főiskolán. Az érdek­lődőket két alkalommal, január 13-án, szombaton 10 órától, illetve két héttel később, január 27-én, szombaton 10 órától várják az intézményben. Bizományosi értékesítésre tehergépjárműveket és pótkocsikat átveszünk! Tel.: 06-20/9-432-072 nos, 23-án, ugyancsak 6-kor az evan­gélikus templomban Kiss-Maly Lász­ló plébános prédikál az istentisztele­teken. Január 24-én 18 órától a görög katolikus templomban Paskai László bíboros, Ittzés János evangélikus püs­pök és Márkus Mihály református püspök szolgálnak majd. A hét máso­dik részében 25-én, - a református templomban Cselényi István, görög katolikus parókus, 26-án a Szent Anna-templomban Ferenczy Andrea, evangélikus lelkész, 27-én a Belváro­si templomban Fekete Ágnes refor­mátus lelkész és 28-án a Vízivárosi templomban Ágoston Csaba, refor­mátus lelkész hirdeti a hívők közössé­gének Isten igéjét. • Pöltl Zoltán Megúszható a börtön, ha fizet az elkövető? Ha megegyeznek a felek, akár kártérítéssel kiváltható lesz a büntetés Folytatás az 1. oldalról A lehetőséggel számos ügyvédi iro­da élt, és hamarosan megalakultak a különböző mediátori irodák, akik bor­sos óradíjak és szakvélemények elle­nében gyors és maximális elégedett­séggel záruló, diszkrét eljárásokat ígérnek. Ezekben az esetekben nem kerül az amúgy is túlterhelt bíróságok elé az ügy, és nem kell éveket várni az ítéletre, de a döntéshozatal is rugalma­sabb, sőt, valószínűleg olcsóbb is a hosszas pereskedéseknél. A mediátor, azaz az ilyen ügyekben jártas, szakér­telemmel rendelkező közvetítő elfogu­latlan, nem hoz határozatot, nem dönt, hanem segíti a felek megegyezését, majd okiratba foglalja a végered­ményt. Az eljárás tehát nem új, idén ja­nuártól azonban lényeges változás, hogy immáron olyan esetekben is le­hetőség nyílik a közvetítésre, amikor már megindult a büntetőeljárás. Ahogy azt Fülöp Zsolt tatabányai bíró kérdé­sünkre kifejtette: ezentúl elsődlegesen az ügyész mérlegelheti, hogy javasla­tot tesz-e az ügy mediációs rendezésé­re. Sikeres közvetítéssel, a maximáli­san 3 éves börtönbüntetéssel sújtható esetekben megszűnik a büntethetőség, míg a legfeljebb 5 éves szabadságvesz­téssel büntethető ügyekben korlátlanul enyhíthető az ítélet. Ahhoz azonban, hogy az ügyészség, illetve a bíróság úgy döntsön, 6 hónapra felfüggeszti és mediációs megegyezésre javasolja az ügyet, több feltételnek kell együt­tesen teljesülnie. A vétkesnek alapve­tően csak akkor van esélye peren kí­vül kiengesztelni a sértettet, ha nem visszaeső, nem tagja bűnszervezetnek és nem okozott halált. Ezen túl beis­merő vallomást kell tennie, vállalnia kell a kár megtérítését és képesnek is kell lennie rá. Mindkét fél beleegye­zése szükséges az eljárás megindítá­sához, ahol a területileg illetékes párt­fogó felügyelői szolgálat szakértője, vagy mediátorként az igazságügyi névjegyzékben szereplő ügyvéd köz­vetít. Jellemzően a testi sértés, rongá­lás, közlekedési baleset, lopások ke­rülhetnek ilyen eljárás alá, melynek végeredményeként a tettes bocsánatot kér, illetve pénzben vagy természet­ben megtéríti, kompenzálja a sértett kárát - megjavíttatja az autót, rendbe hozza a megrongált tárgyakat -, cse­rébe viszont elkerülheti a börtönt. A szabályozást az uniós direktívának megfelelve vezették be hazánkban is, több tagállamban már régóta sikere­sen működik a közvetítői konfliktus- kezelés. Nem valószínű ugyanakkor, hogy ezentúl ilyen esetek tömkelegé­vel találkozunk majd, hiszen éppen azért, hogy a gyanúja se merüljön fel annak: a bűncselekmény pénzzel megfizethető és megúszható, rendkí­vül körültekintően állították össze az eljárás feltételeit, az előbbiekben fel­sorolt kitételek bármelyikének hiánya meghiúsítja azt. Fülöp Zsolt szerint hónapok múlva derülhet csak ki, hány efféle ügyészi indítvány születik majd, amelyet sikertelenség esetén a bíróság is újra indíthat. Amennyiben esélytelen a megegyezés, a fél évre felfüggesztett büntetőeljárást folytat­ják le. A szigorú feltételek ellenére a közvetítés lehetősége mégis nagy eredmény, hiszen például jobb sorsra érdemes, egyszer megbotló fiatalko­rúak is kaphatnak még egy esélyt, Ausztriában például a riasztó 60-70 százalékos visszaesési rátát rövid idő alatt 10 százalék körüli értékre redu­kálták a mediáció alkalmazásával. • Sz. H.

Next

/
Oldalképek
Tartalom